Komfortos mennyország

 Ez az idő is eljött, hogy napi szinten temetőbe járok...mert jó ott, mert ott kell lennem...visznek a lábaim, sóhajtva lépek be a kapun. Szorongatom a tulipánt, rózsát...mikor melyikre esik a választásom...viszem a kis cetlit, amire legtöbbször Radnóti Miklós sorait írom előző este. Simogatom a márványlapot, mintha lenne értelme...sírok mintha visszahozná bármennyi elhullajtott könny.

 

Senki sem kérdezi mit keresek ott, miért sírok, miért bolyongok a sírok között. 

"Pillantásodtól nő a fű, kihajt
a száraz ág és tőled piroslik a vér.
Ha meghalsz, meghalok; porainkból
egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél."

/Radnóti Miklós/ 

 

 

Vigasztalás

 

Amikor az embernek nincs elég köve...

 

 

 

 

Olyan érdekesen működik az ember, minden nap más miatt sírok- Hogy nem tudtam megmenteni (irracionális gondolat), hogy az orvosok nem tudták megmenteni  (biztos mindent megtettek???) , haragszom amiért nem vigyázott jobban magára, siratom azokat az éveket amiket már sosem  tölthetünk együtt, siratom azokat az éveket amik ugyan voltak, de most már csak emlékek.

 

És persze sajnálom magam, hogy egyedül vagyok az egészre, a világ ellen. A boltost, aki át akar verni a visszajáróval nem érdekli, hogy gyászolsz. A hivatalokban ügyintézve a kutya sem kíméletes veled, ha a buszon sírva fakadok nekem kellemetlen.

Mindenki elvárja, hogy normális legyél, kezeld felnőtt módon a veszteséget. Intézd el gyorsan, és hatékonyan mindent, mert ilyen az élet csinálni kell.

 

Legszívesebben sikítoznék egész nap, de hát az már milyen lenne viselkedni kell. Jelenleg mindenkire haragszom...

 

A Gyász

 A gyász olyan mint egy hatalmas adag méreg. Ha az egész mérget magadba tolod tuti te is belehalsz. Ezért kell a gyászból mindennap törni egy darabot...így talán életben maradsz.

Az ember a saját helyzete kapcsán tudja csak hitelesen átadni mi is történik, zajlik amikor ekkora veszteség ér valakit. A Tudom mit érzel- csak akkor hasznos mondat, ha valóban átéltük.

Az emberek elképesztően tapintatlanok!!!! Sokan szeretnék kivenni a részüket valamiből ami nem is igazán érinti őket. Rejtély miért. Hirtelen mindenki kedvelte, szerette, jobban ismerte mint te.

NEM segít:

- Még olyan fiatal volt.

- Mi lesz most veletek?

- Hogy viseled?

- Dolgozol, vagy otthon vagy?

- Milyen szép pár voltatok.

- Ki gondolta volna!

- Mindig a jók mennek el.

És azok a kérdések, amik minden egyes mozzanatra kíváncsiak, még arra is, hány ágyas kórteremben volt... 

 

Olvasok egy könyvet a gyászfeldolgozásról, ami remekül rávilágít arra, hogy mennyire nincs semmilyen útmutató vagy általános ismeret arra, hogy segítsünk egy gyászolót. Mi az ami segíthet, valódi támogatást jelent, és mi az ami csak ront a helyzeten.

Én most nem gondolom/ érzem, hogy az idő segítene. Az, hogy valaki aki a fél életeden keresztül melletted volt, és most köddé vált, szerintem minden nap velem fog maradni. Egy nyomasztó érzés, egy fekete felhő ami körülvesz, az érzés, mintha víz alatt lennél. Körülötted mindenki éli tovább az életét, csak veled /benned szakadt meg valami. Újra részt kell venni az életben, bármennyire is tiltakozol..enni kell...menni kell...dolgozni kell. És azt látod ezt mindenki meg tudja csinálni, csak éppen te nem.

Gondolhatunk bármit, hihetünk bármiben a tényeken nem változtat semmit. Kicsúszott a kezeim közül az életünk, az ő élete...Volt. Nincs. Többet nem lép be az ajtón, nem érintheted meg. Senki sincs akivel megosztod a napi gondot, apró viccet...az életed. Egyedül kell magad életben tartani, értelmet találni abban, hogy itt maradtál. De nincs ennél nehezebb, mikor minden egyes percben, az kavarog benned, hogy te ezt nem akarod csinálni.

Stuart Turton: Evelyn Hardcastle 7 halála

               

                 "Gyilkosság reggel, álarcosbál este, rejtélyes üzenetek és megégett főkomornyik."

 

Rég olvastam ilyen agyafúrt könyvet. Nemcsak egy rejtélyt kell megoldani, de nyolc ember bőrébe kell bújni, az állandóan változó környezettel lépést tartani, és kitalálni ki a barát, és ki az ellenség. És legfőképp nem elveszíteni önmagunk.

Aiden Bishop abba a szerencsétlen helyzetbe találja magát, hogy egy olyan kastélyban vendég, ahol senkit sem ismer, és olyan testben ébred ami nem a sajátja.

A Hardcastle család álarcosbált rendez kicsit morbid módon  egy tragédiára megemlékezve...ebbe csöppen főszereplőnk aki versenyt fut az idővel. Vagy megnevezi Evely Hardcastle gyilkosát, vagy örökre a kastély foglya marad. Nyolc gazdatest áll rendelkezésre, testenként huszonnégy óra. 

Nekem az egész nagyon egyben volt. Hiába próbáltam árgus szemekkel figyelni, én bizony nem találtam benne sem logikai bukfencet, sem kivetnivalót. Minden egyes oldallal egyre több információt, kirakós darabkát, szereplőt kell megjegyeznünk.

Nem elég, hogy egy láthatatlan gyilkos után lohol, Aiden sincs biztonságban. Nagyon szimpatikus karakter  könnyen a szívembe zártam. Szorítottam neki, hogy sikerüljön a küldetés. 

A szerzőnek sikerült az összes szereplőt színesnek, elevennek megalkotni; szinte lelépnek a lapokról. Arról nem beszélve, hogy zseniálisan mutatja be, hogyan birkózik  meg Aiden a gazdatestek fizikai adottságaival  és a  lelki  beállítottságokkal.

Igazi irodalmi csemege ez a könyv. Korábban nem olvastam még hasonlót sem, így nekem egyedinek hatott. Részletes, és nagyon jó stílusban íródott, gyönyörű megfogalmazásokkal. Nagyon igényes, öröm volt olvasni.

Értékelés: 5 álarcos cseresznye az 5-ből!!!

Agnes Ravatn: Madarak ítélőszéke

 "Érzékeny és fogékony voltam mindenféle érzelmi megrázkódtatásra, és folyton  egy felületes, ugyanakkor romboló jövőt képzeltem el magamnak, amiben az egyetlen perspektívám az volt, hogy egyre mélyebbre süllyedjek."

Nagyon mutatós kis könyv, szép ruhával és ígéretes fülszöveggel. Allis úgy bünteti magát bukásáért, hogy egy hirdetésre jelentkezve egy magányos férfi házvezetőnője lesz. (Nekem már itt is voltak kérdéseim, ilyen szintű vakmerőség láttán.)

Allis főleg gazol a mogorva háziúr mellett. Kellően távol vannak mindentől ahhoz, hogy muszáj legyen egymás társaságára építeniük. Allis már már remeg a férfi figyelméért, Sigurd viszont a földesúr szerepét játssza. Lassan ismerkednek, de sok momentum a könyv végéig homályban marad. Ilyen például Allis korábbi élete, vagy éppen a férfi felesége, akire csak hátrahagyott holmija utal.

Nagyon ígéretesen indult, de a szerző mindenáron egy pszicho thrillerben gondolkodott, ám a kivitelezés vérszegény volt. Olyanokon ijedezett Allis ami nem is létezett. Megmagyarázhatatlan események zajlanak. Furcsán kerülgetik egymást, és nekem az is fura volt ahogy Allis rögtön a férfi ágyába szeretett volna bejutni. (Hol marad a vezeklés, meg a önkéntes száműzetés ha máris annyira jól akarja magát érezni???)

Nem lepődtem meg a befejezésen, valami ilyesmire számítottam. Kár volt ezt a vonalat erőltetni, egy átlagosabb történés sokkal jobban illett volna az egész történethez.

Ahogy fentebb írtam a könyv borítója csoda szép, és egyébként is szívem csücske a Tericum kiadó  könyvei. Így kicsit fáj, hogy nem pont ez én könyvem volt ez.

Értékelés: 3 eldugott cseresznye az 5-ből!!