2014. november 7., péntek

Úgy várom jössz- e már

Annyira szánalmas, hogy őszi hörcsög énem egyre több könyvet talál amit be kell szerezni, el kell raktározni.

Naomi Wood: Mrs. Hemingway

A párizsi feleség csupán a történet kezdete volt...

Hadley, Pauline, Martha és Mary. Ernest Hemingway feleségeként mind a négyen tudták, milyen generációjuk leghíresebb, legvonzóbb íróját szeretni, és általa szeretve lenni. Mindannyian azt gondolták, hogy szerelmük örökké tart majd, és mindannyian tévedtek: egyik nő sem volt képes megtartani őt.
A négy részben elmesélt, valódi szerelmes leveleket és táviratokat a történetbe szövő Mrs. Hemingway feltárja a drámai szerelmi háromszögeket, amelyek tönkretették Hemingway házasságait. Az 1920-as évek bohém Párizsától az 1960-as évek hidegháborús Amerikájáig ívelő, a híres "elveszett nemzedék" alakjaival teli regény a szenvedély, szerelem és szívfájdalom lebilincselő története.

Naomi Wood alapdiplomáját Cambridge-ben, mesterdiplomáját és doktorátusát a Kelet-angliai Egyetemen szerezte. A Mrs. Hemingwayt megalapozó kutatása során eljutott a londoni British Librarytől a washingtoni Kongresszusi Könyvtárig, valamint felkereste Ernest Hemingway otthonait és törzshelyeit Chicagóban, Párizsban, Antibes-ban, Key Westben és Havannában. A Mrs. Hemingwayt jelölték Dylan Thomas Díjra, amely az egyik legrangosabb, fiatal íróknak járó elismerés. 




Christina Baker Kline: Árvák vonata

1854 és 1929 között elhagyott gyerekek tízezreit szállították vonaton az Egyesült Államok keleti partvidékéről a közép-nyugati országrészbe. A gyerekek sorsa csak a vakszerencsén múlott: vagy befogadó, szerető családra leltek, vagy gyermekkorukat és fiatalságukat kemény munkával, szolgaságban töltötték.
Fiatal ír bevándorlóként Vivian Daly is egyike volt azoknak a gyerekeknek, akik New Yorkból indultak vonattal a bizonytalan jövő felé. Később visszatér a keleti partvidékre, Maine partjai mentén éli csendes, nyugodt életét, emlékei pedig szinte a feledés homályába vesznek. Ám padlásán, ládákba rejtve ott sorakoznak mozgalmas életének relikviái.
A tizenhét éves Molly Ayer tudja, hogy csak azért nem kell bevonulnia a fiatalkorúak börtönébe, mert közhasznú munkában segíthet kitakarítani az idős hölgy padlását. Miközben segít kiválogatni Vivian holmiját, rá kell jönnie, hogy a látszat ellenére sok közöttük a hasonlóság. Molly penobscot indián, akit kézről kézre adtak a nevelőszülők. Vivianhez hasonlóan őt is idegenek nevelték fel, s neki is választ kell találni néhány, a saját múltjával kapcsolatos kérdésre.
Christina Baker Kline regénye részletekben gazdag, nagyívű történetet mesél el, melyben egyformán szerephez jut a történelem, az egyéni kitartás, a váratlanul köttetett barátság lehetősége és magunkban tartott titkok sorsfordító szerepe.

"Ez a regény két makacs, bátor nő története... A valahová tartozás, a család, az elfogadás iránti vágyról szól, no meg arról, mit kell tennünk ahhoz, hogy ezek a vágyak valóra is váljanak." (Kathleen Kent)


Mindkét könyv november végén jelenik meg az Alexandra kiadó gondozásában.

4 megjegyzés:

  1. A Mrs. Hemingwaynek nagyon megörültem, amikor Pöfi kiírta a Molyra, hogy jön.:) Mivel más szerzőkről van szó, a stílus is különbözni fog, de remélem, jó lesz ez is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is pont arra gondoltam mikor megláttam, hogy csak annyira legyen jó mint a Párizsi feleség:-)

      Törlés
  2. A Hemingwayes nálam is várós, örülök, hogy írtál róla, még nem hallottam felőle, bár gyanítom, előbb-utóbb eljutott volna hozzám a híre :) Kíváncsi vagyok a színvonalra, nem tudom, A párizsi feleséget felül lehet-e múlni, remélem, lesz olyan érzékeny és okos könyv ez is, mint az volt.

    VálaszTörlés
  3. Én bízom az Alexandra kiadóban! :-) Jó könyveket szoktak kiadni.

    VálaszTörlés