2014. december 29., hétfő

Mitch Albom: Hívások a mennyből

 
"Az első telefonon folytatott beszélgetés  során, amely Bell és a másik szobában tartózkodó Thomas Watson között zajlott le, elhangzott az alábbi mondat."Gyere ide, látni akarlak!"

Az amerikai kisvárosban Coldwaterben soha nem történik semmi. A kis közösség minimális erőforrással is remekül működik. Két rendőr, egy könyvtáros, pár templom és üzlet.

Ahogy már lenni szokott, mindig ott történnek a legnagyobb csodák, ahol a legkevésbé várják.

"Amikor első ízben hívták a földet a mennyből, Tess Rafferty éppen egy doboz teafiltert bontott ki."

A kisvárosban rövid idő alatt annyi csoda történik, hogy félő az emberek képtelenek lesznek feldolgozni.
A hívők és hitetlenek egyaránt ellepik a várost. Előbbiek az újabb csodát, utóbbiak a bukást várják.

A csoda nem válogat, középkorú nőt éppúgy megtalál mint magát a rendőrfőnököt. Mindannyiuknak  a mennyországból kezdeményezik a hívást. Végre hallhatják az eltemetett gyermek, testvér, vagy szülő hangját. Akik arra biztatják szeretteiket, hogy ne tartsák meg maguknak, terjesszék a mennyország jó hírét.

A szerző zseniálisan jeleníti meg nemcsak a csodát és a hit misztikumát, de olyan remek karaktereket alkotott, hogy nem tudtam letenni a könyvet.

Sully lett a kedvenc szereplőm, eleinte nem volt szimpatikus számomra. Bár a dühét és a csalódottságát megértettem, az állandó ágálása ellenemre volt. Aztán persze a könyv végére a szívembe zártam, akárcsak a többieket.

Zseniális filmet lehetne készíteni a könyvből!

Albom minden könyvében megjelenik a hit, és Isten. Ez a könyve mégis különleges számomra. Valahogy úgy próbálja meg közelebb hozni hozzánk a megfoghatatlant, hogy nem érezzük úgy, hogy erőltetve lenne.
Elgondolkodtató történet. 

Értékelés:
5 mennyei cseresznye az 5-ből!!!

2014. december 28., vasárnap

Emily Giffin: Láthatatlan kötelék



"Akkor el se tudtam képzelni, mi fog következni. Hogy bármi más is lehet mint egy pillanat az időben. Ifjúságom egyik története. Egy fejezet abból a nyárból. Egy hőséghullám, melynek volt eleje, közepe és határozott vége."
 
Marian New Yorkban él, Kirby pedig egy kisvárosban  St.Louise-ben. Marina harmanchat, Kirby tizennyolc éves. És hogy mi a közös bennük? Az hogy Marian Kirby anyja. Egyenlőre erről még csak Marian tud. Kirby ahogy betölti a tizennyolcat joga lesz hozzá, hogy megkeresse vér szerinti anyját. Bár csodás nevelőszülei vannak, sőt egy húga is, mégis Kirby úgy érzi, a múltjában anyja egy olyan homályos folt amit muszáj tisztázni.

Marian kötelességtudóan frissíti az adatait az ügynökségnél amelynél nyílt örökbe adásról rendelkezett, vagyis Marian nem, de a gyermeke keresheti őt. És Kirby épphogy nagykorú lesz máris a kezében tartja anyja New Yorki címét.

Kirby szándékosan nem kutakodott más csatornákon a szülei után. Azt szerette volna ha mindkét fél tiszta lappal indulhat.

Marian sokak által irigyelt életet épített fel magának. Sikeres sorozat producere. Barátja Péter pedig a cégnél a főnöke, de ez senkit sem zavar. Bár Péternek első házasságából született egy fia, Kirby azt tervezgeti hamarosan Péter elveszi feleségül és közös gyereket vállalnak.

Marian titkának egyetlen ember a tudója, az édesanyja. Azon a nyáron mikor Conrad és Marian összegabalyodtak a szülők csupán az első szerelem gyorsan ellobbanó lángjának vélték a kapcsolatot. Mikor Marian szembesült azzal, hogy első együttlétük maradandó nyomot hagyott képtelen volt édesapjának elmondani, mint tökéletes gyerek és apja kedvenc lánya, nem okozhatott csalódást.

Marian egészen addig a napig úgy hitte, hogy jó döntést hozott, míg Kirby be nem csöngetett hozzá.

"Nem éltem át az anyaság nehézségeit, nem szenvedtem meg semmiért, és most olyan, mintha nem én futottam volna le egy maratont, csak végignéztem, ugyanakkor én akarnék befutni a célba."


Onnantól kezdve Marian kénytelen volt újra átélni, és átértékelni mindazt amit eldobott magától. Hirtelen lett egy felnőtt lánya aki meg akarja ismerni. És hirtelen túl sok emberrel kell megosztania egy régi titkot. Azt a képet amit szerelme, barátai, és az édesapja alakított ki Marianról új alapokra kell helyezni.
A kérdés az, hogy ezek után maradhat -e minden a régiben? Van esély a házasságra és egy új gyerekre? Hogyan viselkedjen Kirbyvel? És mi a mentsége a titokra amit soha senkivel sem osztott meg?


A szerző neve ismerős lehet. Megjelent könyvei: Szerelem kölcsönbe, Szerelem örökbe, Zűr van,babám! ,

Értékelés:
4 vándorló cseresznye az 5-ből!!!







2014. december 27., szombat

Sarah Addison Allen: A barackfa titka

 
"Ha az emberek jobban odafigyelnek a jelekre, nyilván maguktól is rájönnek: a levegő akkor fehéredik ki, amikor nagy változások vannak készülőben; a papír azért vágja el az ujjunkat, hogy olvasni tudjunk a sorok között; a madarak pedig a láthatatlan lényektől védenek minket."
 

Az észak- karolinai kisvárosban békés, nyugodt élet csordogál. 
A maroknyi helyi lakost sok turista hígítja fel.
Itt él Willa Jackson és Paxton Osgood. A harmincas évek derekán még a Jacksonok voltak Walls ofWater város tehetős családja. Napjainkra azonban fordult a kocka és immáron Osgoodék szeretnék felújítani a Blue Ridge Madam ódon falait, ahol sok évvel ezelőtt még Jacksonék éltek.

Az Osgood és Jackson família tagja tisztes távolból figyelik egymást, bár a régi ellentétekre már por telepedett a két fiatal nő nem közelít egymáshoz.
Ám Paxton úgy gondolja a Nőegylet évfordulója és a Blue Ridge Madam hivatalos átadása, elég okok arra, hogy nemcsak Paxton és Willa, de a lányok nagyanyjai is találkozzanak. Már csak azért is mert anno ők alapították a mai is aktívan működő Nőegyletet.
Willa elenáll minden meghívásnak. Úgy érzi Osgoodéknak nem adja meg azt az elégtételt, hogy olyan helyen legyen látogató ami régen az ő családja tulajdonában volt.

Ám egy váratlan fordulat, és Paxton bátyjának megjelenése felborítja a sok éves jól bejáratott közönyt. A két nő együtt próbálja kideríteni a nagyszülők titkát, ami egy barackfa alá temetett holtesttel kezdődött.

Úgy tűnik a szerző elkötelezte magát a varázslat és a misztikum mellett. Eddig megjelent könyveiben mindig megjelenik a titkos összetevő, amitől varázslatosak, mesések ám mégis hihetőek lesznek a történetek.

Ebben a történetben nekem a múlt szála sokkal jobban tetszett mint a jelen. 

Tucker Devlin aki átutazóként érkezett a kisvárosba, nemcsak barackillatot hozott magával. A titokzatos férfi  eleinte csak a női szívekre jelentett veszélyt. Ám ahogy telt az idő az emberek magát az ördögöt látták benne.

"Az az ember csak füttyentett egyet, és még a szél is elállt."

A jelen szála elég halvány volt nekem. Két elkényeztetett gazdag felnőtt nyafogása, szemben egy vagány lány életével.
A jelen történései vannak túlnyomó részt a könyvben, a múlt csak felvillan pár oldal erejéig.

Sebastian és Paxton kapcsolata miatt túl sok kört futunk. Én már az elején tudtam mi lesz a sorsuk.

Számomra a szerző első könyve volt a leg. És eddig nem tudta azt túlszárnyalni.

Értékelés:

3,9 barackillatú cseresznye az 5-ből!!!

2014. december 21., vasárnap

Emma Woolf: Egy alma per nap

    
 "Semmi sem olyan jóízű, mint a soványság."
                 (Kate Moss)
A fenti mondattal pólók tucatjai készültek, amiket anorexiás lányok büszkén viseltek.

A The Times újságírója tizennégy év anorexia után úgy dönt az egész világ elé tárja betegségét. Emma úgy gondolja, hogy a több év kezelés, pszichológus, és terápia után a nyilvánosság is egy újabb mankó ahhoz, hogy végre enni kezdjen, illetve ne ellenségként tekintsen az ételekre és az evésre.

Emma 19 éves koráig átlagos testalkatú lány volt. Nem foglalkoztatta a súlya, nem diétázott, és sosem érte negatív kritika a külsejét. Ráadásul szerető családban nőtt fel, testvérek vették körül, akik törődtek vele, szülei magániskolába járatták őket.

21 évesen már csak 35 kiló.
Emma szerint a lejtőn két magánéleti kudarc indította el. Élete első nagy szerelme szakított vele, következő kapcsolatában pedig szerelme öngyilkos lett. Épp Oxfordban tanult mikor megjárja a poklot, így családja is csak az iskolai szünidő alatt szembesül azzal, hogy lányuk lassan éhen hal.
Emma értéktelennek érezte magát. Úgy büntette magát, hogy nem evett- hiszen nem érdemli meg.

Emma történetéből lett világos számomra, hogy az anorexia nem csak tinik kedvelt fogyókúrás módszere, és nem is egy egyszerű nem eszem betegség. ( Volt, hogy nagymamakorú nőtől kapott levelet, aki 47 éve küzd az anorexiával.)

Elképzelhetetlen, hogy hogyan lehet élni, létezni, teljesíteni napi egy almán vagy banánon, és diétás kólán. Emma dolgozott, sportolt!!! persze leírja, hogy ez minden nap iszonyat nehéz volt, egy idő után még a gondolkodás is nehezére esett. Állandóan fázott, fájtak a csontjai. Ugyanakkor ott volt az anorexia " pozitív" hozadéka is: Gyerekméretű ruhák, sehol egy gramm zsír, tisztának, üresnek érezte magát, úgy érezte ellenőrzés alatt tart mindent.
Ráadásul nem is érezte magát annyira betegnek, hiszen sosem kellett kórházba mennie, nem vetették alá kényszeretetésnek.
Akkor meg miért is aggódnak érte?

A szerző saját bevallása szerint sem egyszerű eset. Az anorexián kívül számos olyan dolog van, ami elviselhetetlen emberré teszi. Kényszeren kezet mos, társaságban képtelen enni, a fürdővize csak egy bizonyos hőfokon jó,  naponta többször zuhanyzik, rossz alvó, így az éjszaka nagy részét ébren tölti, van, hogy a fél éjszakát futással...

Tom Emma barátja elképesztő módon viseli a lányt. Mindent elnéz neki, és bármikor kész Emma kívánságát teljesíteni.
Tom útikönyveket ír, sokat utazik, Emma pedig gyakran vele tart- persze egy utazás sem múlhatott el feszültség nélkül, vagy nem volt olyan kenyér amit Emma hajlandó lett volna megenni, vagy a narancs héja volt túl vékony...

Attól függetlenül, hogy empatikus embernek tartom magam, néha kiborultam Emma dolgain. És nem csak azért mert úgy éreztem, hogy vajmi kevés oka van ennyit szenvedni és ennyi szenvedést okozni azoknak akik szeretik.
Persze mint mindenkinek, a szerzőnek is a saját gondja a legnagyobb. A családjában is vannak mentális betegek, depresszió, öngyilkosság (édesapjának szülei öngyilkosok lettek) kóros fáradtság. ( Virgina Woolf is ott szerepel a családfán.)
Szóval mondhatnánk, hogy ebben az esetben a genetika is tehet arról, hogy Emma összeomlott mikor elhagyták.

A genetikán kívül aztán ott van a külvilág nyomása. Legyél karcsú, és tökéletes. Főleg mi nők! Nem baj ha az ötvenes éveiben járó szívtipró színész pocakos, ha egy negyvenes színésznő felszed pár kilót már ízléstelen kritikával illetik.
Nem tudom a soványság miért lett státuszszimbólum! Mi benne olyan vonzó??? Ha átlagos vagy vedd úgy, hogy kudarcot vallottál.
Pedig egyértelmű, hogy az ember nem maradhat sem örökké harminc kiló,sem örökké húszéves. Mégis a világon emberek milliói próbálják teljesíteni a lehetetlent.

Egyszer Emma interjút készített Elizabeth Hurley színésznővel, aki büszkén vállalta, hogy csak napi pár szem mazsolát eszik, ez az ára annak, hogy beleférjen a hófehér farmerjaiba.
Számomra ez is dühítő, de az még inkább amikor csontsovány celebek, azzal etetik a népet, hogy ilyen alkatuk van, gyors az anyagcseréjük és a többi. Holott lesír róluk, hogy éheznek!!!

Emma és Tom immáron négy éve társak, és úgy gondolják ideje családot alapítani. Emma viszont tíz éve nem menstruál... többek között azon is eltöpreng, hogy a búsba tudta több kórosan sovány híresség kihordani egy gyereket, ő pedig még teherbe esni is képtelen- ez egyébként tényleg jó kérdés!! Itt van például Victoria Beckham -nekem ne mondja senki, hogy Ő egészséges és nem éhezteti magát.
De a környezetünkben is sokkal több az evészavarral küszködő ember mint hinnénk.

Ahogy Emma is írja, a soványságtól az anorexiát csak pár deka választja el.

A szerző a saját történetén túl számos módon körbe járta a mentális betegségek témáját. Orvosi kutatások, és vélemények is helyet kaptak a könyvben, és több tucat levél amit Emma cikkei után kapott.

Az anorexia talán azért vált ki ilyen indulatokat, mert úgy tűnik, hogy aki ebben a betegségben szenved annak lett volna választása... senki sem akar rákos lenni, éppen ezért az anorexiásokra úgy tekintünk mint akik kiválasztották maguknak ezt a betegséget. Hiszen teljesen egyszerű a gyógymód: enni kell.



                                                            Emma Woolf





Értékelés:
4 evésre csábító cseresznye az 5-ből!!!








2014. december 19., péntek

Jojo Moyes: Páros, páratlan


"Ez a történet egy olyan családról szól, amelyik mindenhonnan kilógott.Egy kislányról, aki kicsit stréber volt,és jobban szeretett matekozni, mint kifesteni magát. Meg egy srácról, aki szerette kifesteni magát, és egyetlen törzsbe sem illett bele. És hogy mi történik az olyan családdal, amelyik mindenhonnan kilóg? Tönkremegy, ott marad üres zsebbel, elkeseredve."

Moyes akárcsak tavaly, idén karácsony előtt is szállította az újabb könyvét. Csak pozitív jelzők jutnak eszembe a könyvről. Főleg azért tetszett mert életszagú volt, a szereplői akár mi magunk is lehetünk.
Jess egyedül neveli lányát, és volt férje fiát is. Takarít és esténként egy pubban dolgozik. Hiába minden pozitív hozzáállás, reménykedés, úgy tűnik a pénztelenség és a gondok felülkerekednek a kis családon. Tanzie igazi matek zseni, de a magániskola elérhetetlenek tűnik. Ám egy matekverseny felvillantja a reményt.
Pénz nélkül, ráadásul egy hallgatag emós tinivel megspékelve Skócia lehetetlen akadálynak tűnik. Ugyan akkor nincs is nagyon más választásuk.

Egy jóképű de éppen a törvény keze elől menekülő férfi felelőtlen ígérete odáig juttat négy embert és egy kutyát, hogy egy kocsiba zárva töltsenek el egy teljes hetet.
Ed tulajdonképpen Jess munkáltatója, hiszen a nő hetente takarít a drága lakóparkban ahol Ed él. Így Ed bármilyen segítőkész is, Jessnnek megvan a véleménye Edről.

Az utazás persze nem zökkenőmentes. Tempós és olvasmányos ez a rész.

Olyan az egész történet mint valami akadály verseny, úgy érezzük a pályának sosincs vége, épphogy nem vertük le a lécet, máris ott egy újabb megugrani való.

Bár a történet végén lehet sejteni, engem mégsem zavart a tudat. Moyes azért nem hagyja, hogy nagyon biztosak legyünk magunkban, az utolsó oldalig dobálja a petárdákat.

"A valószínűség törvénye a nagy számok törvényével kombinálva azt diktálja, hogy néha többször is meg kell ismételni egy eseményt ahhoz, hogy a kívánt eredményt kapjuk."


Értékelés:
5 zseni cseresznye az 5-ből!!!













2014. december 14., vasárnap

Jenny Han: Nincs nyár nélküled

 
"A szempilláim alól lestem és azt gondoltam: Gyere vissza hozzám!"
 
A Nyár - trilógia második része. 


Első rész:A nyár amikor megszépültem


Vigyázz! Cselekményleírást tartalmaz!!!

Azért vállaltam be ezt a trilógiát mert tetszett az első rész, és nagyon reméltem, hogy Belly további két történetében több lesz mint kamaszkori nyafogás.

Sajnos ebben a részben a szerző ezt az elvárásomat már nem tudta maximálisan teljesíteni, ezen kívül azt hiszem kár volt még két részre osztani azt amit egy részben is le lehetett volna írni. Vagyis a 2-3 rész, elfért volna egy kötetben.
A második rész mindössze 260 oldal.Bah.

Ott tartottunk, hogy Conrad és Belly a nyár végére egy pár lettek.
Sajnos Susannah csatát vesztett a rákkal szemben. A fiúk pedig végleg elvesztették a lábuk alól a talajt.

Belly vissza emlékszik a bálra, a temetésre, Conrad pár telefonhívására, aztán arra ahogy Conrad végleg megszakítja Bellyvel a kapcsolatot.
Ezek és a jelenben történések teszik ki ezt a kis kötetet.

Nekem sajnos a Conrad és Belly közötti történések nagyon homályosak voltak. Nem lettem okosabb a könyv végén, hogy akkor mi történt, és főleg, hogy miért??

Conrad miatt Belly és Jeremiah Cousins Beachre mennek.

Belly azt reméli átírhatja a pár hónappal korábban történteket, és talán a nyaralóban Susannah elvesztésével is megbékél.
A könyv végére végleg összekuszálódnak a szálak.
Han bedobta a szerelmi háromszög klisét, amiért baromi mérges vagyok.
Már csak azért is mert biztos vagyok benne, hogy a haramadik rész végére Conrad és Belly újra együtt lesznek.

Belly ebben a részben már kevésbé volt kedvelhető. Csupa rossz döntést hozott, és mindenen addig hezitált amíg még legegyszerűbb probléma is kapitális méretűre nem duzzadt.
Belly testvére teljesen eltűnt, mintha az első részben nem is szerepelt volna.
Viszont Jeremiah kapott pár oldalt, így a saját szemszögéből ismerhetjük meg a történetet.

Értékelés:

4,9 nyaralóban aszalódó cseresznye az 5-ből!!

2014. december 12., péntek

Luis Carlos Montalván és Brett Witter: Új élet Keddtől!

 
" Ahhoz azonban, hogy rendesen elmesélhessem Kedd történetét, akár tetszik ,akár nem, saját magamról is szólnom kell. Mert ahhoz, hogy az emberek megértsék , Kedd miért ilyen fontos szereplője az életemnek, és miért jelent ilyen sokat nekem, tudniuk kell, ki voltam és honnan jövök."


Luis háborús veterán, kétszer járt Irakban. Sok szörnyűséget látott.
Még mielőtt Kedd ez a gyönyörű, okos társ belépett volna az életébe naponta húsz féle gyógyszert szedett, fizikai és lelki terhei enyhítésére.

Többek között traumás agysérülés, súlyos agorafóbia nehezítette Luis életét.

Kutya és társa története részletgazadagon jelenik meg a lapokon.
Kedd születésétől kezdve, kiképzésén át, egészen a találkozásig, és együtt töltött napjaikig mindent felölel ez a remek regény.

Luis életét is megismerhetjük. családjával való viszonyát. És katonaként eltöltött időről is mesél.

A kötet végén tucatnyi kép is szerepel. 

Nem egy "sima" kutyás regény. Sokkal több annál.


                       Luis és Kedd :-)

Értékelés:

5 Kutyakekszes cseresznye az 5-ből!!! 

2014. december 11., csütörtök

Janette Oke: Ha szólít a szív

A különleges filmes kiadású könyv végén a szerző levelét olvashatjuk, és a forgatásokon készült képeknek is jutott hely.

 
1910. Elizabeth igazi szerető családban él. 
Ám valamiféle izgalomra vágyik, a nyughatatlan énje hamarosan  meg is kapja a várva várt feladatot. Bátyja Jonathan  nyugatra csábítja testvérét, cowboyokat és indiánokat ígérve a lánynak, na meg, hogy taníthat.

Természetesen Elizabeth útra kel.

Aranyos és bájos történet. 
Anno imádtam a Váratlan utazás c. sorozatot, most nosztalgiázhattam picit.
Elizabeth családja, bátyja és annak családja, valamint a telepesek méltó mellékszereplői Elizabeth új életéhez. A jóképű Wynn Delaney aki a lovas rendőrség tagja már csak hab a tortán.

A vidéki élet és velejárói alaposan megdolgoztatják Elizabethet, de persze sem a prérifarkasok, sem az egerek nem tántoríthatják el attól, hogy remek tanárnő és hasznos tagja legyen a kis közösségnek amibe csöppent.

A történet végén kicsit nekem már túl sok volt a félreértésekből, de egyébként kedves kis történet, tele szerethető karakterekkel.
Szívesen olvastam volna többet a cowboyokról és indiánokról. Így nemcsak az olvasóknak de Elizebthenek is több kalandban lehetett volna része.

A film főszereplői:Maggie Grace, ( Elizabeth) és Stephen Amell(Wynn)


Értékelés:
4 vidéki cseresznye az 5-ből!!!


2014. december 9., kedd

Susanna Cahalan: Lángoló agy

 
"Végül is mindannyian részek összessége vagyunk, és amikor a testünk csődöt mond, az erényeink vele hanyatlanak."



 Különleges és ijesztő történet egy huszonéves lányról, aki millió társához hasonlóan élte a fiatalok pezsgő életét New Yorkban.
Aztán egy nap furcsa tüneteket produkál.
Elsőre persze semmi rosszat nem sejt, ártalmatlan influenzára vagy kimerültségre tippel.
A kezdeti kéz zsibbadás, álmatlanság, hangulat ingadozások után azonban hamarosan sokkal ijesztőbb tünetek jelennek meg.

Susanna zavart pillanataiban zokog, és hallucinál. 

A színeket harsánynak látja, a tér hol kitágul, hol szűkül körülötte.
Úgy érzi kibeszélik a háta mögött, családja körében is ellenséget sejt.
Tisztább pillanataiban kétségbeesetten rohan orvostól orvosig.
A bipoláris zavartól a skizofrénián át az "sima" alkoholizmusig jó pár betegséget állapítanak meg nála. 
Egy nap aztán barátja Stephen mellett alszik, mikor epilepsziás rohamot kap.

Kórházba kerül, ahol bő egy hónapot tölt. Több tucat orvos és vizsgálat sem hoz eredményt.

Ekkor már Susanna egyáltalán nem önmaga. Beszéd és íráskészségét elveszti , végtagjai merevek, folyik a nyála.
Gerinccsapolás, biopszia, CT és több  más vizsgálatot végeznek el a lányon.

Szülei és barátai minden pillanatban vele vannak, de egyre inkább elhatalmasodik rajtuk a kétségbeesés.

Susanna vesszőfutását saját maga örökíti meg. 
Nehéz dolga volt, hisz betegsége ideje alatt emlékezete is nehezen működik. Nagyrészt szülei által vezetett naplóra és a kórházi videofelvételekre kell hagyatkoznia. 

Susanna a saját esete kapcsán, azért is aggódik, hogy hányan lehetnek akiknél nem ismerték fel a betegséget, és valahol az  egészségügy útvesztőjében vegetálnak.
 A ritka de annál súlyosabb betegség esetében az időnek nagy  jelentősége van, minél később diagnosztizálják a betegséget annál kevesebb a remény, hogy a beteg vissza tudja szerezni régi önmagát.

Értékelés:
5 beteges cseresznye az 5-ből!!!

2014. december 6., szombat

John O'Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét

 
Vérbeli humorista írta a könyvet, ez számomra már az első oldalakon kiderült, amikor is vinnyogva röhögtem.

Vaughan egy szürke napon metrózás közben eszmél rá, hogy semmit sem tud magáról. Tudja, hogy hol van, tudja, hogy mi az a metró, de saját életének egyetlen szeletével sincs tisztában.
Mivel semmilyen személyes irat vagy tárgy sincs nála, így a helyzete végképp kétségbeejtő.
Hiába állít meg jó pár embert, mindenki menekül a zavart férfi elől.
Egyetlen ember könyörül meg rajta aki a kórházat javasolja főhősünknek.

Persze a kórházban is rögtön a nevére és a TB számára kíváncsiak. Aztán egy újságcikk alapján amit Vaughanról írnak, egy férfi jelenik meg a kórházban aki Vaughan barátja.

Vaughan végre kezdheti megismerni saját magát! 
Most már azt is tudja,hogy retrográd amnéziában szenved. A többi már csak gyerekjáték.

Persze minél több derül ki Vaughan-ról annál inkább a feje tetejére áll a történet.
Így nincs más hátra, mint előre. Így hősünk elhatározza, hogy új életet kezd, amúgy sincs más választása, így szó sem lehet arról, hogy elváljon, és újra elveszítse a számára már amúgy is elveszett családját.

A szerzőt egy ismerőse története ihlette meg.
Bár lehetett volna drámaira is venni a figurát,szerencsére egy nagyon humoros, lehengerlő, és optimista regény született.

Értékelés:
4 feledékeny cseresznye az 5-ből!!!




2014. december 3., szerda

Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe

 
" Az angoloknak szilárd meggyőződésük, hogy a mi fajtánknak vérében van az öngyilkosság, mintha további magyarázatra nem is volna szükség."

A japán származású angol írónak ez az első regénye, nekem pedig tőle az első amit olvastam.
(További  könyvei: Ne engedj el, Napok romjai, Árva korunkban, A lebegő világ.)
Nos azt reméltem a sok méltatás után, hogy számomra is kedvenc lesz.
Sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A kis kötet csodaszép borítót tudhat magáénak, és a cím is kellően hangzatos, szépirodalomhoz méltó.

A történet két szálon fut, a II.világháború után Nagaszakiban, és napjainkban Angliában.
Mindkét szál főszereplője Ecuko.
Bár a fülszöveg felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy a szerző szűkszavú, és az olvasóra bízza miként gondolja a történet befejezését, ez a kis felhívás számomra túlságosan is enyhének tűnik.
Ugyanis a történetnek se füle, se farka.

Ecukot napjainkban egy családi tragédia után, lánya Niki látogatja meg.
Furcsa, feszült a viszony a két nő között, Ecujónak két lánya, két apától született.
A jelen eseményeihez aztán Ecuko hozzá társítja a régen Japánban  történteket, amikor épp első gyermekét Keikot várja.

A szerző belekap pár történetbe, van egy thrillerbe illő szál is, ami Japánban játszódik, gyerekek tűnnek el, majd később a holttestükre bukkannak a város különböző részein.
(A rejtély nem lett megoldva.) 

Ecuko és férje a város szélén él, szomszéd alig akad, mígnem váratlanul egy nő és furcsa kislánya költözik a szemközti üresen álló házba.
Ecuko és Szacsiko ismeretséget köt, mindene egyes történet amit az ismerkedésükről  felelevenít furcsa, és bár a szerző úgy állítja be, hogy nagy jelentőségük lesz, sosem történik semmi. ( Bár a kislány furcsán viselkedik, ahogy az anya is elég bizarr, itt sem lett semmi elvarrva, befejezve, megmagyarázva.)

Aztán ott van még Ecuko apósa, aki meglátogatja őket és pár hetet velük tölt.( Az öreg állandóan lamentál valamin, és baromi tudálékos.)

A családi életük annyiból áll, hogy egyetlen mondatot százszor elismételnek, és az agyamra mentek a körülményeskedéseikkel.

És véget is ér a történet. A jelen szál ahol már az első oldalon tragédiába botlunk szintén nem lett sem teljesen elmesélve lezárva meg végképp nem.

Szóval buta arcot vágtam a könyv végén.



2014. december 1., hétfő

Christina Baker Kline: Árvák vonata


"Ha találnék is szavakat, melyekkel elmondhatnám, mit érzek, nem lenne kinek."
 
1929-ben New Yorkból "lelencvonatok" indulnak, tele árva gyerekekkel. A több ezer gyerek közül, Niamh csak egy akinek minden egyes perc bizonytalanságban telik, amióta csak szüleivel és testvéreivel Írországból Amerikába érkezett.
A jobb élet reménye egy lerobbant bérházban csupán rövid ideig tart. 

Egy tűzeset után Niamh hirtelen árva lesz, egy olyan helyen ahol senkit sem ismer. 

A Gyermeksegélyező Alap feladata, hogy New York utcáiról eltüntesse az összes árvát, és hajléktalant.
A megoldás pedig az, hogy vidékre szállítják őket ahol a farmereknek, kereskedőknek olcsó munkaerőt jelentenek.

Niamh a hosszú vonat úton a mellette ülő fiúval szövetséget köt, Duchy megígéri, hogy bárhová is kerülnek, megtalálja a módját, hogy megkeresse a lányt.

A történet nagy része Niamh viszontagságairól szól. Elképesztő mennyi mindenen mentek keresztül ezek a gyerekek. Éheztetés, verés, kizsákmányolás, szexuális zaklatás. Niamh számtalan helyen megfordul, szinte mindenhol rabszolgaként bánnak vele.Tizenévesen egész nap robotol, van ahol varrnia kell, van ahol egy egész családot kiszolgálnia, ellátni őket, több tucat gyerek van a gondjaira bízva.

"Szánalmas egy gyerekkor ez: a tudat, hogy senki sem szeret, hogy senki sem viseli gondodat, s hogy mindig csak a mások szemével látod magad."

 
Úgy tűnik az emberek mindenhol szívtelenek, nincsenek tekintettel arra, hogy Niamh is csak egy gyerek, aki mindenét elveszítette. Elvárták, hogy a sok kegyetlenség ellenére legyen hálás, viselkedjen jól nevelten, dolgozzon végkimerülésig. Mindentől megfosztják ami régi életéhez köti, még a nevét sem tarthatja meg.

"Életem különböző epizódjaira eddig úgy gondoltam, mint esetleges történésekre: Én voltam az ír Niamh, majd az amerikai Dorothy, hogy aztán Vivianként szülessek újjá."

 
Niamh/ Dorothy, Vivian, aztán egy jobb lelkű családhoz kerül. Bár a nevelőszülők jól bánnak a lánnyal, Niamh addigra már minden hitét elveszíti az emberekben. Igyekszik viszonozni azt, hogy van otthona, munkája, van mit ennie, de sosem heveri ki az őt ért megpróbáltatásokat.

2011-ben Vivian már idős hölgy. Egyedül él egy hatalmas házban, aminek padlása zsúfolásig megtelt emlékekkel.
A próbaidejét töltő, szintén árva Molly utolsó lehetőségként kap munkát Viviannél. Ha itt is elbukik a fiatalkorúak börtöne vár rá.

Ahogy fentebb is említettem a könyv nagy része Vivianről szól. Van, hogy bekapcsolódunk Molly életébe is, és a történet végére a két szereplő életének szála teljesen összefut. És persze ahogy a két szereplő jobban megismeri egymást, úgy kerül a felszínre még pár apró titok is.

Nem akarok áltatni senkit, kevés jó történik a lapokon. Van egy rész a könyvben ahol bizony elpityeredtem a sors igazságtalanságán,bármennyire is igyekeztem szem előtt tartani, hogy mindez fikció. Az alapos kutató munka, és a kevés még élő árva elmondása alapján, akár meg is történhetett amit a szerző papírra vetett.

A szerző hat olyan emberrel beszélt akik átélték a"lelencvonatozást" mindegyikük közel száz éves. Mégis élénken élnek bennük azok az évek.
A feledés elkerülése érdekében múzeum, internetes portálok, valamint rendszeres találkozók tartják életben az emlékezetet.

Értékelés:
5 árva cseresznye az 5-ből!!!