2017. március 23., csütörtök

Elizabeth Berg: Hol volt, hol nem volt...

"Mert az első randin még mindenki felveszi a legszebb cipőjét, remélve, hogy eljut majd benne egy olyan helyre, ahol végre leveheti."

Nagyon meglepődtem Berg ezen könyvén. Annyira elegánsan és stílusosan írta meg ezt a könyvét, hogy kedvenc lett!
A könyv borítója alapján rózsás, romantikus történetet képzeltem el, nem is tévedhettem nagyobbat.

A kapcsolatok, a szerelem és a család hármasa van a középpontban. Millió könyv témája ami már lerágott csontnak tűnik, ám a szerző kellő érzékenységgel mutat be egyetlen variációt a sok közül.
Hogyan állunk a szerelemhez ha már levetkőztük a fiatalkori naivitást? Van esély ötvenen felül még igazi kapcsolatra? Létezik, hogy valakinek nem jut boldogság? Állhatunk e saját magunk a szerelem útjába?

Irene és John házassága nem sikerült. Irene a csalódás elől Amerika másik végébe költözik egyetlen lányukkal Sadie-vel.
Lányuk keveset tud a megromlott kapcsolat miértjeiről, a szülők nem beszélnek arról amit még maguk sem nagyon értenek.
Sadie már nagykorú, de még mindig igazi apás kislány, aki rajong és felnéz apjára, amikor csak az iskola engedi apjához utazik.
Sadie nehéz helyzetben van, két szülőnek kell jó gyerekének lenni, vigyázva egyiket se sértse meg. Titkokat őrizget, félrevezeti a szüleit, saját életét építi szülei tudomása, és jóváhagyása nélkül.
Sadie addig-addig járja a saját útját mígnem életveszélybe kerül...

Miután Sadie-nek egy baráti túrázás alkalmával nyoma veszik Irene és John kénytelen együttes erővel lányuk nyomára bukkanni. Természetesen nem maradhat ki az egymásra mutogatás, a ki a jobb szülő nevezetű versenyben. A  helyzetfelmérés, melyikük hová, meddig jutott új életének felépítésében. Ki a boldogabb? Kinek sikerült jobban a közös kudarcuk után felállni?

Szerettem, hogy Berg nem az egyértelmű megoldást választotta. Rendkívül reális, életszagú történet. A boldogság kergetése, az elképzelt boldogságé, amit képtelenek vagyunk feladni, mindegy, hogy húsz vagy ötvenévesek vagyunk. Az elvárásaink, aztán a keserű csalódás az érzés, hogy mindenkinek sikerül csak nekünk nem.

"-Ray LaMontagne-t hallgattam.
-Jaj, ne.
-Emlékszel arra a részre, ahol azt énekli: még most sem tudom, mi a szerelem? Hát, én sem tudom mi a szerelem."


A borító külön dicséretet érdemel, akárcsak maga a történet nagyon elegáns.

Értékelés:
4 menyasszonyi csokor az 5-ből!!!

2017. március 20., hétfő

Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!

"Semmi sincs itt rendjén,és hármunk közül valószínűleg én vagyok a legrosszabb."

A fülszöveg kellően sejtelmes, és ígéretes volt -még Neil Gaiman is ajánlja - így nem volt kérdés, hogy kíváncsi voltam egy szerelmi háromszögnek látszó thrillerre.

Louise egyedülálló anya, hiába van jó munkája, és édes gyereke a magányt állandó borozgatással tompítja. Egy bárban aztán fordul a kocka, belép David és Louise elveszik. Minden józan ész ellenére vonzódik a sikeres, jómódú, -és ahogy másnap a munkahelyén kiderül, - nős férfiba. David ugyanis az új orvos azon a klinikán ahol a Louise részmunkaidős titkárnő.
A háromszög harmadik tagja a feleségek példaképe, a törékeny és vonzó Adele.

Szegény Louise őrült csapdába esik a két ember között. Idővel ugyanis mindketten közel kerülnek hozzá. A fergeteges szerető, és a csupa szív barátnő. Ahogy az minden remek szerelmi háromszög is thriller ismérve, szép lassan előbukkannak a csontvázak innen-onnan. A megzavarodott Louise viszont nem igazán tudja ki a gonosz. David, akinek szintén alkoholproblémái vannak, aki állandóan ellenőrzi a feleségét, és sosem beszél a házasságáról? Vagy a karót nyelt virágszál Adele, aki mégsem olyan tökéletes mint amilyennek látszik?
És akkor még ott a múlt a felvillanó képkocáival, amiből sok minden kiderül a tökéletes párról.

Bár a tartalom szerint nem fogom tudni kinek higgyek, nekem azért a könyv felénél leesett ki az igazán beteg a történetben.
A történet ereje nem magában a cselekményben rejlik, hanem ahogy a szerző ezt megírta. Olvasmányos, kiélezett és fordulatos.

Valóban nem sejtettem mi fog kisülni az egészből, így inkább dühös voltam mintsem meglepett mikor fény derült a nagy csavarra. Nemcsak visszalépés volt az egész történethez képest de kicsit hihetetlen is. A szerző olyan megoldást választott amiről nem igazán tudom eldönteni, hogy mennyire hiteles, reális és főleg kivitelezhető.

Értékelés:
3 megzavarodott cseresznye az 5-ből!!!

2017. március 16., csütörtök

Henry Marsh: Kezemben az életed

"Minden sebész egy kisebb temetőt hordoz magában, ahová időnként betér imádkozni - keserűséggel és megbánással teli hely ez, ahol magyarázatot kell keresni a kudarcaira." (René Leriche)

Az orvos is csak egy ember, szoktuk mondani, de ha a saját testi épségünket bízzuk rá akkor elvárjuk, hogy emberfelettit nyújtson.

A londoni idegsebész tökéletes összhangban tárja elénk egy orvos, és az orvosba oltott gyarló embert. Aki izgul a műtétei előtt, és akit sokáig kísértenek a kudarcok, akit megvisel ha szenvedni látja a betegeit. Aki nap mint nap élet és halál ura, mégis alázattal lát neki életeket menteni.

A könyvnek volt számomra egy mellékhatása, olvasás közben előbb utóbb rám tört a fejfájás. (Nem is értem, hogy hogy nem lesz minden orvos hipochonder?) Mondjuk ez érthető, hiszen az egyes esetek rendkívül érzékletesen elevenednek meg az olvasó előtt. Végig követhetjük a műtéteket, bepillantunk a betegek életébe, ott vagyunk a műtőben, megismerkedünk az orvostudomány rendelkezésére álló technikai felszereltségével, és annak fejlődésével.

Aneurizma, daganat, meningeóma, hemangioblasztóma, karcinóma, agy- és gerincműtétek.
Tucatnyi ijesztő és számomra eddig ismeretlen kórkép, betegség. Egy a közös bennük mindegyik olvasmányosan, laikusoknak is érthetően leírva.

"A tudat, hogy a szívófej magukon a gondolatokon halad át, az értelmen és az érzelmeken, és hogy az emlékek, az álmok és a tűnődések valójában puszta kocsonyából állnak, egyszerűen túl bizarr ahhoz, hogy feldolgozzam." 

Henry Marsh végtelenül szimpatikus. Emberként és orvosként is elismerésre méltó, ráadásul remekül ír. Mindegyik eset olyan izgalmasan lett megírva, hogy tövig rágjuk a körmünk, együtt élünk, lélegzünk a szereplőkkel.
Nem nagyon szoktam orvosi vonatkozású irodalmat olvasni ez a könyv viszont most telitalálatnak bizonyult.

Értékelés:
5 orvosi cseresznye az 5-ből!!!

2017. március 14., kedd

Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító

Amiről a szerző ezt a remek, és humoros képregényt megalkotta azt én már rég tudtam, vagyis, hogy felnőni kiábrándító. Ki akar korán kelni, rendesen beosztania a pénzét és az idejét?

