2018. február 26., hétfő

Robert I. Sutton : Kis seggfejkalauz

 "A seggfejek túlélése továbbra is sokkal inkább képesség avagy fortély, mintsem egzakt tudomány."


A szerző a Stanford Egyetem professzora és azért írta meg ezt a kis kézreálló kalauzt mert több ezer kétségbeesett megkeresésre valahogy válaszolnia kellett. Biztosan nem lehet véletlen, hogy könyvei közül ez a legnépszerűbb!

Hat fejezet segít, hogy felismerjük és hatásosan fel tudjunk lépni a seggfej főnökkel, vagy kollégával szemben. De olyan mindennapi túlélőkészletet is tartalmaz ha valaki a tömegközlekedésben vagy egyéb hétköznapi tevékenység során bizonyul velünk szemben seggfejnek.

Megtörtént esetek tucatjain botránkozhatunk meg, a seggfejség űgy tűnik nem ismer határt. Basáskodó főnök, görény kolléga.

Biztosan van olyan munkahely ahol a közösség remek, és még hírből sem ismerik egymás kínzását. Ám a munkában töltött évek alatt legalább egyszer (ha nem többször) belefutunk olyan emberekbe, szituációkba amiket nem tudunk kezelni.
Hiánypótló ez a mű, remek kis támasz a zűrös hétköznapokra.
Olvasás közben meglepve, és magamra büszkén döbbentem rá, hogy pár ajánlott módszert már ösztönösen alkalmazok, igaz nem mindig a legjobb megoldást választottam első lépésként, de ezzel a kötettel azt hiszem ha a szükség úgy hozza hatékonyabban tudok majd stratégiát választani.

A tudomány mellett megfér a humor is, nekem ez nagyon tetszett, könnyen fogyaszthatóvá teszi ezt a komoly témát.

Kicsit tömörnek tűnik a szöveg, picit szellősebben, nagyobb betűmérettel átláthatóbb lenne egy-egy oldal. Elég sok a forrásmegjelölés, ezek a lapok alján kaptak helyet, ami nem lenne baj, nekem itt is az apró betűk okoztak gondot.

Értékelés:
5 ellenálló cseresznye az 5-ből!!!



2018. február 25., vasárnap

Sarah Pinborough: 13 perc

"Én vagyok a csodalény, aki tizenhárom percig halott volt."

A pazar borító és Stephen King ajánló sorai miatt úgy gondoltam ez nekem való könyv lesz.
Kicsit ugyan megijedtem a sztori elejét olvasva, mert úgy tűnt, hogy főként arról van szó, hogy a három főszereplő tinilány melyikének ragyog fényesebben a szájfénye. De aztán jól beleássuk magunkat a lélek sötét bugyraiba, ahol aztán felszínre törnek a kicsiny, és alantas érzések.
És legyünk húsz, vagy negyven évesek gyűlölni éppúgy tudunk.

Natasha halott volt, aztán megmentették, a barátnői pedig furán viselkednek, mint akik nem erre számítottak. Jenny és Hayley minden bizonnyal titkolnak valamit, Natasha pedi nem emlékszik arra, hogy került a jéghideg vizű folyóba. Gyerekkori barátnőjétől Rebeccától remélem segítséget, hogy kiderüljön miért gyűlölik őt annyira mostani kebelbarátnői.

 "A barátság selyemfonal, ami könnyen elszakad. Össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad."

Látszólag egyértelmű a történet, már csak az okokat kell feltárni, ám ahogy halad a sztori úgy derül ki, hogy semmi sem olyan egyszerű mint amilyennek elsőre látszott, az pedig, hogy ki is az igazán gonosz az oldalanként változik.
Bepillanthatunk  a tinédzserek mai világába, a barátságaik működésének dinamikájába. Megannyi szerep, amibe ha belekényszerítik őket nincs kitörési lehetőség, a bálkirálynő örökké ragyog, a lúzer sohasem lesz népszerű.
Az utolsó lapokon fordul a kocka, és szó szerint a feje tetejére áll a sztori.

"-Olyanok vagyunk, mint a lányok A salemi boszorkányokban - jegyezte meg Tasha amikor ismét lélegzethez jutott, és meg tudott szólalni. -Kint az erdőben, nevetgélnek és sötét varázsigékkel dobálóznak."

A szerző ezen könyve határozottan jobban tetszett mint a Ne higgy a szemének! . Lehet azért is volt jobb, mert ebben a történetben nincs semmilyen hókuszpókusz.
Sarah Pinborough a feszültségkeltés nagymestere!

Értékelés:
5 ravasz cseresznye az 5-ből!!!


2018. február 24., szombat

Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk

 "Van, aki belép az életünkbe és miután kilépett, örökre nyoma vész. Még ha összefutunk is vele, az egész egy jelentéktelen epizód, egy Szia! egy Hogy vagy?. És vannak mások, akikkel ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, bármikor hoz is  össze minket a véletlen. A bennük rejlő vigasz olyan hatalmas, mintha egy perc sem telt volna el az utolsó találkozás óta."


Már régóta kerestem egy, a realitások talaján mozgó, nem rózsaszín, nem tinikről szóló romantikusnak mondott történetet.
Lucy és Gabe szerelmének történetében mindent megkap az olvasó. Végig követhetjük egy szerelem útját a kezdeti lángoláson át a felnőtté válásig, és persze a nehéz döntésekig.

Narrátorunk Lucy aki 2001. szeptember 11.-én ismerkedik meg egy különleges fiúval. Kapcsolatuk alakulása tizenhárom évet ölel fel, és olvasás közben még csak sejteni sem lehet mi lesz a végszó.

Van, hogy nagyon együtt tudott dobogni a szívem a két szereplővel, de volt amikor számomra érthetetlen döntéseket hoztak. Minden ember arra törekszik, hogy kerek legyen az élete, ám ez nagyon ritka esetben valósul csak meg. Mindent szeretnénk, tökéletes párkapcsolatot, szárnyaló karriert, kalandokat, izgalmat és biztonságot. És sokszor csak hosszú évek múlva derül ki, hogy mi, vagy éppen ki az aki vagy ami igazán fontos, de lehet, hogy akkor már késő.

Miközben olvastam Lucy és Gabe életének alakulását végig azon gondolkodtam, hogy mennyire vitte el Lucy szívét és napjait a Mi lett volna ha? dilemma amiben állandóan élt, mikor Gabe éppen nem vele volt. Egy be nem teljesült szerelmet /életet nagyon könnyű ragyogó díszekkel felruházni, sokszor elfelejtjük, hogy tökéletes ember/ élet/ párkapcsolat  nincs. Mindezek ellenére értettem és átéreztem azt az eltéphetetlen köteléket ami kialakult közöttük. És értettem, hogy van az út amit helyesnek érzünk, és van az út amire szívesen újra és újra rálépnénk.
A történetük vége nem úgy alakult ahogy vártam, számomra úgy tűnt a szerző a legegyszerűbb módját választotta a lezárásnak.

Kicsit úgy éreztem újra olvasom Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér könyvét, ami kedvencem.

Értékelés:
4 örökké tartó cseresznye az 5-ből!!!

2018. február 18., vasárnap

Colson Whitehead: A föld alatti vasút

 
"Az ültetvény az ültetvény; az ember azt hiszi, az ő megpróbáltatásai  egyediek, pedig éppen attól borzasztó az egész, hogy egyetemlegesek."

 Számos díjat tudhat magáénak a könyv - nem véletlenül- én viszont sokáig nem éreztem késztetést, hogy elolvassam. Aztán a véletlen folytán a kezembe került, és bizony el nem eresztettem az utolsó szóig!
Sokszor gondoljuk egy témával kapcsolatban-háború, vagy éppen az aktuális rabszolgaság, -hogy ha egy könyvet olvastunk akkor olvastuk mindet, pedig ez sokszor nem igaz.
Cora életei is lehetett volna a könyv címe, hiszen a színes bőrű rabszolgalány megannyi életet él le a lapokon. Sokan már az első élete alatt meghaltak volna, Cora azonban szívós, így még sok - sok élet, és tengernyi fájdalom és szenvedés lesz a jutalma.


"Azon tűnődött, miért csak kétféle idő van: nehézség reggel, megpróbáltatás este."

 Furcsa ilyet írni, de a szerző nagyon szépen ír. Még Cora fájdalmát is úgy jeleníti meg, hogy abban tartás van.
A korábban olvasott  Szarnyak nélkül szabadon   is megmaradt bennem. Főleg a felszabadítási (abolíció) mozgalom miatt, ami ebben a könyvben is nagy szerepet kap.

Ebben a történetben is az egész rabszolgaság témáját próbálja láttatni a szerző, hogy ne csak ezt, vagy azt lássuk a történetből, ne csak a kínzások és a vég nélküli munka játszódjék a lapokon. A föld alatti vasút pedig valami olyan pluszt ad a történetnek mint egy szikrányi csoda.

"Az igazság örökké változó kirakat, mások kezei igazgatják, amikor te nem látod." 

Értékelés:
5 szabad cseresznye az 5-ből!!!

(Itt jegyezném meg, hogy nagyon megszerettem a kiadó könyveit.   Annyira szépek és igényesek, már az is örömet okoz az embernek ha csak kézben tartja valamelyiket. Ha pedig a tartalom is betalál az már csak hab a tortán.)



2018. február 11., vasárnap

Daniel Kehlmann: El kellett volna menned

Rég nyúltam ennyire mellé könyvválasztáskor...a fülszöveg és az értékelések zöme azt súgta ez az én könyvem. Hálát adtam a sorsnak, hogy mindössze kilencvenhat oldalon, -és a történet szerint hat napon  keresztül -kellett csak izgulnom a háromfős családért, akik közül a legszimpatikusabb szereplő természetesen a házaspár négyéves kislánya volt.

Látszólag minden rendben van a házaspárral, a férfi alkotói válságban van, ezért vonulnak el a hegyvidéki nyaralóba. A hely természetesen mindentől távol van, egyetlen út vezet csak a házhoz, szomszéd sehol, csak a magas hegyek, mély völgyek és a gomolygó köd. A faluban egyetlen vegyesbolt, furcsa helyiekkel akik rébuszokban beszélnek.
Hol a készülő forgatókönyv lapjait olvashatjuk, hol a férfi hagymázas gondolatait amiket azután vet papírra, hogy lát valamit, vagy éppen nem lát. Tárgyak tűnnek fel, vagy éppen tűnnek el  a házból, hangokat hall , új ajtók nyílnak ott ahol korábban nem voltak, a rémálmairól már nem beszélve.

A szerző az olvasóra bízza, hogy mit lát bele a történetbe. Szellemeket, vagy csupán egy bekattant ember agymenéseit.
Igazából a bajom az volt, hogy olyan elharapva éreztem az egész könyvet. Kis kapcsolati válság, kis ijesztgetés, félbemaradt mondatok.

Értékelés:
3 zavart cseresznye az 5-ből!!!


2018. február 4., vasárnap

Amanda Prowse: Tápláló szeretet

"-Egyfolytában csak az jár az eszemben, hogy milyen sovány vagyok, meg hogy egyre soványabb és kisebb legyek. Tudom, ha már elég kicsi leszek, akkor el fogok tűnni, és az olyan érzés lesz, mintha győztem volna."

 Ha hinni lehet az interneten fellelhető információknak akkor az anorexia bizony nem a mai kor népszerű  betegsége, ugyanis a betegséget elsőként a francia Ernest-Charles Lasègue és a brit William Gull írta le 1873-ban!!!!

A szerző nehéz témát választott, és valami rettentő kemény és kegyetlen lett a végeredmény.
Az anorexiáról többször olvastam futólag cikkeket, egy-két elrettentő esetet, könyvet: Soha nem elég de még az önéletrajzi ihletésű   Egy alma per nap  sem volt ennyire sokkoló számomra.

Freya és családja éli az átlagos ám boldog hétköznapjaikat. Először az iskola figyelmezteti az anyát, hogy kisebbik lányával gond van, aztán egy véletlen folytán Freya is szembesül lánya önpusztító betegségével.
Szépen fel van vezetve a téma; a hitetlenkedés, aztán a  gyors gyógyulásba vetett hit, mondván minden rendbe jön hiszen Lexinek csak ennie kell, a kétségbeesés, hogy a szülői akarat nem mindig egyezik meg a gyerekünk akaratával.

Bár a könyv megemlíti, hogy nem az ember választ betegséget, hanem a betegség választja az embert, a köztudatban szerintem az anorexia fogalmára mindig fiatal lányok csontsovány képe ugrik be elsőre.
 Lexi és családja története kínkeserves és elrettentő.
A rengeteg káros szokásunk közé lehet sorolni az evést is, hiszen ha egészségtelen ételeket eszünk az is van olyan ártalmas mintha láncdohányosok lennénk. Fura módon a karcsúság egyenlő azzal, hogy az ember  kordában tudja tartani a falánkságát, ezáltal kitartó is, és még sok pozitív hozadéka van annak ha tökéletes a testünk. Ha pocakunk van, vagy esetleg kerekebb formáink máris lusták vagyunk, igénytelenek.

Olybá tűnik, hogy ehhez a betegséghez mindenki hozzá tud szólni hiszen mindenki eszik, így mindenki érintve van. Az, hogy sok embert miért ez a betegség találja meg rejtély. Az okok ezerfélék, idő pedig nincsen a hosszas kutakodásra hiszen a beteg egyre fogy, a szervezet pedig ha felélte az összes tartalékát megszűnik működni.

Jól megírt, feszültséggel teli regény, rengeteg tanulsággal.
A könyv borítója nagyon szép lett.

Értékelés:
4 éhező cseresznye az 5-ből!!!