2019. február 24., vasárnap

P. Z. Reizin: Szerelem gombnyomásra



"-Egy nonhumán intelligencia hozott össze bennünket. És egy másik nonhumán intelligencia megpróbál szétválasztani. Tudom, röhejesen hangzik."


Egy nő és egy férfi. Két mesterséges intelligencia akik véletlenül belekeverednek Jen és Tom életébe.
Jen munkája révén napi kapcsolatban áll Aiden nevezetű mesterséges intelligenciával.
Aiden folyamatosan fejlődik és tanul, és persze beleüti a nemlétező orrát Jen szerelmi életébe.

Nem tudom másként megfogalmazni minthogy ez egy nagyon szerethető és cuki történet. A sima szerelmi történet alaposan felturbózva.

Az életünk mindennap használt eszközei, amik elvileg azért vannak, hogy könnyebb legyen az életünk. Minden egy kattintásra, egy gombnyomásra van tőlünk - az igaz szerelem is?
Persze minél többen tudnak egy adott dologról, és minél többen ártják bele magukat, - ki ki a maga szándékával, - annál valószínűsíthetőbb a káosz.

Bár nem nagyon értek a mesterséges intelligenciához és az abban rejlő lehetőségekhez, ez a történet szerintem egyben volt. Logikus és ésszerű volt minden magyarázat.
Külön erőssége a történetnek, hogy minden szereplő megszólal a lapokon, tehát ember és "gép" egyaránt. Jen és Tom szerethető figurák, és a humor sem hiányzik.

Kiváló szórakozás lehet a romantika rajongóinak, akik szeretik ha egy kis újdonsággal van megfűszerezve az átlagos egymásra találás.

Értékelés:
5 cyber cseresznye az 5-ből!!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése