2017. március 10., péntek

Kathleen Tessaro: Ritka kincsek

 "Az életem csupa repedés,és ezek folyton csak szélesednek, mert egyre távolodik egymástól az, akivé lenni akarok, meg a valóság."

A szerző első könyve nálunk 2014-ben jelent meg. Hat könyve közül a második tavaly jelent meg, és sokáig a polcon pihent, pedig kár volt halogatni. Akárcsak a A parfüm titka  ez is remek regény. Bár mondhatni tucat történet, mégis a stílusa miatt szeretem a szerzőt és remélem a többi könyve is kiadásra kerül kis hazánkban.

May egy szegény ír bevándorló anya egyetlen gyermeke. Megélhetésükért keményen megdolgoznak a 30'-as években.
 A Brooklyn-ban élő lány bértáncosként dolgozik egy éjszakai szórakozóhelyen. Magányos férfiakkal táncol, fordulónként tíz centért. Egy szokásos éjszakai műszakja rosszul sül el, így úgy dönt visszamegy Bostonba anyjához, ahonnan szintén rossz döntései űzték el.

"Nem is az eljátszott szerepekkel volt a gond, hanem azzal, amiről az ember végül elhitte, hogy az az igazi."

May bár soha nem fogalmazza meg, de szereti a csillogást, a bőséget, a szép ruhákat, a dúsan terített asztalt. Ezek az ábrándképek azonban folyton kicsúsznak a kezei közül, nem lát rá lehetőséget, hogy olyan magasra kapaszkodjon, hogy megtehesse amit csak akar.
Hatalmas a munkanélküliség, bevándorlóként pedig pláne nem szívesen alkalmazzák, ezért utolsó lehetőségként szőkére festeti eredeti vörös haját és megpróbál elhelyezkedni a Winshaw és Kessler műkereskedés boltjában ahol másnak adja ki magát mint aki valójában.
Bár az egyik tulajdonos átlát a szitán, mégis megtetszik neki a talpraesett lány és alkalmazza.
May gyorsan tanul, és hamarosan olyan ajtók nyílnak meg előtte amin benézhet arra az életre amire vágyik. Egyik állandó vevőjük a gazdag és befolyásos Van der Laar család. May nemcsak az elkényeztettet lányukkal köt barátságot, de minden jel szerint az aranyifjú James is nagy figyelmet szentel May-nek.

Miközben May új életet kezd, a Brooklyn-ban történteket is felidézi, egyre -másra derülnek ki a megdöbbentő és szomorú tények May életéről.
Úgy tűnik May bárhová is menekül, bármit is tesz újra és újra elbukik. Olyan helyen keresi a boldogságot ahol csak  magány vár rá, és a rosszul választott barátok, akik ahelyett, hogy felemelnék egyre lejjebb húzzák.

Minden hibája ellenére tetszett May karaktere, és nem tudtam rá haragudni még akkor sem mikor már századjára hozott rossz döntést. Életszagú, izgalmas és elgondolkodtató regény.

Értékelés:
5 csillogó cseresznye az 5-ből!!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése