A szerző előző nagy sikerű könyvét- Madarak a dobozban- nem olvastam, féltem, hogy nekem túl ijesztő lenne, így nem volt viszonyítási alapom sem, hogy ez a történet mennyivel jobb, avagy rosszabb mint a madaras regénye.
James egy szép nyári napon randit kér Ameliától. Kenuzni indulnak és egy elzárt részen a tavon nem másra bukkannak mint egy háztetőre.
Az események a víz felett gyorsan követik egymást, aztán lelassulnak a víz alatt amikor eleinte felváltva, majd később búvárfelszerelésben együtt merülnek le és térképezik fel a házat.
Párhuzamosan alakul a szerelmük, és nyílik meg előttük a víz alatti világ.
Víziszonyom van, akár egy kanál vízben is képes lennék megfulladni, viszont olvasás közben minden ijesztgetés, és belső monológ a szereplőktől is kevés volt ahhoz, hogy átérezzem a helyzetüket.
A ház felderítése közben is próbált a szerző szívdobogást elérni, de én itt sem voltam úgy elájulva mint James és Amelia.
Volt egy -két remek ötlete a szerzőnek amitől pár percig valóban élveztem felfedezni azt a fura házat, de összességében nekem csak annyi járt a fejemben, hogy vajon, hogy kerülhetett oda.
Attól, hogy a szereplők sokszor ismételgetik, hogy "Jaj, meg ne fulladjak" vagy "Mintha lenne valaki a sötétben" attól én még nem fogom a körmöm rágni izgalmamban.
Számomra a szerelmük is furcsa volt, mintha csak azért jöttek volna össze mert ez a titokzatos ház összeköti őket. Túl keveset kaptam a szerelmük alakulásáról ahhoz, hogy át tudjam velük élni az első szerelem elsöprő erejét.
Az alig százötvenkilenc oldalt gyorsan el lehet olvasni. A könyv borítója nagyon hatásos lett.
Értékelés:
3 hínáros cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése