2012. május 29., kedd

Amy Tan:A gyógyító lánya

          

"Ez a korom-folytatta Apa-sokkal különb mint az Anhui fenyőé.Olyan ritka fajta fából  készítjük,melyet manapság tilos kivágni.Szerencsére nekünk vannak villám sújtotta,istenek által megáldott fáink készleten."



Amy Tan ismét egy remek kis misztikus családregényt adott ki a kezei közül,nekem visszahozta a Száz titkos érzék könyvének hangulatát,már nagyon vágytam rá.



Remekül felépített könyv,mely Ruth életével indul,aki ma modern nő,úgynevezett árnyékíró-vagyis íróknak segít érthetővé,fogyaszthatóvá tenni a könyveiket. A munka, élettársa és annak két lánya ,folyamatos szélmalomharcra készteti a nőt,mert valahogy úgy érzi Ő csak egy szükséges kellék a háztartásban,nem családtag.... anyja hirtelen egészségromlása arra készteti őt ,hogy alaposan visszaemlékezzen gyerekkorára,anyjával való kapcsolatára.Anyja egyre furcsább dolgokat állít múltjáról,anyjáról,életéről ,Ruth először azt gondolja,hogy mindennek a betegségéhez van köze,ám amikor az édesanyjától  évekkel ezelőtt kapott papírköteget kínairól lefordítják Ruthnak ,kiderül milyen fordulatos,szomorú és hiedelmekkel teli életét élt az édesanyja,és mennyi mindent másképp tud ,mint ahogy valójában történt....

Mind a mai szál,mint pedig a az anyja ,és a nagymama élete lebilincselő volt számomra.Érdekes volt a párhuzam,hogy a három nő élete,érzései,gyermekkorának nehézségei  annyi hasonlóságot mutatott.

Nekem a kínai kultúra mindig is egy misztikus világot jelképezett,ebből most is becsempészett a szerző a történetbe ,olyan jó érzékkel adagolva,hogy nem tűnik sem soknak,sem túlzásnak a csontdoktorok,hiedelmek varázslatos egyvelege.

A jó pár száz oldal elképesztően gyorsan fogyott, ahogyan San Francisco,Hon kong, vagy  éppen Peking utcáit járjuk szereplőinkkel.

Értékelés :
 5 cseresznye az 5-ből!!

Ally Condie:Crossed-Összefonódva



A trilógia második részéhez ért, valahogy nekem az első sokkal jobban tetszett,az még tele volt újdonsággal,egyedi elképzelésekkel,kis szerelemmel. A második rész viszont olyan volt ,mintha mondjuk az Éhezők Viadala oldalait olvasnám.... mások a nevek, a helyszínek, de a lényeg ugyanaz,fellázadunk a hatalom ,az állam,társadalom stb. ellen és harcolunk,szaladgálunk,elbújunk,aggódunk,hogy melyik fiút szeressük,közben kombinálunk ki lehet az igazán gonosz a főbűnös stb.

Azt hiszem erről a műfajról elmondhatjuk,hogy aki egyet olvasott az az olvasta mindet.A Tiszták, Éhezők Viadala,A Beavatott mind-mind ugyanarra az alapsztorira épül. Ezek közül talán a Tiszták az amire azt mondhatom ,hogy a legkevésbé hasonlít a többihez. Ez utóbbi a legsötétebb is ,nem csak a tiniknek íródott.

Az,hogy kinek melyik lesz a személyes kedvenc ,az azon múlik melyiket olvasta először. Nekem ez az Éhezők Viadala volt.Nekem ez marad a mérce és az összehasonlítási alap.
Nem baj ha mindet olvassuk mert egyik sem unalmas csak éppen az ember már nem kap újabb impulzust,akkor sem dobog hevesebben a szíve ha harc van ,mert valahogy sejtjük mi lesz a következő oldalon.

A sorozat utolsó részét mindenképpen elolvasom,már csak a teljesség miatt is.

Charles Martin :Maggie


Az Új élet reménye folytatása ez a könyv, az első része emberibb, ez pedig izgalmasabb volt. Bár még mindig nem jöttem rá,hogy a szerző miért kevert bele egy adag krimit is az amúgy is lelkileg megterhelő történetbe.Talán túl laposnak ítélte az alapsztorit és ezzel akarta felturbózni?? Fogalmam sincs de a lényeg ,hogy alaposan kifáradtam olvasás közben mert egyik balhéból a másikba csöppentünk. A sztori vége nekem kicsit csöpögött,na de kezdjük az elején-ott hagytuk abba az első részt,hogy Maggie felébred a szülés utáni több hónapja tartó kómából.... Dylan nagyon boldog ugyanakkor rá vár a nehéz feladat,hogy elmondja Magginek azt a négy hónapot az életükből,amiben csak Dylan volt a  főszereplő....

A szerző remekül kitér mindenre ami csak emberileg lehetséges egy ilyen helyzetben,hogyan állt helyt egyedül egy férfi,hogyan képes életben tartani a reményt és önmagát miközben gyászol ,és egyáltalán próbál a felszínen maradni-persze ott van a pap,és a barátok,nekem ez a közösség kicsit hihetetlen ,ahogy egy emberként állnak a két fiatal mögött,manapság szerintem az ilyen elképzelhetetlen,egyrészt túl sokan vannak bajban,másrészt nagyon kevés az olyan ember aki a saját gondjai mellett a máséra is nyitott,és segítőkész...

A  történet második felében aztán Maggie is szerepet kap,próbál újra talpra állni és eltökélt szándéka,hogy újra teherbe esik....

Aztán ahogy követjük a házaspárt a gyógyulás útján,jön az a furcsa szál,amit krimibe illőnek tituláltam....ez jócskán feldobja a lelkileg kifáradt olvasót,hogy aztán még inkább könnyekben törjön ki.


Valahogy Martin tudja,hogyan kell a női olvasókat maga mellé állítani a lelkizés nagymestere! Tetszik,hogy a könyvei végén mindig ír egy picit magáról,most is kapunk pár oldalt az író magánéletének vívódásaiból, a könyvek születésének körülményeiről,és persze arról,hányszor kapott visszautasítást a kiadóktól!!!

Nagyon várom már a szerző többi könyvét amiket szintén a General Press kiadó jelentet majd meg.

A borítót már nem ajnározom ,egyszerűen csodaszépek és remekül átadják a könyv hangulatát. Kiss Gergely tervezi a szebbnél szebb borítókat.

Értékelés:
4,9 cseresznye az 5-ből!!

2012. május 21., hétfő

Úgy várom jössze-e már...

Ez lehetne akár a hét,vagy a hónap borítója is!! De mivel nincs ilyen rovatom így egy az egyben minden jót jelképez ez a szépség. A  Könyvhétre fog megjelenni a Tericum kiadó jóvoltából.Egy jó könyv egy remek szerző tollából aki nekem már az Öngyilkos szüzek könyvével bizonyított ,és a hét leggyönyörűbb borítója is!!!
Tessék vágyakozni és gyönyörködni:-))))


Lori Gottlieb:Légy a felesége!

                    
"Nem tudnál egy kicsit jobban hasonlítani a mesebeli hercegre?"


No kérem szépen ez egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzés lesz,a téma azt hiszem elég sokrétű és annyi minden megfogalmazódott bennem olvasás közben,kár,hogy nem jegyzeteltem.


A könyv a hétköznap pszichológia témakörében jelent meg.A könyv lényege nem az, hogy tanácsot ad, hogy hogyan fogjunk férjet-nem kell semmilyen praktikát követni, nem kell kollázst készíteni álmaink férfijáról, nem kell minden nap öt percet átszellemülten azzal tölteni, hogy bevonzzuk a nekünk szánt férfit...sőt önbizalom növelő tréningen sem kell részt vennünk. A kötet abban segít, hogy reálisan lássuk magunkat, a férfiakat és az egész társkereséshez reális elvárásokkal álljunk!

A szerző baromi szimpatikus módon dörgöli az orrunk alá, hogy mennyi elvárásunk van egy férfival szemben,miközben mi önmagunk hibáit vagy észre sem vesszük, vagy éppen szerethető színben tüntetjük fel a pontatlanságunkat, vagy azt ha hisztisek vagyunk.
Ha én éppen párt keresnék kicsit kétségbe lennék esve, mert nem hiszem,hogy a szerelem olyan mint egy építkezés vagy házvásárlás - nem egy projekt, nem egy üzletág-dehogynem. Kismillió társkereső iroda nyílt, pedig én nem hiszek abban, hogy más jobban tudja nálam, hogy milyen az ideálom..

Gottlieb számtalan nőt és férfit kérdez meg arról, hogy talált társat, hogyan ismerkedtek meg, vagy éppen mi a tapasztalatuk a társkeresés netes formájáról .Ami leginkább meglepett  az az, hogy millió társtalan követi el ugyanazt a hibát, mégpedig azt, hogy amikor regisztrál egy ilyen jellegű oldalon rossz lépéssel kezdi, nem azt írja le, hogy milyen tulajdonságokat keres, kedvel egy férfiban, hanem azt, hogy hogy nézzen ki!!!! Ugye, hogy így van???  Leírják, hogy ennyi magas legyen, ilyen iskolázottsága legyen, kizárják mondjuk a vörös hajat és a többi. A szerző és a hozzáértők szerint aki itt leragad sosem talál társat, sem a környezetében sem interneten.
Hiszen azzal kellene kezdeni, hogy ha megértő vagy éppen határozott gyerekszerető stb, és felsorolni mi milyen tulajdonságokkal rendelkezünk, akár rosszakkal is! Így máris elkerülhető, hogy tényleg egy hercegre várjunk és csalódottak leszünk ha "csak" egy informatikus jelenik meg a randin, kissé kócosan vagy éppen kárómintás zokniban...


Két embertípus létezik a maximalizáló, és az elégedettségre törekvő! A maximalizáló hiszi, hogy neki mindenből a tökéletes jár, így sosem állapodik meg, állandóan váltogatja a partnereit. Az elégedettségre törekvő-mi vagyunk többen-tisztában van azzal, hogy senki sem tökéletes.

Sokan hiszik,hogy létezik tökéletes férfi!!! Aki romantikus és kedves, kívül-belül tökéletes,olyan aki a mozivásznon szaladgál. Ilyen szerelemre vágyunk, ilyen férfit keresünk.

"Azt mondtuk,nem hiszünk a mesékben, de amikor élesbe fordult a helyzet, a világért sem értük volna be azzal, ami nem elég mesés. Azt mondtuk, az igaz szerelmet keressük, miközben romantikát kerestünk, és azt szerelemnek hittük. Tudtuk, hogy a mozifilmek nem a valóságot ábrázolják, tudat alatt mégis úgy néztük őket, mintha dokumentumfilmeket néznénk."

A szerző szerint ez még tizenhat évesen rendben is van, na de harmincon túl már szánalmas!

Valahol,valamikor meg kell állapodnunk, na de,hogyan döntjük el, hogy ki legyen az? Én hiszem, hogy van hatodik érzék, valami ösztöni érzés amikor megszólal a hang, hogy Ő az igazi. Én nem  tudok tárgyilagos lenni ha szerelemről van szó. Már csak azért sem mert minden tény ellenem szól, fiatalon ismertem meg a férjem (14 évesen) fiatalon mentem férjhez (18évesen) nem volt előtte más összehasonlítási alapom, hogy akkor Ő most egy stabil nyolcas férfi azon a tízes skálán? Vagy éppen tízes? Találok majd nála is jobbat magam mellé?  Olvasása közben sokat gondolkodtam rajta, hogy ha nem horgonyzom le az első férfinél akkor lett-e volna még kikből választanom? Jött-e volna még további nyolcas, kilences férfi?
Tőlem már az is távol áll, hogy elképzeljem, hogy öt-hat emberbe szerelmes tudjak lenni, romantikus elképzelésem, hogy az embernek egy, maximum két olyan szerelem "jár" ami egyenértékű azzal, hogy az illetővel le tudja élni az életét. Nem tudom elképzelni,hogy ugyan úgy szeressem Bélát, aztán öt év múlva Karcsit, hogy aztán hét év elteltével hozzá menjek Baltazárhoz. És ezeknek az embereknek kiadom magam,a lelkem, az álmaim, az életem.... (rágondolni is elszomorító).

Könnyűnek, mindennapi dologként kezeljük a szerelmet ahhoz képest, hogy milyen bonyolult tud lenni! Milyen sokrétű és néha érthetetlen ,hogy mi miatt döntünk egyik vagy másik ember mellett.
Ahogy az is rejtély,hogy miért van az, hogy ami az egyiknek sikerül, az a másiknak nem.


"Egy nőnek nehéz megszabadulnia attól, amit beleneveltek: hogy mindegy, mi magunk milyen hétköznapiak vagyunk, valamiképpen mégis „megérdemeljük” ,hogy a férfitársaság krémjéből válogathassunk.
Úgy tűnik, a nők ma már nem „vágynak” valamire,hanem „megérdemlik."

A könyv írója nem éppen  átlagos élet utat jár be, hiszen egyedülállóként vállalt gyermeket (spermadonorral) és igazán sok időt áldozott a párkeresésre, a könyv második felében a saját tapasztalatait is megosztja az olvasókkal.

Szívből ajánlom mindenkinek, ha van párja, ha nincs. Sok olyan dologra nyitja rá az ember szemét, ami ott van az orrunk előtt, ám valamiért soha nem fogalmazzuk meg vagy éppen kicsit rosszul látjuk.

Értékelés:

5 cseresznye az 5-ből!!!!

Sophie Kinsella:Csörögj rám!

 
Kinsella nekem sokáig kétséges volt, mármint, hogy szeretem-e,elolvassam -e a könyveit. 
Bevallom nekem a Boltkóros sorozat nem jön be,nem az én világom, ezért fenntartásaim voltak a többi könyvét illetően is.
De akit eddig hasonló indokok tartottak vissza az rohanhat is Kinsella könyveiért mert nekem nagyon bejöttek.

A másik szemlélet szerintem ami távol tartja az olvasókat ettől a műfajtól, az az,hogy azt hiszik,hogy bugyuta, pedig nagyon nem! Szórakoztató irodalom ami nem jelent egyet azzal,hogy unalmas,nyálas és a többi, szerintem van olyan érdekes,mint a mindenféle sötét meg hajlott hátú szeretők, vámpírok, kanos farkasemberek.

Ami a sztorit illeti, Poppy épp az esküvőjére készül,egy fogadáson azonban elhagyja a gyűrűjét - ami becses családi hozomány és nagy értékkel bír, aztán a gyűrűkeresés közben a telefonjától is megszabadítják.

A telefon problémát ugyan megoldja - talál egyet - de innentől kezdve veszi kezdetét az igazi káosz, ugyanis Poppy az idegen telefont nem csak arra használja, hogy Őt elérjék, hanem készségesen intézi az ismeretlen tulajdonos ügyeit is.
Válaszol az üzenetekre, legyen az munka vagy magánjellegű. Ebből persze egyre több félreértés kerekedik...

Poppy szépen halad az oltár felé, bár kétségei támadnak a felől, hogy anyósáék valóban örülnek -e ennek a frigynek,ahogy az is kétséges, hogy az esküvőszervezője képes-e Poppy nélkül bármit is elintézni.

Közben feltűnik a színen Sam a telefon tulajdonosa is....

Kinsella számomra előre lépett, és egyértelműen Marian Keyes mellé került a kedvenc szórakoztató irodalom műfaj szerzői közé.

Korábbi könyvei amiket szívesen ajánlok: Velem alszol? Segítség kísértet! Tudsz titkot tartani?

Ami a borítót illeti, egyértelmű javulás mutatkozik, ez is remekül sikerült, ahogy a Velem aszol? vagy a Segítség kísértet! Kétségtelen,hogy van pár Kinsella könyv aminek a borítója katasztrófa de úgy látom a tervező(k) egyre inkább magukra találnak!

Értékelés:
5 cseresznye az 5-ből!!!

Emile Ajar:Előttem az élet

                         "Az élet ,az egy olyan izé,ami nem való mindenkinek."


Amikor ilyen jellegű könyvet olvasok-ahol kisgyerek mesél baromi érettséggel felszerelkezve,mindig elszégyellem magam...mert bár neki baromi nehéz,és egyedül!!! van ,és szegény ,és mindig csak a holnap van előtte mint a jövő csodás reménye,mégis boldog,mégis tud örülni,mégis ilyen humorral,életszeretettel beszél a nehézségekről.
Biztosan sok ilyen hely van a világon..és biztosan sok ilyen Rosa mama is,csak nekünk innen nehéz ezt elképzelni.

Momóból is biztosan több van és az ember csak reménykedik,hogy nekik van holnapjuk.A könyv elején persze szerintem mindenki hitetlenkedve rázza a fejét,hogy olyan nincs,és még a 70'-es években sem volt,hogy valaki lerakja egy nőnél a gyerekét és elmegy kurválkodni....én valahogy pesszimista alkat vagyok ilyen téren,és azt mondom,hogy az elmaradt országokban még ma is létezhet ilyen sőt....

Rosa mama öregszik,Momó pedig felnő....miközben sok-sok ember,különböző nemzetiségű ,nyelvű,hitű embert ismerhetünk meg,igazi nemzetközi kavalkád vonul fel a könyv lapjain.

Azt hiszem ez az a könyv amit olvasni kell,átélni,átérezni nem pedig beszélni róla.


értékelés:
5 cseresznye az 5-ből!!!

2012. május 16., szerda

Gail Carriger:Lélektelen

Bevallom nehezen írok erről a könyvről.Alapvetően tetszett,klassz volt ,hogy Viktória királynő idejébe csöppenhettünk bele ,a szóhasználat a ruhák, az inasok,kalapok,sétapálcák  mindig is hálás körítés szerintem egy regényben. Valahogy ezek a dolgok ragadtak meg bennem, és a maga a cselekmény már mellékes volt számomra,lehet most untam meg a vámpírokat a farkasemberek pedig nem szimpatikusak legyenek bármilyen macsók is.

Bár a szerző igazán egyedi  főhősöket alkotott,mégis mindegyikben zavart valami.... Tarabotti kisasszonyban például a szexéhsége...bár lehet ha én szűz vénkisasszony lennék én is örülnék az adódó alkalmaknak...

A szerző jócskán meg van áldva fantáziával ,erre utal Alexia lélektelensége-erről olvasás előtt még egészen mást gondoltam,hogy mit is jelent.A cselekmény sem unalmas,sőt ,mindig történik valami ami teljes mértékben  humorral van megfűszerezve,mégsem érzem a késztetést,hogy elolvassam a következő részt-igaz még meg sem jelent.
Igazából jót szórakoztam mégsem nyűgözött le.
Az is lehetséges,hogy én nem voltam megfelelő hangulatban a könyv olvasásakor,magamon is csodálkozom,hogy nem lettem rajongó.

Ami viszont nagyon tetszett ,az az interjú a könyv szerzőjével! Remélem egyre több könyvnél lesz ilyen interjú.
A borító nem tetszik,Alexia karaktere messze nem ilyen ijesztő mint a borítón szereplő,fájós derekú hölgy, a hátoldal színével kapcsolatban csak annyit,hogy még ijesztőbb mint az eleje....

A fülszöveg is kissé félrevezető,hiszen Alexia nem azért nem él társasági életet mert lélektelen!!!

Kristin Cast,Alyson Noel,Richelle Mead,Francesca Lia Block:Pokoli csók

A vámpíros könyv rajongóknak igazi csemege lehet ez a könyv,hiszen egy-egy népszerű szerző novelláját olvashatjuk el,anélkül,hogy a szegény könyv annak áldozatául esne,hogy esetleg olvasás közben ráununk a történetre.
Richelle Mead  neve sokak számára ismerősen cseng,Ő írta a Vámpír Akadémiát, a többi szerző műveivel pedig még nem ismerkedtem meg.

Olvasás közben az történt,hogy mire éppen alább hagyott volna az érdeklődésem véget is ért az egyik  fejezet és jött a következő benne az újdonság varázsával.Azt nem merem kijelenteni,hogy mindegyik rész egyformán tetszett , de a jobbak remekül ellensúlyozták a kevésbé tetszőket,mindamellett nem egy vaskos vámpírregényt kell elképzelni,tehát nem egy embert próbáló feladat elolvasni.
Bevallom bizalmatlan vagyok a novellákkal,mert nehéz röviden olyat írni ami teljesnek,egésznek hat ugyanakkor nincs az az érzése az embernek,hogy se füle,se farka.
Ezek után viszont azt hiszem bátrabban választok majd a novellás kötetek közül,hiszen ez is remek kikapcsolódást nyújtott,és ha nem is egymás után olvassuk el,akkor sem veszítjük el a fonalat.


Értékelés:4 cseresznye az 5-ből!!!

2012. május 14., hétfő

Tari Annamária:Z generáció

Ez tipikusan az a könyv amit többször kézbe kell vennünk.
Tizenhárom fejezet alatt sok mindent megtudhatunk ami a mai fiatalokat,generációkat köt össze vagy éppen szakít el egymástól.
Sokak szerint a most felnövő gyerekeknek a legrosszabb.Rengeteg hatás éri őket,ömlik rájuk az információ,száguld velük a virtuális és a valós világ is.
Sok olyan fejezet volt amivel egyetértettem,és rengeteg amivel nem.
Számomra például az,hogy a gyerekem számítógépes játékkal játszik,az nem egyenlő azzal,hogy már nem társasjátékozunk. Nem hiszem ,hogy az,hogy a mai gyerekeknek több választási lehetőségük van ,kizárja azt,hogy jól válasszanak!
Mindennek van jó,és rossz oldala is. Én így fogom fel a számítógépet a fejlett technikát,a korai szexuális életet,magát azt ,hogy szülő vagyok-minden helyzet baromi nehéz,de hiszem,hogy mindenhol van arany közép út.És nem muszáj átesni a ló  másik oldalára csak azért mert haladni kell a korral.
Ezt próbálom a saját Z generációs gyerekemnél is elérni.

Minden esetre a könyv remek irányjelző,térkép lehet a szülőknek,sőt a kamaszoknak is. Tanulságos és sokat segítő olvasmány.Jó ha mindig kéznél van!


Értékelés:
4 cseresznye  az 5-ből!!

Bridget Asher:Provence-i szerelembalzsam

            "A bánat nem más,mint egy szerelmi történet visszafelé elmesélve."

Azt hiszem ezeknek a könyveknek abban van az ereje,hogy kíváncsiak vagyunk arra ,hogy mások,hogyan oldják meg a gondjaikat,hogyan élik meg az életük egy-egy nehezebb szakaszát.
Ráadásul ebben a könyvben utazunk is ,gyönyörű tájak,szomorú szívek,dacos kamaszok társaságában. 

Tetszett a könyv stílusa-sokszor úgy éreztem Asher túlszárnyalta a szórakoztató irodalom nyelvezetét,stílusát-és tetszett benne,hogy igyekezett kihagyni a műfajra jellemző kliséket,egyedi volt és az újdonság varázsával hatott.

Heidi két éve gyászolja férjét,próbál újra önmaga lenni,teljes emberként fia, a nyolcéves Abbot mellett lenni.
Heidi úgy érzi elmegy mellette az élet,Ő pedig csak dermedten figyeli az eseményeket.Ezért nővére esküvőjén megfogadja,hogy visszatért az élők közé,és újra felveszi élete fonalát.
Nem is sejti,hogy anyjának éppen kapóra jön a tenni akarása.Ugyanis a család Provence-i nyaralójában tűz ütött ki,és valakinek oda kell mennie-a család egyöntetűen Heidit tartja a legalkalmasabbnak erre,és a fura nyaralásra még nővére mostohalányát is megkapja a saját fia mellé. 


A történetben nagy szerepet kap a múlt ,elsősorban anyja élete és a nyaralóban történtek.A múlt és a jelen eseményei együttesen alakítják a történetet.
A történet végén megtudhatjuk ,hogy nem minden a képzelet szüleménye,sok esetben valós események,helyszínek szerepelnek a könyvben.


A történet vége nekem picit sziruposra sikerült.


A borító egyszerűen tüneményes! Ha végig olvastuk a könyvet jutalmunk pár mennyei eredeti Francia recept!




Értékelés:4,9 csillag az 5-ből!!!

2012. május 7., hétfő

Jodi Picoult: Gyere haza

Picoult nagy kedvencem ,így akármi jelenik meg a tollából, azt biztosan elolvasom.Tizennyolc könyvet írt,ebből sajnos nálunk eddig csak hét jelent meg-de hát legalább van mire várni.

Picoult  korábbi könyvei is formabontóak,mindig valami különleges témát dolgoz fel,ezúttal azonban ha lehet még inkább megpiszkálja az olvasót:Válassz,dönts!
Bevallom elhatároztam,hogy mire a történet végére érek,biztos álláspontom lesz,határozott véleményem.Az elhatározás maradt...a többi dolog nem sikerült,ugyanis mintha Picoult pont erre játszott volna,hogy ne tudjak dönteni.
A történet egy meddő házaspár Zoe és Max nehézségeit,harcát mutatja be egy babáért ,aztán egy éles váltással a házasság megromlik,és Max helyébe nem egy új férfi hanem egy nő lép.....

És innentől kezdve bonyolódik a történet,és nemcsak az azonos neműek babavállalása miatt,hanem azért is mert Picoult közben arra is figyelt,hogy minden szereplőnek legyen elég bűne ahhoz,hogy ne szimpatizáljunk egyikkel sem.

Korábbi könyveiben is Picoult úgy fokozza az izgalmakat,hogy jönnek az ügyvédek,felperesek,alperesek -és ez most is így történt,ez egy kicsit nekem fájó volt,hiszen eddig magyarul megjelent könyveiben,ezt a szálat mindig beleszövi a történetbe.

A mellett ,hogy tetszett a könyv(bármit írhat a szerző én odáig vagyok érte) valahogy azt éreztem,mintha Ő sem szeretné a saját szereplőit... túlzásokba esett,legyen szó vallásról vagy éppen gyermekvállalásról.

És,hogy van-e véleményem?? Nincs! Ugyanis azt sem tudom mondani,hogy mindenkit illessen meg a jog ,hogy ha akar akár azonos nemű házastársával is vállalhasson gyereket,és azt sem tudom mondani,hogy ne...mindkettő mellett  és ellen tucatnyi érv van. Én személy szerint olvasás közben hol az egyik pár oldalán álltam,hol a másikén.Mivel nem vagyok érintett,soha még csak hasonlóról sem hallottam a közvetlen környezetemben ezidáig komolyan bele sem gondoltam,hogy ez is egy hatalmas dilemma lehet.

Ami még Jodi könyvei mellett szólnak az az,hogy hihetetlen alapossággal,precizitással dolgozza fel a könyveiben szereplő témát. Ezúttal is így történt,minden körbe van járva,orvosilag,jogilag. És megvan az egyensúly is a karakterek ,átlag emberek tudása,érzései és a jog,orvostudomány tényei mellett.

Sajnáltam,hogy egyik szereplővel sem tudtam azonosulni,szimpatizálni.Bár bőven volt kikből válogatni,valahogy úgy éreztem egyikük sem érdemli meg,hogy szorítsak értük.És valamiért a történet végével sem vagyok kibékülve,túl gyors volt,hirtelen és nem lett semmi sem megmagyarázva.


Értékelés:

4,9 cseresznye az 5-ből!

2012. május 2., szerda

Szerdán habcsók

A sok könyv mellett nagyon szeretem az újságokat is olvasni,böngészni. A kedvenc újságom,amit már gyerekkoromban is lapozgattam az a Nők Lapja volt,és ez a lap valahogy mindig felbukkant .... van mikor megvettem,van mikor előfizettem és volt olyan időszak is mikor nem érdekelt...de aztán a kedvenc szerzők miatt ,mint mondjuk V.Kulcsár Ildikó vagy Papp Diána mindig visszavágytam az újsághoz.
V.Kulcsár Ildikó könyveit is nagyon szeretem,és mostanában sok molynál igen csak kedvelt Schaffer Erzsébet is.
Mivel Ők mind -mind Nők Lapja  újságírók így én előszeretettel veszem a lapot is ,és ha van a könyveiket is.
És legnagyobb örömömre Papp Diána is írt egy könyvet ami május 7-én fog megjelenni. A szerzőt többek között azt is kedvelem mert kicsit olyan mint én,mindenen tud nevetni,minden fránya helyzetben meg tudja találni az okot a nevetésre,és a cikkei is ilyenek.

Kíváncsian várom,hogy milyen lesz a könyv ami természetesen rólunk, nőkről szól.