Nem én vagyok az első blogger aki nem tetszésének ad hangot a különböző sorozatok kapcsán.
Mostanában egyre nagyobb divat lett egy történetből többet csinálni, illetve olyan klasszul szét tördelni egy nagyobb terjedelmű könyvet, hogy egy könyv helyett három-négyet kell megvenned, hogy úgy érezzed kerek a világ.


Másodszori sorozat választásomnál már éberebb voltam, illetve csak hittem, hogy nagyon éber vagyok, mert olyan trilógiát kezdtem el aminek szinte egyszerre adták ki az első két részét.
Chloe Neill , a Lányok olykor harapnak, Ha eljön a péntek - a kedvenc vámpíros ,röhögős sorozatom lett...volna, ha kiadnák már végre a következő részét!! A verebek azt csiripelik, hogy az Alexandra kiadó ezt ősszel tervezi meglépni.

A Sarah Lark könyv miatt Én is bosszankodom egy ideje! Főleg, hogy németül már megvan RÉG!Most ha minden igaz kiadnak egy új könyvét magyarul, de hát ez sem az, ami nekünk kellene!....
VálaszTörlésSarah lark új könyvét már a General Press adta ki, épp ma jelent meg az Ezer forrás szigete, és ebben az évben még egy könyve megjelenik.
VálaszTörlésSzerintem a fent említett sorozattól búcsút vehetünk, hacsak a G.P nem lát benne fantáziát és folytatja a második résszel, mert ezt nem hinném, hogy újra kiadnák.
Én is keresem Sarah Lark A Maorik dala című könyvet. Elolvastam az első részt, ami nagyon tetszett, és kíváncsi lennék a folytatásra.
VálaszTörlésKedves Névtelen: Kár keresned, ugyanis nem adták ki a Maorik dalát:-( A Szó kiadó nem is reagált a többszöri megkeresésre sem.
VálaszTörlésA General Press kiadó jelentett meg minap egy új könyvet Lark-tól: Az ezer forrás szigete címmel, és ebben az évben lesz még egy új könyv a szerzőtől!
A maorik dala mikor jelenik meg ?
VálaszTörlésSajnos úgy tűnik, hogy nem fog! :-( A Szó kiadó adta ki az első részt, de azóta semmi...
VálaszTörlésÚj sorozatot a szerzőtől a General Press kezdett el idén, reméljük ők nem hagyják majd félbe.