2014. május 12., hétfő

Vivien Shotwell: Mozart múzsája

 
Olyan szép ez a könyv mint egy doboz bonbon.

A történet 1700-as években Londonból indul, de  rövid időn belül eljutunk Nápolyba, Milánóba és Bécsbe is.

Anna  Selina Storace tizenegy éves, több hangszeren is játszik, de igazi tehetsége az énekléshez van.
Bátyja Stephen hegedűlni tanul egy nápolyi konzervatóriumban, apjuk pedig nagybőgön játszik.
A család tehát muzikális, és a szülők örültek, hogy gyermekik is követik a családi hagyományt.
Ám az édesapa hirtelen halála nehéz helyzetbe hozza a családot.

Anna az újabb és újabb sikerek és szerződések reményében  utazik oda ahol szerződést kínálnak neki.
Nemcsak Anna karrierjét követhetjük nyomon, hanem egy kislány nővé érését is, aki naiv és vágyódik a szerelem után. 

Türelmetlen típus vagyok, így úgy éreztem sokat kellett várni Mozart felbukkanására a könyvben, ez úgy a hetven -nyolcvan oldal között történik meg, amikor is Anna II.József udvarába érkezik. De még ekkor sem kerül annyira előtérbe, sajnos sokáig mellékszereplő, aztán a könyv vége felé kap nagyobb teret, és tudhatunk meg róla többet.
II.Józsefről is kiderül egy s más.
Többek között az, hogy nagy csokoládérajongó (függő). 

"-Gregor - mondta kurtán -, miért nincs csokoládém? Talán állami válság következett be? Netán forradalom tört ki? Vagy leszakadt az ég? Esetleg csődbe mentünk? 
Gregor elsápadt motyogott valamit arról, hogy megöli magát, és kisietett."

Néha úgy éreztem túl nagy léptekkel halad a történet, szívesen olvastam volna többet az operák világáról, az éneklésről, szóval magáról a szakmáról.

Annának pedig nem vált előnyére az idő múlása, elérvén a felnőttkort is maradt az a tizenéves kislány aki a történet elején. Azt hiszem ez nagyrészt anyjának köszönhető, aki olyan volt mintha nem is lett volna. Egyáltalán nem érdekelte Anna, történhetett a lányával bármi, akár jó, akár rossz, semleges maradt.

Anna és Mozart szerelmi kapcsolata a szerző képzeletének műve, de sokan úgy gondolják, hogy a két embert gyengéd szálak fűzték egymáshoz.
Mozart első operája, a Figaro házasságának próbáin kerülnek végzetesen közel egymáshoz.
Bár lényegében Annáról szól a könyv, engem mégis Mozart fogott meg a történetben, nagyon kíváncsi lettem rá, remélem találok, kifejezetten Mozartról szóló könyvet.

Anna, bár sikeres operaénekes, magánéletében annyi kudarc, fájdalom éri, hogy karrierjének sem tud teljes szívvel örülni.


                                                      Anna Storace



Értékelés:
4 operában szereplő cseresznye.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése