2014. április 18., péntek

D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak

 
Simán elmentem volna ezen könyv mellett, de a rengeteg pozitív értékelés, és az ismerősök meggyőztek, hogy nekem való. Ez annyira jól sikerült, hogy kedvenc lett. Sajnos előítéletes vagyok, ha egy ismert ember könyvet ír, már fel sem kapom a fejem. A Lola mesék is kimaradtak, azon okból, hogy a gyerekem már nem kicsi, és nem is lány.

Bár ebben a könyvben a szerző életébe pillanthatunk bele, Kriszta itt csak mellékszereplő, és szerencsére nem azt tudhatjuk meg a kötetből, hogy kivel, mikor, milyen kapcsolata volt, és a többi, szokásos idegborzoló baromságot. Édesanyja életét ismerhetjük meg, aki túl korán hagyta magára a gyerekeit.

"Miért nem szólt valaki időben, hogy vegyem komolyan magam, amikor harmincöt évesen, boldogan, gyerekekkel, házassággal, szép nagy tanácsi lakással ott álltam a tükör előtt a Kossuth Lajos utcai fürdőszobában, és azt kívántam bárcsak ne öregednék meg. Hát, nem fogok. 45 és fél évesen halok meg."

Imádtam minden sorát, végre egy olyan ismert ember aki tud is írni!!! Ráadásul annyira őszinte, hogy le a kalappal előtte, amiért úgy írt édesanyja nevében, hogy nem kozmetikázta ki a valóságot. Bora és Miki egy a milliónyi fiatal párból akiknek sorsát nyomon követhetjük.
Miről álmodik a lány, és mi az amit végül meg is kap belőle?
És hiába bukkan fel egy herceg…
Most olvasás után sem tudom eldönteni, hogy jó volt-e Bora részéről a boldog tudatlanság, vagy előbb rá kellett volna keresni arra a bizonyos névre.


Az biztos, hogy tulajdonképpen abból amire Bora vágyott, egy kis szeletét megkapta belőle a hercege révén. 

"Ott lett volna neked a nagyvilág, a kaland meg minden, amit megérdemeltél volna. Nem kellett. Neked ez kellett, és most megkaptad."

A szerző nagyon jól ír, van stílusa.Bár egy cseppet sem vidám a történet, Bora szarkasztikus humora nagyon jól oldja a szorongást és a szomorúságot.

Van-e tanulsága Bora életének? Biztosan. Én sokat tanultam tőle.


Értékelés:

5 hercegi cseresznye az 5-ből!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése