2015. október 3., szombat

Jesse Andrews: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni


Elsőre nem győzött  meg sem a könyv borítója sem a címe, mégis adtam neki egy esélyt, mert állítólag nem is olyan rossz.
Azt mondanám a nem rossz helyett, hogy kifejezetten különc az ifjúsági regények között. Kicsit debil, kicsit nyers és morbid (ahogy az már a címből is kiderül.)

Az agyilag, érzelmileg éretlen  Greg  végzős középiskolás. Én kicsit több értelmet, érettséget remélek egy ennyi idős fiataltól, de mint tudjuk Greg különc és ez azzal jár, hogy éretlen, hogy nincs barátja, nincs barátnője és nem is kíván beilleszkedni.
Neki az iskola sok kicsi halmazból álló embermassza, ahol a gótok, templomosok, színházasak, eminensek stb. csoportokba verődve élik túl a középiskolát. Greg pedig egyik csoportba sem szeretne elvegyülni.
Nemcsak a történet az elbeszélésmód is fura, a párbeszédek például forgatókönyvszerűen vannak előadva és Greg végig kibeszél a könyvből az olvasóhoz (jó sokat).

Kicsit karikatúra jellege van a történetnek. A nagy vidámkodás, filmforgatás, Greg hétköznapjainak bemutatása mellett színre lép Rachel, akivel Greg csak azért veszi fel (újra) a kapcsolatot mert Greg anyukája erre kérte éretlen és debil gyerekét.
Rachel leukémiás. Az utolsó középiskolai évben, mikor mindenki az érettségivel van elfoglalva, na meg a tovább tanulással, Rachel tervei megszakadnak és a kemoterápia lesz az elsőrendű napirendi pont.
Itt jön a képbe a víg Greg és haverja a furcsa Earl, kiknek az a feladatuk, hogy Rachel-t átsegítsék élete legnehezebb feladatán.
A fúk úgy döntenek, hogy a Rachel film elkészítésével igazán sokat lendíthetnek barátjuk egészségi állapotán.

Voltak részek amik kifejezetten tetszettek, még a sok agymenést is jól bírtam. Ráadásul a könyv utolsó lapjain azért Greg némiképp összekapja magát.
És arra is választ kapunk, ami engem leginkább érdekelt, hogy van-e jelentősége a könyvborítón(a képen sajnos nem látszik) szereplő mókusnak.

Értékelés:
4 baráti cseresznye az 5-ből!!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése