2015. november 28., szombat

Sophie Kinsella: Hová lett Audrey?

 
"Annyi nevetéssel tartozik nekem az élet!"


Kinsella meglepett, hiszen a szokásos szerelmi sztori(k) helyett egy ifjúsági történettel örvendeztetett meg. Bár alapvetően szeretem a szerző könyveit, tudom mégsem mind nekem való. A Boltkórós sorozatot például szándékosan hagytam ki eddig, de a többi könyve mind remek szórakozást nyújtott. És akkor itt van ez a kis regényke, ami felemásra sikerült.

Adva van egy aranyos tinilány Audrey, aki jó ideje nem jár iskolába, nem megy emberek közé, és családjával is kizárólag napszemüvegben társalog. A diagnózis: általános és szociális szorongásos zavar, depressziós epizódokkal kísérve.
Az, hogy mi miatt alakult ez így csupán homályos utalásokat kapunk- iskolai zaklatás, ennyi derült ki a történetből.
Audrey-nak remek családja van, két fiú testvér, és anyu meg apu.
Egyetlen de annál fontosabb látogatójuk pedig Linus, aki a tesó haverja.

Végig lehet röhögni a könyvet, mert minden szereplő, -na jó főleg anyuka- annyira vígjátékba kívánkozó, hogy az csak na. Remek szövegek, beszólások, helyzetek.
És ahogy olvasás közben heherésztem, az jutott eszembe, hogy akkor is annyira vicces lenne, ha ez lenne a valóság? Ahol anyuka tényleg azzal tölti az idejét, hogy vagy a fiát piszkálja, hogy ne számítógépezzen, vagy az újságot bújja, ami neki maga a szentírás? Az apuka vagy dolgozik, vagy elvonulva a családtól luxusjárgányokat bámul a számítógépen.
A legkisebb gyerkőc néha átvonul a színen és kész.

Audrey pedig egyedül marad ezzel a teherrel, amitől szabadulnia kellene. Felejtenie, gyógyulni, amiben úgy tűnik egyetlen segítsége Dr.Sarah a pszichológusa.
Na meg Linus, aki valamilyen hatodik érzéktől vezérelve (vagy a szerelemtől) valahogy mindig azt teszi és mondja a mi épp a legjobb Audrey számára.

Ha Audrey  nem lenne abban  a helyzetben amiben, ez egy remek, fergeteges és nagyon vicces ifjúsági regény lenne. De nem lett az mert főleg a szülők elképesztően ratyik! Engem nagyon dühített az anyuka vaksága, aki ugyan három gyereket szült, de annyi esze sincs mint egy golyós dezodornak, és ez sajnos nem vicces hanem szomorú.
Lehet túl szigorú vagyok a könyvvel, de egy-két nappal az elolvasása után sem lett más a véleményem.
Ettől függetlenül négyes osztályzatot kap, mert a kis szépséghibát leszámítva nagyon rendben van a történet.

Értékelés:
4 szívderítő cseresznye az 5-ből!!!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése