Linda Castillo : Vihar után

Mikor elkezdtem a könyvet fogalmam sem volt róla, hogy a kiadó által elkeresztelt  Világsikerek sorozaton belüli sorozatra bukkantam. A Kate Burkholder-sorozat ezen része már a hetedik. Nem volt hiányérzetem, könnyedén kapcsolódtam be a kisvárosi rendőrfőnök munkájába és magánéletébe.
Paintres Mille-re váratlanul egy tornádó csap le, a helyreállítási munkálatok alatt cserkészek emberi csontokra bukkannak.
Megkezdődik a cseppet sem könnyű nyomozás. Túl kevés a nyom, és túl sok a kérdés az ismeretlen férfit illetően.

Azért érdekelt a szerző pont ezen könyve, mert korábban is olvastam egy remekül megírt regényt az amish közösségről. Jodi Picoult  Egyszerű igazság  c. könyvében, szintén az említett zárt, elszigetelt közösségen belül történt bűntényt göngyölíti fel.

A rendőrfőnök Kate, maga is amish családban nőtt fel, ám a fiatal nő szakított gyökereivel és szabadabb életet választotta.

Én ismét hatása alá kerültem ennek a zárt világnak, mindennek amit az amish közösség képvisel. Nemcsak a külvilág számára szeretnének úgymond láthatatlanok lenni,a család élete, szereplői nincsenek dokumentálva, így például fénykép sem készül róluk. És ez csak egy, a rengeteg furcsaság közül ami az amish életformára jellemző.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Kate falakba ütközik a nyomozás során, a nyolcvanas években történt haláleset miatt az amish közösség egy emberként zár össze. Egészen addig míg Kate annyira közel nem kerül a megoldáshoz, hogy egyeseket arra ragadtasson, hogy eltegye láb alól azokat akiknek köze lehetett a fiatal férfi halálához.
Ha ez a rejtély nem lenne elég, Kate-nek a magánéletében is megoldandó problémák merülnek fel, ráadásul valaki újra és újra a rendőrfőnökre támad, nem riadva vissza attól sem, hogy rá is lőjön...

Elsőre klasszikus kriminek tűnik  a könyv, ám a könnyebb fogyaszthatóság miatt Kate ás Tomasetti életét is nyomon követhetjük, így nemcsak a rend őrének drukkolhatunk, de a négy fal közötti Kate és párja szerelmének is szurkolhatunk.

Értékelés:
4 rendőr cseresznye az 5-ből!!!

Olvasnám

Ritkán vadászom könyvre a Könyvmolyképző Kiadónál, most kivételesen két könyvüket is várom.  Julianne Donaldson   Edenbrooke  könyve kellemes csalódás volt, így nagyon várom mit újat hoz majd  Blackmoore.

 Továbbra is álmodozhatunk, mert Kerstin Gier az  Az álmok első könyve   után jön a folytatás. Pontos dátum sajnos egyik könyvnél sincs, sejtelmesen a megjelenés mellett ennyi áll: ősz

Klassz lett ez a borító, jobb mint az első rész ruhája.



 

Jean Mattern: Szeptember

Nem olvastam még más könyvét a szerzőnek, a fülszöveg fogott meg:
"Hamarosan ​​tizenegy éve lesz, hogy a lányunk meghalt, de azt hiszem, szerette volna ezt a tervemet, büszke lett volna rám. Ez a gondolat újabb gondolatot szült, bekapcsoltam a számítógépet, és tudtam már, hogy az emlékezetem szeszélye szerint kell leírnom az eseményeket, hanyagolva a hivatalos kronológiát. Hogy megadjam a tisztességet a tizenegy sportolónak, akiknek még a nevét sem merik nyilvánosan kiejteni, attól félvén, hogy ettől megkeseredik az ünnepi hangulat; de azért is, hogy visszacsaljak a fénybe egy férfit, akiről még soha nem meséltem senkinek; aki a tizenegy koporsóval együtt éppen olyan végérvényesen eltűnt az életemből, mintha őt is meggyilkolták volna a fürtstenfeldbruck-i katonai repülőtér kifutópályáján.
Sam Cole volt a neve."

A száznegyvenkét oldalas regény három részre van osztva. Ebből egyetlenegy rész volt amit érdeklődve olvastam. A másik két rész személyes vallomás, részletek a szerző és Sam Cole viharos viszonyáról.
A fülszövegben említett Mattern lányáról több szó nem is esik. Az olimpiai terrorcselekmény pedig nem más mint egyszerű dokumentálása a történteknek, igaz jó pár  olyan dolgot tudtam meg a müncheni olimpián történtekről amiről fogalmam sem volt. Többek között, hogy mindenki ugyanazt látta a tévében, nemcsak az újságírók akik a szemben lévő háztömbből nézték végig a drámát, de maguk a terroristák is egyenes adásban láthatták mire készülnek a hatóságok, akik egész egyszerűen sehogy sem kezelték a helyzetet, beszélgetni!!! próbáltak ott ahol cselekedni kellett volna.
Amikor pedig már csak a cselekvés menthette volna meg a sportolók életét, amatőr módon szálltak szembe a terroristákkal, ezzel aláírva azok halálos ítéletét.

Nem igazán értettem, hogyan lehet az elhunyt lányunk előtt úgy tisztelegni, hogy egy olyan liezont mesélek el, ami egy házasembernél kicsit furán hat ha dicsekszik vele, másrészt a két esemény annyira más síkon mozog, hogy elég furcsa volt egy szenvedélyes fellángolásról és egy terrorcselekményről egy lapon olvasni. Főleg annak fényében, hogy Sam Cole ugyan olyan gyorsan lépett ki a szerző életéből, mint ahogyan felbukkant.
Egyértelműen csalódás volt ez a regény.

Értékelés:
3 elgurult cseresznye az 5-ből!!!

Donnie Eichar: Halálhegy

   "A lelketek, mely itt bolyong e vad hegyek között.

     Leljen örök nyugalmat."

A Kaliforniában élő filmrendező és producer időt és pénzt nem spórolva megpróbálta ebben a könyvben felderíteni a máig is rejtély övezte Gyatlov csoport (nevét a csoportvezető Igor Gyatlovról kapta) kilenc tagjának tragédiáját. A hét lány és két fiú 1959. február első napjaiban hunytak el. Mindegyikük az Uráli Műszaki Főiskola tanulója volt, egyetlen résztvevő kivételével húszas éveik elején járt. Mindegyik tapasztalt túrázó volt-a könyv bővebben kitér arra mit is jelent ez az orosz használat szerint. Elképesztő távolságokat tettek meg dacolva a farkasordító hidegben, minimális felszereléssel teljesen elzárva a külvilágtól, sokszor feltérképezetlen helyeken.

A háromszáz kilométeres útvonal tizedig napján történt szörnyűség apró mozaikjait máig nem sikerült tökéletesen összerakni. Már az indulásnál történhetett valami, hiszen a keresőcsoportok-amik a családtagok könyörgése ellenére csak három héttel!!!! a csoport várt hazaérkezése után indultak a Halálhegyre (eredetileg Halott Hegy a táj kietlenségére célozva)- nem találták meg a főiskolán kötelezően leadott útvonaltervet, így tulajdonképpen vakon tapogatóztak. A teljes keresés időtartama így három hónap lett.
Egyik társuk, mivel eredetileg tízen voltak- ízületi fájdalmai miatt az utolsó előtti napon visszafordult.
Az útinaplót ugyan lelkiismeretesen vezették a fiatalok, rengeteg fénykép is készült, ennek ellenére ezekből  semmit sem lehetett kikövetkeztetni.
A rejtélyes elhagyatott sátor, melyben katonás rendben sorakoztak a bakancsok és hátizsákok, rendezett képet nyújtott, a sátorlapon lévő vágásoktól eltekintve.
Kevés adat és rengeteg kérdés.
-Mi űzhetett ki kilenc lengén öltözött fiatalt éjszaka a sátorból? Miközben a sátorban pedáns rend honolt.
-Miért tetettek meg a vaksötét éjszakában lámpa nélkül másfél kilométert, van aki teljesen egyedül, elszakadva a társaitól?
Azt könnyű megmagyarázni miért nem találtak vissza a táborhelyre. A mínusz harminc fok, a jeges szél és hó hamar térdre kényszerítette őket. De még ez sem magyarázza meg a súlyos sérüléseiket, melyek között a borda és koponyatörés is szerepel, egy elszenesedett fát, a hatóságok amatőr hozzáállását (keresés közben tulajdonképpen minden használható nyomott eltüntettek).
A hatóságok május huszonnyolcadikán aztán lezárják a Gyatlov-csoport aktáját mely szerint a fiatalok halálát ismeretlen kényszerítő erő okozta.

                                            A kilenc túrázó emlékműve


A szerző maga is végigjárja a csoport útját, és minden a túrával, a fiatalokkal kapcsolatos anyagot alaposan átvizsgál, és minden teóriát levezet, így a katonai kísérletet, a hidegháború helyzetet, lavinát, szerelmi civódást a fiatalok között, voltak akik azt állították "csupán" pancsolt vodkát ittak, megvakultak és ezért rohantak ki fejvesztve az éjszaka közepén a menedékükből.

Eichar elénk tárja az általa lehetségesnek vélt teóriát. Bevallom ez tűnik a leghihetőbbnek, de ebben is vannak hézagok.
Internetes oldalak tucatjait dobja ki a kereső a Gyatlov-csoport névre, és találtam olyan momentumot is, amely a könyvben nem is szerepel...így azt nem csak a teljes igazság marad -talán- örökre homályban, hanem az eddig biztosnak hitt tények, adatok.
A könyv tele van fotókkal, melyeket a csoport az útja során készített, a megrázóbb képeket, amiket a nyomozás közben készítettek nem szerepelnek a könyvben, viszont az interneten óvatosan klikkeljünk, belefutottam olyan felvételekbe amiket jobb lett volna nem látni.

A szerző rendkívül empatikusan írta meg a történetet, alaposan felvázolva a hátteret, a Park kiadó pedig nagyon igényesen jelentette meg.

Értékelés:
5 hóban hagyott cseresznye az 5-ből!!!

Csalódások

Hiába a rutin még mindig előfordul, hogy rosszul választok olvasnivalót. Van aki képes rá és bizony végére jár a nem tetsző sztoriknak is, én ennyire nem vagyok kitartó.


Nemrég hagytam félbe a  Mrs.Kennedy és Én-t felbosszantott, mert hatásvadász és olyan amerikai affektálással teli. Néhol ellent is mond magának a titkosszolgálat embere, aki rajong a munkájáért meg az elnökért, meg minden de közben azon aggódik, hogy elég olcsó szállást találjon a rezidencia közelében, és elég legyen a napi fizetése kajára is...ami végképp kiverte a biztosítékot az az ajnározás, hogy micsoda nő ez a first lady, mert képes nyolc hónapos terhesen még sétálni!!!! Mi van??!!! és akkor Jackie csilingelő nevetését még nem is említettem, meg a munkabírását -ami abból állt, hogy rongyrázósabb bulit akart mindig csinálni mint amin korábban részt vett valamelyik országban.

A Vadvirágok lányai évek óta ült a polcon és nagyon türelmesen várt. Körülbelül háromszor vettem le a polcról és kezdtem el, mire végre haladtam is a történettel. De a felénél tovább nem bírtam.
Kiszámítható történet volt, ráadásul olyan fajtából ami még bosszantott is. Tudtam, hogy a rengeteg szenvedés után csakis hatalmas és gazdag nő válhatott Bettiből (vagy hogy is hívták.)
A fülszövege nagyon félrevezető, hiszen a mai szál elhanyagolható mértékű, a tartalom mégis ezt emelte ki.

Csere útján jutottam hozzá A Virágszamuráj párnakönyvé-hez és nem is voltam benne biztos, hogy nekem való. "A lírai szépségű napló, „párnakönyv” egy különleges nő életét követi végig a 12. századi Japánban, aki megállja a helyét emberként, szamurájként és feleségként, aki soha nem adja fel, és tisztaságát, erejét és hitét megőrizve végül legyőzi a gonoszt."

 Igaz az eleje valóban lebilincselő volt, a szegény sorsú lány, akit apja elad egy darabka földért, hosszú és keserves utat járt be. Ahogy a fülszöveg is fogalmazott:
Kozaisó ​vagyok.
Ötödik Leány.
Játéknő.
Mesemondó.
Szerető.
Feleség
Szamuráj.

Ebből a leghosszabb időt a könyvben játéknőként tölt Kozasió, és bevallom sokszor olyan részletességgel taglalva a szexuális életét amire nem voltam kíváncsi. Ami pedig a mesemondást illeti, hát nem tudom akkoriban milyen értelmi képességei lehettek egy szamurájnak, elég gyagya meséknek örültek.
A történetet ott hagytam abba, hogy ismét megveszik Kozasiót, és ezúttal ura és parancsolója mellett Szamuráj lehet, öldökölhet kedvére...

Olvasnám

Nem kell sokáig várnunk erre a szépségre, a hónap végére ígéri az Európa kiadó.
Még az sem zavar, hogy kölcsönvették az   Eltűnt férjek galériája  könyv ruháját, igaz a kalapokat könyvekre cserélték :-) 

 Jane Austen és Sophie Collingwood két ugyancsak különböző ifjú nő, akiket csak a könyvek imádata kapcsol össze.
Jane éppen első regényét írja, amikor megismerkedik az idős tiszteletessel, Richard Mansfielddel. Nem is sejti, mennyi segítséget és bátorítást fog kapni rövid barátságuk alatt. Sőt lehet hogy többet is kap: egy kész kisregényt. Első benyomások címen, amiből majd megszületik a Büszkeség és balítélet.
Sophie könyvtárosként végzett Oxfordban, és most egy antikváriumban dolgozik Londonban, miközben Mansfield Allegorikus mesék kis könyve című, végtelenül unalmas történetfüzérének második kiadását hajszolja két érdeklődőnek is. De a hajsza végzetes lehet...
Plagizált-e Jane Austen? Megkerül-e a tiszteletes meséinek gyűjteménye? És Sophie megtalálja-e a szerelmet? Mennyire fontosak az első benyomások?
Charlie Lovett regényét minden Austen-imádónak csak ajánlani lehet.

Emily Murdoch: Ha megtalálsz

Csalódás volt ez a könyv, nehéz volt úgy beleélni magam a történetbe, hogy olvasás közben folyamatosan elégedetlenkedtem.

Carey és Ness hivatalos gyámja az apa, anyjuk a bírósági ítélet ellenére elszökik velük, és egy rozoga lakókocsiba költöznek egy nemzeti park mélyén.
A két kislány tíz évig él a vadonban, eközben sokat szenvednek és nélkülöznek. A bipoláris zavaros, drogos, alkoholista nő gyakran hetekre magára hagyja két gyerekét, hogy saját világát élje.
A tizenéves Carey anyjaként bánik húgával, megtanítja olvasni és számolni, fát gyűjt, élelmet keres.
Anyjuk egy józan pillanatában értesíti a hatóságokat hol hagyta magára a lányait, így kerülnek ki tíz év után a vadonból.

Carey össze van zavarodva hiszen úgy emlékszik épp apjuk elől menekültek el. Húgát elvarázsolja a meseszép otthonuk, egy kiskutya és egy kedves mostoha.

 "Próbálom utolérni magam, utolérni ezt az új életet."

Ami furcsa volt a sztoriban, hogy az apa azzal, hogy végre megtalálta a lányait mintha elintézve érezte volna a dolgot.
Nem igazán beszélget a lányaival, nem járatják pszichológushoz sem - pedig aztán lenne mit mesélniük! - a két gyereket, mintha normális lenne a korábbi életük vagy csak egy rossz álom. Pedig Carey nagyon őrizget valamit, ez a titok pedig nyitja lenne húga némaságának is, de ezt sem veszik túl komolyan a szülők.
Az új, kényelmes élet ecsetelése mellett egy csomó minden homályban marad. Így a hegedűművész anya életét sem ismerjük meg, nem tudjuk meg mi indította el a lejtőn. Eltűnése után senki sem keresi.
A lányok azonnal iskolába kezdenek járni, és persze felbukkan egy fiú aki szót ért a zárkózott Carey-vel.
Carey pedig aki napi szinte éhezett lazán kidobja a szendvicset és az almalevet a kukába (??!!)

A titokra nagy vonalakban rájöttem mire Carey végre rászánta magát a vallomásra. Kevés párbeszéd zajlik a lapokon, ezt furcsálltam leginkább.
A két lány a szobájukban tölti új életük napjainak nagy részét, vagy egyedül vagy kettesben.
A családi étkezések, vagy vásárlások alkalmával pedig mintha a a szülők  nem gondolták volna, hogy mennyi bepótolni valójuk lenne beszédből, néha egy-egy biztató mondaton kívül nem keresik a lányokkal a kontaktust.
Úgy gondolom a szerzőnek csak az alapötlete volt atombiztos, amit nagyon érzékletesen vetett papírra, az utóélete azonban hiányos maradt a történetnek.

Értékelés:
3,5 erdőben érő cseresznye az 5-ből!!!