Szlavicsek Judit: Doszpot nyomoz

 Szívem szerint két részre osztanám az értéklést.

Négy csillagot kapna a pörgős, valós eseményeket is!! tartalmazó történet/ krimi.

A másik szál a főszereplő magánemberként előlépő része nagyon elnagyolt volt. Azon kívül, hogy keveset alszik, nehezen ébred, és szinte minden nő tetszik neki akivel csak találkozik, semmi más nem derül ki róla. Egy egy elejtett mondat volt feleségről, szeretők egy betűs nevekkel, halványan felderengő, valahol lévő gyerekek...Egyáltalán nem ismertem meg. A társairól nem is beszélve.

A szerző remek érzékkel kriminalisztikai szempontból a lehető legizgalmasabb korszakot választotta ki. Nagyjából két évet ölel fel a sztori, 1996 és 1998 között. Rossz csillagzatok alatt éppen erőszak hullámmal küzd Doszpot Péter és csapata. A Budapesti Rendőr Főkapitányság legfiatalabb életvédelmi osztály vezetőjeként szerzett magának nevet. Talán Ő volt az első aki nem zárkózott el a sajtótól, tévében, újságban láthattuk, ma csúnyán celebként aposztrofálhatnánk őt.

A történet egyik erőssége a krimi szál; véres leszámolások, békés családi idillből gyilkosság. A nép gyermeke ismerős utcákon, és helyszíneken üldözi a bűnt. Itt zajlott körülöttünk, minket is érintett, bár nem láttunk bele ennyire a szakmai fortélyokba, sem a titokzatos rendőrségi rendszerbe.

Kicsit erőltettetnek éreztem a csajozós macsó, alfahím figurát, akit a szerző kifaragott. Valahogy nem igazán illett sem a történetbe, sem a főszereplő karakteréhez. Mintha a történet felpezsdítésére használta volna Szlavicsek Judit ezt a figurát.

Doszpot Péter 2001-ben szerelt le a rendőrség kötelékéből, ma 61 éves. Jócskán maga mögött hagyva életének talán legizgalmasabb fejezetét.

Értékelés: 4 zsaru cseresznye az 5-ből!!

Paula Hawkins: Kéksötét

 

Igazán megleptem saját magamat is. Ugyanis a szerzővel az első találkozás alkalmával- 2015!! A lány a vonaton- olyan rosszul sikerült, hogy az időközben megjelent könyveit figyelmen kívül hagytam. Aztán jött ez a kézreálló kis kötet, -(imádtam, hogy pont elfér a kezemben, karcsúan keskeny, és mivel keményfedeles nem nyeklett-nyaklott a kezemben)  remek fülszöveggel, és én sóhajtva, mártirkodva beáldoztam magam.

Aztán csak azt vettem észre, hogy olvasom, még mindig olvasom…és a végére 5 cseresznyét adok rá!

Vanessa Chapman halála után egy barátja gondozza a híres művész hagyatékát; kerámiákat, festményeket, és olyan installációkat amiből egy igazán megrendítő, ugyanis kiderül róla, hogy emberi csont is szerepel rajta. Amint ez kiderül beindul egy lavina, Grace Haswell Vanessa barátnője/ barátja/ társa foggal körömmel védi Vanessa emlékét amikor a hagyatékát öröklő Fairburnie a alapítvány alkalmazottja felkeresi a híres szigeten ahol Vanessa alkotott. Az alapítvány is furcsa kapcsolatban van illetve volt a művésznővel, aki bár házas volt, a kalandjai nyílt titkok voltak. 

Mivel mindenki mindenkihez kapcsolódik, bonyolult szálakat létrehozva, furcsa módon egészen háttérbe kerül az a tény amivel Vanessa története kezdődik.

Mindig akad egy újabb szereplő, mozaik amivel kibővül ez a rejtélyes, néhol hátborzongató történet, furcsa halálesetekkel, szeretőkkel, naplóbejegyzésekkel.

Tetszett az egész ötlet, a szigettel, művészettel, gyarló és kicsinyes szereplőkkel.
Még a mellékszálak is remekül simultak a történet szövetébe. Akar egy festmény, mindenféle figurával és színekkel. Amibe mindenki azt lát bele amit akar.

Értékelés:

5 szigeteki cseresznye az 5-ből!!!

Heather Fawcett : Emily Wilde atlasza a másvidékről

 

Na kérem szépen, idén májusban!! olvastam a sorozat első részét és máris itt a folytatás. (Ez igazán dicséretes, hiszen nagyon sok sorozat el lesz kaszálva az idők folyamán, vagy éppen éveket kell várni a folytatásra.)

Aki olvasta az első részt, annak nem árulok el nagy titkot, hogy még több izgalom, tündér, tündérajtók és kövek, vagyis sok kaland vár ránk. Emily és Bambleby professzor mellé kapunk két új (remek) szereplőt, Emily unokahúga, és egy tudós kolléga Rose személyében.

Ezúttal Ausztriai kiruccanást terveztek a szereplőink. A könyv cím alapján nem nehéz kitalálni, hogy Emily ezúttal egy atlaszt készül megírni, amelyben tündérbirodalmak és azok ajtóit hivatott bemutatni. Közben két eltűnt tudóst is keresnek... Hozza az első rész színvonalát, sőt a szerző remek érzékkel adagolja a még többet mindenből; legyen az szereplő, belső sztori, tündérek világa, humor.

Imádom, hogy minden karakter alaposan ki lett dolgozva, nemcsak egy elnagyolt, töltelék figura a történetben. Zseniális ahogyan a karakterek megnyílnak, megismerjük őket.

"Egy veszélyekkel, éles szélekkel és mély árnyakkal teli világ bontakozott ki előttem, és tudományos ismereteim ellenére csak egy halandó ember voltam, akiben semmilyen varázserő nem lakozott."

Bambleby még mindig veszélyben van, mostohaanyja nem adta fel az üldözését. Így nem csoda, hogy zsúfoltra sikerült ez az etap is.

A megannyi veszély, harc, kaland ellenére sem lett elaprózva ez a rész sem.

Saját magamon is teljesen ledöbbentem, hogy mennyire beszippantott ez a világ. Az első rész bejegyzésében már említettem, hogy a fantasy történetek teljesen hidegen hagytak korábban, és fogalmam sincs, hogy Fawcett mennyire eredeti, vagy új ebben a műfajban, de nem igazán érdekel. Engem levett a lábamról, pompás világot teremtett. A lábjegyzetek még inkább növelik bennünk azt az érzést, hogy egy logikusan felépített fantáziavilágba lépünk, ahol igenis helye van minden koboldnak, klurikónak, és rémnek. Tudtátok például, hogy a rémek test nélküli tündérek? Ugye, hogy nem?

Élveztem minden egyes sorát, és elárulom, hogy lesz harmadik rész is.

Értékelés:

5 Rémes cseresznye az 5-ből!!!

Fiona McPhillips: A hallgatás sebei

 

A szerző elsőre igazán meredeket alkotott. Megfogadtam, hogy távol tartom magam a lelkileg megterhelő történetektől, de elég volt a fülszöveg ahhoz, hogy ezt megszegjem, és már olvassam is.

A téma úgy tűnik - sajnos - nem veszít az aktualitásából.

Írországban járunk a nyolcvanas években. Egy jó nevű gimnázium kiváló sportolója öngyilkos lesz...Tina barátnője Louise későn eszmél rá, hogy mit rejtegetett legjobb barátnője. Jóvátételt, igazságot szeretne, ezért utolsó gimnáziumi évét abban az iskolában tölti ahol barátnőjét szexuálisan zaklatták, bántalmazták...

Lousie nem is sejti, hogy fejjel megy a falnak, a tökéletes terve nagyon gyorsan, kártyavárként omlik össze. Nemcsak az iskolatársai életébe bonyolódik bele, de hamarosan olyan kelepcében találja magát, amiből úgy tűnik nincs kiút.

A váltott idősíkon Lousie hol a rettegő gimis lány, hol felnőtt nő, és édesanya. Férjétől elvált, a jelenben női partnerével neveli tizenéves lányát, aki szintén a neves Highfield iskolával kerül kapcsolatba. 

Ha ez nem lenne elég barátnője öccse váratlanul felkeresi a hírrel, hogy hiába telt el több év, az iskolában semmi sem változott...

Olvasás közben végig a düh és a tehetetlenség kavargott bennem. Naivan mindig is hittem az igazságban. Elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet úgy magányos kamaszként élni, hogy mindenhol falakba ütközünk, és nincs kitől segítséget kérnünk. Ráadásul minden igazság hazugságként hullik a fejünkre. Úgy tűnik a múlt újra és újra utoléri szereplőinket, egészen addig amíg az összes szereplő nem tisztázza milyen szerepe volt a gimnáziumban történteknek. 

A szerző remek érzékkel adagolja a feszültséget, és a mozaikdarabkákat. Teljesen vakon haladunk a történetben, hiszen nem tudjuk mi történt anno a neves úszásoktatóval, és azt sem tudjuk a jelenben hogyan fog hatni Louise életére az újonnan előásott botrány, amiről családja is csak hézagosan tud. 

Sokat elárul, hogy a ; Gyorsan beleolvasok! -ból aztán az lett, hogy elgémberedett nyakkal vettem észre, hogy túlhaladtam a századik oldalon is.

Kicsit hiányoltam a szereplőkből a mélységet. Valahogy nem kerültek közel hozzám. Jobban ki lehetett volna bontani a felnőtt Louise karakterét, családját. Ez eléggé nagy vonalakban lett ábrázolva.

Értékelés:4,9 zaklatott cseresznye az 5-ből!!!

L. M. Chilton : Jobbra húzva

 

Ha olvasás után megfogalmazódik benned, hogy; Ide nekem a szerző többi könyvét!, akkor sajnos én leszek a rossz hír hozója,  mert nincs több. Igen, elsőkönyves szerző, és igen, tudom milyen érzés. Én is szörnyen csalódott voltam amikor szembesültem a zord tényekkel. 

Felnézek minden szerzőre aki képes-  hitelesen - az ellenkező nem bőrébe bújni. Jelen esetben a kétségkívül férfi író egy fiatal,  szingli nő szemén mutatja be a párkeresés buktatóit.  Nem mellesleg rengeteg humorral és borzongással fűszerezve. 

Gwen egy fájdalmas szakítás után a randiappok könnyed (és torz) világában találja magát. Szívfájdalmát a gyors ismeretségekbe és borozásokba fojtja.

"Az út hátralevő részében az ablaknak támasztott fejjel ülök, a szinglilét csillogását egyetlen randevúval levakartam magamról. Újra lemerészkedtem a lövészárokba, és a háború maga a pokol."

Legjobb barátnője az esküvőjére készül, közös életük választóvonal elé kerül, ráadásul Gwen munkája sem éppen jövedelmező. És ha ez nem lenne elég, valamilyen furcsa mintát követve Gwen randipartnerei sorra tűnnek el...

Azt gondoltam, kissé felszínes ám izgalmas lesz a történet. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. A mai modern, és igen népszerű társkeresős oldalak meglovaglása mellett egy összetett jól kidolgozott cselekményt kaptam, remek szereplőkkel és  meglepő fordulatokkal. kis túlzással minden oldalra jut valami izgalom. A háttértörténet alaposan ki lett dolgozva.

Gwen vagány csaj, aki nem riad vissza élete talán legnagyobb kihívásától, hogy megtudja ki üldözi, illetve ki szeretné örökre  elvenni a kedvét a randizástól.

Számomra egyetlen szépséghibája a történetnek, hogy a végére túlzásokba esett a szerző ami a csavarokat illeti. Nekem ebben a műfajban jobban tetszik az egyszeri, nagyot szóló vég, mintsem a az utolsó oldalakra is jutó csavarok halmaza. Pont annyi vér alkotja a sztorit, ami nekem kényelmesen belefért a komfortzónámba.

Azért kíváncsi lennék, hogy az éppen hasonló társkeresős oldalakon regisztrált olvasónak, elveszi a kedvét a társkeresés ezen formája, vagy sem.

A borító tetszik, remek színekkel, letisztult mai vonalakkal.

Értékelés: 4 randevúzó cseresznye az 5-ből!!!

Alice Cavanagh: Sunnyside A ház, amit építettünk

A cuki családregényt igaz történet alapján vetette papírra a szerző, sajnos ennél több információt nem tudhatunk meg a könyv hátteréről.  

A jelenben egy idősek otthonában járunk, egy férfi egy rokonát látogatja, aki egyre inkább elveszíti a kapcsolatot a külvilággal. Viszont mindketten szívesen lapozgatnak egy fényképalbumot, így töltve ki a látogatási időt.(Itt jegyzem meg, hogy számomra szinte az első oldalaktól egyértelmű volt ki a két titokzatos lapozgató.) 

 Marie és Mac a hetvenes években kezdik meg közös életüket új házukban, a hangzatos Sunnyside falai között. Beköltözésük napján, - július 29 ( Ez éppen a névnapom:))) - és aztán minden évben ugyanazon a napon egy képet készítenek a ház előtt. 

 Amit picit hiányoltam a mélység. Kicsit darabosnak tűnt a történet, de lehet, hogy ez a történet vezetésnek köszönhető, hiszen több évet felölelve követhetjük az eseményeket. Illetve a cím alapján én többet szerettem volna olvasni a házról, a kialakításáról, főleg annak fényében, hogy a könyv alcíme- A ház, amit építettünk - azt sugallja, hogy jelentős szerepet tölt majd be a történetben. Pár mondat erejéig szerepel a kert, illetve időnként konyha felújítás, új szőnyeg. De én azt reméltem, hogy a szerző lelket ad a háznak amibe az olvasó bele tud szerelmesedni. Illetve Marie és Mac sem került hozzám közel, az igazi személyiségük sem került a felszínre.

 A család életére hatással voltak a világban történtek, főleg Marie volt aki behozta otthonukba a híres, ám számukra mégiscsak idegenek életet. Így a történetben helyet kapott Elvis halála, vagy éppen Diana hercegnő házassága... Bevallom Marie ezen tulajdonsága ellenszenves volt. Persze ahogy telnek az évek gyarapodik a család. Gyerekek, sógorok, anyósok jönnek mennek a lapokon. 

Kicsit olyan ez a könyv mintha az utcáról benéznénk egy kivilágított otthonba, látjuk ahogy zajlik az élet, és rá csodálkozhatunk, hogy bár mindannyian egyediek vagyunk, életünk során nagy vonalakban ugyanazokat az utakat járjuk be. Igazi nyári olvasmány. Kikapcsolódáshoz, pihenéshez tökéletes választás a filmként pergő családregény. Értékelés 4 családi cseresznye az 5- ből!!!

Maggie O' Farrell : Egy házassági portré

"De arra kérem, ügyeljen rá, hogy hűsége iránytűje minden körülmények között a helyes irányba mutasson." 

  A szerző ebben a könyvében Lucrezia di Cosimo de'Medici rövid életével foglalkozik. Lucreziat azután adják feleségül Ferrara hercegéhez miután nővére az esküvő előtt meghal. Húga lép hát Maria helyére. A tizenöt éves lányt minden előzetes tudás, tapasztalat, jó tanács nélkül engedték az ismeretlenbe, hogy hercegné és feleség legyen. 

Itt jegyzem meg, hogy a vőlegény huszonhét éves volt!! ( A valóságban Lucrezia tizenhárom évesen kel egybe a herceggel, de két évig még családjánál marad.) A szerző a könyv végén ki igazít minket a valóság és a képzelet mezsgyéjén, elárulva, hogy a mi az amin a mű kedvéért önkényesen változtatott.

 Korábban nagy rajongással olvastam C.W. Gortner hasonló témájú könyveit. Így nagy öröm volt ismét ilyen fantasztikusan megírt történetet olvasni. 

 Farrel tökéletes narratívája a naiv Lucrezianak, aki azt gondolta, hogy akárcsak szülei házasságát a sajátját is a kölcsönös tisztelet, szeretet és szövetség jellemzi majd. Jóképű férje nagylelkű és figyelmes. Eleinte...aztán Lucrezia számára kiderül, hogy Alfonz kegyetlen és számító. Saját családját is képes eltiporni ha a hatalomról van szó. Torokszorító olvasmány, az ármány, árulás, cselszövés korából, ahol az győzedelmeskedett aki a legkegyetlenebb. 

 Hatásosan házasságuk közepébe csöppenünk, amikor is a fiatal lányban egyre inkább felerősödik a gyanú, hogy férje az életére tör... Ezután felváltva jelenik meg a lapokon a korán véget ért gyerekkor, és az új családjában történtek. Majd szép lassan elmosódik a két idősík, hogy kicsúcsosodjon a végzetben, ami már az első oldalaktól lopakodik Lucrezia után. Milyen ironikus, hogy a mesékben menyire irigylésre méltó a hercegnők élete. Lucreziat sírva öltöztetik menyasszonyi ruhába a cselédek... 

 Ami a könyv címét illeti, ezért is dicséret jár a szerzőnek. Rendkívül frappáns, sokatmondó. És akkor már ne hagyjuk szó nélkül a borítót sem. Elegáns, gyönyörű színekkel. (Lucreziaról egyetlen portré létezik, a történetben férje bízza meg Michelangelo egyik tanoncát, hogy fesse meg a feleségét.) Értékelés: 5 hercegnői cseresznye az 5-ből!!!