2014. június 28., szombat

Pompeii avagy a vulkános film


Mindig szabadkozom, hogy nem vagyok nagy filmkedvelő, de tényleg így van. Nagyon kevés film képes lekötni. A másfél óra nekem rém hosszúnak tűnik, ha nem érdekel a film, de például ha vesztemre moziban ülök, képes vagyok elaludni.
Ezt a filmet otthon, ágyban, párnák között néztem meg, és hol nyerítettem a röhögéstől, hol kínomban fogtam a fejem.

A sztori:

Időszámításunk szerint 79-et írunk. Pompeji, a Római Birodalom ékköve, a korrupció melegágya, a kísértés kikötője egykor veszélyes helynek számított a folyamatos földrengések miatt. Ám a Vezúv sötét haragja az első századra teljesen feledésbe merült. A birodalom gazdag lakói élik fényűző hétköznapjaikat, míg a rabszolgák az arénában harcolnak a túlélésért, de egy valamire senki nincs felkészülve: a szunnyadó tűzhányó pusztító erejére. Milo, a gladiátor (Kit Harington) az idővel fut versenyt, mikor egy váratlan földrengés következtében hatalmas robajjal kitör a vulkán: meg kell találnia szerelmét (Emily Browning), hogy kimenekítse a hamuval elárasztott városból mielőtt azt teljesen betemeti a láva, és a szüntelenül aláhulló kőzápor. (Forrás: Port.hu)

Havas Jon (Kit Harington) végre levehette nehéz, és vastag köpenyét, amit a Trónok harca sorozat kényszerített rá, és megmutatta, hogy nem azért bugyolálta be magát eddig mert takargatnivalója lenne. Tényleg fázott!!


                                             (A sajtreszelős hasizom)



A sztori jól meg lett keverve-kavarva. Gladiátoros, szerelmi háromszöges, végítéletes izé lett.

A szerelmi részek rendkívül bárgyúak lettek :-( Ahogy az is ahogy a Kelta (Havas Jon) bekerült a sztoriba- apukáját, anyukáját csúnya bácsi megölte, Ő megjegyezte fizimiskáját, és a bosszú élteti.

A vicces abban, hogy a kis Kelta kb. négyévesen néz szembe örök ellenségével, aki tizen-huszon év alatt sem öregedett egy napot sem. A csúf gonosz Kiefer Sutherland , aki akármikor felbukkant azt vártam, hogy felrobban mellette valami...
A vulkán  morgolódik, a nép észre sem veszi a sok cirkusz és kenyér mellett.
Havas Jon ...bah a Kelta a sok szörnyű év alatt, megtanult  a lovak nyelvén!!! ez annyit takar, hogy ki tudja törni egy ló nyakát!!! (ez komoly, láttam!!! ) illetve a megvadult négylábút megnyugtatja, oly módon, hogy nem néz a szemébe, és felemeli a kezét... Lélegzetelállító!!!!!

Cassia (Emily Akárki ) pedig nagyon furán teljesített, látszik az arcán, hogy komoly jeleneteknél mantrázza magában- "Ess kétségbe, kétségbe vagy esve, kicsit jobban kétségbe vagy esve..naaa "
Természetesen megértem, hogy a hölgy alig várja, hogy végre a CSÓKJELENETHEZ érjenek, erre sajnos a film végéig várnunk kell. (Ahhhhhhhhh) 

Nem értem mi késztette az alkotókat a film megalkotására... ha maga a város elpusztulásának bemutatása lett volna a cél akkor nagyon vérszegényre sikeredett, a sok számítógépes látvány nem tudta életre kelteni a történelmet.
Szerelmi sztorinak is nagyon gyenge.



 

Anna Rivers Siddons: Nora

 
A szerző másik könyve a Hattyúk szigete után nem tudtam betelni a szerzővel, és gyorsan megvettem ezt a könyvét is.
Ritkán ér olyan csalódás mint ebben az esetben, ugyanis már az elejétől elkapott a könyv hangulata, a történések is fordulatosak voltak, a szereplőkről nem is beszélve. Aztán a könyv vége felé vártam, egy frappáns befejezést, erre kaptam egy hülye mondatot, ami szinte agyon csapta az egész történetet.

1960  - as évek Amerika, kisváros, fehérek és némi faji megkülönböztetés.

Peyton egy kisvárosi tízéves  kislány,  özvegy apjával és a színes bőrű szakácsnővel éldegélnek. Peyton magányos. Egyedüli színt sivár életébe a Vesztesek Klubja jelenti, ami összesen három főből áll.
Peyton egy ideje már bajban van, saját magát okolja édesanyja halálért, ráadásul érzi, hogy visszavonhatatlanul elindult a felnőtté válás útján, amit egyáltalán nem akart. Bár apját szereti, vele nem tud az őt nyomasztó kérdésekről beszélni, így csak magában őrlődik.

Egyik napról a másikra a csendes házuk felbolydul. 
Távoli unokanővér érkezik, Nora személyében, aki a kisváros lakói szerint szabad szájú, erkölcstelen és romlásba taszítja a gyermekeket.
Tény, hogy Nora nem átlagos amerikai háziasszony. Szűk ruháival, vörös hajával, autójával és nyilvános cigarettázásával ellentmond mindennek ami tisztességes. Ráadásul nyíltan ellenzi a faji megkülönböztetést, és többször látták, hogy színes bőrűek templomában hallgatta a misét.

Peyton nem tudja, hogy utálja avagy szeresse Norát, így mindig alkalomhoz kellően választ érzést Nora irányába.
Az élet, hol nagyon boldog, hol feszültséggel teli a házban, ahol Nora minden és mindenki felett átveszi az irányítást.

Olvasás közben én sem tudtam eldönteni, hogy Nora szerethető -e , számomra sokszor inkább önzőnek tűnt, és kicsit feltűnési viszketegségben szenvedett.
Peyton nagyon furcsa kislány, visszagondolva tizenéves magamra, engem sosem nyomasztottak hasonló kérdések mint a kislányt. Nem is nagyon tudtam vele azonosulni.

Mégis lekötött a könyv, és ahogy fentebb említettem, a végszótól eltekintve nagyon hangulatos történet. Végig jelen volt az a fojtott feszültség, amiből nem tudhatjuk, hogy jó avagy rossz fog kisülni.

Tanulságos volt, hogy azért mindenkiről derültek ki sötét és kevésbé sötét titkok, annak ellenére, hogy mindenki az erkölcs, és a családi szentség példaképében tetszelgett. 

Értekelés:
4 Déli cseresznye az 5-ből!!!


2014. június 26., csütörtök

Katja Millay: Nyugalom tengere

 
Egy szimpla szerelmi történet már nem üt akkorát, így a szerző gondolt egyet, összehozott két nem átlagos sorsú fiatalt.
Nastya és Josh minden tekintetben kilóg  sorból, örökké árnyékban élnek.

Nastya  másik városba költözik, bár szerető szülei és testvére van, ám szülővárosában kísért a múlt.
A lány tragédiája lassanként bontakozik ki a lapokon, de én elég gyorsan kitaláltam a mondatok mögött megbújó történetet.
Josh már nem annyira köntörfalaz, róla gyorsan megtudjuk mi oka a remete létre.
Ahogy lenni szokott a két szomorú szív vonzza egymást.
Persze ha nem lenne benne kellő fordulat, és még több szereplő akik vagy Nastya vagy Josh drukkerek unalomba fulladna a történet, de meglepően gyorsan haladhatunk, bár a könyv nem éppen vékony majd' ötszáz oldal.

Amit a sztori javára lehet írni, hogy remek a stílusa, a szerző jó pár olyan megoldást talált a szereplőknek amitől még vonzóbbak, még inkább titokzatosak, különlegesek, így természetes, hogy faljuk az oldalakat.

Ami nekem nem tetszett, hogy a végére mintha kifáradt volna a szerző, és sajnos a szerelmi YA sztorik unalomig ismert kliséihez  nyúlt, megy a huzavona meg a szeret nem szeret, elmegyek, visszajövök stb.

Tizenévesen biztosan jobban hatott volna rám a történet.

A borító nagyon jól sikerült, kellően át tudja adni a könyv hangulatát, lényegét.


Értékelés:

4 újrakezdő cseresznye az 5-ből!!!

2014. június 23., hétfő

Jennifer McVeigh: Afrikai akác


Imádok mindent ami szép, és egy gyönyörű könyv borítóval rám nagyon lehet hatni. Így amint megláttam ezt a gyönyörűséget, szinte már mindegy volt, hogy miről is szól.
Szerencsémre a szép külső, remek belsőt rejtett, egy csodaszép történetet, amit valóban nem tudtam letenni, míg az utolsó mondatot is el nem olvastam.

1800-as évek végén Frances apja halála után már csak rokonaira számíthat. A kedves, naiv nő, minden olyan ismerettel rendelkezik amit egy előkelő angol lánynak tudnia kell, azt viszont már késve tudja meg, hogy apja rossz befektetése miatt nemcsak otthonát, de még a bútorokat is el kell árvereztetnie.

Frances nem sok jót remél jövőjétől, két lehetősége van, vagy a sokgyerekes nagynéni mellett lehetne cseléd, vagy elfogadja a gyerekkorában néha felbukkanó, zord, és karót nyelt Edwin házassági ajánlatát, aki Fokvárosban orvos.

Frances úgy érzi, hogy a felső tízezer kivetette magából amikor nincstelen lett, így nem vérzik a szíve a hazájáért, bárhol lehet az otthona.
A hosszú hajóúton azonban nem várt érzések kerítik hatalmába.

A hajóról leszállva még napokig vár egy ígéret miatt, aztán csalódottan férjéhez indul, akinek egy levele várja Fokvárosban, tudatván a nővel, hogy a kötelessége elszólította, meg kell fékeznie a himlő járványt Rietfontainben.

Az Afrikai végtelen szavannák, a kíméletlen időjárás, a korrupt vállalkozók, gyémántkereskedők, bányák és a kiszolgáltatott fekete emberek remek színtér volt Frances és Edwin életéhez.
A kényelemhez és kiszolgáláshoz szokott nő hirtelen felnőtt lesz, akinek döntéseket kell hoznia, ott ahol  pusztán az életben maradás is lehetetlennek tűnik.
Edwin pedig aki igyekszik jó férj lenni, de nem beszéli Frances szeretetnyelvét a munkájába temetkezik.
A férfi makacs természete, az orvoslásba vetett hite veszélybe sodorja mindkettejüket.
Frances úgy érzi nem bírja tovább a megpróbáltatásokat és elkeseredett lépésre szánja el magát...

Már az első mondatával megfogott a könyv, remek utazás volt, a szerző nagyon jól teremt hangulatot, keltette életre a szereplőket, akik mint minden átlagos ember, sokat hibáznak, és nem tökéletesek.
Lehetnék dühös Francesre de, azt hiszem azzal a tudással, abban a helyzetben sok más nő is ugyan így cselekedett volna, nekem a jellemfejlődése nagyon tetszett.
Edwinért pedig lehet rajongani, a férfi aki kősziklaként áll a járványok és a szavanna közepén.

Bár a könyv ajánlójában az Elfújta a szél történetéhez hasonlítják, nekem egészen más jutott róla eszembe. Sok momentum, hangulat, érzés William Somerset Maugham: Színes fátyol-ját idézte, amit nem bántam mert egyik kedvenc szerzőm és könyvem.


Értékelés:
5 Afrikai cseresznye az 5-ből!!!

2014. június 21., szombat

Lisa Genova: Fél testben ép lélek


A szerző korábbi könyve a Megmaradt Alice-nek brutálisan jó volt. Így alig vártam, hogy ezt a könyvét is olvashassam.
Nos nem okozott csalódást, de valahogy ez annyira nem ütött szíven, illetve Sarah  volt az akivel nem tudtam szimpatizálni.

Sarah és Bob a harmincas éveik közepén járnak, Boston külvárosában élnek, minden ami sznob kell az életükbe, így a drága kertvárosi ház, nyaraló, golfklub tagság, dadus -aki első gyerekük tizenkét hetes korától élte velük az életet reggeltől estig!!! 
Nem számít, hogy még diákhitelüket sem fizették vissza, két jelzáloghitelt is felvesznek, hogy olyan életszínvonalon élhessenek amit szerintük megérdemelnek. 

Sarah a három gyereke mellett napi tizennégy-tizenöt órát dolgozik, akárcsak Bob. Sikeresek, és nagyon okosnak hiszik magukat.
Aztán Sarah egy reggel vezetés közben telefonál. Balesetet szenved, kórházba kerül.
A diagnózis baloldali neglekt.(hemiagnózia) 

Ez a betegség leginkább az agyvérzéses betegek tüneteihez hasonló.A féloldalas bénultság a legismertebb tünete.
 A neglektes betegek nem vesznek tudomást a bal oldalról, legyen az a végtagjuk, vagy a szemük, és nekik semmi sincs ami egyszerűen bal. Sem a szájuk, sem a tányérjukon a bal oldalon lévő étel. Ha azt kérjük, hogy rajzoljanak le egy arcot, akkor az arc el lesz felezve, lesz egy szeme, fél szája és orra a jobb oldalon, a bal oldalon semmi...
A sikeres, karrierista Sarah, aki korábban képes volt egy nagyvállalat akár több száz dolgozóját koordinálni, hirtelen mások segítségére szorul. A drága kosztümök és magassarkú cipők helyett járóbotra és apró gyöngyökre lesz szüksége, hogy naponta trenírozza az agyát.
Mivel Sarah keresete hatalmas kiesés a családi költségvetésben, Sarah anyja költözik hozzájuk, hogy ápolja a lányát és ellássa három unokáját, míg veje dolgozik.

Sarah és az anyja egy családi tragédia miatt teljesen eltávolodnak egymástól.
A sokáig fontosnak hitt dolgok, mint a drága különórák és milliókat érő terepjárók értéküket vesztik.

Bár Sarah jelleme sokat fejlődik, mégsem tudtam megkedvelni.
Soha sem értettem azokat az embereket akiknek a tárgyak, és a pénz mennyisége az ami meghatározza az életüket, és csak az a boldogság ha minél több van, nagyobb van.
Sarah és Bob esetében pedig még ott van három gyerek!! Aláírom ha valaki a sok tanulásba fektetett időt, szeretné a karrierjében kamatoztatni, ezzel nincs baj, azzal viszont már van, hogy azért dolgozom, hogy valakit megfizessek, hogy nevelje fel a gyerekeimet!!! Mi értelme szülőnek lenni, ha naponta reggel nyolctól, este nyolcig a tizenkét hetes gyerekemet dadus neveli, neki teszi meg az első lépéseket, neki szaval az anyák napi ünnepségen.
Arról nem beszélve, hogy felnőtt embernek lehetne annyi esze, hogy három gyerek felnevelése mellé nem vállal be két jelzáloghitelt is!

Tulajdonképpen erről szól a könyv, hogy egy-egy emberi jellemet hogyan tud átformálni  egy nem várt betegség vagy baleset.
A házaspár a történet végére sem került hozzám közelebb, igazából most is dühös vagyok rájuk amiért ennyire fafejűek voltak. Sőt Bob, semennyit sem volt hajlandó változni.

Többet vártam a szereplőktől, a családtól, valahogy három lépés távolságból figyeltem őket, nem volt annyi beleélős rész mint az Alice könyvben. Ott valahogy teljesen át tudtam érezni a nő és családja érzéseit, itt viszont nem.

A borító nagyon jó lett!

Értékelés:
4 fél cseresznye az 5-ből !!!


2014. június 16., hétfő

Gillian Flynn : Sötét helyek


Ki sem nézném a kedves arcú, kislányos szerzőből, hogy ilyen sztorik lapulnak a fejecskéjében.
Már az előző könyve a Holtodiglan olvasása közben is néha a takaró alá bújtam, de ez a könyve ahogy a címe is mutatja, igazán sötétre sikerült.

1985. Január 3-án a Day családot kiírtja Ben Day, a három kislány bátyja. Michellet megfojtották, Debbyt baltával ölték meg, anyjukat Pattyt pedig lelőtték.
Az egyetlen túlélő Libby Day aki ekkor hétéves volt, és az ablakon kimászva a házukhoz közeli nádasban bújt el, kezéről és lábáról több ujja is lefagyott, de élt.
Ben börtönbe került. Libby pedig megkezdte az évtizedekig tartó vegetálását, amit segítő szándékú emberek finanszíroztak. Szegény árva Libbynek azonban nem barátja az idő, több mint két évtized után az emberek új szerencsétlen sorsú árváknak adakoznak. Libby pedig pénz nélkül marad.
Végszóra egy fura férfi keresi fel a nőt, felajánlva neki több száz dollárt, ha ellátogat a klubjukba, eladna pár családi emléktárgyat, na és persze végre belátná, hogy nem Ben ölt azon a szörnyű éjszakán. Segítene testvérén azzal, hogy nyomoz velük, és felkeresi azokat akik tudhatnak valamit, illetve közel álltak a családhoz.

Libby évekig nem gondolt arra az éjszakára, nem akarta érteni az okokat, nem akart arra gondolni, hogy egyetlen éjszaka alatt oda lett az egész családja.
A nyomozás nem várt fordulatokat hoz, és bár lassanként halad előre, mégis Libby a gyűlölet ellenére egyre inkább hajlik arra, hogy talán Ben ártatlan...
Liby felkeresi Bent a börtönben, ellátogat Ben akkori barátnőjéhez is, és felbukkannak olyan szereplők is akik minden remény ellenére új vádakkal illetik Bent.
Az összezavarodott Libby kénytelen újra visszatérni a város széli egykori ház romjaihoz, újra átélni azt a napot, észre kell vennie az apró momentumokat, amiket a rendőrök figyelmen kívül hagytak. 

A nyolcvanas évek amerikai kisvárosára jellemző hangulat, a gazdasági válságban megrokkant társadalom bemutatása tökéletes lett.
A lecsúszott Day család szétesése, hiábavaló próbálkozása fájdalmasan élesre sikerült.
A történet rávilágít arra, hogy nem biztos, hogy ami teljesen egyértelműnek tűnik az valóban az.

Nehezen indult be a történet, és kicsit sok volt az elején Libby  elmélkedése.
Aztán észrevétlenül felpörgött a történet és egyre izgalmasabb lett, a szerzőnek sikerült az utolsó percig kétségek között hagyni.


Értékelés:
4 családi cseresznye az 5-ből!!!

2014. június 10., kedd

Shannon Hale: Vakáció Mr. Darcyval


Még tinikoromban sem rajongtam soha semmiért( könyveken kívül) és senkiért. Nem voltak poszterek a szobám falán, nem gyűjtöttem senkiről képeket. Egyszóval alkalmatlan vagyok rajongónak. Túlságosan sok minden érdekel ahhoz, hogy mondjuk leragadjak Jane Austen korában, és azzal teljen felnőtt életem , hogy a saját Mr. Darcymat kajtatom.

A történetbeli Jane -micsoda véletlen- DVD, és könyvgyűjteménye jeles darabja a Büszkeség és Balítélet de alapvetően mindenre vevő aminek bármi köze van Jane Austenhoz.
Vagy a rajongása, és irreális elvárása miatt, vagy csak mert eddig nem volt szerencséje a harmincas éveiben jár és Mr.Darcy, vagy éppenséggel bárki, sehol sincs.
Jane hiába próbál szabadulni függőségétől, ám egy végrendeletben szereplő ajándék úgy tűnik, gyógyír lehet fura rajongására.
Igazi Jane Austen hangulat megidézésben lehet része egy angliai vakáció keretében.
A három hetes kaland alatt a vendégek hűen követik az akkori szokásokat, mind viselkedésben mind öltözékben.
Három hét és tömény mennyiségben talán elegendő lesz, hogy Jane végre a mai világban is felfedezze a szépséget.

Bár volt egy bájos hangulata, nekem néhol furának és erőltetettnek tűnt. Felnőtt emberekről nehezen képzelem el, élvezik az ilyesmit, nem is vicces és cseppet sem mondhatom eseménydúsnak.

 
Semmi extra, kicsit több Jane Austen érzést, hangulatot vártam, de csak beöltözött felnőtteket kaptam, akik hol kínosan, hol unottan játszották a szerepüket. Az egész túl művi és mesterkélt volt.
Untatott és idegesített is, hogy tulajdonképpen nem történt semmi.



Értékelés:
4 régi cseresznye az 5-ből!!!




2014. június 8., vasárnap

Victoria Twead: Két vén bolond otthonra talál


Szeretem az ilyen témájú könyveket, imádom mikor valaki hitelesen, de mégis humorosan ismertet meg a saját életével, vagy éppen életének nagy kalandjával.

Vicki és Joy az ötvenes éveik elején járnak. Vicky kisegítő tanár, Joy katona. A nő évek óta dédelgeti, hogy a ködös és esős Anglia helyett Spanyolországba költözzenek.
Férje csak úgy egyezik bele, hogy próbaidőt töltenek a kiszemelt helyen.

Már a házkeresés sem indul simán, szerencséjükre a Spanyolországi tartózkodásuk alatt bukkannak Judithra, aki szintén angol, de már évek óta Andalúzia rabja.

Judith egy német ingatlanosra, Kurtra bízza a házaspárt.

Innentől kezdve vígjátékba illő helyzetekben találják magukat. Kezdve azzal, hogy volt olyan ház aminek teteje ugyan nem volt, de volt pálmafa a ház mellett.
Fortuna végül az El Hoyo nevű kis falut sorsolta nekik.

Egy romos, de lakható ház mellett döntöttek, és kezdődhetett a véget nem érő felújítás, átalakítás, építkezés.
Persze semmi sem ment simán, sem a spanyol nyelv, sem a helyi bürokrácia megismerése.
A házaspár mégis lelkes volt, mert esőnek nyoma sem volt, a napsütés, a kedves szomszédok, a nyugalom, az örökké sziesztázó apró falut azonnal megszerették.
Megismerhetjük a falu lakóit, a furcsa szokásokat, az örökké bulizó spanyolokat, a zegzugos utcákat és szűk autóutakat.

Már csak azért is volt Vicky és Joy szimpatikus, mert nem egy luxusnyaralót vásároltak, hanem egy rozoga házat aminek nagy részét saját kezükkel újították fel, kihívás volt a víz és a villany bevezetése is.  Nem sajnálták az időt, energiát a tyúktartás rejtelmeinek megismerésére, ahogy arra sem, hogy felfedezzék a környéket.


A könyvet több mint harminc recept és  rengeteg fekete-fehér fénykép színesíti. A házaspár nemcsak saját életüket örökítette meg, a képeken  megismerkedhetünk Felix bácsi öszvérével, vagy éppen az Evátorokat!!! is megismerhetjük. Nem árulom el, kiket takar a fura elnevezés.

Egy percnyi unalom sincs a könyvben, mindig történik valami az angol házaspárral, akik kellő nyugalommal, és humorral veszik az akadályokat. 

Egyetlen gondom a borítóval van, kár volt ezzel a tányér valamivel elrontani ezt a gyönyörű tájat.



Értékelés:

5 El Hoyo cseresznye az 5-ből!!!

Mary Nichols: A szökőkút

 
Az 1920-as évek végén kezdődik a történet.
Barbara és Penny egyetemisták, mindkét lány nagy vágyakat dédelget. Penny színésznőnek készül, Barbara festőművésznek.
Az iskolai szünet alatt azonban Barbara családjában olyan változások történnek, amik a régen szeretett otthonból a lány valósággal elmenekül, az egyetemet is félbe hagyja.
Penny testvére, Simon gyengéd érzelmeket táplál Barbara iránt. Viszont egy másik férfi, George, akinek határozottsága és elszántsága imponál a lánynak.(vagy csak gyorsabb volt mint Simon) teljesen leveszi a lábáról Barbarát, olyannyira, hogy nemsokkal megismerkedésük után az oltár előtt állnak.

George feltörekvő építkezési vállalkozó, aki minden erejét, és energiáját a munkába fekteti. Barbara tulajdonképpen ugyan olyan eszköz számára mint bármi más, ami a kitűzött célhoz segíti a férfit. 
Talán Barbara és George még boldog is lehetne ha egy időre nem kényszerülnének egy fedél alá anyósával Elizabetthel.
A határozott és mogorva nő, semmilyen érzelmet nem talál Barbara felé, és a háztartásban sem enged változást, ami azt jelenti, hogy Barbara üresfejű bábunak érzi magát a házasságban. Munkát vállal, de persze anyósának ez sem tetszik. Hamarosan tesz is ellene, hogy Barbara a tisztességes asszonyok mindennapjait élje. Karöltve fiával dróton rángatják szegény lányt...

A történettel két bajom volt, egyik, hogy már az elején tudtam mi lesz a vége, a másik pedig az, hogy a fülszöveg miatt a könyv első fele érdektelen volt, túl sokat árult el.
 Barbara életéről, egyen elég annyi, hogy mozgalmas, a házassága pedig furcsa alapokra épül.
Ahogy halad a történet egyre több szál fonódik a házaspár életének szövetébe, megnehezítve azt.


Azt vettem észre, hogy bár a szerző nagyon jó témákat talál, csak nem tudja átadni ezt nekem. A szereplők nem kerülnek közel hozzám, és annyira érzelem mentesen, szárazon ír, hogy unalmasnak hat.


Értékelés:
3,5 boldogságot kereső cseresznye az 5-ből!!!


2014. június 4., szerda

Gayle Forman: Csak egy nap


Tulajdonképpen tetszett a könyv, kellemes hangulata van. Mégis maradt bennem némi hiányérzet.
Forman másik két könyve, a Ha maradnék és a Hová tűntél? tetszési indexét nem tudta megugrani.

A fülszöveg kissé félrevezető, mert csak a könyv első fele szól arról az egy napról, a második fele tulajdonképpen utózöngéje annak az egy napnak.

Allyson érettségi ajándékba körutazást kap szüleitől, amin barátnőjével vesz részt. Londonban egy Holland srác szabadtéri színielőadásra invitálja a lányokat.

Allyson hagyja magát sodortatni az árral és a titokzatos Holland sráccal Párizsba indul. Barátnője, ha nem is lelkesen de falaz neki.

Villem és Allyson románca túlzásnak tűnt. Minden egyes szót, mondatot felfújtak,  bevontak rózsaszín mázzal. Valahogy nem jött át a sok érzelem, hiába szeretem kifejezetten az ilyen sztorikat.
Azt is el tudtam volna képzelni, hogy Allyson utazgatását olvastam volna, Willem akár ki is maradhatott volna a történetből.
A sok kis kacskaringós utca, híres és kevésbé híres helyek, épületek, ételek, és színes figurák sokkal jobban érdekeltek mint Willem és Allyson.

Valószínűleg Willem figurája azért lett kissé homályos, hogy legyen mit leírni a történet következő részében, ami majd Csak egy év címmel jelenik meg, és Willem lesz a főszereplő.

A felnőtté válás, a saját utunk megtalálása nagyon klassz ötlet volt, de szerintem ez a vonal is túl lett misztifikálva. Nem hiszem, hogy az embernek csak egy-két hibája van, azt meg főként kétlem, hogy szülő, barátnő is mindig ezeket hánytorgatja fel.
Az sem gondolom, hogy a barátság arról szólna, hogy ugyanazt gondoljuk.
Attól függetlenül, hogy Allyson kis nyámnyilának lett beállítva, túl sok dolog sikerült neki azonnal, elég volt csak annyit motyognia, hogy : bátorság. Bah.

Lehet a fiatalabb generációs olvasónak többet tud adni ez a történet mint nekem.

A borító viszont nagyon tetszik.


Értékelés:
4 utazós cseresznye az 5-ből!!!



2014. június 2., hétfő

Jodi Picoult: Sorsfordítók

 
Próbáltam normális épkézláb gondolatokat megfogalmazni a könyvvel kapcsolatban, de nem igazán jártam sikerrel. A NAGYON JÓ! ÁLLATI IZGALMAS!! mondatok villognak fejem felett és ennyi.
Tulajdonképpen még mindig emésztem, rágom a történetet.



A Hart és Gold család szomszédi viszonyából barátság lett, a két anya első gyereke között csupán három hónap volt, együtt nőttek fel.
A család számára teljesen egyértelmű volt, hogy az együtt homokozásból egyszer majd együtt járás lesz, és nem is bánták, hiszen mindkét gyerek felől nyugodtak lehettek, hogy olyan emberrel van akit jól ismernek.
Minden héten egy nap a négy felnőtt együtt vacsorázott.
1997 november 7-én Emily és Chris együtt töltötték az estét, Emily nemsokkal később halott volt, Chris kórházba került.


"Hiszen mindig így volt ez: a szeretet nem ismeri fel önnön mélységét, míg az elválás órája el nem következik."

A sztori egyszerűségében rejlik a csapda.
Már az első oldaltól tudtam, hogy mi történt, az oda vezető út azonban baromi bonyolult volt.
Azt hiszem az, hogy valakit születésünktől kezdve velünk van, és szeret minket lehet éppolyan megnyugtató mint ijesztő. Mert mi van ha útközben mi meggondoljuk magunkat… mi van ha azt szeretnék ha körülöttünk semmi sem változna meg, de úgy érezzük túl késő,már túl sok minden történt, és semmi sem úgy alakult ahogy elképzeltük. És mi van ha olyasmiket is képzelünk amit mások sosem vártak el tőlünk??



Vannak olyan emberek akik mintha csak lázadnának az élet ellen, akiknek elég egyetlen rossz dolog, hogy úgy gondolják az élet csakis fájdalmas lehet.. Emilyt eleinte sajnáltam, aztán csak értetlenül álltam a döntései előtt.

Picoult ezúttal is mindent bevet, hogy ne tudjuk letenni a könyvet, és olvasás után még sokáig rágódjunk a témán.
A történet két szálon fut, a jelenben és a múltban mígnem azon a végzetes novemberi napon összefutnak a szálak.
A szülők, ügyvédek, ügyészek most is ugyan olyan jól felépített karakterek mint a szerző korábbi könyveiben, és bár van aki pont ezért találja kissé unalmasnak a szerző könyveit, ennek ellenére én ezt a tárgyalástól ítélet hirdetésig tartó részeket mindig szájtátva olvasom.


 
Elsőre fekete-fehérnek tűnik a sztori, aztán ahogy egyre jobban megismerjük a családokat, Christ és Emilyt, akkor bukkannak felszínre az apró traumák, félresiklások.

Picoult mindig meg tud lepni.Remélem előbb-utóbb az összes könyve elérhető lesz magyarul is.


Értékelés:
5 ragaszkodó cseresznye az 5-ből!!!