Lucy Worsley: Agatha Christie Egy sejtelmes nő

 "A saját sorsunkat nem mi írjuk, de azokkal a szereplőkkel, akiket mi találtunk ki, azt teszünk, amit akarunk."

Zseniális volt ez a könyv. Bár nem vagyok Agatha Christie rajongó, tisztában voltam vele, hogy igazán produktív szerző volt, akinek könyveit a mai napig újra és újra kiadják. Sőt filmsorozat, mozifilm, színházi előadás is készült a műveiből. Neki köszönhetjük Miss Marple és Poirot alakját. 

 Fordulatos, tartalmas élete felveszi a versenyt bármelyik izgalmas krimijével. 

Bevallom a saját maga által írt önéletrajzi könyvét- Életem - első felét sikerült legyűrni. Olyannyira le ragadt gyerekkora taglalásánál, ( rengeteg ismétlés) hogy feladtam. Az ominózus könyvet kedvtelésből kezdte el írni "Élvezni fogom az emlékezés örömeit, s magamat nem hajszolva időnként szépen megírok majd egy - két oldalt."

1950 - ben megjelent az ötvenedik könyve, ekkor kezdte el írni önéletrajzát, amin tizenöt évig dolgozott. 

Lucy Worsley remekül tartotta az arányokat, feszes tempóban haladtunk végig Agatha életútján. Imádtam a remekül összeválogatott képeket, teljesen megközelíthető, ismerős érzését keltve az olvasóban.

Mind a magánéleti történések, mind a karrierje tökéletes arányban lettek felvonultatva. 

Bár Agatha Christie esetében élete főbb történéseit sokan ismerik, ezt a könyvet érdemes elolvasni rengeteg új információ, érdekesség szerepel benne, mind a családjáról, mind a munkásságáról. Ha elkapta az ihlet hihetetlen munkatempóra volt képes, példának okáért három nap alatt írt le ötvenezer szót! És akkor még nem esett szó a folyamatos fejlődésről,  műfaj váltásról.  A könyveit színdarabok, filmek követték. 

Olvasás után nem maradt bennem hiányérzet, teljes képet kaptam egy tehetséges nőről, anyáról, feleségről.

 Profin megírt és szerkesztett életrajz.

" A Bibliát 171 nyelvre fordították le, Shakespeare -t 90 nyelvre, Agatha Christie -t pedig 103 - ra."

Értékelés:

5 kriminális cseresznye az 5 - ből!!

Janelle Brown: Bájos kis hazugságok

 

Pozitív csalódás volt ez a könyv. Izgalmas, és pörgős volt, és ha ez nem lenne elég, kidolgozott háttér és remek szereplők tették tökéletessé.

Nina mindig is jó akart lenni, de a körülmények újra és újra a rossz irányba terelték.

Vanessa mindig is jó volt, de nem volt elég jó senkinek.

Lachlan pedig mindig is  a jókat kereste, akiket ki lehet használni,

A váltakozó időrendben jó érzékkel megírt történetben a két fiatal nő gyerekkorát, iskolás éveit követhetjük nyomon. A jelenben pedig a furcsa módon összefonódó sorsszerű találkozás következményivel szembesülhetünk.

Komolyan véve - szomorú - társadalmi kórkép ez a könyv. A közösségi média, a brand építésének háttere, egy látszatvilág felépítése. Mert manapság nem az a fontos, hogy mit érzünk, mit gondolunk, hanem az, hogy mit mutatunk a külvilág felé. Hogy elég jól alakítjuk az általunk választott szerepet. Legyen az a tökéletes családanya, vagy a gondtalan gazdag lány, akinek megvan mindene.  Ő Vanessa az elefántcsonttoronyban ragadt királykisasszony,

"Az én nemzedékem ezt kapta az internettől: lehetőséget, hogy istent játsszon."

Nina a szegények és gazdagok közötti szakadék és ellenszenv éllovasa. Modern kori Robin Hood női változatát megtestesítve rövidíti meg a gazdagokat. Remek társa és partnere egyszemélyben a jóképű Lachlan.

Utólag azt gondolom a könyv erőssége, hogy nem lett elcsépelt. Mindenkivel egyetértünk, tisztán látszik kit, mi mozgat. Ennek ellenére sikerült jókora adag izgalmat is belecsempészni. Az utolsó lapokig nem derül ki ki is fog győzedelmeskedni.

Szerintem remek film készülhetne a könyvből.

A borító remekül passzol a történethez, beszédes, modern, mai.

Értékelés: 5 like cseresznye az 5-ből!!!

Stefanie H. Martin: Bloomsbury szerelmesei

 

"Kitalálni egy jó életet valószínűleg ugyanolyan nehéz, mint megélni az."

Nagyon vártam már ezt a könyvet, valahogy megéreztem, hogy ennyire olvasmányos és izgalmas lesz.

Vágytam már valami hasonló történetre.

A sokak által ismert Virginia Woolf  és testvére Vanessa életébe nyújt betekintést a könyv. A két fiatal lány életébe apjuk halálakor lép az olvasó. 

A szülőknek négy közös gyerekük született, de korábbi házasságaikból is voltak gyerekeik. Miután mindkét szülőt elvesztették immáron a fiatal testvérek minden döntésre maguk maradtak. Virginia Woolf mindig is "érdekes" volt az olvasóknak, nemcsak a különleges és tehetséges íróra kíváncsiak vele kapcsolatban az emberek, hanem az idegösszeroppanások és depressziós periódusaira is.

A történet gerince Virginia és Vanessa út keresése, harca a kor akkori elvárásaival szemben. Virginia írni szeretne, Vanessa festeni. Önálló, karrierről álmodozó, független nőkként tekintenek magukra.

Nem átallnak férfi kíséret nélkül nyilvános helyeken megjelenni, olyan háztartásban élni, ahol nincsenek férfi családtag felügyelete alatt, önálló döntéseket hoznak, fűző nélkül járnak, és sorolhatnám a botrányosnál is botrányosabb megnyilvánulásaikat,  Közben harcolnak basáskodó, őket elnyomni akaró féltestvérükkel. A gyerekkorukból hozott traumákkal.

Megdöbbenve olvastam, hogy mennyi mindenen mentek keresztül. Regénybe illő életük volt. A szerző pedig remekül átadta életük minden aspektusát, lelki vívódásaikat. Szoros, néhol már már beteges kapcsolatukat. Vetélytársak, riválisok voltak, ugyanakkor egymás támaszai, örök szövetségesek. Mégis állandó feszültség vibrált közöttük. 

Néhol túlzásnak éreztem a szexualitást, homoszexszulaitás megjelenítését, vulgaritást - bár ezt az utószóban megmagyarázza a szerző, mégis azt éreztem túlságosan tolakodó módon tolja az olvasó képébe.

Különleges, jól megírt történet. Mindenképpen érdemes elolvasni.

Értékelés:

4 Bloomsbury cseresznye az 5-ből!!!

Julian Fellowes: Tökéletlen múlt

 

A Downton Abbey rajongók bizonyára számon tartják az író nevét, követik a munkásságát, olvassák a könyveit. 

Bevallom a könyv fülszövegének olvasása közben döbbentem rá, hogy már volt szerencsém az íróhoz, mégpedig a Belgravia c. könyve kapcsán.  Az említett könyvnek kétszer futottam neki, de nem tudta lekötni a figyelmem. Így elengedtük egymást. 

Maradjunk annyiban, hogy szerintem a szerző stílusa terebélyes, nem tudok rá jobb jelzőt. Bő lére ereszti a mondanivalóját. Ezt aztán vagy magáénak tudja tenni az olvasó, vagy sem.

Ebben a történetben két fiú barátságát ismerhetjük meg a hetvenes években. Majd fény derül arra is miért fordítottak hátat egymásnak. 

A két fiatal fiú napjainkban már idős urak, Damian pedig volt barátját kéri meg-  utalva arra, hogy mennyire szoros barátok voltak, -hogy keresse meg azt a nőt aki az akkori lányok közül esetleg teherbe esett tőle...

A jelenben Damian megtört, beteg ember akinek az inasain kívül senkije sincs...illetve egy régen papírra vetett szemrehányó sorok szerint mégiscsak született egy gyereke...

Damian ( volt) barátja- aki valamiért a történet végéig névtelen marad  - a logikus és ésszerű indokok ismeretében elvállalja az időutazást. Egy lista alapján nyomába ered az esetleges örökösnek, aki nyilván örül majd a tetemes örökségnek. 

Felváltva villannak fel a képek a múltból. Bálokról, társasági életről, kétségbeesett lányokról, és hozományvadász fiatal férfiakról. Öt női sorsot ismerhetünk meg. Számomra igencsak felszínes , léha életeket, érdek kapcsolatokkal.

Lehetett volna ez a történet nagyon jó, ha a szerző kicsit pörgősebben ír. Néhol rettentően leült a történet, az olvasó elveszti az érdeklődését. Pedig jó a stílus, a megfogalmazások,  az akkori kor remekül lett bemutatva.

A borító nagyon hangulatos, elegáns.

Értékelés: 3 arisztokrata cseresznye az 5-ből!!!

J.P. Monninger: Hét levél

 

A szerző korábban magyarul megjelent könyve  A térkép amely elvezet hozzád  nem annyira tetszett.  Különös módon nem tűnt ismerősnek a szerző neve, ( Hiába díszelgett a borítón az előző könyv címe stb.)  megtetszett és megvettem. 

Klasszikus mai szerelmi történet. Kate egész jól elbukdácsol a saját életében.  Egyetemi tanárként kis kikapcsolódásként Írországba utazik egy konkrét eseményt kutatva. 

Ahogy lenni szokott, nem számít rá, és persze villámcsapásként megérkezik a szerelem. 

Elengedve minden földhöz ragadt ész érvet, terveket, fejest ugrik a különös szerelembe Ozzival, aki egy jurtában él...

Ahogy az életben lenni szokott, na meg a kapcsolatok elején, eleinte fel sem tűnnek a buktatók. Minden új, színes, izgalmas. De mindenkinek vannak hibái, és múltja. És nem biztos, hogy folyamatosan lehet tiszta lappal indulni. 

Mérges voltam, mert a fülszöveg nagyon sokat árul el. Így nem sok felfedezést tehet az olvasó. 

A könyv ruhája és a cím is megtévesztő, ugyanis nagy jelentősége nincs a leveleknek, az előbbiek alapján jóval hangsúlyosabb jelenlétet tulajdonìtottam nekik. 

A szerző az igazi romantikus vonalat képviseli, a szárnyaló érzelmeket egy egy nagyobb dilemmával állítja szembe.

A tájleírások jól sikerültek, könnyedén a szemünk elé képzelhetjük a hullámzó zöldet, és a háborgó vizet, ami a sziklákat ostromolja.

Értékelés: 4,5 Írországi cseresznye.

Jenni E. Walsh: Bonnie és Clyde

 

"-Egy napon, Clyde, találkozni fogsz valakivel, aki esélyt sem ad arra, hogy lőj..."

Bármennyire is hülyén hangzik szerettem ez a könyvet, a két szerelmes történetét. Ketten a világ, és a rendszer ellen. Én azt gondolom, hogy a körülmények áldozatai voltak, Bonnie meg pláne, aki csak a szívét követte.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. A harmincas évek elején járunk. Tombol a gazdasági világválság. És a véletlen által megszületik az egyik leghíresebb rablópáros. A történetükbe akkor kapcsolódunk be, mikor hosszas levélváltások után Clyde engedménnyel, előbb kikerül a börtönből. 

Bonnie nem számol azzal, hogy Clyde megtörik a bent töltött idő alatt, és hamarosan az is tisztán létszik, hogy idekint sem lesz könnyebb. A rendőrök folyamatosan a nyakában lihegnek és zaklatják. Nem kell sok idő ahhoz, hogy Clyde újra rossz útra térjen.

"Tisztálkodunk. Kicsavarjuk a vért a ruháinkból, ellátjuk a sebeket - az egész túlságosan is megszokottá vált."

A szerző nem a szikár tényeket szerette volna papírra vetni, hanem mint embert, szerelmest, fiatal párt bemutatni őket. Bonnie szemén keresztül követhetjük nyomon az igen rövidre szabott életüket. Clyde 26, Bonnie 23 éves volt.

Az érzelmek ábrázolása és átadása remekül sikerült. Nem rózsaszín történet az övék. Mégis teljesen átüt a lapokon a feltétlen odaadás, elfogadás és szerelem. Rengeteg új dolgot tudtam meg róluk, számomra rengeteg újdonságot tartogatott a könyv. Például rablópárosként tartották őket számon, de az igazság az, hogy vajmi kevés időt töltöttek tényleg csak kettesben. Zömében társaikkal együtt raboltak és menekültek. Köztük Clyde testvérével és Bonnie barátnőjével. 

Ma már nehezen választható szét, hogy mennyi volt az igazság, és mennyi a fantázia szüleménye  azokban az információkban amik róluk kaptak szárnyra. Egy ideig hősök voltak az emberek szemében, aztán közellenséggé váltak. Vérszomjasnak,  könyörtelennek nevezték őket. Akármilyenek is voltak, az eltelt majd kilencven év alatt sem merültek feledésbe.

Emlékezetes olvasmány marad.

Értékelés:

5 elrabolt cseresznye az 5-ből!!!

Nők harca

 

Jennifer Hillier: Apró kis titkaink 

Mindig nehezen választok ebből a műfajban, mert nálam nagyon vékony a határvonal a tetszett és a nem tetszett között. Elöljáróban annyit, hogy elkezdtem a könyvet,  és csak azt vettem észre, hogy már a felénél tartok!

Marin élete nagy tragédiája után éppen csak feláll a padlóról amikor férje hűtlenségével szembesül.  A nő elhatározza,  hogy nincs ennél lejjebb,  nem engedi,  hogy a sors újabb csapást mérjen rá.

Ami nagyon tetszett, hogy mindenkiről megtudjuk mi motiválja. Bepillantást nyerünk a szereplők életébe,  lelkébe- elérve,  hogy mindenki döntését , érzéseit jogosnak ítéljük. Egy átlagosnak tűnő szerelmi háromszög sokkal többet rejt, mint a megszokott klisék sokasága. 

Ez a remek pszichológiai thriller a történet végéig fenntartja a figyelmet, és közben nagykanállal adagolja a feszültséget. Igazi homlokra csapós sztori. 

Számomra egyetlen hibája a kissé elnyújtott befejezés, de lehet inkább türelmetlen voltam. 

Értékelés: 4,9 hátba támadott cseresznye az 5- ből.

Tess Stimson : Az enyém,  vagy a tiéd sem. 

Talán nem túl jó ötlet egymás után olvasni a női lélektani thrillereket, közös a két kötetben, hogy  mindkettő esetében őrült tempóban hajtottam a lapokat. 

Egy óriásnak is mondható mozaikcsalád, új és régi feleségeinek harcát követhetjük nyomon. 

Louise a régi feleség négy év elteltével sem képes belenyugodni a veszteségbe, és mindent megtesz annak érdekében, hogy volt férje az életük része legyen.  Ehhez persze legtöbbször a gyerekeit használja fel...

Caz az új feleség azzal nyugtatja magát, hogy Ő nyert, ráadásul a közös gyerekkel gyorsan kompenzálta a korábbi házasság hosszát. 

A két feleség mellett ott az anyós,  aki szintén őrült módon ragaszkodik volt vejéhez.

Szerintem a fülszöveg túl sokat árul el, picit sejtelmesebben fogalmazva több izgalom jutott volna az olvasónak. 

Mindenkinek van titka a családban,  amit igyekszik a végsőkig takargatni. Ráadásul mindenkinek elég oka volt haragudni a férjre, de ennek ellenére mindenki ragaszkodik a lusta,  csapodár,  döntésképtelen férfi figurához,  aki igencsak nem törődöm módon áll az érte harcoló nők között. 

Érdekes módon senki sem akarta megérteni a másikat,  mindenki arra törekszik, hogy a saját akaratát érvényesítse.  A végén már bármi áron...

Picit sajnáltam, hogy csak a két nő szemszögéből ismerjük ezt a szerelmi háromszöget.  Teljesebb lett volna a kép,  ha Andrew is szót kap. 

A rendőrségi jegyzőkönyvek megtörve a sztorit,  újra és újra emlékeztetik az olvasót,  hogy már az első lapokon megtörtént a legrosszabb. Persze ez nem egy önsegítő könyv,  hanem egy csavaros, izgalmas történet,  ahol mindenki a saját érdekeit szem előtt tartva cselekszik. 

Ha az emberek,  főleg ha családról van szó,  csak kicsit is tiszteletben tartaná a másik érzéseit,  elismerné, hogy a másik is szenvedhet, talán nem lenne ennyi viszály és gyűlölet egymás irányába.

Értékelés:4,5 féltékeny cseresznye az 5- ből.