2017. január 28., szombat

Mindy McGinnis: Egyetlen kortyot sem

A szerző által elképzelt világvége szerint az új világban a víz a legnagyobb kincs. Ha van vized, nincs más dolgod mint megvédeni.
Rögtön belecsöppenünk Lynn és Anya életébe, nincs semmi felvezetés, magyarázat, hogyan és mikor fogyott el a vízkészlet és a többi. (Annyit lehet tudni, hogy jó pár éve tart ez az állapot, hiszen Lynn már kilencévesen puskával őrzi a farmot, és nem ismeri az elektromos áramot, sem az internetet, telefont. Magyarán a lány már ebben nőtt fel.)
Anya és lánya egy farmon élnek, szerencséjükre otthonuk mellett kis tó is van. Kemény munkával gyűjtik és tisztítják a vizet nap mint nap. Lelövik a betolakodókat, a ház alagsorában rendezkednek be a túlélésre, télire fát gyűjtenek, húst tartósítanak.
A két nő magányának egy átlagos nap vet véget. Lynn és Anya életének nagy fordulópontján Lynn-nek döntenie kell, hogy egyedül küzd tovább vagy másokra is támaszkodik.

Számomra a disztópiás könyvek erőssége, hogy rávilágítanak olyan dolgokra amikre én  a nagy kényelmemben nem gondolnék. Ezúttal ez maradt el, a sok hűha, meg aha, meg tényleg! Inkább kötekedni volt kedvem, hiszen az első jelenettől kezdve Lynn azért hisztizik Anyával, hogy fát kell még szerezniük télre. Aztán a fa kérdése nem oldódik meg, mégsem fagynak meg télen, sőt a lány nagy büszkeséggel szemléli a semmiből előkerülő farakást.
Van egy furgon is a sztoriban. Hogy honnan szedtek benzint, és az a benzin vagy gázolja hogyan nem ment tönkre évekig az is érdekelne.
A történetben valahol felbukkan aztán egy tehén is. A kérdés az, honnan volt annak a szegény párának teje. Ha volt teje, akkor borjúnak is lennie kellett-mondjuk, hogy volt, csak már megették. Boci viszont csak úgy születik ha van hozzá bika. Szóval azt hiszem a szerző nem gondolta ezt át.
Ahogy azt sem, hogyan tettek szert a nők kiapadhatatlan mennyiségű lőszerre. Mert ugye pár fegyvert és töltényt szerezhettek az arra járkáló fosztogatóktól, de amennyit eldurrogtattak az kicsit soknak tűnt.

Így ahelyett, hogy a történetre tudtam volna koncentrálni, a  logikai bukfenceken rágódtam.
Viszont előfordult azért, hogy jó értelemben lepett meg a szerző. Ilyen volt Eli karaktere, na meg Lynn múltjából egy személy.

Mivel sorozatról van szó, előfordulhat, hogy kiforrja magát, így  kíváncsi vagyok a következő részre is.

Értékelés:
3,5 szomjas cseresznye az 5-ből!!

2 megjegyzés:

  1. Most jót derültem! Bár olvasás közben tényleg bosszantó lehetett ez a sok baki. Adjak neki esélyt?

    VálaszTörlés
  2. :-) Szerintem tegyél vele egy próbát! Ha a szerző kicsit finomított volna a dolgokon nagyon jó lett volna a kezdés!

    VálaszTörlés