"Huszonkét éves voltam,tíz hét házasság után immár hat hete özvegy..."Az első könyves szerző egy remek lélektani regényt alkotott.
Két évvel a Titanic tragédiája után az Alekszandra cárnő Liverpoolból Londonba tartott mikor fedélzeten egy rejtélyes robbanást követően elsüllyedt.
Főhősünk Grace ,férjével Henryvel épp a férfi szüleihez utazott.A fiatal nő a tizennégyes számú mentőcsónakban kapott helyett,vele együtt harminckilenc ember szorongott a hét méter hosszú,és két és fél méter széles csónakban.
Huszonegy napot töltöttek a csónak,és az óceán fogságában.Eleinte a hajó egyik személyzete Mr.Hardie volt a biztos pont támasz az embereknek,aztán szépen lassan ,ahogy telnek a napok ,szinte észrevétlenül megváltoznak a dolgok...
"Henry-suttogtam magamban a körülöttem elterülő végtelen víztükörnek-,ne merészelj most magamra hagyni!"
Grace magára maradt,férjét a menekülés közbeni káoszban elvesztette szem elől,huszonegy napig reménykedve ,hogy Henry is helyet kapott valamelyik mentőcsónakban.
A könyv remekül ábrázolja,hogy lesznek az emberekből számító,önző állatok...a csónak létszáma egyre csökken,köszönhetően a manipulációknak,önzésnek,és gyilkosságnak!!
Vajon meddig tud az ember,ember maradni? Mennyire kell önfeláldozónak netán önzőnek lenni,ha az élete a tét?
Végig izgultam,aggódtam az egész könyvet,remekül van felépítve.Egy picit hiányoltam egy-egy karakternél,hogy nem lettek eléggé "kibontva",így kissé messzebbről szemléltem az eseményeket,nem tudtam annyira átélni amik velük történtek.
A szerző stílusa remek,nagyon jó nyelvezete van a könyvnek,és remekül lett felépítve.
Értékelés:
4,9 cseresznye az 5-ből!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése