Hová tűnt Aaron Falk??

Jane Harper: Az elveszett férfi

A szerző korábbi könyvei nem hagytak afelől kétséget, hogy kedvenc szereplőm(Lásd a bejegyzés címét) nélkül is el kell olvasnom az írónő legújabb könyvét.

A szerző hozta remek formáját és egy fergeteges családregényt  alkotott amelyben nem a szeretet és az összetartozás a leginkább jellemző. Már eleve úgy kezdődik a szövevényes lélektani krimi, hogy két fiútestvér áll halott fivérük felett...

Akárcsak a szerző két korábbi könyvében, itt is nagy szerepet kap az átlagtól eltérő helyszín, a kietlen és kegyetlen természet amihez vagy alkalmazkodik az ember vagy elveszett.
A kérdés az, hogy Cameron elveszett? Vagy valaki segített neki ebben?

 Bár hiányoltam Aaron Falk figuráját, ez akkor is nagyon jó volt. Szerintem percek alatt felgöngyölítette volna a szálakat!

Mind színészek vagyunk, a látszat mesterei. Senki sem tudja melyik az igazi arcunk.
Egy családregény remek szereplőinek alakítását követhetjük nyomon. A család amely összetartozik, de nagyon nem mindegy mi tart össze egy közösséget.

Egészen a könyv végéig kétségek között tanakodhatunk, hogy a sok szereplős lélektani krimiben ki a tettes és ki az áldozat.
Ismét nagy hangsúlyt kapott a világtól elzárt farmok egyedi és utánozhatatlan hangulata. A természet erejének, és az időjárás szeszélyeinek kitéve.
Teljesen a könyv hangulata alá kerültem, faltam az oldalakat, és igen minden észérv ellenére vártam, hogy Aaron falk benéz hozzám egy percre.

Értékelés:
5 magányos cseresznye az 5-ből!!!

David Yoon: Frank Li és a szerelem

 "A szeretlek a tanácstalanok segélykiáltása."

Igazi impulzus vásárlás volt a könyv beszerzése, bár régi fogadalmam, hogy sorozatba nem kezdek! Mégis a fülszöveg alapján egyedinek és üdítőnek tűnt, még akkor is ha YA kategória.
Nincs benne sérült lány, sem zseni fiú.

Frank amerikai, de igazából koreai, néha még ő sem tudja, hogy aznap éppen mi, vagy ki legyen. Szülei persze azt várják, hogy bár teljesen azonosuljon amerikai mivoltával, hiszen itt élnek, itt született és a többi, azért őrizze a Frank által csak homályosan ismert koreai hagyományokat. Természetesen az általa ismert és szeretett koreai közösségből válasszon lányt, és legyen büszke arra, hogy koreai, még akkor is ha Amerikában született.

Egyszóval Frank élete csupa ellentmondás. Egy nap úgy dönt, hogy a harc helyett kicselezi a szüleit. Megadva nekik a tudatot, hogy remek koreai fiú megbeszéli egyik családi barátjukkal Joy-al, hogy ál együtt járnak, mert akárcsak Joy, Frank is egy nem koreaiba szerelmes.

Látszólag ez egy laza és humoros történet, de rengeteg benne a bujtatott utalás. Sok mindent érint a téma; nemi identitástól kezdve a szüleinkhez való viszonyig, az elvárásokon át, addig, hogy megtaláljuk a saját utunk, még ha ez azzal is jár, hogy hátat fordítunk a családunknak.

Fogalmam sincs milyen lehet kíülállóként egy olyan országban élni amit én a magaménak érzek, szülőföldemnek tekintek, de mások az idegent látják bennem. Ebben az esetben a szülőket sem értettem. Hiszen Frank attól nem felejti el, hogy koreai, ha nem úgy él. Ha nem  követi naponta a szokásokat, ha nem az ottani értékrend szerint él.

Tetszett, hogy a szerző nem a második részre tartogatta az értékelhető részeket, már most az első rész is teljes és nagyon is sokat adott.
Frank nagyon szimpatikus karakter, kellően tépelődő, remek barát, és vicces is. Kicsit szerintem szolidabb is mint a mai tizenévesek!!
Volt egy  két momentum ami nem tetszett, például érezhetően a mai kor nyomására gyúrt bele olyan szálat, amit simán ki lehetett volna hagyni.

Értékelés:
4 éretlen koreai cseresznye az 5-ből!!

Két ifjú

Julie Buxbaum: Hogy folytassam?

Nem is az a kérdés, hogy folytassam, hanem, hogyan kezdjem el, ugyanis szegény könyvet nem most olvastam ám. Egészen pontosan két hónap telt el azóta.
Nem tudom miért kanyarodtam vissza az ifjúsági vonalhoz. Valószínűleg azért mert a lelki nyugalmam megőrzésében az is szerepet játszik, hogy próbálom nem csak az éppen megszerzett köteteket olvasni, hanem a régebbieket sem szeretném büntetni.

Már kezdem megszokni, hogy minden YA kötetben van egy fura srác, vagy egy fura lány.
David fura, Kit népszerű. Aztán a sors egymás közelébe sodorja őket. Kit jól kezeli David furcsaságait, David pedig reménykedik, hogy nem is annyira fura, és végre neki is lehet barátja.
Van egy pici rejtély, vagy ha úgy tetszik titok Kit életében. Azóta Kit másképp látja önmagát, és régi -népszerű -  barátai szinte taszítják.

Végig izgalmas volt, és azt hiszem ügyelt a szerző arra is, hogy a különcségek ne legyenek túlsúlyban.
Szerintem így egy ilyen szimpatikus történeten keresztül nagyon elfogadóak tudunk lenni. Kár, hogy az életben teljesen más azok sorsa akik kilógnak a sorból.

Négy erőteljes cseresznyét kapott tőlem, az ötből!!

John Green: Teknősök végtelen sora 

Érdekesség, hogy ez volt az első és utolsó olyan könyvem ami a nagy népszerűségnek örvendő, - és korán hamvába holt  -  Book a sloth Club meglepetés könyve volt.  A könyves dobozokra szakosodott "gyár" 2017 őszén dobta piacra az ötletét, de valamiért nem sokáig bírták...azért a tizenöt perc hírnév megvolt.


John megvett engem a Csillagainkban a hiba könyvével, és azóta is ezt keresem, azt a varázslatot újra és  újra. Mondjuk ez az én hibám, hiszen nem lehet egy szerző összes műve egyformán zseniális.

Ezen történet nagyon olvasmányos volt ugyan, de kicsit tele van a padlás a különc ifjakkal - itt a lány a különc Aza. Különböző, válogatott és  borzalmas gondolatoknak ad helyet nap mint nap a fejében. Így a valódi élete, a történések körülötte nehezen jutnak el hozzá.
Persze itt is van egy személyes tragédia.
A fiú Davis aki dúsgazdag, és akinek eltűnik az apja.
Ebből a nagyon különc párosból és helyzetből lesz egy kis kaland, aminek részévé válhatunk olvasás közben.

Nekem Aza barátnője vitte el a pálmát. Aza nekem túl sok volt.

Azt hiszem jó ideig végeztem a különc ifjakkal.

Értékelés:3 messzire menő cseresznye az 5-ből!!!

Jane Harper: A természet ereje

 Kezeket a magasba: Aaron Falk! Aaron Falk!!

Tetszik a könyv címének ez a kétértelmű mondata. A zord vadonra éppúgy gondolhatott a szerző, mint  magára az emberi természet erejére.

Aaron falk újra nyomoz. Nem bántam, hogy elszakadtunk Aaron  szülővárosától és kicsit messzebb vizekre eveztünk.
Az ausztrál erdő túrázásra csábít, így egy csapatépítő tréningnek remek helyszín lehet.

Ám öt kolléganő közül csak négyen bukkannak elő a fák közül.  Nem kérdés ki fog a helyszínre utazni, hogy utat törjön a vadonban és kiderítse mi történt a lazának indult túrán.
Nyomozónknak ezúttal segítsége is akad Carmen személyében, aki szimpi csaj így nem volt ellenvetésem, hogy csatlakozzon a magány bajnokához.

A szerző hozta a remek formáját, amiért már az Aszály -ban megkedveltem.
Egyértelműnek látszik a történet a sok bűnösnek kinéző ember között. Ám most sem vegyünk mindent készpénznek. Ahol ennyi ember verődik össze, ott tuti, hogy mindenkinek van valami rejtegetnivalója.

A szerző könyvei még azon thrillerek közé tartozik ami nálam befogadható. Pont annyi a hozzávaló, hogy már lehessen izgulni de nem folyik vér minden lapon.
Jó, hogy Harper tudott fejlődni az előző történethez képest, igaz itt kicsit kevesebb magánélet szerepel a lapokon, gondolom ez annak köszönhető, hogy úgymond nem kívánta meg a sztori.

Értékelés:
5 túrázó cseresznye az 5-ből!!!

Patricia Gucci: Gucci

A könyv borítója csodaszép, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nagyon kíváncsi voltam a világhírű márka mögötti emberek életére, és persze a titokra, hogyan lehetséges egy ekkora birodalmat felépíteni és hosszú évtizedeken át sikerre vinni.
Egyébként nagyon távol áll tőlem a divat egyáltalán nem értek hozzá, belőlem csak meglepődést - jó esetben - vált ki, hogy egyes márkás termékért mennyit hajlandóak áldozni az emberek.

A szerző nem törvényes lánya Aldo Gucci-nak, a férfi két családja között osztotta meg szeretetét és idejét.

A történet eleje nagyon tetszett, tanúi lehetünk egy varázslatos világ születésének, ami ahogy lenni szokott egy apró, de annál gyümölcsözőbb ötletből indult.
Aztán jött a "mese", hogyan találkoztak Patricia szülei, hogyan lett egy fájdalmas titok a szerelmük, és hogyan viselte mindezt Patricia édesanyja.
Kissé ismételte önmagát a történet, hiszen sok oldalon keresztül másról sem olvasni mint arról, hogy édesanyja mennyire szenvedett a csodás palotákban és házakban, mindig csak a szerelmére várva.
Aldo Gucci csakis Paticia anyjá szerette igaz szerelemmel, senki mást és a többi. Persze nem felejtve el pocskondiázni Aldo törvényes feleségét, aki merev és savanyú...

Minden igaz történetet kétszer olyan kíváncsisággal olvasom, hiszen minden amit leírtak megtörtént. Egy ilyen híresség "közelébe" férkőzni, bepillantani a hétköznapjaikba kiváltképp izgalmas.
Sajnos úgy éreztem, hogy a lapokat gyakran megtöltötte az az igazság amit Patricia magáénak tudott. Ennek a történetnek is két oldala lenne, ebben az esetben csak az egyik oldalt ismerhetjük meg.

Érétkelés:
3 divatos cseresznye az 5-ből!!!

Diane Ackerman: Menedék

Minden olyan történettel le lehet venni a lábamról amiben állatok is szerepelnek, ha pedig igaz történet akkor végképp nekem szól.
Ebben a történetben egy állatkert megmentése a cél a második világháború idején.
Az állatkert igazgatója és felesége- Jan és Antonina -  az állatkertben élnek, irigylésre méltó közelségben az állatokhoz. Minden napjuk csupa kaland.
A változatos állatkolónia mindig okod ad a rácsodálkozásra.
Az idilli állapot addig tart amíg Hitler meg nem szállja Lengyelországot.
A káosz közepette is etetni és gondozni kell az állatokat. Közben nekik maguknak is menekülniük kell a lebombázott állatkertből.

 "A megszállás mindenkit megfosztott a mindennapi élet sok-sok fűszerétől, és egy olyan valóság csapdájába ejtett, amelyben kizárólag az alapvető dolgok számítanak, és azok aztán le is csapolják az ember energiájának, idejének, pénzének és gondolatainak java részét."

Fura egyvelege a történetnek az állatok és emberek mentése. Mindenki kiszolgáltatott lett a háború borzalmainak.

"A háború nemcsak elválasztotta egymástól az embereket, elmélkedett Antonina a memoárjában, de a barátságokat is intenzívebbé tudta tenni, és szíveket is felgyújthatott; minden egyes kézfogás ajtót nyitott meg vagy sorsot kormányozott."

 Nagyon tudtam volna szeretni ezt a könyvet ha nem lett volna ilyen csapongó a stílusa. Épphogy belefeledkeznénk egy -egy mondatba hirtelen váltással valami egész másról kezd el elmélkedni a szerző ezzel agyoncsapva a korábban olvasottakat.
A képek is furcsán lettek elhelyezve a könyvben, szintén megakasztva így a történetet.

Értékelés:
3,5 állatkerti cseresznye az 5-ből!!!

Matt Haig: Ha megáll az idő

"Jól van. Az ételt, a zenét, a pezsgőt és az októberben annyira értékes napos délutánokat természetesen szabad szeretni. Szeretheted a vízesés látványát és az antik könyvek aromáját, de az embereket nem. Megértetted?"

 Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet. Annak ellenére, hogy lassan haladtam, hogy szomorú volt. De nagyon érdekes, szívbemarkoló és elgondolkodtató.

Tom átlagos férfinak tűnik, fura titka, hogy 1851-ben született., több mint négyszáz éves. Anyját boszorkánysággal vádolták és megölték... Tom pedig egyik életből csöppen a másikba.
Párhuzamosan ismerhetjük meg korábbi életeit, és a jelent ahol tanárnak jelentkezik. Mindazt amit tanít ő átélte.

 "Múlt héten Chaplin ült ugyanennél az asztalnál, ahol most te. Csak levest kért."

 Állandó újrakezdés az élete. Jó lehet -e örökké élni ha az idő nagy részében magányosak vagyunk? Mi értelme szeretni valakit, ragaszkodni ha tudjuk mindenkit elveszítünk?

 "Az idő halad. Nekünk luxuskivitelben, de vissza mi sem fordíthatjuk."

Természetesen Tom mindent a szerelem szűrőjén át lát. Elkövette a hibát amelytől annyira óva intették, szerelmes lett. Ez a régi szerelem, Rose vezérli minden nap. Régen és most.

Tom karaktere rendkívül szimpatikus, a sok érzelem megtölti a lapokat. Engem nem zavart az állandó tépelődése, és a hiányérzete. Nagyon együtt tudtam vele érezni.

Értékelés:
5 időutazó cseresznye az 5-ből!! 

Allison Pearson: Kemény dió

Annak ellenére, hogy a eme kötet első részét Csak tudnám hogy csinálja   2011 (!!!!!)-ben olvastam teljesen képben voltam Kate történetével. Igaz a S.J.P. főszereplésével a filmet is láttam, így duplán is tudatosítva lett bennem a sztori.
A karrierista anya, aki jó sok idő múlva döbben rá, hogy amíg két kicsi gyereke van addig muszáj anyának lennie, ha tetszik neki a szerep ha nem.

Eltelt hét év. Itt csatlakozunk újra Kate-hez akinek közeledik az ötvenedik születésnapja, de csak úgy kaphat ismét zöld utat a munka világába ha fiatalabbnak hazudja magát. A két gyereke kiállhatatlan kamasz. Ráadásul a lányáról a neten egy belfie - jelentsen ez bármit is -kering A nagyszülők egyre idősebbek és betegeskednek, a kutyát csak Kate tudja megsétáltatni, a barátnőivel e-mailen tartja a kapcsolatot, mert személyes találkozót képtelenek összehozni, és a férje valamiért folyton biciklin ül. Nem mellesleg Richard úgy döntött ön megvalósít, így két évig nem szándékozik dolgozni. Kate az aki eltartja a családot, és gondoskodik arról is, hogy a vidéken vásárolt gyönyörű házuk egyszer lakható legyen. (Hála az egyetlen építőmunkásnak aki a felújításon dolgozik.)
És ha ez még nem lenne elég, újra felbukkan a szőke herceg!

"Az a nagyszerű dolog a be nem teljesült szerelemben, hogy ez az egyetlen, ami nem múlik el."

Attól eltekintve, hogy Kate idősebb nálam (hurrá!!) teljesen átéreztem a problémáit.
Jókor is talált meg ez a könyv. Minden egyes mondatával mélyen egyetértettem, legyen az a digitális világ veszélye, ami beszippantja a gyerekeket, vagy a sok szexista megjegyzés és hozzáállás ami a nőket éri legyenek akárhány évesek. És az érzés, hogy vannak időszakok, amikor minden ami színes volt és vonzó, -legyen az ember vagy érzés - megfakul, kikopik és csalódást okoz nekünk.

Jólesett a szerző humora, szerintem sokkal jobb lett ez a rész mint az első. Akik szeretik Marian Keyes stílusát bátran válasszák Pearson kisasszony könyvét.

Értékelés:
5 túlértékelt cseresznye az 5-ből!!!

Lionel Shriver: A Mandible család

Imádom a családregényeket, a sok-sok szálat ami összeköti a szereplőket időn és generációkon át.
Kicsit mást vártam, de ennek ellenére nem bántam meg, hogy belevágtam.

Shriver családregénye furcsa módon a jövőben játszódik, (2029-2047). Középpontban a klasszikus mesés örökséggel. (?)

Jó sok mindent írt bele a szerző ebbe a könyvbe, kezdve egy jó adag gazdaságpolitikával -fogyasztható szinten- a már említett családregény, és akkor ott a disztópia, a jövő. A jövő ami akár meg is történhet, mert nagyon hihetően lett előadva, hogy Amerikában  dollár értékét veszti. Miért ne történhetne meg?
És hogyan reagálnak erre az emberek, mikor egyik nap még minden van, aztán a következő napon meg már semmid sincs.
A Mandible család tagjain keresztül pillanthatunk be egy nem túl biztató jövőbe.

Shriver egyedi és különleges stílusban ír, ami csak rá jellemző. Pont ahogy  a témaválasztásai is. (Amikről elképzeléseim sincs, hogy találják meg.)

Értékelés:
4 jövőre érő cseresznye az 5-ből!!!!

Jane Harper: Aszály

A történet a létező összes klisével rendelkezik ami jellemző erre a műfajra. Magányos és kissé kiégett nyomozó, a szülőváros ahonnan menekülni kellett, és persze ahol szörnyű titkokat rejt a múlt. Meglazult baráti kötelékek és a gyötrelmes vidéki élet, ahol túl sok a bánat, és túl kevés az öröm.

Aaron Falk egy temetésre érkezik szülővárosába, de még ki sem szállt az autóból mi már tudjuk, hogy jó ideig maradni fog. Luke Hadler öngyilkos lett, még ezt le is nyelte volna a város, de magával vitte feleségét és kisfiát.
Luke és Aaron  barátok voltak. Aaron csak búcsút venni jött, nem is sejti, hogy nemcsak Luke rejtélyét kell megoldania, de szembe kell néznie tisztázatlan múltjával, és az okkal amiért apjával annak idején elmenekültek a városból.

A helyi rendőrőrs vezetője és Aaron együttes erővel kezdik el újra átfésülni azt a pár bizonyítékot amit a rövid nyomozás eredménye hozott. És persze Aaron újra és újra a régi napokkal szembesül, amikor a baráti köréből elvesztette az első embert.

Nem vagyok egy nagy rajongója ennek a műfajnak, de annyira jól és csavarosan van megírva, hogy egy percig sem gondolkodtam azon, hogy esetleg nem olvasom végig.
Aaron végtelenül szimpatikus karakter, a magányos farkas, aki a körülmények áldozata volt gyerekként, de felnőtt férfiként már nincs előtte akadály, sem felderítetlen ügy.
Remekül lett ábrázolva a kisváros, ahol nemcsak a táj, de az ember is a túlélésért küzd.
Az külön meglepő volt, hogy egy rejtélynek micsoda kacifántos megoldása lehet, mi minden mozgathat egy embert arra, hogy ilyen irdatlan bűnt kövessen el.

Értékelés:
4,9 szomjazó cseresznye az 5-ből!!!

S. K. Tremayne: A tűz gyermeke

 Annak ellenére voltam kíváncsi erre a könyvre, hogy a szerző korábbi könyvével Fagyos ikrek  -el sem voltam maradéktalanul elégedett, na de mindenkinek jár még egy esély.

A könyv fő váza nagyon hajaz a fentebb említett könyvre. Házaspár, gyerekek, egy kietlen, de gyönyörű vidék, és aztán a kis téboly meg ijesztgetés.

Carnhallow ad otthont az ifjú házasoknak. Rachel és David a férfi otthonába költözik, a ház évtizedek óta a bányászatból alaposan meggazdagodott Kerthen család tulajdona.
A házat David elhunyt felesége kezdte felújítani, halála után két évvel Rachel -re vár a feladat, hogy újra régi fényében ragyogjon a ház, melynek pompája sok ember keserves munkájának, és korai halálának gyümölcse.

Rachel két évvel azután lép David és nyolcéves fia életébe, hogy David felesége Nina furcsa körülmények között a birtok körüli egyik régi és lezárt bányájában leli halálát.

Két év nyugalom után a Kerthen családban újra felszínre kerül az anya halálát övező feszültség és titok. Mindenki rébuszokban  beszél, a kisgyerek Jamie pedig még ennél is furább dolgokat mond.
Érthető, hogy Rachel válaszokat akar-igaz az már csak nekem magas, hogy miért ugrott fejest vakon egy házasságba.
David egy ideig tűri a nyaggatást, aztán úgy dönt, hogy a lehető legjobb ha feleségét gyorsan eltünteti...
Elég realitást vesztettnek éreztem egy -két dolgot, és ez bizony alaposan lehúzta a tetszési indexet.

Nagyon jól kezdődik a történet, ám ahogy haladunk úgy vesztett egyre az erejéből, már a történet közepe sem volt más mint erőtlen huhogás.
Ami nagyon jó volt, hogy a családi birtokot körülvevő bányákról szóló történetek igazak, sőt több eredeti fénykép is szerepel a könyvben a bányákról és munkásokról. Kegyetlen időszakot és világot ismerhetünk meg. Erről szerintem lehetne írni egy teljes könyvet mindenféle mellék pszicho nélkül.

Értékelés:
3 kibányászott cseresznye az 5-ből!!!

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj

Attól függetlenül  tetszett a történet- és olvasmányos is volt,- hogy klisék halmaza az egész.
Adva van Jessie aki anyukája halála után két évvel sincs túl a gyászon. Chicagó után új életet kezdenek Los Angeles-ben, apja ugyanis feleségül vett egy internetes gyászcsoportban megismert nőt.

Az új lakhely új iskolát is jelent, és egyben azt is, hogy gyerekkori barátnője elvesztésével magányra ítéltetett minden napja.
Nincs még vége a kliséknek hiszen csupa jóképű fiúba botlik Jessie, ráadásul hol máshol kap állást mint egy könyvesboltban! A történetben felbukkanó szomorú és helyes fiúk pedig mind zenélnek. Az átlagosnál is átlagosabb Jessi-ről pedig hamar kiderül, hogy a végzet asszonya.

Hogy akkor miért is volt jó a könyv? Mert Jessie egy érett személyiség, nem mellesleg élesen és elég kritikusan látja a saját korosztályát. Észrevételeit pedig rengeteg humorral átitatva osztja meg az olvasókkal.
Az újdonság a sztoriban a láthatatlan segítő kéz, VS (Valaki/Senki) aki az internet jótékony homályának segítségével felkarolja a lányt és segít neki eligazodni az iskolai életben, megkönnyítve ezzel Jessie-nek a  beilleszkedését.
Ahogy annak lennie kell egy idő után sokkal több lesz VS mint csak egy szalmaszál. Jessie végképp összezavarodva próbálja kitalálni ki lehet VS, és mennyire van létjogosultsága esetükben a szerelem szónak, ha közben valaki máshoz is vonzódik?

Egyértelmű az üzenete ezeknek a történeteknek, minden tragédia és szenvedés ellenére a fiatalság és a szerelem mindig, minden helyzetben győzedelmeskedik, ha pedig átlagos vagy akkor duplán jár a boldogság.

Értékelés:
4 örökké fiatal cseresznye az 5-ből!!

Hangulatos világvége

"Hiszen erről szól az élet, nem? Hogy minden egyre jobb és jobb lesz."

Tommy Wallach első könyve - Kösz, hogy... -engem lenyűgözött. Egyedi hangvételű és stílusú szerző aki képes újat és különlegeset írni. Ezért is voltam biztos benne, hogy ismét valami fenomenálisat alkotott.

Új könyvében négy fiatalt követhetünk nyomon, miután kiderül, hogy az életüket éppen elkezdő tizennyolc éves, két lány és két fiú, hogyan éli meg, hogy tulajdonképpen nincs jövőjük. Egy aszteroida tart a földnek ami pár hét múlva szét is zúzza az emberiség összes álmát.
Így el van döntve minden. Nincs gond a tovább tanulásra, nem kell aggódni a végzős bál, vagy a szüzesség miatt, és azon sem kell töprengeni nehogy elvesztegessék fiatal éveiket.

A történet első fele nagyon jól lett megírva. Miközben megismerjük a négy fiatalt, a közvetlen környezetük, családjuk reakcióinak is tanúi lehetünk. Ki az aki még reménykedik, és folytatja az életét, mintha nem hunyorogna éjjel- nappal fényesen a Radar nevezetű aszteroida a fejük felett. És ki az, aki kétségbeesetten ki akarja használni a hátralévő pár hetet, belezsúfolva egy egy egész életet.

Számomra pont az volt kevés amire a történet épült. Vagyis ez a világvége hangulat nem lett rendesen kiaknázva. Nem éreztem olvasás közben mint a korábban olvasott apokaliptikus könyveknél, hogy rám telepszik a hangulat, nem rettegtem együtt a szereplőkkel.
A szerző inkább a szereplőkben végbemenő változásokat taglalja. Hogyan talál közös pontot a négy teljesen eltérő személyiség, akik a régi életük keretein belül még el is kerülték egymást.

Persze a szerelem is megjelenik mint fő mozgatórugó, ezt kicsit túl is húzta a szerző, mint valami rossz romantikus könyvben oldalakon keresztül tart a huzavona, hogy akkor most ki, kivel és miért.
Számomra a történet lezárása sem volt szimpatikus, elfogyott a varázspor a végére.

Értékelés:
A könyv első fele: 4 cserkó
A könyv második fele: 3 vérszegény cseresznye

 

Gayle Forman: Engedj el

A szerzőtől korábban négy könyvet olvastam, így szinte biztos kézzel nyúltam új könyve felé is, ráadásul  Forman most kivételesen a felnőtt közönségnek írt.

Maribeth sokáig húzta, jó anya és remek feleség, nagyszerű munkaerő. Aztán egy nap negyvenes éveit épp csak elkezdve szívrohamot kap. Borul minden, a kényes családi egyensúly, az örökké kötéltáncot járó anya csatát veszt a testével és a családjával szemben.
Férje és édes ikergyerekei elvárják, hogy Maribeth gyorsan lábadozzon, vagyis sehogy se, csak legyen újra minden olyan mint rég. A napi rutin, a hétvégi programok, az ezer kötelezettség betemetik a férjet,-vagy csak megunja, hogy rá is lehessen számítani - és  úgy tűnik teljesen hidegen hagy felesége állapota.
Maribeth elhatározza hát, hogy kiszáll. Vesz egy vonatjegyet és meg sem áll még elég távol nem lesz mindentől és mindenkitől. Pihenni akar, levegőt venni, túlélni, hogy túlélt egy szívrohamot.


Bár nem hiszem, hogy én lennék ennyire bátor és ennyire "szívtelen" mint Maribeth, mégis meg tudtam érteni.
A picivel több mint egy hónapnyi magányos pihenés alatt aztán felszínre kerül egy csomó régi sérelem, Maribeth-nek van ideje végiggondolni az életét. Megtudhatunk mindent a múltjáról, családjáról, szüleiről.
A sok kis mozaikból kirajzolódik, hogy milyen sokszor csak sodródunk éveken keresztül, a sok napi feladat, az újabb és újabb célok mellett nem jut idő átgondolni, megbeszélni, feldolgozni a minket ért impulzusokat.
A könyv mondanivalója remek, viszont néhol kicsit meseszerűen alakultak Maribeth dolgai.
Példának okáért én aztán hiába mennék világgá, még egyetlen éjszaka egy olcsó motelben is akkora anyagi kihívás, hogy maximum egy hídig jutnék.
Az új lakóhelyén a nő rögtön talál kiadó lakást, jó fej szomszédokat és persze egy jóképű kardiológust akit titok leng körül.
Maribeth problémája nagyon is valóságos, ám a a körülmények amiket a szerző teremtett nem kellően reálisak szerintem. Ennek ellenére le sem tudtam tenni a könyvet, és remélem nem ez lesz az egyetlen felnőtt közönségnek szóló könyve.

Értékelés:
4 szökött cseresznye az 5-ből!!!

Lauren Graham: Gyorsan elhadarom ( A Szívek szállodájától a Szívek szállodájáig...)

Furcsának tűnhet de nem kizárólag a Szívek szállodája sorozat miatt voltam kíváncsi erre a könyvre. Sőt az utolsó részekben picit meg is utáltam a két Gilmore lányt,- szerintem mindkét karakter tök rossz irányba ment el.
Lauren könyvére voltam kíváncsi, még akkor is ha ezen könyv egészen más mint  regénye az Egy nap talán amit imádtam. Egyébként ennek a könyvnek a megírásáról is ejt pár szót Lauren.

Lauren elmeséli milyen gyerek volt, hogyan indult el a színészi pályán, milyen lehetőségeket hagyott ki, vagy éppen ragadott meg. Hogyan böjtölte ki azt a sok-sok évet amíg csak statiszta volt reklámfilmekben, ahol ő volt a "tömeg" és még véletlenül sem a főszereplő.

Szerettem, hogy a szerző nem fényezi túl magát, és annyira boldog volt mikor megkapta Lorelai szerepét- úgy, hogy még csak meg sem nézték, hogy leendő lányával Alexis B.-vel, vagyis Rory -val, hogy mennyire passzolnak anya-lánya párosként. Na de nem árulok el minden kulissza titkot, csak még annyit, hogy tudtátok, hogy ez volt Lauren első olyan sorozata amelyet nem kaszáltak el az első évad után???
 Szerencsére Lauren kellően bőbeszédű így rengeteg mindent megtudhatok róla és a sorozatról is. Sőt a sorozat folytatásába is betekintést nyerünk.
Legyen elég annyi, hogy nagyon gyorsan elolvastam. Lauren remekül ír, nemcsak érzékletesen, de humorosan is.
A titkos ételtáblázaton megszakadtam a röhögéstől. Lauren elkényeztet minket, jó pár saját fotóval gazdagítva a könyvet.

Lauren régen és ma. (Saját bevallása szerint soha nem vette igénybe plasztikai sebész tudását...nos ezt mindenki döntse el saját maga.)

Értékelés: 4,99 szállodás cseresznye az 5-ből!!!

Franck Thilliez: Pandémia

A könyv beszerzése után derült ki számomra, hogy egy sorozat darabja  (bár állítólag a magyar kiadás hiányos) amiben két rendőr a főszereplő  Franck Sharko és Lucie Henebelle, akik történetesen házastársak. Olvasás közben nem volt hiányérzetem, mivel a történetek korábbi kapcsolódási pontjai meg vannak említve ebben a történetben is, éppen annyira részletesen, hogy az olvasó képben legyen.

A fülszöveg alapján engem a mikrobiológus nő, és a Pasteur-intézet fogott meg, biztos voltam benne, hogy valami nagyon izgalmas fog történni a lapokon. Arra nem számítottam, hogy ennyire összetett és szerteágazó lesz a történet. Hol a mikrobiológus Amadine és csapatát követjük Párizs utcáin, hol a rendőrséget, akikkel hamar összefut a szál a madár elhullások, és az emberi megbetegedések miatt.

A történet -sajnos - teljesen hihető. Reális veszély, hogy a mai világban bármiből lehet fegyver.
Az influenza minden évben felüti a fejét, folyamatosan mutálódik.

"Hatvan éve ugyanúgy szigorú megfigyelés alatt tartjuk az influenzát, mint ahogy a csillagászok távcsövei követik a meteorok mozgását. Ők a végtelent, mi a láthatatlanul parányit fürkésszük, kutatjuk."

 Épp a könyv olvasása előtt futottam bele egy újságcikkbe, amely szerint ausztrál tudósok szerint egy világméretű influenzajárvány  már a nyakunkon van, csak idő kérdése, hogy a spanyolnáthához hasonló szörnyűség lecsapjon ránk. Az már más kérdés, hogy a véletlenek összjátéka, avagy szándékosság áll -e majd a dolog mögött.

A szerző nagyon éles és ijesztő képet fest a világ romlottabb tagjairól, és ugyan ilyen hatásos volt a jók harca a gonosz ellen, akiknek a munkájukon kívül a magánéletükbe is bepillanthatunk. Amandine élethelyzete ráadásul nagyon különleges.
Bevallom a gyilkolászós részek nélkül is meglettem volna, a klasszikus krimi vonalat amúgy sem nagyon szeretem, viszont így a tudományos szállal keverve még elviseltem.

 Értékelés:
3,5 influenzás cseresznye az 5-ből!!!

Tommy Wallach: Kösz, hogy...

 "Egész életünket azzal töltjük, hogy egy kötélhúzásban mi vagyunk a kötél: egyik oldalról a múlt megváltozhatatlan súlya húz bennünket, a másikról a megjósolhatatlan jövő."

A fiatal szerző, -aki mellesleg zenész is -igazán meglepőt és egyedit alkotott. Az első sortól kezdve éreztem, hogy ez nekem nagyon fog tetszeni.

Adva van egy tizenhét éves fiú aki az iskola helyett azzal üti el az idejét, hogy figyeli az embereket. Történeteket talál ki amit aztán füzetekbe ír a gondolataival együtt.
Parker öt éve nem beszél, ha valakivel kommunikálna azt írásban teszi.
Egy nap  a Palace Hotelben éri egy újabb iskolai nap, ahol egy fiatal lánytól elemel egy csomó pénzt, viszont a tett helyszínén felejti a noteszét.
Itt kezdődik a furcsa Zelda és a csak kicsit furcsa Parker története.
Ki lehet ez a titokzatos ezüst hajú lány, akinek rengeteg pénze van mégis egy hídról készül leugrani?

 "Egyáltalán nem emlékeztetett átlagos tinédzserre - inkább mintha félúton lett volna valami űrből érkezett idegen, meg egy suliba nem járó magántanuló között."

Miért nem beszél Parker, miért kerüli az iskolatársait?
Végigkísérhetjük Zelda és Parker kalandjait, amik hétköznapiak -múzeum, parkbéli séta, házibuli, csókolózás- mégis mindkettőjük számára mérföldkő a saját életükben.

Egyáltalán nem erőlködött a szerző, hogy valami különleges YA-regényt írjon és ez nagyon érződik a könyvön. Sodródunk az eseményekkel, drukkolunk mindkettőjüknek, és persze próbáljuk kitalálni mi igaz, és mi nem amit Zelda mesél, és persze drukkolunk Parker-nek, hogy úgy alakuljon a kapcsolatuk, ahogy azt ifjú hősünk szeretné.

Általában nem szeretem ha a szerző az olvasóra bízza végszót, kivételesen tetszett, hogy választhattam.

Értékelés:
5 múltból érkező cseresznye az 5-ből!!!

Gill Hornby: És most együtt

A vidám, citromsárga borítóra, az aranyos címre és a táncikáló hangjegyekre figyeltem fel.
Bevallom nem vagyok egy közösségi ember, nem tudok  annyira nyüzsögni, hogy aktív szerepet vállaljak az -ültessünk fát, vagy legyen minden  külterületi pad szivárványszínű -mozgalmakban. A saját magam kis világában persze ezeket megcsinálom, de ott ahol túl sokan fognak egy - egy facsemetét nekem mindig menekülhetnékem van.
Ezért is lepett meg ez a történet, mert annyira kedves, bájos volt, hogy egycsapásra megkedveltem a csapatépítős dolgokat.

A bridgefordi városi kórus életébe csöppenünk. Céljuk, hogy megnyerjék a megyei kórusversenyt. Sajnos a kórus vezető nélkül marad, és új hangok is kellenének a megszokott csapatba.
Itt lép be a képbe három új tag, akik más és más indíttatásból csatlakoznak a csoporthoz.

Megismerhetjük a régi csapat oszlopos tagjait, és azt is megtudhatjuk róluk milyen szerepet is tölt be az életükbe a kórus, ami nemcsak egy remek hobbi hanem sokszor menedék is.

Nem is gondolná az ember, hogy a zene mennyi különféle embert tud összehozni, nemre és korra való tekintet nélkül.
A történetben nemcsak egy kórus, hanem egy kisváros újraéledésének is szemtanúi lehetünk, remekül megírva, humort is csempészve a sorok közé.

Értékelés:
4 kórusban éneklő cseresznye a 4-ből!!!

Leah Scheier: Csak a te hangodat hallom

"-Mit csináljak, mit szeretnél? - kérdeztem halkan.

       A szeme megrebbent, de aztán kihunyt benne a fény.

-Csak ne felejts el - felelte."

 A legutóbbi YA (ifjúsági) regény után úgy gondoltam jöhet a folytatás. Hasonlóan a korábbi   Amikor búcsúzunk  könyvben itt is egy komoly témát boncolgat a szerző.
A piros esőkabátos alak dombornyomással készült, szinte lelép a borító előlapjáról, körülötte a hangzatos mondatok mind remekül "tálalták" a könyvet.
Amit megtaláltam a korábban említett másik regényben azt sajnos ebben csak nyomokban.

A középiskolás April magányra ítéltetik mikor barátnője egy másik iskolában kezdi az utolsó évet.
April visszahúzódó lány, osztályában a hangadók vannak többségben. Ahogy az már megszokott jön az új srác, aki kedves és szintén szerény, és aki rögtön April barátja lesz. Jonah tökéletes, April el sem meri hinni, hogy végre nemcsak barátnője hódításairól esik szó köztük, de végre neki is van mesélni valója.
A két művészlélek - April zongorázik, Jonah fest - elválaszthatatlanok lesznek, hiszik, hogy az első szerelem akár örökké is tarthat.
Jonah hozott egy kis sötétséget a múltjából, váratlan költözésüknek komoly oka van, amit meg is oszt a lánnyal. Ám úgy tűnik a lelki terheket nem igazán lehet letudni egy költözéssel, Jonah egyre többször viselkedik furcsán. Olyannyira elfajulnak a dolgok, hogy Jonah bekerül a városi idegklinikára...

A szokásos klisék mellett - a különc lány megzabolázhatatlan frizurával, új fiú az osztályban, iskolai terror stb- mellett számomra a történet mélysége hiányzott igazán. Sem a szülők, sem az orvosok nem mélyedtek bele a témába, felületesen lett érintve Jonah betegsége. April pedig a kis tini lelkével és agyával mindentől és mindenkitől meg szeretné védeni zavart szerelmét.
Kicsit jobban kidolgozva, -elkerülve azokat az átkozott kliséket -  és jobban körbejárva ezt a betegséget szerintem hatásosabb lett volna a történet.

Értékelés:
4 zokogó cseresznye az 5-ből!!!

Emily Murdoch: Ha megtalálsz

Csalódás volt ez a könyv, nehéz volt úgy beleélni magam a történetbe, hogy olvasás közben folyamatosan elégedetlenkedtem.

Carey és Ness hivatalos gyámja az apa, anyjuk a bírósági ítélet ellenére elszökik velük, és egy rozoga lakókocsiba költöznek egy nemzeti park mélyén.
A két kislány tíz évig él a vadonban, eközben sokat szenvednek és nélkülöznek. A bipoláris zavaros, drogos, alkoholista nő gyakran hetekre magára hagyja két gyerekét, hogy saját világát élje.
A tizenéves Carey anyjaként bánik húgával, megtanítja olvasni és számolni, fát gyűjt, élelmet keres.
Anyjuk egy józan pillanatában értesíti a hatóságokat hol hagyta magára a lányait, így kerülnek ki tíz év után a vadonból.

Carey össze van zavarodva hiszen úgy emlékszik épp apjuk elől menekültek el. Húgát elvarázsolja a meseszép otthonuk, egy kiskutya és egy kedves mostoha.

 "Próbálom utolérni magam, utolérni ezt az új életet."

Ami furcsa volt a sztoriban, hogy az apa azzal, hogy végre megtalálta a lányait mintha elintézve érezte volna a dolgot.
Nem igazán beszélget a lányaival, nem járatják pszichológushoz sem - pedig aztán lenne mit mesélniük! - a két gyereket, mintha normális lenne a korábbi életük vagy csak egy rossz álom. Pedig Carey nagyon őrizget valamit, ez a titok pedig nyitja lenne húga némaságának is, de ezt sem veszik túl komolyan a szülők.
Az új, kényelmes élet ecsetelése mellett egy csomó minden homályban marad. Így a hegedűművész anya életét sem ismerjük meg, nem tudjuk meg mi indította el a lejtőn. Eltűnése után senki sem keresi.
A lányok azonnal iskolába kezdenek járni, és persze felbukkan egy fiú aki szót ért a zárkózott Carey-vel.
Carey pedig aki napi szinte éhezett lazán kidobja a szendvicset és az almalevet a kukába (??!!)

A titokra nagy vonalakban rájöttem mire Carey végre rászánta magát a vallomásra. Kevés párbeszéd zajlik a lapokon, ezt furcsálltam leginkább.
A két lány a szobájukban tölti új életük napjainak nagy részét, vagy egyedül vagy kettesben.
A családi étkezések, vagy vásárlások alkalmával pedig mintha a a szülők  nem gondolták volna, hogy mennyi bepótolni valójuk lenne beszédből, néha egy-egy biztató mondaton kívül nem keresik a lányokkal a kontaktust.
Úgy gondolom a szerzőnek csak az alapötlete volt atombiztos, amit nagyon érzékletesen vetett papírra, az utóélete azonban hiányos maradt a történetnek.

Értékelés:
3,5 erdőben érő cseresznye az 5-ből!!!