2016. március 29., kedd

Renée Knight: Cáfolat


Nem tudom mennyire jó vagy sem ez a könyv a maga műfajában, de ha thrillerről van szó elég beszédes, hogy simán félre tudtam tenni. Nem remegtem, hogy folytathassam és nem kaptam magam azon sem, hogy agyalok a sztorin, hogy vajh' mi lehetett C. titka, amit annyira dédelgetett, hogy képes volt érte feláldozni a családját. A történet eleje ráadásul nekem túlságosan is lassú volt, el lett aprózva. Nagyon lassan haladunk a végkifejlet felé, szinte csak az utolsó lapokon hullik le a lepel, holott főszereplőnk sokkal korábban megtehette volna a nagy vallomást, ami számomra érthetetlen volt-nem mellesleg egy csomó fájdalomtól megkímélte volna magát.

Adva van egy középkorú házaspár, akiknek fia már huszonéves aki, főleg anyja nógatására önálló életet kezd.
Catherine és Robert új lakásba költözik. 
A nő egy könyvet talál az éjjeliszekrényén, amiről először azt hiszi férje tette oda a kipakolás alkalmával. Elkezdi olvasni a történetet ami egyre inkább úgy tűnik, hogy róla szól. A könyvben Catherine élete csúnya véget ér, amitől a nő egyre inkább úgy érzi üldözi a múlt egy darabkája, amiről eddig azt hitte csak ő tud, hiszen a másik szereplő halott...

Tulajdonképpen két főszereplője van a könyvnek, a nőn kívül ott van még egy idős férfi, akiről rögtön a legelején kiderül, hogy köze van a könyvhöz, és ahhoz is, hogy a kötetből egy másik példányt Catherine fia kapjon.
Természetesen a férje sem marad ki az "ajándékozásból" hozzá hamarosan fényképek érkeznek...

Bár a történet jól lett kitalálva, mégsem tudom azt mondani, hogy szenzációs volt, hiszen a nő kétszer követ el ostobaságot, olyan szinten, hogy az számomra elég hihetetlen. Még az első baklövését lehet a sokk és a trauma számlájára írni, na de a másodikat már ép ésszel fel nem lehet fogni.
Valahogy volt egy sejtésem a végszóra is, ami beigazolódott, így nem mondhatnám, hogy meg lettem lepve.
(Viszont a borító nagyon találó lett, tulajdonképpen a lényeget ábrázolja.)

Értékelés:
3 ijesztgetős cseresznye az 5-ből!!!


4 megjegyzés:

  1. Ezt éreztem én is. Nagyobb a füstje, mint a lángja, sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam, hogy nemrég írtál róla, de nem mertem elolvasni, nehogy befolyásoljon :-)
      Most viszont "szaladok" olvasni.

      Hű, nagyon mellényúltam ezzel a könyvvel:P De ezek szerint nem velem van a baj ha más is észrevette a hibáit.

      Törlés
    2. Iszonyatosan idegesített a nő, a tök logikátlan viselkedésével. Az író meg abban hibás, hogy az egyébként nem annyira gyenge sztorit képtelen volt megírni egy erős női főszereplővel.

      Törlés