2021. január 15., péntek

Diane Chamberlain: Ellopott házasság

 

1944 -ben Hickory lakosai mindössze ötvennégy óra alatt építettek fel egy járványkórházat – e köré szőtte a szerző Tess történetét, aki egy döntésével romba döntötte jelenét és jövőjét.
A második világháború adja a szomorú háttérzenét. A személyes tragédiák, boldogtalanság, faji gyűlölet pedig lehetővé teszik az olvasónak, hogy válasszon melyik rosszat viselné el a szereplők helyett.

A könyv feléig levegővétel nélkül olvastam - jó ez túlzás - de aztán a sokadik tragédia és fordulat után elfáradtam már újra aggódni.


Nagyon tetszett viszont, hogy a világháború mellékszálként jelenik meg. Természetesen mindenkit érint, rátelepszik az emberek hétköznapjaikra, de ettől még a sors ugyanúgy méri a csapásait az emberekre. Mintha csak azt tesztelné mennyi terhet bírnak el az emberek.

A háború ellenére csalnak, hazudnak, önzőek és még sorolhatnám.

A gyermekbénulásról még nem olvastam, ez is teljes újdonság volt. Az akkori egészségügy ellátásról, a vastüdő használatról tudhatunk meg többet.

Kicsit távol maradt tőlem Tess. Voltak momentumok amikor nagyon jól sikerült átadni az érzéseket, de legtöbbször nem tudtam teljesen átadni magam a történéseknek.

Mindet összevetve maradok a szerző rajongója.
Úgy gondolom a borítón a főszereplő van…de mégsem, hiszen Tessnek a könyvben sötét, hosszú, zabolátlan tincsei vannak.

 Értékelés:

4 bajban hagyott cseresznye az 5-ből!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése