2017. május 4., csütörtök

Eileen Cook: Címlapsztori

A tizennyolc éves amerikai diáklányt Jill -t a négyhetes olaszországi tanulmányi út során súlyos baleset éri. Gazdag apukája repülőt küld lányáért, hogy családja körében lábadozzon, na meg, hogy derüljön ki miért ült autóba, és főleg miért következett be egy végzetes baleset, ami a hatóságok szerint szándékos volt.

A sztori egyetlen biztos pontja, ami miatt aztán káosz uralja az egész történetet az Jill emlékezet kiesése. A lány legutolsó emléke még az utazás előtti időszak, vagyis egy teljes hónap az az idő amiről a lány semmit sem tud.
Miután szembesítik a zord valósággal, hogy valami szörnyűség történt, és ezért valószínűleg ő a felelős megkezdődik az egy helyben való toporgás. Mindenféle szakértő, diákok, tanárok na meg persze az internet népe nyilatkozik, ezek töltik ki jobbára a könyvet.
Ki mit tud, vagy inkább tudni vél arról a bizonyos napról.
Bár Jill egyetlen egyszer ugyan összeroppan, de általánosságban csak rázza a fejét, hogy ő bizony tök jó fej, szorgalmas diák aki egyetemre készül, remek barát, és persze minden szülő álma.
Az apuka egy kretén, aki azt reméli elegendő pénzzel bármi elintézhető. Az anyuka megvan szeppenve és talán ez akadályozza meg abban, hogy a több mint egy hónapnyi idő alatt egyszer is érdemben beszéljen a saját gyerekével.

Nem ez az első ilyen jellegű történet, amiben a kulcsfontosságú esemény rekonstruálása  azon múlik, hogy a főszereplő mire - nem - emlékszik.
Kétségkívül gyorsan lehet haladni a könyvvel, pár oldalanként apró információ morzsák  kerülnek elő, ebből rakosgatja ki az olvasó a teljes képet, ami teljes egészében csak az utolsó oldalon mutatkozik meg.
Engem nem tudott  letaglózni ez a sztori, valahogy túl vérszegény volt. Jill karaktere egyáltalán nem életszerű, sosem úgy reagált ahogyan kellett volna az ő helyzetében. Fura volt, hogy egyáltalán nem voltak kérdései, kételyei amit mondtak neki nyugtázta és kész. Teljesen más reakciókat vár az olvasó egy ilyen helyzetben, talán ezért sem tudta nálam elérni a történet a kellő hatást.
 Minden szereplő olyan száraz volt mint a hungarocell.

Értékelés:
3 gonosz kis cseresznye az 5-ből!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése