Egy szép szerelemi történetet vártam. Tulajdonképpen az is, egy kis ripacskodással- nem tudok rá jobb szót. Nekem az ilyen emberek, legyen az férfi vagy nő, nagyon ellenszenvesek.
A művészetért, a múzsáért, ihletért való felkiáltással Harry Winternek szüksége van a rajongókara. Lehetőleg művészpalánták legyenek, szépek, fiatalok.
A sok bugyuta nő meg akár arra is képes, hogy egy zsúfolt kávéházban pucérra vetkőzzön...
Londonban indul a történet, egy kiállítás megnyitón, ahol Harry és a hamvas Laura találkoznak. (Az a húsz év korkülönbség meg hanyagolható.)
A lányt szülei a napokban szeretnék bevezetni a társasági életbe, Laura azonban a bálok helyett az őrült festővel Párizsba szökik.
Közeleg a háború, Hitler, Harry és sok más művész alkotásait elfajzott művészetnek bélyegzi, így egyre kisebb a festő mozgástere ahol békében dolgozhatna, épp aktuális múzsája csókjai által.
A háború mellett, a szerelmesek bimbózó románcát nehezíti egy feleség, és Harry fia is, aki mielőtt kivándorolna Amerikába szeretne beszélni az apjával.
A sors a párocskát Sainte-Odile-ba sodorja, itt alakítják ki a szerelmi fészküket. Itt alkotnak, amolyan művésziesen, vagyis széles gesztusokkal, nagy kirohanásokkal és a többi.
Taszított és vonzott is ez a történet. Tetszett és egyben viszolyogtam is a szereplőktől.
Szerintem nem a nagy szavaktól lesz egy szerelem nagy és meghatározó, hanem a tettektől, attól mennyire tiszteljük a másikat.
Tiszteletről, megbecsülésről nemigen olvastam ebben a történetben, csak nagy lángolások, és nagy szavak vannak.
De persze aláírom, hogy van aki ilyennek képzeli a szerelmet.
Azért a szerelmesek is próbára lesznek téve, a háború elől hiába menekülnek.
A borító nagyon hatásos!
Értékelés:
3,99 művészien megfestett cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése