Marina Sztyepanova: A kert

 

Egészen elképesztően gyönyörű ennek a könyvnek a borítója, bevallom annyira megtetszett, hogy a fülszöveg már másodlagos szempont volt. 

Valamiért mindig is tartottam az orosz szerzőktől, teljesen más a stílusuk, idő kell amíg az ember megszokja a szokatlanul terjengős leírásokat, fogalmazásokat. A mai felgyorsult világtól eltérően, ahol elvárjuk, hogy minden gyors legyen, pörgős. Itt mindenre van idő, ez elsőre furcsán hat az olvasóra. Aztán ha az ember bele lendül már élvezi is a gyönyörű nyelvezetet, az elnyújtott mondatokat, élvezi a  lassan hömpölygő történetet.

A hosszú felvezetőket, az aprólékos karakter bemutatásokat, sok-sok felmenőig vissza vezetve.

Nagyezsda és Nyikolaj vagyis Borjatyinszkij herceg és hercegné váratlan meglepetésben részesülnek, az akkori felfogás szerint idős (negyvennégy éves) hercegné gyermeket vár.

És innen indul a 19. századi nagy ívű regény, a csodálatos voronyezsi kerttel, ami szemtanúja a család nem átlagos életének.

           "...jobb emlékezni és megbánni,mint azt sajnálni, hogy nincs mire emlékezni."

Nos olvasás után van mire emlékezni, korkép, családregény, egy igazán különleges történet, ahol senki sem úgy alakítja a szerepét ahogy az akkori társadalmi elvárások miatt azt az olvasó hinné. 

A vidéki birtok, ami elsőre menekülő útvonal, sokkal inkább menedék lesz, ahol hol könnyebben, hol nehezebben, de végül mindenki boldogul.

Voltak igazán nyers, letaglózó részek, az emberi butaság, tudatlanság mértéke, már akkor is elképesztő méreteket öltött.

A kiváltságosok világában, ahol mindenki tökéletes nem lehetnek hibák, titkok, Minden ami más, ami kicsit is eltér az elvárttól szégyellnivaló. Tulajdonképpen ez adja a történet gerincét.

A szerző igazán különlegeset alkotott. Rejtélyek, és titkok, középpontban nők, férfiak, gyerekek akik a saját boldogságuk keresése közben a nem megszokott utat választják.

Értékelés:

4 kertben érő cseresznye, az 5-ből!!!

Alice Cavanagh: Sunnyside A ház, amit építettünk

A cuki családregényt igaz történet alapján vetette papírra a szerző, sajnos ennél több információt nem tudhatunk meg a könyv hátteréről.  

A jelenben egy idősek otthonában járunk, egy férfi egy rokonát látogatja, aki egyre inkább elveszíti a kapcsolatot a külvilággal. Viszont mindketten szívesen lapozgatnak egy fényképalbumot, így töltve ki a látogatási időt.(Itt jegyzem meg, hogy számomra szinte az első oldalaktól egyértelmű volt ki a két titokzatos lapozgató.) 

 Marie és Mac a hetvenes években kezdik meg közös életüket új házukban, a hangzatos Sunnyside falai között. Beköltözésük napján, - július 29 ( Ez éppen a névnapom:))) - és aztán minden évben ugyanazon a napon egy képet készítenek a ház előtt. 

 Amit picit hiányoltam a mélység. Kicsit darabosnak tűnt a történet, de lehet, hogy ez a történet vezetésnek köszönhető, hiszen több évet felölelve követhetjük az eseményeket. Illetve a cím alapján én többet szerettem volna olvasni a házról, a kialakításáról, főleg annak fényében, hogy a könyv alcíme- A ház, amit építettünk - azt sugallja, hogy jelentős szerepet tölt majd be a történetben. Pár mondat erejéig szerepel a kert, illetve időnként konyha felújítás, új szőnyeg. De én azt reméltem, hogy a szerző lelket ad a háznak amibe az olvasó bele tud szerelmesedni. Illetve Marie és Mac sem került hozzám közel, az igazi személyiségük sem került a felszínre.

 A család életére hatással voltak a világban történtek, főleg Marie volt aki behozta otthonukba a híres, ám számukra mégiscsak idegenek életet. Így a történetben helyet kapott Elvis halála, vagy éppen Diana hercegnő házassága... Bevallom Marie ezen tulajdonsága ellenszenves volt. Persze ahogy telnek az évek gyarapodik a család. Gyerekek, sógorok, anyósok jönnek mennek a lapokon. 

Kicsit olyan ez a könyv mintha az utcáról benéznénk egy kivilágított otthonba, látjuk ahogy zajlik az élet, és rá csodálkozhatunk, hogy bár mindannyian egyediek vagyunk, életünk során nagy vonalakban ugyanazokat az utakat járjuk be. Igazi nyári olvasmány. Kikapcsolódáshoz, pihenéshez tökéletes választás a filmként pergő családregény. Értékelés 4 családi cseresznye az 5- ből!!!

Maggie O' Farrell : Egy házassági portré

"De arra kérem, ügyeljen rá, hogy hűsége iránytűje minden körülmények között a helyes irányba mutasson." 

  A szerző ebben a könyvében Lucrezia di Cosimo de'Medici rövid életével foglalkozik. Lucreziat azután adják feleségül Ferrara hercegéhez miután nővére az esküvő előtt meghal. Húga lép hát Maria helyére. A tizenöt éves lányt minden előzetes tudás, tapasztalat, jó tanács nélkül engedték az ismeretlenbe, hogy hercegné és feleség legyen. 

Itt jegyzem meg, hogy a vőlegény huszonhét éves volt!! ( A valóságban Lucrezia tizenhárom évesen kel egybe a herceggel, de két évig még családjánál marad.) A szerző a könyv végén ki igazít minket a valóság és a képzelet mezsgyéjén, elárulva, hogy a mi az amin a mű kedvéért önkényesen változtatott.

 Korábban nagy rajongással olvastam C.W. Gortner hasonló témájú könyveit. Így nagy öröm volt ismét ilyen fantasztikusan megírt történetet olvasni. 

 Farrel tökéletes narratívája a naiv Lucrezianak, aki azt gondolta, hogy akárcsak szülei házasságát a sajátját is a kölcsönös tisztelet, szeretet és szövetség jellemzi majd. Jóképű férje nagylelkű és figyelmes. Eleinte...aztán Lucrezia számára kiderül, hogy Alfonz kegyetlen és számító. Saját családját is képes eltiporni ha a hatalomról van szó. Torokszorító olvasmány, az ármány, árulás, cselszövés korából, ahol az győzedelmeskedett aki a legkegyetlenebb. 

 Hatásosan házasságuk közepébe csöppenünk, amikor is a fiatal lányban egyre inkább felerősödik a gyanú, hogy férje az életére tör... Ezután felváltva jelenik meg a lapokon a korán véget ért gyerekkor, és az új családjában történtek. Majd szép lassan elmosódik a két idősík, hogy kicsúcsosodjon a végzetben, ami már az első oldalaktól lopakodik Lucrezia után. Milyen ironikus, hogy a mesékben menyire irigylésre méltó a hercegnők élete. Lucreziat sírva öltöztetik menyasszonyi ruhába a cselédek... 

 Ami a könyv címét illeti, ezért is dicséret jár a szerzőnek. Rendkívül frappáns, sokatmondó. És akkor már ne hagyjuk szó nélkül a borítót sem. Elegáns, gyönyörű színekkel. (Lucreziaról egyetlen portré létezik, a történetben férje bízza meg Michelangelo egyik tanoncát, hogy fesse meg a feleségét.) Értékelés: 5 hercegnői cseresznye az 5-ből!!!

Alice Winn : In Memoriam

"A fronthoz közeledve felfoghatatlan volt a zaj, de a pacsirták továbbra is szálltak a gyászos égbolton, és skarlátvörös pipacsok kókadoztak a futóárkok szélein." Alice Winn nevét megjegyeztem! Vajon mi késztet arra egy fiatal nőt, hogy az első világháború borzalmairól írjon? Többek között a véletlen, és egy iskolai újság mely anno az adott iskolából bevonult diákok sorsáról is megemlékezett. Persze ez még nem lenne elegendő egy zseniális történet megalkotásához. A szerző nagyon tehetséges, és elképesztő érzékenységgel bújt a fiatal, naiv, de nagyon lelkes és hazafias fiúk bőrébe. Korábbi hasonló élmény A Gyáva kapcsán, már sejtettem, hogy rossz ötlet lesz bárkit is megkedvelni a szereplők közül. Természtesen hiába, összeszorult szívvel olvastam a sorokat. Tizenhat, tizenhét évesek voltak amikor ki saját döntésként, ki szülői, vagy társadalmi nyomásra igazi fegyverre cserélik az addig közelharcra használt vonalzóikat. "A legrosszabb az, amikor rájössz, hogy már másodszor írsz ugyanannak a szerencsétlen asszonynak; két levélben mondasz neki köszönetet a két fiáért." A képzeletet a valóság mindig felülmúlja, főleg ha az emberi kegyetlenségről van szó. Ellwood és Gaunt egy angol elitgimnázium elkényeztetett úri ficsurjai, gondtalanok, sokszor unatkoznak, kedvtelésből kínozzák diáktársaikat, és alig várják, hogy végre felnőttet játszhassanak. A történelem átírta a sorsukat. "Ellwood hamarosan megtanulta, hogy nem az erőszak, hanem a borzasztó körülmények tették elviselhetetlenné az életet a lövészárokban." A szerző remek ütemet tartott, nemcsak a háború borzalmait taglalva. Teret engedett a költészetnek, szerelemnek, és egy izgalmas történethez méltóan párhuzamosan olvashattuk a két főszereplő Ellwood és Gaunt vesszőfutását lövészárokban, hadifogolyként, eltávozáson. Háborús könyvek kapcsán félő, hogy az unalomig ismételt és ismert sémákra épül a történet- éhezés, hideg, bújkálás stb. Meglepő módon a szerző kerülve a hatásvadászatot, folyamatosan bele tudott csempészni valami újat - és borzalmasat - amit még sehol máshol nem olvastam. Ami a szerelmet illeti voltak fenntartásaim, nem titok, hogy téma a könyvben az azonos neműek szerelme. Annyira szépen lett ez is elmesélve, hogy teljesen belesimul a könyvbe. Szinte minden oldalról tudtam volna idézni, olvasás végére tele lett cetlikkel a könyv. Igényes, keményfedeles csoda ez a könyv annak ellenére, hogy milyen bénítóan borzasztó témát dolgoz fel. Értékelés:5 lövészárokban kuporgó cseresznye az 5-ből!!!

Sarah Ruhl: Mosoly - Egy arc története

Sarah népszerű, díjazott drámaíró.Teherbe esik, kiderül ikreket vár, így kislányával együtt háromgyerekes édesanya lesz. Sarah azon aggódik hogyan fogja összeegyeztetni munkáját a gyerekneveléssel, amikor terhessége alatt problémák jelentkeznek. A Viszketőanyukák.com (nem vicc) oldalon végre rádöbben mi is a baja, ami megkeseríti várandóssága minden napját; epepangás. Azonnali ágynyugalom, veszélyeztetett terhesen hirtelen a négy fal között találja magát, ahol természetesen még többet aggódik...itt remekül mélázunk el az ágynyugalom létjogosultságán a viktoriánus korban, és manapság. Sőt a gyógymód széles spektrumát bemutatva rá kellett jönnöm, hogy a történelem minden téren ismétli önmagát! Végre megszületik William és Hope, Sarah vesszőfutása pedig folytatódik ugyanis ekkor derült égből villámcsapás Bell parézis jelentkezik nála. Erre mondják az orvosok, hogy jóindulatú és ritka betegség, kezelése nincs, általában pár hónap alatt maradéktalnaul gyógyul...vagy nem...Sarah esetében a nem jött be. Bár mindent kipróbált a tudományosan elfogadott - szteroid, akupunktúra, torna, - a kevésbé tudományosig; szerecsendió szopogatás, fütyülni próbálás. Sarah tehát a szerencsétlen 5 százalék. De nézzük mivel is jár ez a betegség. )A legjobb hasonlat a sokak által ismert stroke tüneteihez hasonlít.) Tömören, a mimikai izmokat mozgató idegek bénulása, általában féloldali. Sarah bal arca vált érzéketlenné, ami frusztráló tüneteket okozott, nem tudta becsukni a bal szemét, pislogni sem tudott,folyt a nyála,ha pedig mosolyogni szeretett volna torz vicsorgás lett a végeredmény. És itt jön a könyv, és Sarah történetének lényege, a mosoly, és az ember aki mögötte van. "...valóban különös, hogy a betegség nincs ott az irodalom fő témái között a szerelem, a háború, és a féltékenység mellett." (Virginia Woolf) " Az arcod amit mindenki lát, ami kifejez örömöt, bánatot hirtelen cserbenhagy és tőled független életet él. Lóg a szemhéjad, nem tudod rendesen formálni a szavakat. Példának okáért kislányod - Hope- nevét sem tudod kiejteni. A mosollyal összefüggésbe hozzák a szépséget, harmóniát, megjelenik a művészetben - lásd Mona Lisa mosolya.

Érthető módon Sarah egyre inkább elkeseredik, hiszen bármit is tesz nem javul az állapota. Depresszióba esik, állandóan azon stresszel milyen anyakép alakul ki a gyerekeiben róla, hiszen nem tud rájuk mosolyogni, mint gondolnak róla az idegenek, mit lát benne most a férje, hogy már nem szimmetrikus az arca. Ezek a gondolatok aztán elhatalmasodnak. Sarah újra és újra orvoshoz megy, majd a buddhizmusban keres vigaszt, aztán vissza az orvosokhoz, ezekhez csatlakozik az interneten fellelhető információk tömkelege... A szerző egészen elképesztő módon vetíti elénk ennek a betegségnek minden aspektusát, mutatja be például művészeten keresztül. Kapcsolja össze a hétköznapi embert,anyát, nőt, akit formált, változtatott a betegsége. Szinte egy szuszra olvastam el Sarah történetét, remek stílusa van. Értékelés: 5 Bell cseresznye az 5-ből!!!

Valérie Perrin: Trió

 

Olvasmányos volt ugyan, de nekem nagyon hajazott a Másodvirágzás- ra, rejtély és titok egymás hegyén hátán. Minden mindennel és mindenkivel összefügg. Tucatnyi szereplő és sors.

Három gyerek, egy lány és két fiú barátságának krónikája ez a könyv. Gyorsan olvasható, olvasmányos. A szerző remekül, gördülékenyen ír, és mindig történik valami. Nekem fel sem tűnt a több mint hatszáz oldal! 

Már a Másodvirágzás is kissé hullámvasút volt, egymást váltották a nekem tetsző és nem tetsző részek. A szerző valamiért a szexualitást is szívesen állítja középpontba a történeteiben, komoly szerepet kapott ebben a könyvében is. Akárcsak a váltakozó idősík.

Gyerekkor, tanulás, traumák, családi háttér, a kis szövetségük folyamatos áramlása, amely beszippant, majd kiköp szereplőket. Itt jegyzem meg, hogy tucatnyi szereplő jön megy, Perrin pedig profi módjára zsonglőrködik velük, részletesen bemutatva a mellékszereplők életét is.  Emberek, helyzetek jönnek - mennek a trió töretlen, bár sokszor évek telnek el egymás nélkül. Sikerek, kudarcok, harag.

Ebből a történetből sem hiányozhat egy rejtélyes eset, titkok - hiába az örök barátság, a titkolózás szinte kötelező elem minden szereplőtől.

Én szeretek minden könyvben kedvencet avatni, vagy legalábbis kedvelni valakit a szereplők közül. Ez most hiányzott. Bár lett volna miből válogatni, de egyetlen szimpatikus figura sem akadt.

Itt-ott kissé túlírtnak tűnt, de mindenképpen új szín a kortárs irodalmi palettán.

Szeretném ha a Vasárnap koldusai más lenne mint ezen két könyve. Mert szeretem a szerző stílusát, különcségeit, egyedi hangját.

Értékelés:

3,5 barátkozós cseresznye az 5-ből!!!

Carlos Ruiz Zafón: A Köd hercege

  Már nagyon kíváncsi voltam a stabilan népszerű író valamelyik könyvére. A Köd hercege éppen jónak tűnt, ígéretes fülszöveg, és nem  túl vaskos.

1943. A Carver család új helyre költözik. Az órásmester apa az Atlanti -óceán partján szeretne műhelyt nyitni, a három gyerekére pedig kalandokkal teli élet vár.

A  ház furcsa múltja, a kertben lévő szoborkert, és a macska aki mindenkit szemmel tart..majd különös események egy megmagyarázhatatlan rejtély felé terelik a két testvért, és a helyi fiút. ( Szerintem a harmadik gyerek, és a szülők gyorsan el lettek tüntetve...)

              " A rossz emlékek akkor is veled vannak, ha nem viszed magaddal őket."

A gonosz megfoghatatlan alakja egyre másra új próbák elé állítja a gyerekeket. A tét a túlélés.

Én inkább ifjúsági irodalomnak nevezném, bár sok felnőtt szívesen olvas kalandregényeket, némi ijesztgetéssel.  Bár remek mese volt, valahogy nem tudtam beleélni magam, távolról figyeltem csak a szereplőket.

Az vitathatatlan, hogy a szerző nagyon szépen ír, érzékletesen, remek stílusban, így a "mese" fényét nagyban emeli a gyönyörű megfogalmazás. A borító remek lett.

Talán nem vagyok elég nyitott erre a műfajra, ezért kapott tőlem csak három és fél cseresznyét. 

Értékelés:

3,5 ködben úszó cseresznye az 5-ből!!!

Marlen Haushofer: A fal

Megdöbbentő és hátborzongató kezdet. Egy negyvenes  nő unokatestvére vadászházba érkezik vendégségbe. A házaspár a falu kocsmájában tölti az estét, a neve nincs  főszereplőnk egy kutyával marad a házban. Reggelre megváltozik a világ... mindenki eltűnik... egy fal állja útját, ami láthatatlanul magasodik egy újfajta határt kijelölve.

Főszereplőnk viharos gyorsasággal alkalmazkodik a megváltozott helyzethez. Persze eszébe jutnak lányai, néhai férje, a másik élete, de annyira fél a rátörő gondolatoktól, hogy állandó munkába menekül.
Új életébe lassan új szereplők szivárognak: a kutya Hiúz, egy tehén és macskák. A családfenntartó már gondolni sem mer a gyors halálra, arra, hogy alagutat ás a fal alatt, hogy esetleg feladja mert gondoskodnia kell új családtagjairól.

Élet az Alpokban. Feldolgozni, hogy lehet teljesen egyedül vagyunk a világban. Magyarázatot találni valamire amit még felfogni sem tudunk.
"Marlen" -én így neveztem el a nőt a szerző után -  a felé fordul amit ismer. Kis gazdaságot teremt maga köré, figyeli az időjárást, a vadászházban maradt kalendáriumokból tanulja az állat tartást.
Elszántan védelmezi és tartja életben négylábú társait.

"És most, karácsonyesték tucatjain túl,  itt ülök az erdőben egyedül egy tehénnel, egy kutyával és egy macskával és semmivé lett mindaz, ami negyven éven keresztül az életet jelentette számomra."

Az a szeretet és ragaszkodás amivel Marlen fordul az állatok felé példamutató és rendkívül megható.
Jobban félt attól, hogy nekik baja esik, mint amennyire magát féltette. Csak azért evett, pihent, mert tudta a családja ki lenne szolgáltatva nélküle.
A kapcsolat közte és társai között lenyűgöző.
Drukkoltam, hogy ebben a fura életben ne érje Marlen-t több veszteség, hogy mindenre találjon megoldást.

A történet rátelepszik az emberre, fura módon keveredik a szomorúság és a remény érzése. Éjjel félálomban annyira valóságosnak tűnt, hogy Marlen valahol a világban egy fal mögött él az állataival, nem is sejtve, hogy én meg éppen róla olvastam.

Zseniális könyv!!

Értékelés:
5 Falon érő cseresznye az 5-ből!!!

Leila Slimani: Altatódal

 "Eltaszítják maguktól, és visszajön. Elbúcsúznak tőle, és ott fog kopogtatni az ajtón, mégis bejön majd, fenyegetően, mint egy megbántott szerető."

Na ez nem az én könyvem volt sajnos. Aránylag vékonyka kötet ezért végigolvastam, de minél több idő telik el az olvasás után annál kevesebb cseresznyét ér.
A fülszöveg szerint a nálunk is népszerű -Kosztolányi Dezső:  Édes Anna - mai változata, amiben az eszményi cselédlány/dada gazdája ellen fordul.

Senki sem volt szimpatikus a történetben, sem a hülye, sznob házaspár, se Louise aki csak egyszerűen beteg és kész.
Egy középkorú házaspár két gyerekkel dadát keres. A férj azt szeretné ha felesége egyelőre csak a gyerekeinek élne, ám a karrierjét féltő -és gyerekeit tehernek érző - Myriam addig rágja élete párja fülét még nem úgy döntenek, hogy dadát keresnek. Pillanatok alatt megtalálják a tökéletes jelöltet, aki ahogy halad az idő egyre inkább nélkülözhetetlenné válik. Mindig tele a hűtő, tiszta a ruha, a lakás ragyog és a gyerekek is imádják a törékeny, mindig ápolt Louise-t. 
Bár néha Myriam úgy érzi kicsit rátelepedett az életükre az alkalmazott, azt nem lehet vitatni, hogy mennyi terhet vesz le a válláról.
Apróságok, figyelmeztető jelek villannak meg néha, de persze minden csak akkor lesz egyértelmű és világos, amikor már túl késő.

Louise ingerszegény, érzelemmentes napjai éles ellentétben állnak a jómódú házaspár mozgalmas, és színes életével.
Louise egyre inkább megszállottja lesz a családnak, a jövőt tervezgeti, amiről azt hiszi, hogy van beleszólása.

Nem sok csavar volt a történetben. Miután megismerjük Louise múltját egyértelmű, hogy mi a gond vele. Persze nem lett volna törvényszerű, hogy Louise ilyen szörnyűségre vetemedjen.

A könyv borítója egyszerűen csúnya.

Értékelés:
3 dada nélküli cseresznye az 5-ből!!!

Az év utolsó olvasmánya - Helen Rappaport: A négy nővér

Igencsak méretes volt az idei év utolsó olvasmánya. Bár hivatalosan karácsonyra kaptam nem tudtam megállni, hogy amint átvettem ne kezdjem is el.
A könyv terjedelme 594. oldal, de kerek 500. oldal  az ami a négy hercegnő életét mutatja be, az "utolsó" oldalakat jegyzet, kiegészítés, forrás megjelölés stb.tölti ki.
A szerző történész, így nem is vártam mást minthogy alapos és átfogó képet kapjak a Romanov -dinasztia mesés, és szörnyű véget ért szereplőiről.
Nemcsak  korhű képet festett a szerző, de nagyon érzékletesen és szépen ír, így teljesen a mű hatása alá kerültem.

A négy hercegnő és öccsük gyerekkora, majd fiatalságuk és fogságban töltött hónapjaik kézzelfogható közelségbe kerülnek.
A gyönyörű család ami állandó csapdában találta magát. Megfelelni a népnek, a politikának, kormányozni egy országot, háborút vívni, örülni négy lánynak mikor mindenki a fiú trónörökösre vár, tagadni, harcolni egy rettegett betegséggel, saját testi kínjaikkal.
Pár kedvenc sorom a könyvből:

 "Bármennyire is szerették őket a szüleik, a négy kislány csupán négy előszó volt egy olyan izgalmas könyvhöz, amely mindaddig nem kezdődött el, amíg öccsük meg nem született."


"A természet nyájas, vidéki gentlemannek alkotta, aki vászoningben a virágágyasai között andalog, kezében kard helyett sétapálcával. Még véletlenül sem cárnak szánta." - Bár Miklós népszerű volt sokan gondolták róla, hogy természete miatt alkalmatlan uralkodónak, és híján van az erős kéznek.


"A gyerek valóságos legenda volt, nem ismertem senkit, aki valaha is látta volna."- a hemofilíával küzdő cárevicsről fénykép is alig készült, és kevés alkalommal mutatkozott, az a pletyka is elterjedt akkoriban, hogy nem is létezik!

" A szibériai tél különb rendőr volt bármely börtönnél."-fogságban töltött utolsó napjaikban házukban mínusz negyvennégy fok volt! A szökésre még csak gondolni sem lehetett.

"Az egész múlt álom. Az embernek csak a könnyei és a kedves emlékei maradnak..." -írta Alexandra egyik utolsó levelében.

Számomra a könyv egyetlen hibája, hogy a sok levél nincs teljesen elkülönítve a könyvben. Sokkal jobban hatott volna, ha jobban kiemelkednek a szövegből, dőlt betűs részként, idézőjeleket használva stb.
Bár a könyvben fotók is szerepelnek én jóval többet is szívesen elnézegettem volna.

 Értékelés:
5 hercegnős cseresznye az 5-ből!! 

Gin Phillips: Lidércnyomás

Egy átlagos anyuka a négyéves kisfiával a jól ismert állatkertben töltik a délutánt, egészen zárásig. Az állatkert kevésbé forgalmas részéről, egy homokozóból indulnak a kijárat felé. Ahogy egyre közelebb kerülnek az állatkert látogatottabb részéhez, úgy erősödik az érzés Joan-ban, hogy valami nem stimmel. Minden olyan csöndes, de ez a csönd inkább nyomasztó mint megnyugtató. Aztán a nő testeket lát heverni itt-ott, agyában azonnal bekapcsol a vészjelző, hogy menekülniük kell.
Kisfiát felkapva először céltalanul futva próbál minél távolabb kerülni a halottaktól, később aztán felismerve, hogy csapdában vannak az állatkertben, búvóhelyet keres a kifutók és a különböző épületek között.

A történet mindössze pár órát ölel fel, de heteknek tűnik ahogy lassan leszáll az éjszaka és Joan agya egyre azon kattog, hogy tartsa csendben egyre nyűgösebb fiát, aki nemcsak éhes és szomjas de kiszakították a megszokott  napi rutinból is.
Joan telefonjának köszönhetően kapcsolatba tud lépni férjével, és elolvassa az első híreket az interneten, de hiába van kezében a látszólag sokat jelentő eszköz nem sok hasznát veszi.

Nemcsak Joan személye és döntései tartották fent az érdeklődésem olvasás közben, de a morális kérdésekkel is szembesül főszereplőnk. Nem kis önismereti út amit bejárt amíg menekül.
Először kiszámíthatónak tűnt a történet, de a szerző remek érzékkel szőtte a szálakat ahol újabb és újabb vészhelyzet, döntés, és szereplő bukkan fel,- utóbbiak - segítve avagy hátráltatva Joan-t fia megmentésében.

A történetben az a legijesztőbb, hogy ebben a világban élünk, ez zajlik körülöttünk.

Értékelés:
4 túszul ejtett cseresznye az 5-ből!!!

Charlie Lovett: Első benyomások

"Én sose vezettem naplót, mert nekem a könyveim és a könyvjelzőim őrzik az életemet."

Eleinte úgy tűnt, hogy a könyv kivételesen megugorja az elvárásaimat, a jelen és a múlt szálai azonosan erősnek bizonyulnak. A történet vége felé szó szerint untam a főhősnővel történteket.

Sophie Oxfordban tanult, a könyvek iránti rajongásában gyerekkora óta bácsikájával osztozott. Bertram bácsi bevezette a könyvek és az olvasás mesés birodalmába.
Sophie lába alól kicsúszik a talaj mikor Bertram bácsi furcsa körülmények között meghal. Sophie örökli bácsikája házát, a könyveivel együtt, ám a lány döbbenten tapasztalja, hogy a házból minden könyv eltűnt.

1796-ban Jane Austen éppen megismerkedik Mansfield tiszteletessel. Az idős férfiban Jane lelki és szellemi társra talál. Órákat töltenek az írással, olvasással és persze Jane regényének csiszolgatásával.
Ahogy felváltva pillantunk be a múlt és jelen ablakán úgy fonódik össze Sophie és Austen története.

Sophie mellett hirtelen két udvarló is megjelenik, miközben a lánynak két fura megbízást kell teljesítenie, ami ugyanazon  könyv keresésére irányul. Miért olyan érdekes ez a könyv, amit egy ismeretlen tiszteletes írt, és mi fűzi az idős embert Austen-hoz?
Ahogy Sophie egyre több nyomra bukkan, úgy bizonyosodik meg egyre inkább arról is, hogy minden mindennel összefügg.

A könyv első fele teljesen magába szippantott, a szerző remekül helyezte be az idős mentort Jane Austen életébe. Bár a tiszteletes csak a szerzői fantázia szüleménye, minden egyéb hűen követi Austen életrajzát. Bepillanthatunk az alkotói munkába, Austen mindennapjaiba. Újra és újra rácsodálkozhatunk, hogy a könyvei mennyire kortalanok.

Talán azért is untam Sophie-t mert ami számára rejtély, azzal az olvasó tisztában van. Eric és Winston -utóbbi ráadásul egy görény- akárcsak a lány hidegen hagytak, nem sikerült beleélnem magam a fiatal lány hódításaiba, olyan butácska lett Sophie karaktere.
Egyértelműen érződik, hogy a szerző az Austen féle rejtéllyel foglakozott többet, szépen kidolgozva azt.

A könyvek, az olvasás, a korai nyomdai munka,-minden ami a könyvmolyokat összeköti- na és persze Bertram bácsi!!!-és  Austen-  tették élvezetessé a történetet.
Az embernek újra kedve támad Jane Austen könyveit olvasni.

(Általában átsiklom a hibák felett, ezúttal nagy csodálkozásomra több hibát is találtam a könyvben, a legviccesebb a leveses kanál alakult át leveles kanállá. Elég szokatlan a kiadótól, eddig úgy tűnt hibátlanok a könyveik.)



Értékelés:
4 korai cseresznye az 5-ből!!!

Helen Fielding: Bridget Jones babát vár

Kicsit meg lettek kavarva a dolgok, hiszen a  Harmadik rész-Bolondulásig   könyvnek ez az előzménye. A harmadik részben Bridget már kétgyermekes anyuka, ebben a kötetben meg éppen várandós az első gyerekével. Szembetűnő a különbség a  két könyv között. Míg a Bolondulásig hatalmas, és kemény táblás, ez kicsike, vékonyka, és puha fedeles ( a sorozat gyűjtői biztosan elejtenek pár káromkodást.)

Mostantól szerintem lesz olyan típusú nő akire majd azt lehet mondani, hogy olyan Bridget Jones-féle állapotos nő. Kicsit lökött, állandóan kapkod, az pedig már csak hab a tortán, hogy nem tudja biztosan ki az apja a babának.

Alapvetően utálni kellene Daniel Cleaver figuráját, de ebben az esetben az Ő beszólásain röhögtem a legtöbbet, még ha tudjuk is, hogy kicsit görény is a fickó.
Összességében, nincs semmi szédületes vagy váratlan a sztoriban, jó kis délután kikapcsolódás.
Nem tudom volt-e értelme a mozifilm miatt kiadni, mondjuk  aki elolvassa a könyvet nyugodt lehet, hogy moziba menni már nem sürgős.

Értékelés:
4 várandós cseresznye az 5-ből!!!

Dave Eggers: A kör

Ennél aktuálisabb már nem is lehetne Eggers könyve. Szuggesztív és ijesztő módon tálalja a digitális világ minden jó, de főleg rossz velejáróját.
Főszereplőnk a huszonéves Mae Holland az egyetem után másfél évig egy közműcégnél talált állást. Mae utálja a munkahelyét de a diákhitelét muszáj fizetnie,ráadásul idős szüleit is támogatni szeretné, főleg a biztosítás nélkül lévő apját akinél súlyos betegséget diagnosztizálnak.
Egyetmi lakótársa Ani siet segítségére, aki beprotezsálja a világhírű céghez, amely messze túlszárnyalta már versenytársait-Google, Twitter, Facebook.
A céget három férfi vezeti, akik szerényen csak Bölcseknek hívatják magukat. A több ezer munkatárs pedig a remek fizetést, egészségügyi és egyéb szolgáltatásokat napi tizenvalahány órás robottal szolgálja meg.
Mae az ügyféltapasztalati osztályon kezd. A hipermodern környezet mellé ingyenes étkezés, sportolási lehetőség, pihenőszobák -ingyen termékminta raktár!!- és persze türelmes főnök jár, akik szárnyaik alá veszik az újoncokat.
Mae az első körben egy munkaállomáson dolgozik, vagyis egyetlen monitorra érkeznek a csúszdán az üzenetek. A válaszokra megszabott időn belül kell válaszolni, majd az ügyfelet elégedettségi űrlap kitöltésére kell agitálni. A rendszer pontozza Mae gyorsaságát, 100 pont az álom, mindenki erre gyúr.

Kétségkívül csábító egy olyan cég, mely látszólag azért van, hogy az ott dolgozók ne csak motiváltak legyenek, de jól is érezzék magukat. Munkaidő alatt gyakoriak az előadások, tréningek mikor megjelennek a Bölcsek és nagy porhintéssel újabb és újabb szuper hírekkel szolgálnak.
A dolgozóknak gyakran meg kell jelenniük közösségi rendezvényeken, melyet kényelmi szempontokból szintén a Kör-ben tartanak, legyen az egy egyszerű grill parti vagy cirkuszi bemutató, netán színházi előadás.
A munkatársak saját belső Kör hálózatán láthatják egymást, ki hol tartózkodik a monumentális épületen belül. Egyre több agyament dolgot találnak ki a fejlődés érdekében. Az átláthatóság program például  a legújabb kamera rendszerrel azt eredményezi, hogy napi huszonnégy órában kukkolhatunk munkatársat vagy akár egy politikust, akik örömmel vesznek részt a kampányban, mondván akinek nincs titka az miért ne lehetne mindig látható?

Telnek a napok Mae ugyan belerázódik a napi robotba, melyben szép lassan kilenc!!!! munkaállomásért lesz felelős, vagyis folyamatosan kilenc monitort kell szemmel tartania és hatékonyan kezelnie.
Életén elhatalmasodik a Kör. Már lakását sem használja, a hosszúra nyúló napokon inkább a pihenőszobákat választja.


 Olvasás közben nehéz elvonatkoztatni attól, hogy az olvasónak milyen viszonya van az internet világával. Emlékszem régebben mekkora divat volt azzal dicsekedni, hogy egyeseknek nincs tévéje, ők nem nézik stb. Arra lennék kíváncsi eljön-e majd az az idő, mikor valaki azzal tűnik ki a tömegből, hogy, nincs regisztrálva semmilyen közösségi oldalon. Nem szeretnék álszent lenni, hiszen én is nap mint nap használom a kor vívmányát, de mégsem szippantott be ez a virtuális világ ahol az az elismerés mércéje, ki hány lájkot kap. Egyetlen közösségi oldalon regisztráltam,-barátnőim unszolására- de ott sem az igazi nevemmel. Sem a twitter, se az isntragam nem vonz. Nem akarom megosztani a fényképeimet, a frissen vásárolt ruhatáram darabjait, és a nyaralást is magánügynek érzem. Sokan azt mondják csak az ismerősök, barátok, külföldön élő rokonok miatt kell, hogy itt vagy elérhető legyen... Én a Facebook előtt is tudtam tartani a kapcsolatot azzal akivel szerettem volna,és ez ma is így van.
Sokan nem értik ezt az ellenállást a közösségi oldalakkal szemben. Valahogy nekem mindig a hátrányok junak eszembe róluk,és nem az előnyeik. Nem értem miért tartozna bárkire is a politika nézetem, vagy a családi fotóalbumom,  esetleg az ebédem, vagy az, hogy állatvédő vagyok-e vagy éppen horgászat a hobbim. Szeretem megtartani a saját, személyes teremet és ebbe csak azt engedni be akit én szeretnék. A boldogsághoz nincs szükségem arra, hogy ezt többen lássák, vagy éppen azon aggódjak kit tiltsak, szűrjek, utasítsam el mert én annyira nem kedvelem és a többi.
Minap a fodrásznál ülve kérte egy lány egyik ismerősét, hogy ezt-vagy azt az illetőt törölje a követői közül..

Mae története azért is ijesztő, mert miközben a cég folyamatos mézesmadzagot húz el előtte, -például vállalják apja orvosi kezelésének költségét,- közben az agymosáson is átesik, ami maradandónak bizonyul, még barátnője sorsa sem nyitja fel a szemét.
Érdekes, hogy éppen a három Bölcs rejtőzködik leginkább, és pont ők szeretnék meggyőzni az embereket arról, hogy milyen jó állandóan szem ellőtt lenni.

"Ha ez így megy tovább, két társadalom lesz - legalábbis remélem, hogy lesz kettő, -az egyik az, aminek a megteremtésén segédkezel, a másik egy alternatív társadalom. Te meg a hozzád hasonlók önként és dalolva állandó megfigyelés alatt éltek majd,folyvást figyelitek, kommentáljátok egymást, szavaztok, tetszést és nemtetszést nyilvánítotok, mosolyogtok, homlokot ráncoltok, és egyébként nemigen csináltok semmit."


Értékelés:
5 jövőbe látó cseresznye az 5-ből!!! 

E .L. Doctorow: A vak zongorista

 "...Zárt ajtók mögé toloncolt szédületes emberi kaland."

Nem is tudom mivel kezdjem. Tökéletes könyv kívül-belül.
A könyv ruhája csodaszép, ráadásul a könyv hátsó borítóján is egy gyönyörű kép van.
A szerző zseniálisan oldotta meg a valóság és a képzelet egyesülését. Gyönyörű regényt írt egy testvérpárról akik a maguk korában hírességek voltak, újságokban szerepeltek, haláluk után mítosszá váltak.
Nem szoktam, de kivételesen muszáj a fülszöveg egy részletét ide másolni:

 Homer és Langley Collyer halálukkal egyszerre váltak legendává és az amerikai folklór részévé. A két fivérről azóta is mindenkinek a megszállott, kényszeres gyűjtőszenvedély jut az eszébe. 1947-ben, miután a szomszédok hetek óta nem észleltek mozgást a Collyer-házban, és már a régóta ismerős bűz is felerősödött, értesítették a rendőrséget. Amikor a hatóságok végre elszánták magukat, és feltörték az ajtót, a látvány elképesztette őket, a korabeli újságok pedig nem győzték ontani a szemtanúk beszámolóit.

És hogy mi történhetett a testvérpárral? Hogyan éltek? Kit szerettek? Mire vágytak? Ezt írta meg a szerző páratlan érzékenységgel. Még most is a történet hatása alatt vagyok.
Narrátorunk Homer a fiatalabb testvér. A fiatal férfi húszas évei elején kezdte elveszíteni a látását a  zene és kifinomult hallása kárpótolta a veszteségért.
New York-i gyönyörű otthonukban a négytagú család boldogan élt. Személyzet szolgálta ki őket, a szülők hosszú, és kalandos utazásokra indultak, ahonnan különleges tárgyakkal tértek haza.

Az első világháború robbantotta szét az idillt. Langley a háborúba indult, Homer semmit sem tehetett a hazájáért. A szülők bár a háborút túlélik az utána következő spanyolnáthát nem...Homer immáron egyedül, csupán a személyzettel- egy ír, egy magyar, és a színes bőrű szakácsnővel- várják haza Langley-t, akinek sejtése sincs a veszteségről.
Nem az a Langley tért vissza akit Homer olyan jól ismert. A mustárgáz ellen nem kaptak felszerelést, így az nagy roncsolást végzett Langley szervezetében.

Telnek az évek a fivérek újabb és újabb célt tűznek ki maguk elé.
A táncestek  szervezésétől egészen addig, hogy Langley akár ki is gyógyulhat a vakságából.
Furcsák, mégis szerethetőek. Különlegesek és magányosak.
Langley egy örök újságot álmodott meg, amely sosem évül el. Talán ezzel kezdődött, talán a szülők utazásaiból hazacipelt különlegességekkel. Tény, hogy a gyűjtögetés egyszer csak elkezdődött és ennek semmi sem szabhatott határt. Elképesztő holmik között zajlanak az évek.
Látszólag semmi sem történik a fivérekkel, mégis annyi minden.

Sokkolt a történet vége, annak ellenére, hogy nem volt titok a végszó. Voltam olyan óvatlan, hogy rákerestem a fivérek nevére...a korabeli fotók letaglóztak, a képzelet semmi ahhoz képest amilyen a zord valóság volt  mikor  a hatóságok bejutottak a házba.

                                           A könyv hátoldala.



Értékelés:
5 bezárt cseresznye az 5-ből!!!

Consuelo de Saint- Exupéry: Vasárnapi levelek

 
"Törékeny volt a remény, hogy túl lehet élni a pilótamesterséget, a mi szívünk azonban továbbra is szerelmesen dobogott lankadatlanul."

 Valami komoly de szép könyvre vágytam. Így esett a választásom erre a kötetre. 
Igazán nem panaszkodhatom, tartalmas és szép. 
Megható volt olvasni a festőnő, Consuelo leveleit, amelyeket 1943-ban kezd írni, férjének Antoine de Saint- Exupéry-nek aki Afrikában pilóta.

Először a remény, az emlékek, közös életük pillanatai töltik meg a levélpapírt.
Később a kétségbeesés.

"Az éjjeliszekrényemen kis rózsaszál hervadozik. Egyre csak várom magát."

A levelek amelynek többsége sosem lett kézbesítve, és amikre csak pár válasz érkezett, felölelnek egy házasságot, két felnőtt ember kapcsolatának minden szépségét, buktatóját, fájdalmát.
Az utolsó levelek pedig egy megtört szerelmes nő vívódásai, a remény és a lemondás között.
Egyik nap élni akar és reméli férje hazatérhet, másnap véget akar vetni az egésznek.


"Az életem egy hatalmas kábulat volt. Most pedig őszül a hajam, és annyi a könnyem, hogy életem végéig ihatnám."



"Kiscsibém, Pimpernelem, kertem, elefántcsonttornyom, mindig várjon rám, akkor is ha egy nap azt mondják eltűntem. Nem lesz igaz. Még ha el is kellene tévednem a sivatagban, a Szaharában, a szeme ragyogásából fogok inni, úgy, mint az a költő, aki azt írta, hogy a felesége ragyogó szeme lesz itala a börtönben. Ezért legyél nyugodt, mindig vissza fogok térni."


Értékelés:
5 szerelmesen várakozó cseresznye az 5-ből!!!

Claudia Pinerio: Szívecskéd

"Olyan szarul megy nekik a beszélgetés, hogy folyton leveleket kell írniuk, vagy mi az isten?"

Inés szerint egészen addig tökéletes család voltak mígnem férje holmijai között rúzzsal írt üzeneteket nem talált.
De mivel Inés nem szeretné elkövetni azt a kapitális hibát, mint anno az anyja, inkább hallgat, és várja, hogy Ernestó észhez térjen. Hiszen a kedves feleség, a meleg családi fészek és egy szép kamaszlány nem érhet fel, holmi nőcskével.
Aztán  persze kiderül, hogy Ernestónak futó viszonynál sokkal nagyobb vaj van a füle mögött. Inés pedig megvédi azt ami az övé...

Még szerencse, hogy ilyen rövidke ez a kis könyv, ugyanis annyira lebilincselt Inés ámokfutása, hogy ezt nem lehetett napokig halogatni.
Néhol a feleség szarkazmusában magamra ismertem. 
Rendkívül jó karakter, aki kellő önáltatással és iróniával evickél át az élet nehézségein.

"Minden kenyerem a vajas felével lefelé esett le, és ezt el kellett fogadnom."

A krimi felé hajló történet rövidsége ellenére bővelkedik fordulatokban. Ami igazán meglepi az olvasót az a hétköznapi történetből elburjánzó őrület. A látszat mögött iszonyatos gondok, problémák feszülnek, amik előbb- utóbb a felszínre is törnek.

Értékelés:
5 megcsalt cseresznye az 5-ből!!!

Teddy Wayne: Jonny Valentine szerelmes éneke

Meghökkentő történet az amerikai álomról.
Érdekes, szomorú és olyan igazi amerikai fröccsöntött műanyag ízű. 

Mit vagyunk képesek elviselni, feláldozni a sikerért, hírnévért, hatalomért?



"Azt akarom, hogy az életem buli legyen. Se szülők, se szabályok, se semmi. Hogy senki se állíthasson meg.
              Senki se állíthasson meg."
              /Justin Bieber/
           
             
Jonny Velentine tizenegy éves!!!! Két éve egy véletlen, és egy a YouTube  oldalára feltöltött éneklése máris a hírnév felé repíti.
Jane -aki sosem anyaként, mamiként, csakis Jane -ként van Jonny mellett inkább menedzsere mint az anyja. Apa sehol, anyuka pedig vasmarokkal szorítja a fiát és az egyetlen lehetőséget, ami egy szupermarketből a Los Angeles-i lemezcégekig és a sokcsillagos szállodákig emelte őket.
Jonny magántanuló, cégek öltöztetik, szállodák nyújtanak neki otthont, a délutánjait próbákkal tölti, az éjszaka a munkáról, koncertezésről szól.
Ha interjút ad, minden várható kérdésre betanult választ ad.
Telefonja, számítógép nincs.
Imázsát anyuka építi, a közösségi oldalakat Jane tölti meg Jonny tartalommal.

És mindebben a káoszban, ami ki tudja hová vezet, -Jonny álma szerint, Michael Jackson nyomába -  áll egy tizenegy éves gyerek, aki hajnalonként a világ legmagányosabb gyereke a pazar szállodai szobákban, ahol egyetlen szórakozása és társa egy játékkonzol.

Tilos önálló döntéseket hozni, tilos szénhidrátot enni, tilos Jane-t  és a döntéseit kritizálni, tilos minden ami kicsit is jó vagy élvezhető lenne.

Jonny altatóktól remél álmot, és nyugtatóktól magabiztosságot a színpadon.

A szerző a tökéletes gépezetbe apránként szórja a homokot, Jonny számára kiderül, hogy Jane sem jobb, erősebb mint bárki más. Ő is gyarló, esendő ember, akinek ezer hibája és még több titka van.

Miközben a magabiztos  Jonny meghódítani készül a világot, egy gyerek az apját és a helyét keresi a világban. Vagyis abban a fura világban amiben Ő  (kényszerül) él(ni.)

Értékelés:
4 sikeres cseresznye az 5-ből!!!

Robert Merle: Mesterségem a halál

 
A szerző az Utolsó nyár Primerolban könyvével keltette fel az érdeklődésem, és sokan ezt a könyvét ajánlották művei folytatásához.

Azt kell, hogy mondjam, így rögtön olvasás után úgy érzem mintha valaki földhöz vágott volna, és még egy jó tonnás betontömböt is rám dobott volna.

Furcsa kábultsággal olvastam az utolsó oldalakat.
Persze nagyjából tudtam mire számítsak, de még így is meglepett az ahogyan Merle megelevenítette Rudolf Höss alakját.
Az auschwitzi haláltábor parancsnokának életútját a gyerekkorától kezdve követhetjük nyomon.

Olyan érzésem van a könyv olvasása után, hogy ennyi életet így megtervezni, nyomon követni, alakítani egyfajta téboly!
Ilyesmit józan ésszel és lélekkel nem lehet végig csinálni!
 
Hogy egyenként kiemelni embereket és gyerekkortól kezdve "tenyészteni" valami borzalmasra.

"- Heil Hitler!
Hangjuk erőteljesen visszhangzott bennem. Mélységes megbékélést éreztem. Ráleltem utamra. Egyenesen és világosan nyílt meg előttem. Várt rám a sírig tartó kötelesség."

Ami így olvasás után felötlött bennem, az az, hogy egy olyan nő szemszögéről is szívesen olvasnék mint Elsie. 
Egy ilyen embernek milyen lehetett a feleségének lenni? Gyereket szülni. Bízni benne. Felnézni rá. Egyáltalán szeretni.

A pokol kapuit tárja ki a könyv.


Értékelés:
5 hamuvá égett cseresznye az 5-ből!!!

Robert Merle: Utolsó nyár Primerolban

Primerol egy békés kis tengerparti hely. Egy maréknyi nyaraló álma, szállodával, éttermekkel, piciny színes nyaralókkal.
1939. nyara. Az újságok és a rádió már borongósan adja hírül a következő háború lehetőségét.
Mindeközben Primerolban tombol a nyár, béke van- erre gondol a hadifogságba esett Francia férfi.
Ezek az utolsó képek éltetik, miközben éhesen fekszik kemény priccsen, lélekben Primerolban jár, ahol akkor még minden tökéletes volt.

Hihetetlen jól teremt hangulatot a szerző, olvasás közben ugyan úgy szorongtam én is, ahogy a tartalékos gyalogsági őrmester. 
Egyik lábát még stégről lógatja a vízbe, másik lábával már a harctéren fut az életéért.
Nagyon jól ábrázolja a (volt) katona lelki vívódásait,
kiszolgáltatottságát.

"Túlságosan élénk fantázia szorult belém ahhoz, hogy valaha is jó katona váljék belőlem, hiszen el tudtam képzelni a saját halálomat. Nem csak másokét."

Merle legelső irodalmi alkotása a szerző halála után került elő. Az önéletrajzi ihletésű műben a neveket ugyan megváltoztatta, de minden bizonnyal saját életének egyik jelentős történését örökítette meg.

Értékelés:
5 Primeroli cseresznye az 5-ből!!!