Két könyvről (gyorsan és röviden)

A sok eső mindent elmosott; utat és jókedvet egyaránt. Egyebek között azt az erőmet is, hogy bejegyzést írjak pedig mindkét könyv remek volt a maga nemében.

"Olyan hullámvasúton ülök, barátom amely csak fölfelé megy." 

Ez a kedvenc idézetem, a kedvenc fájdalmas és reménykedő YA kategóriában olvasott könyvből, és az sem változott, hogy az a bizonyos könyv A Csillagainkban a hiba. (Pedig 2013-ban olvastam!!!!)
Kis (????) időt kihagyva újra belevágtam egy hasonló regénybe ez pedig nem más mint Rachael Lippincott: Két lépés távolság.

Két fiatal, egy lány és egy fiú akik a gondtalan kamaszkor helyett kórházak és kezelések között kénytelenek létezni. Ahogy lenni szokott valami új és varázslatos költözik a nagyon is szűk keretek között létező mindennapjaikba. A szerelem semmire sem jó, de sok mindenre elég. Szerintem. És valahogy így vannak ezzel a szereplők is, mert az egymás iránt táplált érzések minden mást elnyomnak. A betegséget, a rettegést.

Mindig örülök az egyedi és találékony megoldásoknak a hasonló történetekben, így itt sem volt hiányérzetem, és nem találtam hasonlóságot sem más regényhez képest , ami hasonló műfajban íródott. Ez mindenképpen dicséretes.
Ebben a történetben is megtaláltam a kedvenc idézetem:

"Ezen a világon mindenki kölcsönkapott levegőt szív!"

A történet vége is egész jól el lett találva szerintem!

Négy cseresznyét kapott.


Christine Leuness: Cellába zárva: 

Ez egy nagyon kemény könyv, számomra legalábbis az volt, főleg ahogy tartottunk a végkifejlet felé.

Átlagos német család. Aztán ahogy Hitler hatalomra kerül, a család tizenéves fia a Hitlerjugend tagja lesz és nagyon tetszik neki. Agymosás és miegymás, megtörténik. A szülők összeszorított szájjal hallgatják Johannes baromságait, féltve az életüket nem mernek nyilatkozni. Finoman próbálják ugyan terelgetni fiúkat, de úgy tűnik hiába.
A szülők aztán egy zsidó kislányt bújtatnak fiuk tudta nélkül. A család összes tagja egymást figyeli árgus szemekkel, akárcsak a szomszédok...
A háború a családot sem kíméli, legyenek bármilyen derék hazafiak is.
Addig-addig sújtja őket egyre másra a tragédiák sora, mígnem Johaness egyedül találja magát a lakásban...persze nincs egyedül.

"- Milyen idős vagyok? - kérdezte egyszer minden előzmény nélkül, miközben áttetsző tükröződését vizsgálgatta az ablaküvegben."

Johannes élete el lett szúrva, mert ugye mi lett volna ha... Mi lett volna ha normális gyerekkor, tanulás várt volna rá, nem ez amiben felnőtt. Persze Elsa is teljesen más sorsot érdemelt. És mennyi ilyen embert hozott létre az a szörnyű időszak???

Egyetlen pici hiányérzetem maradt, ez pedig Elsa személye. Nagyon keveset tudunk meg róla, pedig lett volna idő, hely teljesen kibontani a személyiségét. Helyette annyit tudunk meg róla, hogy vannak szülei,vőlegénye, és retteg. És rab.

Majdnem megkapta az öt cseresznyét.