"Mert igenis van az a szint, amikor az ember a boldogtalanságtól szinte megbénul."
Tudtam én, hogy az Egyasszony olvasása után csak idő kérdése lesz mikor támad újra kedvem kicsit kínozni magam.
Húsz novellát tartalmaz ez a kis kötet, a könyv borítóján hívogató színekkel. Aztán ami belül van letaglóz és pofán ver. Nem tudom hogyan lehetséges úgy írni, hogy hajtjuk a lapokat, megszakad a szívünk, lehajtott fejjel ismerjük be, hogy bizony ez mind így van, és tudjuk, hogy a következő oldal is fájni fog, mégsem hagyjuk abba.
Jó érzékkel lettek egymás után rakosgatva a történetek az erős kezdés a kedvenc - Mama meséi 1. - után hasonló a folytatás is.
Persze van egy -két keserédes, nevetős sztori is, de a legtöbb a saját hülyeségeinkről és szenvedéseinkről szól. Főleg a nő férfi viszony van rendesen boncolgatva, villanásnyi időre benézhetünk mások lelkének ablakán, beléphetünk az életükbe, hogy aztán olvasás közben és után eltöprengjünk azon, hogy ja basszus, mi is ebben a cipőben járunk, vagy megkönnyebbülve felsóhajtunk, hogy de jó, hogy nekem (eddig) ez kimaradt az életemből.
Szánalmas, hogy mennyi mindent bele tudunk látni egy másik emberbe, mennyi jót tudunk feltételezni róla, hogy aztán naponta kapjunk pofonokat, hogy ébresztő királylány, maximum egy cselédlány sorsa juthat neked.
Értékelés:
4,9 szánakozó cseresznye az 5-ből!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése