2014. december 28., vasárnap

Emily Giffin: Láthatatlan kötelék



"Akkor el se tudtam képzelni, mi fog következni. Hogy bármi más is lehet mint egy pillanat az időben. Ifjúságom egyik története. Egy fejezet abból a nyárból. Egy hőséghullám, melynek volt eleje, közepe és határozott vége."
 
Marian New Yorkban él, Kirby pedig egy kisvárosban  St.Louise-ben. Marina harmanchat, Kirby tizennyolc éves. És hogy mi a közös bennük? Az hogy Marian Kirby anyja. Egyenlőre erről még csak Marian tud. Kirby ahogy betölti a tizennyolcat joga lesz hozzá, hogy megkeresse vér szerinti anyját. Bár csodás nevelőszülei vannak, sőt egy húga is, mégis Kirby úgy érzi, a múltjában anyja egy olyan homályos folt amit muszáj tisztázni.

Marian kötelességtudóan frissíti az adatait az ügynökségnél amelynél nyílt örökbe adásról rendelkezett, vagyis Marian nem, de a gyermeke keresheti őt. És Kirby épphogy nagykorú lesz máris a kezében tartja anyja New Yorki címét.

Kirby szándékosan nem kutakodott más csatornákon a szülei után. Azt szerette volna ha mindkét fél tiszta lappal indulhat.

Marian sokak által irigyelt életet épített fel magának. Sikeres sorozat producere. Barátja Péter pedig a cégnél a főnöke, de ez senkit sem zavar. Bár Péternek első házasságából született egy fia, Kirby azt tervezgeti hamarosan Péter elveszi feleségül és közös gyereket vállalnak.

Marian titkának egyetlen ember a tudója, az édesanyja. Azon a nyáron mikor Conrad és Marian összegabalyodtak a szülők csupán az első szerelem gyorsan ellobbanó lángjának vélték a kapcsolatot. Mikor Marian szembesült azzal, hogy első együttlétük maradandó nyomot hagyott képtelen volt édesapjának elmondani, mint tökéletes gyerek és apja kedvenc lánya, nem okozhatott csalódást.

Marian egészen addig a napig úgy hitte, hogy jó döntést hozott, míg Kirby be nem csöngetett hozzá.

"Nem éltem át az anyaság nehézségeit, nem szenvedtem meg semmiért, és most olyan, mintha nem én futottam volna le egy maratont, csak végignéztem, ugyanakkor én akarnék befutni a célba."


Onnantól kezdve Marian kénytelen volt újra átélni, és átértékelni mindazt amit eldobott magától. Hirtelen lett egy felnőtt lánya aki meg akarja ismerni. És hirtelen túl sok emberrel kell megosztania egy régi titkot. Azt a képet amit szerelme, barátai, és az édesapja alakított ki Marianról új alapokra kell helyezni.
A kérdés az, hogy ezek után maradhat -e minden a régiben? Van esély a házasságra és egy új gyerekre? Hogyan viselkedjen Kirbyvel? És mi a mentsége a titokra amit soha senkivel sem osztott meg?


A szerző neve ismerős lehet. Megjelent könyvei: Szerelem kölcsönbe, Szerelem örökbe, Zűr van,babám! ,

Értékelés:
4 vándorló cseresznye az 5-ből!!!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése