2015. július 7., kedd

Két könyvről



Mike Greenberg: Apám feleségei

 
"Ha megígéred, hogy mindig velem hazudsz és sosem nekem, én ugyanígy fogok tenni."

Jonathan a Wall Streeten dolgozik. Nős, két gyönyörű gyermek apja, feleségével imádják egymást. Sokat utazik, gyerekeit többször látja fényképen mint élőben, így egy hétfői nap igazi ajándékként korábban indul haza. Ám otthon a boldog családja helyett egy idegen férfi és talán a felesége hancúrozik a vendégszobában. Jonathan nem bizonyosodik meg róla, hogy valóban feleségét látta-e inkább homokba dugja a fejét.

És itt a történetben egy huszárvágással Jonathan apjára terelődik a történet, aki falta a nőket és az életet. Jonathan életéből kilencévesen lépett ki. Hat feleséget fogyasztott el, tucatnyi könyvet írt és a Kongresszus tagja volt.
Ha Jonathan lépett volna félre, érezte volna unalmasnak a házasságát akkor megértem, hogy apja élete után kutat, hogy vajh mennyi köztük a hasonlóság, menyire játszik szerepet a férfi életében az a fránya genetika.
Így viszont nem igazán értettem mi szükség volt apja volt feleségeit felkeresni, és az apjáról diskurálni.
Talán annyi tanulság volt a férfi számára, hogy egyetlen nőtől is meg lehet kapni a boldogságot.

Ami számomra megmentette a történetet az a szerző stílusa. Korábbi könyvét az Amit csak akarsz is kedveltem, élvezet volt olvasni.

Elin Hilderbrand: Mezítláb

A szerző úgy gondolta van még muníció a családi történetekben és a sorsfordító nyarakban, és A Sziget c. könyvéhez hasonló sztorit írt meg. 


Egy testvérpár Vicki és Brenda, előbbi két gyerekkel Nantucketre érkeznek. A család apró, hangulatos nyaralójába Vicki barátnője is meghívást kapott.
A három nő percek alatt belakja a kis házikót, és kezdődhet a loncillatú nyár, ami mindhárom nő életében mérföldkőnek számít.
Milyen jó lenne ha minden embernek lenne egy saját kis szigete, házikóval, meleg évszakkal, ahová elmenekülhet ha beteg, ha megcsalják, vagy ha összeomlik a karrierje amelyért egész életében dolgozott.

A három nőhöz hamarosan egy helyi fiú is csatlakozik, aki bébicsőszködést  vállal. Josh nemcsak nélkülözhetetlen lesz, de közel is kerül a nőkhöz, mindhármukhoz más-más okból kifolyólag.

Attól függetlenül, hogy A Sziget -hez hasonló drámákkal kellett megküzdeniük a szereplőknek, a mozgalmas és fordulatos történet kárpótolt. Igaz kicsit bő lére lett eresztve.
Féltem, hogy a nagy szenvedések és kínok rózsaszín befejezés után kiáltanak, de szerencsére ezt elkerülte a szerző.

Remélem a Hajótöröttek könyvében azért Hilderbrand egy új arcát is megmutatja. 


Értékelés:
4 nyaralós cseresznye az 5-ből!!!





2 megjegyzés:

  1. A hajótörötteknek is hasonló a milliője,de nagyon jó könyv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az infót:-) Remélem, hogy tényleg leköt majd, mivel megvettem a tisztesség úgy kívánja, hogy el is olvassam.

      Törlés