Olvasás közben könnyesre röhögtem magam. Nagyon sokszor magamra ismertem  a csetlő-botló főhős sztorijaiban. Sokadjára is elcsodálkoztam, hogy az élet nem minden területén sikerült felnőnöm. Én sem tudom otthagyni a zenélő, világító WC-kefét, vagy egyéb haszontalan holmit. Minden takarítás alkalmával megmenekülnek a plüssök. A barátnőnk csak látszólag hallgat ránk, igazából pont az ellenkezőt teszi, mint amit tanácsolunk. Hiába veszünk új ruhát, a régi, kinyúlt, kényelmes ruhát sem sem übereli.
Halogatunk, tervezünk, szervezünk de sokszor rosszul sülnek el a dolgaink, vagy éppen sehogy, mert vannak az elvárások, és vagyunk mi.
A rajzok egyszerűen fenomenálisak! Nem szoktam képregényeket olvasni, de ez annyira egyértelmű volt, hogy kell nekem, hogy azóta már többször is átlapoztam.

Alig várom a szerző újabb képregényét ami a Puha Boldog Puffancs címet viseli majd.
"Itt a fürdőruha-szezon! Készítsd fel a strandoláshoz a tested! Dolgozz azon a hasfalon! Emeld meg a feneked! … Őöö, vagy mégse? Már most röhögök!!! (megjelenés: áprilisban)

Értékelés:
5 Kellően érett cseresznye az 5-ből!!!

2017. március 10., péntek

Kathleen Tessaro: Ritka kincsek

 "Az életem csupa repedés,és ezek folyton csak szélesednek, mert egyre távolodik egymástól az, akivé lenni akarok, meg a valóság."

A szerző első könyve nálunk 2014-ben jelent meg. Hat könyve közül a második tavaly jelent meg, és sokáig a polcon pihent, pedig kár volt halogatni. Akárcsak a A parfüm titka  ez is remek regény. Bár mondhatni tucat történet, mégis a stílusa miatt szeretem a szerzőt és remélem a többi könyve is kiadásra kerül kis hazánkban.

May egy szegény ír bevándorló anya egyetlen gyermeke. Megélhetésükért keményen megdolgoznak a 30'-as években.
 A Brooklyn-ban élő lány bértáncosként dolgozik egy éjszakai szórakozóhelyen. Magányos férfiakkal táncol, fordulónként tíz centért. Egy szokásos éjszakai műszakja rosszul sül el, így úgy dönt visszamegy Bostonba anyjához, ahonnan szintén rossz döntései űzték el.

"Nem is az eljátszott szerepekkel volt a gond, hanem azzal, amiről az ember végül elhitte, hogy az az igazi."

May bár soha nem fogalmazza meg, de szereti a csillogást, a bőséget, a szép ruhákat, a dúsan terített asztalt. Ezek az ábrándképek azonban folyton kicsúsznak a kezei közül, nem lát rá lehetőséget, hogy olyan magasra kapaszkodjon, hogy megtehesse amit csak akar.
Hatalmas a munkanélküliség, bevándorlóként pedig pláne nem szívesen alkalmazzák, ezért utolsó lehetőségként szőkére festeti eredeti vörös haját és megpróbál elhelyezkedni a Winshaw és Kessler műkereskedés boltjában ahol másnak adja ki magát mint aki valójában.
Bár az egyik tulajdonos átlát a szitán, mégis megtetszik neki a talpraesett lány és alkalmazza.
May gyorsan tanul, és hamarosan olyan ajtók nyílnak meg előtte amin benézhet arra az életre amire vágyik. Egyik állandó vevőjük a gazdag és befolyásos Van der Laar család. May nemcsak az elkényeztettet lányukkal köt barátságot, de minden jel szerint az aranyifjú James is nagy figyelmet szentel May-nek.

Miközben May új életet kezd, a Brooklyn-ban történteket is felidézi, egyre -másra derülnek ki a megdöbbentő és szomorú tények May életéről.
Úgy tűnik May bárhová is menekül, bármit is tesz újra és újra elbukik. Olyan helyen keresi a boldogságot ahol csak  magány vár rá, és a rosszul választott barátok, akik ahelyett, hogy felemelnék egyre lejjebb húzzák.

Minden hibája ellenére tetszett May karaktere, és nem tudtam rá haragudni még akkor sem mikor már századjára hozott rossz döntést. Életszagú, izgalmas és elgondolkodtató regény.

Értékelés:
5 csillogó cseresznye az 5-ből!!!



2017. március 9., csütörtök

Kristin Hannah: Fülemüle

"Mostantól ő Juliette Gervaise, kódnevén Fülemüle."

1995-ben egy idős nő meghívót kap, hogy vegyen részt a második világháború ötvenedik évfordulójára rendezett találkozón. Többek között a háború alatt a Fülemüle kódnéven tevékenykedő nőnek is szeretnének köszönetet mondani, aki több mint száz embert segített át Spanyolországba, úgy, hogy a Pireneusokon átkísérte őket.

A második világháború kitörésekor Vianne vidéken él Franciaországban, húga Isabelle Párizsból indul nővéréhez, apjuk szerint vidéken mindketten nagyobb biztonságban vannak.

Az örökké lázadó Isabelle és a megfontolt Vianne mintha nem is lennének édestestvérek. Vianne korán férjhez megy, megteremtve elveszett anyja után saját családját. Isabelle végtelenül dühös amiért nővére képtelen volt anyaként gondoskodni róla.
Vianne férje megkapja a behívót, így a testvérpár, valamint Vianne lánya hármasban maradnak.

Mikor az emberek kénytelenek szembesülni a ténnyel, hogy Hitler elfoglalta Franciaországot mindenki a túlélésre próbál berendezkedni. De bármennyire is előrelátóak, a rájuk váró borzalmakra képtelenek felkészülni.
Isabelle  példaképe Edith Cavell, így nem érthet egyet nővérével abban, hogy húzzák meg magukat, őrizzék a házat és a józan eszüket addig, míg a háború véget nem ér.
Isabelle csatlakozik a Szabad Francia Erők mozgalomhoz, egyre nagyobb veszélyeket vállalva.
Vianne bármennyire is próbál semleges maradni a vérontások kellős közepén zsidó származású barátnője, és egy, a házába beköltöző Wehrmacht egyik századosa rákényszeríti, hogy szembenézzen a háborúval és annak minden velejárójával.

Míg a férfiaknak kötelességük volt harcolni, a nőknek pedig, - ha elég bátrak voltak hozzá -lehetőségük.
A szerző briliáns  módon mutatja be a második világháború Fülemüléinek bátorságát, sorsát. Két nő a több millióból akik önmagukon kívül a hazájukért is harcoltak.
Mondhatnánk, hogy a háborúról  már mindent megírtak amit csak lehet, még sincs olyan, hogy már mindent olvastunk, hiszen mennyi olyan történet lehet még, amit nem írtak  meg.

Értékelés:
4 túlélő cseresznye az 5-ből!!!

2017. március 6., hétfő

Jodi Picoult: Magányos farkas

"Mondhatjuk, hogy a családunk a boldogság mintaképe, de csak mert a magány és a csalódottság láthatatlan a kamera számára."

Azért szeretem Jodi P. könyveit, mert a történeteiben soha semmi sem fekete vagy fehér. A látszólag különleges élethelyzeteket mindig úgy eleveníti meg, hogy olvasás közben ezer darabra szakadunk, letesszük a voksunk valaki, vagy valami mellé, hogy aztán a következő oldalon mindazt amit gondoltunk máris másképp lássuk.

Adva van egy nem mindennapi ember Luke Warren aki egy kalandparkot működtet, ahol az igazi látványosság egy szürke farkas falka aminek a férfi is tagja. Luke miután egyedülálló attrakció keretében beilleszkedett a fogságban tartott farkasok közé mindezt kipróbálja a vadonban is. Két évre eltűnik a civilizációból, - és főleg a családja életéből, - hogy a Szent - Lőrinc folyó mentén követve a szürke farkasok egy falkáját elérje, hogy befogadják.

Luke felesége, valamint fia és lánya tisztában vannak vele, hogy a férfi különleges és népszerű, és a többi. Viszont számukra nem egy farkas falka tagja kell, hanem egy férj, egy családfő, egy apa.
Luke megszállottsága a család széteséséhez vezet. Felesége új családot alapít, fia Thaiföldre menekül, egyedül lánya Cara marad apjával, miután úgy érzi anyja új családjába nem illik bele.

Nem egyszerű a képlet, hiszen mindenki, mindenkire haragszik.

-Egész életemben azt éreztem, hogy sosem leszek olyan fiú, amilyet szeretne, de mint kiderült, ő sem volt olyan apa, amilyet én szerettem volna."

Az autóbalesetet szenvedő Luke és Cara  összehozzák a családot, ám a régi elvarratlan szálak, ki nem mondott sérelmek újult erővel törnek a felszínre. Hogy még nagyobb legyen a gubanc egyedül Luke a központi figura nem tudja előadni saját véleményét, hiszen kómában van.
Meddig tartsák életben? Ki döntsön erről? A fia, akivel hat éve nem beszélt, vagy a kiskorú lánya, aki valamit titkol a balesettel kapcsolatban?

"Számít egyáltalán a hazugság, ha megmenti egy ember életét?"

Ahogy minden valamirevaló Picoult könyvben lenni szokott semmi sem oldódik meg egyszerűen, és még a legutolsó oldalakon is történnek olyan események, amelyek átírhatják akár az egész sztorit.

Rég történt már meg, hogy egy igencsak népes szereplőgárdából senkit sem kedveltem meg. Főleg Luke volt ellenszenves, hiszen felnőtt emberként igazán tudhatná, hogy felnőttnek lenni sokszor azt jelenti, hogy nem azt tesszük amit szeretnénk, hanem amit kell. Talán elég lett volna türelmesnek lennie ahhoz, hogy a a saját álma is beérjen. Ezzel kerülhette volna azt, hogy két gyereke az apa állandó hiánya mellett nőjön fel, és a felesége sem keresett volna másik férfit, aki alkalmas egy igazi párkapcsolatra.
Az emberek sokszor hoznak gyors, át nem gondolt döntéseket, és ez nemcsak a könyvekben van így. A következményekkel viszont kevesen szeretnek szembesülni.



Ami a farkosokkal kapcsolatos részeket illeti jó volt olvasni. Állatszerető ember vagyok, és teljesen mindegy, hogy csigáról vagy farkasról legyen szó mindig öröm újat tanulni róluk.
Kicsit szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban ami ezt a két évet illeti, amit Luke a vadonban töltött. Azt olvastam - bár ismereteim nagyon hézagosak- hogy a farkasok csak azt fogadják be aki hasznukra van, mármost egy emberrel aki minden tekintetben kevesebb mint ők, miért tennék? (Mondjuk a történet szerint azért mert őket is érdekli az ember.)
Ezek az állatok gyorsak, vadászterületük elég nagy. Egy ember vajmi kevés sikerrel veheti fel velük a versenyt még akkor is ha történetesen séta tempóban haladnak.
Bár sok információt lehet olvasni arról mi történt a főszereplővel a vadonban, mégis egy csomó kérdés merült fel bennem. A nyers hús megfelelő táplálék egy ember számára, ráadásul ilyen hosszú távon? (Még abban az esetben is, ha a nyári időszakban ezt kiegészítette bogyókkal, növényekkel, ami szerintem nem lehetett nagy mennyiség.)
Egyetlen kezeslábas volt a ruhája-ez két évig bírta, nemcsak az időjárási, de egyéb viszonyokat is mint földön alvás, hempergés?
Nem tudom, hogy pihen egy farkas falka, de egy embernek kevés egy kemény téli mínuszban az éjszaka annyi meleg amennyit egy esetlegesen mellette fekvő farkastól kap. Még ha a keze és lába meg is úszta a fagysérüléseket az arca, hogy bírta ezt a strapát. ( Egy alapos vesegyulladásról nem beszélve.)
Jó lett volna egy alaposabb, átfogóbb képet kapni erről a hihetetlennek tűnő teljesítményről.

Értékelés:
4 farkasokkal táncoló cseresznye az 5-ből!!!