Tommy Wallach első könyve - Kösz, hogy... -engem lenyűgözött. Egyedi hangvételű és stílusú szerző aki képes újat és különlegeset írni. Ezért is voltam biztos benne, hogy ismét valami fenomenálisat alkotott.
Új könyvében négy fiatalt követhetünk nyomon, miután kiderül, hogy az életüket éppen elkezdő tizennyolc éves, két lány és két fiú, hogyan éli meg, hogy tulajdonképpen nincs jövőjük. Egy aszteroida tart a földnek ami pár hét múlva szét is zúzza az emberiség összes álmát.
Így el van döntve minden. Nincs gond a tovább tanulásra, nem kell aggódni a végzős bál, vagy a szüzesség miatt, és azon sem kell töprengeni nehogy elvesztegessék fiatal éveiket.
A történet első fele nagyon jól lett megírva. Miközben megismerjük a négy fiatalt, a közvetlen környezetük, családjuk reakcióinak is tanúi lehetünk. Ki az aki még reménykedik, és folytatja az életét, mintha nem hunyorogna éjjel- nappal fényesen a Radar nevezetű aszteroida a fejük felett. És ki az, aki kétségbeesetten ki akarja használni a hátralévő pár hetet, belezsúfolva egy egy egész életet.
Számomra pont az volt kevés amire a történet épült. Vagyis ez a világvége hangulat nem lett rendesen kiaknázva. Nem éreztem olvasás közben mint a korábban olvasott apokaliptikus könyveknél, hogy rám telepszik a hangulat, nem rettegtem együtt a szereplőkkel.
A szerző inkább a szereplőkben végbemenő változásokat taglalja. Hogyan talál közös pontot a négy teljesen eltérő személyiség, akik a régi életük keretein belül még el is kerülték egymást.
Persze a szerelem is megjelenik mint fő mozgatórugó, ezt kicsit túl is húzta a szerző, mint valami rossz romantikus könyvben oldalakon keresztül tart a huzavona, hogy akkor most ki, kivel és miért.
Számomra a történet lezárása sem volt szimpatikus, elfogyott a varázspor a végére.
Értékelés:
A könyv első fele: 4 cserkó
A könyv második fele: 3 vérszegény cseresznye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése