2018. június 3., vasárnap

Kate Eberlen: Miss You

Tess és Gus tizennyolc évesen találkozik Firenzében. Gus családjában tragédia történik, Tess pedig még csak nem is sejti, hogy hosszú évekre ez volt az utolsó önfeledt nyara.

 A pár pillanatig tartó találkozásuk aztán még párszor megtörténik az évek során, előfordul, hogy úgy, hogy még csak nem is sejtik, hogy egy helyen tartózkodnak.

Tess egyetemre készül, Gus viszont valóban egyetemista lesz, mígnem a lánynak az egyetem álom marad.

Felváltva kísérhetjük nyomon a két fiatal életútját. Azonos bennük, hogy mindketten a körülmények áldozati, a terveiket sorra feláldozzák valami másért amit éppen tenniük kell, ahelyett, hogy azt tennék amit szeretnének.
Mindketten keresik a szerelmet, de úgy tűnik sorra rosszul választanak.

Nem egy olyan szerelmi történet ez amiben a két szereplő egymás után sóvárog, és sok viszontagság választ el egymástól, hiszen sokáig nem is tudják, hogy olykor egymás közelében voltak, találkoztak, beszéltek.
A mi lett volna ha- dilemmán túl sokkal több és izgalmasabb ez a regény. Érdekes volt olvasni, hogy míg a két szereplő egyre-másra csalódik, még csak nem is sejtik, hogy igenis létezik a másik felük!
Rengeteg csalódás, és kudarc, lemondás kíséri őket, még az olvasó arra vár, hogy végre valahára találkozzanak, egymásra csodálkozzanak és felismerjék végre a másikban az igazit.

A szerző remekül szőtte a szálakat, kacskaringós utakat kijelölve a szereplőknek. Mindkét karakter nagyon szimpatikus és szerethető, bár a fiúnak volt egy -két olyan húzása amiért megharagudtam rá. 
A letisztult borító pont olyan finom és elegáns mint maga a történet.

Értékelés:
4 Igazi nyárra váró cseresznye az 5-ből!!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése