2012. május 21., hétfő

Lori Gottlieb:Légy a felesége!

                    "Nem tudnál egy kicsit jobban hasonlítani a mesebeli hercegre?"

No kérem szépen ez egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzés lesz,a téma azt hiszem elég sokrétű és annyi minden megfogalmazódott bennem olvasás közben,kár,hogy nem jegyzeteltem.


A könyv a hétköznap pszichológia témakörében jelent meg-ez megtévesztő lehet,mert a könyv lényege nem az,hogy tanácsot ad ,hogy hogyan fogjunk férjet-nem kell semmilyen praktikát követni,nem kell kollázst készíteni álmaink férfijáról,nem kell minden nap öt percet átszellemülten azzal tölteni,hogy bevonzzuk a nekünk szánt férfit...sőt önbizalom növelő tréningen sem kell részt vennünk.A könyv abban segít,hogy reálisan lássuk magunkat, a férfiakat és az egész társkereséshez reális elvárásokkal álljunk!
A szerző baromi szimpatikus módon dörgöli az orrunk alá,hogy mennyi elvárásunk van egy férfival szemben,miközben mi önmagunk hibáit vagy észre sem vesszük,vagy éppen szerethető színben tüntetjük fel a pontatlanságunkat,vagy azt ha hisztisek vagyunk.
Ha én éppen párt keresnék kicsit kétségbe lennék esve,mert nem hiszem,hogy a szerelem olyan mint egy építkezés vagy házvásárlás-nem egy projekt,nem egy üzletág-dehogynem. Kismillió társkereső iroda nyílt,pedig én nem hiszek abban,hogy más jobban tudja nálam,hogy milyen az ideálom..

Gottlieb számtalan nőt és férfit kérdez meg arról,hogy talált társat,hogyan ismerkedtek meg,vagy éppen mi a tapasztalatuk a társkeresés netes formájáról.Ami leginkább meglepett ,hogy az az,hogy millió társtalan követi el ugyanazt a hibát,mégpedig azt,hogy amikor regisztrál egy ilyen jellegű oldalon rossz lépéssel kezdi,nem azt írja le,hogy milyen tulajdonságokat keres,kedvel egy férfiban ,hanem azt ,hogy hogy nézzen ki!!!! Ugye ,hogy így van??? leírják,hogy ennyi magas legyen,ilyen iskolázottsága legyen,kizárják mondjuk a vörös hajat és a többi. A szerző és a hozzáértők szerint aki itt leragad sosem talál társat,sem a környezetében sem interneten.
Hiszen azzal kellene kezdeni,hogy ha megértő vagy éppen határozott gyerekszerető stb,és felsorolni mi milyen tulajdonságokkal rendelkezünk,akár rosszakkal is! Így máris elkerülhető,hogy tényleg egy hercegre várjunk és csalódottak leszünk ha "csak" egy informatikus jelenik meg a randin,kissé kócosan vagy éppen kárómintás zokniban...


Két embertípus létezik a maximalizáló,és az elégedettségre törekvő! A maximalizáló hiszi,hogy neki mindenből a tökéletes jár,így sosem állapodik meg,állandóan váltogatja a partnereit. Az elégedettségre törekvő-mi vagyunk többen-tisztában van azzal,hogy senki sem tökéletes-én például imádom a párom humorát,ugyanakkor tisztában vagyok vele,hogy sosem fogja maga után összeszedni a holmijait-de mivel szeretem és még így is boldog vagyok vele,nem fogok egy olyan férfit keresni aki humoros és pedáns is,mert tudom,hogy szinte nulla az esélye,hogy csak jó tulajdonságai legyenek.
Ez nem jelenti azt,hogy mindent el kell viselnünk,de tudnunk kell szelektálni ebben a kérdésben is.

Sokan hiszik,hogy létezik tökéletes férfi!!! Aki romantikus és kedves,kívül-belül tökéletes,olyan aki a mozivásznon szaladgál.... ilyen szerelemre vágyunk,ilyen férfit keresünk.

"Azt mondtuk,nem hiszünk a mesékben,de amikor élesbe fordult a helyzet ,a világért sem értük volna be azzal,ami nem elég mesés.Azt mondtuk,az igaz szerelmet keressük ,miközben romantikát kerestünk,és azt szerelemnek hittük.Tudtuk,hogy a mozifilmek nem a valóságot ábrázolják,tudat alatt mégis úgy néztük őket,mintha dokumentumfilmeket néznénk."

A szerző szerint ez még tizenhat évesen rendben is van,na de harmincon túl már szánalmas! 

Valahol,valamikor meg kell állapodnunk,na de,hogyan döntjük el,hogy ki legyen az? Én hiszem,hogy  van hatodik érzék,valami ösztöni érzés amikor megszólal a hang,hogy Ő az igazi....én nem  tudok ennyire tárgyilagos lenni ha szerelemről van szó. Már csak azért sem mert minden tény ellenem szól,fiatalon ismertem meg a férjem(14 évesen) fiatalon mentem férjhez(18évesen) nem volt előtte más összehasonlítási alapom,hogy akkor Ő most egy stabil nyolcas férfi azon a tízes skálán? Vagy éppen tízes? Találok majd nála is jobbat magam mellé??? Egész egyszerűen úgy éreztem,hogy Ő a másik felem és kész...most 17 év után is így érzem,igaz a könyv olvasása közben sokat gondolkodtam rajta,hogy ha nem horgonyzom le az első férfinél akkor lett-e volna még kikből választanom? Jött-e volna még további nyolcas,kilences férfi????
Tőlem már az is távol áll ,hogy elképzeljem,hogy öt-hat emberbe szerelmes tudjak lenni....romantikus elképzelésem,hogy az embernek egy maximum két olyan szerelem "jár" ami egyenértékű azzal,hogy az illetővel le tudja élni az életét. Nem tudom elképzelni,hogy ugyan úgy szeressem Bélát,aztán öt év múlva Karcsit,hogy aztán hét év elteltével hozzá menjek Baltazárhoz.És ezeknek az embereknek kiadom magam,a lelkem,az álmaim,az életem.... (rágondolni is elszomorító).

Könnyűnek, mindennapi dologként kezeljük a szerelmet ahhoz képest,hogy milyen bonyolult tud lenni! Milyen sokrétű és néha érthetetlen ,hogy mi miatt döntünk egyik vagy másik ember mellett.
Ahogy az is rejtély,hogy miért van az,hogy ami az egyiknek sikerül,az a másiknak nem.


"Egy nőnek nehéz megszabadulnia attól,amit beleneveltek:hogy mindegy,mi magunk milyen hétköznapiak vagyunk,valamiképpen mégis „megérdemeljük” ,hogy a férfitársaság krémjéből válogathassunk.
Úgy tűnik, a nők ma már nem „vágynak” valamire,hanem „megérdemlik.”"

A könyv írója nem éppen  átlagos élet utat jár be,hiszen egyedülállóként vállalt gyermeket (spermadonorral) és igazán sok időt áldozott a párkeresésre, a könyv második felében a saját tapasztalatait is megosztja az olvasókkal.

Szívből ajánlom mindenkinek,ha van párja ,ha nincs. Sok olyan dologra nyitja rá az ember szemét,ami ott van az orrunk előtt,ám valamiért soha nem fogalmazzuk meg vagy éppen kicsit rosszul látjuk.

Értékelés:

5 cseresznye az 5-ből!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése