2017. január 31., kedd

Holly Smale: A lány, aki ragyogni akart

 "Szociológiai tanulmányok szerint az átlagon felüli intelligencia jellemzői közé tartozik, ha valaki haszontalan törekvésekben leli örömét..."


Ritkán vagyok ennyire kitartó ha sorozatról van szó, de Harriet Manners világa annyira egyedi, humoros és nem kevés kalandban bővelkedik, hogy reménykedem, hogy a szerző már írja az ötödik részt.
Az első három rész itt található: Geek Girl 1. 2. 3.   és most térjünk rá a negyedik részben történtekre.

Harriet újra otthon, vége a csillogásnak, újra iskolába kell mennie, ahol a régi ismert arcok (és ellenségek) mellett már csak Toby-ra számíthat, Nat másik iskola padjait koptatja.
Harriet most is mindig tökéletes szeretne lenni, tudásával segíteni - néha elnyomni- társait, és mindenek előtt elfelejteni, hogy valaha szerelmes volt.
Aztán egy átlagos napon megpillant egy plakátot a buszmegálló oldalán ami kísértetiesen hasonlít rá, még akkor is ha ezek a képek egy évvel ezelőtt készültek. És innentől kezdve nincs megállás, a stréber lányból sztár lesz, akinek figyelméért versenyeznek nemcsak a lányok, de a fiúk is nemhogy csak az osztályában, de az egész iskolában! Harreit népszerű lesz, és annyi de annyi elfoglaltsága lesz, hogy valahol csak az agya hátsó zugában érzékeli, hogy Nat és Toby egyre távolabbra kerülnek tőle.
Toby menekül előle, holott korábban Ő volt Harriet legeltökéltebb zaklatója, Nat pedig sosem ér rá.
Harriet elhatározza, hogy új életet épít fel magának, sok-sok baráttal, nulla nosztalgiával  ha Nick-ről van szó, és olyan de olyan sok mindent ki fog próbálni egyedül, hogy listát kell majd írnia.

Azért modellünk modellkedik is egy kicsit, a hírnév egészen Marokkóig repíti. Új ügynöke szeszélyesebb mint  egy világhírű modell, de Harriet mint mindig most is profi.

Harriet ámokfutása egy csillogó buliba torkollik, ahol aztán lehull a lepel mindenről, és mindenkiről.

Egyszerűen csak élvezni kell a szerző egyedi stílusát, nagyokat nevetni, és együttérezni egy fiatal lány botlásaival.

"...a vidrák kézen fogva alszanak, nehogy elsodorja valamelyiküket a víz."

 Értékelés:
5 marokkói cseresznye az 5-ből!!



2017. január 28., szombat

Mindy McGinnis: Egyetlen kortyot sem

A szerző által elképzelt világvége szerint az új világban a víz a legnagyobb kincs. Ha van vized, nincs más dolgod mint megvédeni.
Rögtön belecsöppenünk Lynn és Anya életébe, nincs semmi felvezetés, magyarázat, hogyan és mikor fogyott el a vízkészlet és a többi. (Annyit lehet tudni, hogy jó pár éve tart ez az állapot, hiszen Lynn már kilencévesen puskával őrzi a farmot, és nem ismeri az elektromos áramot, sem az internetet, telefont. Magyarán a lány már ebben nőtt fel.)
Anya és lánya egy farmon élnek, szerencséjükre otthonuk mellett kis tó is van. Kemény munkával gyűjtik és tisztítják a vizet nap mint nap. Lelövik a betolakodókat, a ház alagsorában rendezkednek be a túlélésre, télire fát gyűjtenek, húst tartósítanak.
A két nő magányának egy átlagos nap vet véget. Lynn és Anya életének nagy fordulópontján Lynn-nek döntenie kell, hogy egyedül küzd tovább vagy másokra is támaszkodik.

Számomra a disztópiás könyvek erőssége, hogy rávilágítanak olyan dolgokra amikre én  a nagy kényelmemben nem gondolnék. Ezúttal ez maradt el, a sok hűha, meg aha, meg tényleg! Inkább kötekedni volt kedvem, hiszen az első jelenettől kezdve Lynn azért hisztizik Anyával, hogy fát kell még szerezniük télre. Aztán a fa kérdése nem oldódik meg, mégsem fagynak meg télen, sőt a lány nagy büszkeséggel szemléli a semmiből előkerülő farakást.
Van egy furgon is a sztoriban. Hogy honnan szedtek benzint, és az a benzin vagy gázolja hogyan nem ment tönkre évekig az is érdekelne.
A történetben valahol felbukkan aztán egy tehén is. A kérdés az, honnan volt annak a szegény párának teje. Ha volt teje, akkor borjúnak is lennie kellett-mondjuk, hogy volt, csak már megették. Boci viszont csak úgy születik ha van hozzá bika. Szóval azt hiszem a szerző nem gondolta ezt át.
Ahogy azt sem, hogyan tettek szert a nők kiapadhatatlan mennyiségű lőszerre. Mert ugye pár fegyvert és töltényt szerezhettek az arra járkáló fosztogatóktól, de amennyit eldurrogtattak az kicsit soknak tűnt.

Így ahelyett, hogy a történetre tudtam volna koncentrálni, a  logikai bukfenceken rágódtam.
Viszont előfordult azért, hogy jó értelemben lepett meg a szerző. Ilyen volt Eli karaktere, na meg Lynn múltjából egy személy.

Mivel sorozatról van szó, előfordulhat, hogy kiforrja magát, így  kíváncsi vagyok a következő részre is.

Értékelés:
3,5 szomjas cseresznye az 5-ből!!

2017. január 25., szerda

Kimberly Freeman: Parázs-sziget

"Hat hét telt el azóta, hogy megérkezett a szigetre. Ugyanennyi ideig udvarolt neki Jasper, ennyi ideig haldoklott a nagyapja, és ennyi ideig tartott a rossz csillagzat alatt megköttetett  házassága is."


1891-ben Tilly Kirkland Angliából, Ausztráliába menekül. A naiv Tilly úgy hiszi, hogy még újra tud kezdeni mindent. Ott ahol nem ismerik, ahol nem tudják mit tett még lehet jó élete.
A Parázs-sziget tulajdonképpen egy börtönsziget, több mint kétszáz rabbal, cukornádültetvénnyel, műhelyekkel és a csodás tengerparttal.
Tilly a börtönigazgató lányának nevelőnője lesz. A kis Nell annak a Ninának a dédnagyanyja aki több mint száz évvel később, napjainkban tölti idejét szintén a Parázs-szigeten. Nina élete romokban hever. Még mindig egykori kapcsolatát siratja, ráadásul befutott szerzőként kiadója egy újabb regényért nyüstöli. A regény azonban nem akar megszületni, viszont Nina nagyon is tisztában van azzal, hogy miért nem.
Miközben a régi tengerparti házban felújításokat végeznek Nina több papírlapot is talál, amit  Nell írt gyerekként. Hol barátnője, hol a jóképű ezermester Joe bukkan fel a házban színesítve Nina egyre kétségbeesett napjait.

Azt hittem, hogy Nell lesz a könyv főszereplője, de Tilly az ismeretlen nevelőnő elvitte a pálmát.
Aki nagyon romantikus regényt remél - ezt sugallja a könyv borítója is, bár szerintem nincs összhangban a könyvvel a tengerparton heverő hölgy - az talán kevésnek fogja találni. Persze van benne szerelem, de az igazi izgalmakat Tilly sorsa, döntési, kalandjai jelentik.
A múlt szála tökéletesen lett vezetve, viszont a jelenben Nina szála, főleg a vége kissé vérszegényre sikerült.

Ritkán fordul elő, hogy egy szórakoztató irodalom így lekössön. Nagyon jó volt belemerülni egy fiatal, magányos, de nagyon bátor  lány életébe az ezernyolcszázas évek végén.

Értékelés:
4,9 újra érő cseresznye az 5-ből!!

2017. január 23., hétfő

Új Elizabeth Berg könyv!!!

A General Press kiadó jóvoltából érkezik hozzánk a Hol volt, hol nem volt... már nagyon várom hiszen a   Álmok szárnyán  kedvenc lett. A szerző új könyvére február végig kell várnunk.

John és Irene Marsh valaha házasok voltak, most azonban az Amerikai Egyesült Államok két végében élnek. Látszólag csak egyvalami köti össze őket, pontosabban egyvalaki, a lányuk.
Amikor Sadie, a szülei tudomása szerint, hétvégi sziklamászásra indul, és nem jelentkezik időben, az anyja rögtön a legrosszabbra gondol, és értesíti a volt férjét. John haladéktalanul San Franciscóba repül, hogy vele legyen a nehéz percekben, de arra egyikük sem számít, hogy a váratlan együttlét mindannyiuk életében sorsfordító változásokat hoz.
Újrakezdhető-e bármi is az életben, amit valaha a félelem, az óvatosság, a közöny szakított ketté? Vagy tanulva a hibákból az ember képes átszabni a sorsát? Elvethetők vajon a régi megszokások, felülírhatók a bevett családi minták? Elizabeth Berg két generáció mindennapjait bemutató regénye ezeket a kérdéseket járja körül; érzelmes-bús könyve az újrakezdés, a saját történet megtalálásába vetett hit tanúbizonysága.

2017. január 20., péntek

Clélie Avit: Itt vagyok

 "Hat hete, hogy felébredtem. Hat hete, hogy ezt senki nem veszi észre."


Ez a könyv egy 2014-ben kiírt (Francia) pályázat nyertes műve. Több szempontból is meglepetés volt ez a könyv, egyrészt nagy óvatossággal nyúlok a kiadó könyveihez, másrészt szerelmi történet, mégis  birizgálta a fantáziám, mit lehetett kihozni egy olyan  inspirációból, amely így hangzik: "Mindenki azt gondolta, hogy lehetetlen. Aztán jött egy hülye, aki ezt nem tudta. És megcsinálta."

Az első könyves szerző, a lehető legtöbbet hozta ki magából, valamint Elsa és Thibault  karakteréből. Bár nem kapta meg a maximális öt cseresznyét, a fél cseri levonás csak azért történt mert szerintem picit több lehetett volna az ismerkedés, még ha ez egyoldalú is lett volna.

Elsa öt hónapja, hegymászó balesete óta, kómában van. Thibault nincs kómában, Ő elvileg öccsét jár látogatni abba a kórházba, arra az emeletre ahol Elsa is fekszik. Viszont egy véletlen folytán Thibault egyszer csak Elsa szobájában találja magát, ahol végre kicsit nyugta lehet. Öccsére haragszik, anyját sajnálja, Elsa viszont maga a nyugalom szigete. Vagyis Thibault ezt gondolja, de a lány fejében és lelkében óriási viharok dúlnak, hiszen ha Elsa nem is tud jelezni vagy mozogni, sőt még a szemét sem képes kinyitni, azért mindent hall. Hallja zokogó anyját, hallja az orvosokat, akik lemondtak róla, hallja hogyan smárol húga a betegágya mellett az aktuális hercegével, és hallja Thibault szavait is, aki végre változatosságot jelent egyforma napjaiban.

Azért is volt jó ez a történet, mert végre nem tinik a szereplők. Harmincas felnőtt emberek, akiknek ezer gondjuk van, mégis hiszik, hogy a szerelem mindenre gyógyír lehet - igen még a kómára is.
Elsa humora, Thibault szerethető, nyílt karaktere teszik letehetetlenné a könyvet. Nincsenek benne túlzások, sőt olyat is megmert tenni a szerző amit nem feltételeztem volna róla. Amilyen lágy szívvel fonta a szálakat, annál nagyobbat szólt egy - egy nem várt fordulat.

Imádtam minden egyes sorát. Amint fentebb is írtam, én kicsit kitoltam volna még az időt, Thibault és Elsa kicsit hosszabban ismerkedhetett volna még, de így is maradandó élményt szerzett a könyv.

Értékelés:
4,9 kómás cseresznye az 5-ből!!!



 

2017. január 18., szerda

Új Nicolas Barreau könyv!

A szerző korábbi könyveit A világ végén megtalálszÁlmaim asszonya , A nő mosolya a Park kiadó gondozásában láttak napvilágot. Ezen kötet február elején jelenik meg.


Alain Bonnard, egy kis párizsi művészmozi tulajdonosa, javíthatatlan álmodozó. Feltűnik neki, hogy szerdánként az esti vetítésen gyakran ott ül egy csinos, piros kabátos fiatal nő, aki a 17. sornak mindig ugyanarra a helyére vesz jegyet. Alainnek megtetszik a lány, és meghívja vacsorára. Csodálatos estét töltenek el, ám a szépséges idegent ekkor látja utoljára. Hova tűnhetett? Alain mindent elkövet, hogy a nyomára bukkanjon, s közben filmbe illő kalandokban lesz része.

2017. január 16., hétfő

Donna Tartt: Az Aranypinty

Hatalmas falat ez a könyv, magam is meglepődtem milyen gyorsan haladok, holott a majd' nyolcszáz oldal elég soknak tűnt.

Ritka, hogy agyalnom kell egy-egy könyv kapcsán, hogy mit is kellene írnom róla. Most ez az eset állt elő, pedig minden benne van ami csak egy jó regényhez kell, mégis ha megkérdezik miről szó, csak annyit tudok mondani egy fiúról akivel nem történik semmi, mégis annyi minden . Nincsenek benne elképzelhetetlen kalandok, de izgalmas és sodró ereje van Theo történetének aki tizenhárom évesen rosszkor volt rossz helyen édesanyjával. Abban a rövid időben amíg egyedül marad egy múzeum romhalmaza alatt Theo olyasmit tesz amivel megpecsételi élete alakulását, átírja önön sorsát.

Theo hirtelen árva lesz New York kellős közepén. Apja, nagyszülei távoli emlékfoszlányok, így átmenetileg egyik osztálytársa gazdag családja fogadja be.
Theo évekig valami furcsa buborékban él, ahol még mindig a szörnyűségről álmodik, és régi lakásuk után áhítozik. Tizenéves lelke, agya nehezen fogadja be a valóságot.

Theo-t aztán rángatja az élet ide-oda. Emberek tucatjai tűnnek fel életének színpadán. A szerző hihetetlen aprólékossággal teremtette meg az összes karaktert. Személy szerint Hobie -n kívül senkit sem kedveltem meg, az összes szereplő olyan felszínes volt, a sok drogba és alkoholba majd' belefulladtak és nem láttak tovább önmaguknál. Sajnos a könyv felétől számomra Theo is elveszett.
Olyan könnyen mondott minden ostobaságra igent, mindig a legkisebb ellenállás felé menve, soha nem törődve a következményekkel. És amikor végre egyszer jól választhatott volna, megint megcsinálta a saját kis hülyeségét. Mindezek ellenére nem lehet magára hagyni, elintézni egy vállrándítással. Lehetőséget látunk benne, és a reményt, hogy egyszer mindenki megkapja, nemcsak azt amire vágyik, hanem azt is amit érdemel.
Tartt remek mesélő. Igazi varázsló, ahogy egy festménybe zárta egy fiú életét.






A könyvben említett  festmény -természetesen ez szerepel a borítón is-  az Aranypinty(1654) valóban létezik, Carel Fabritius holland festő munkája-lásd fenti kép.( Fabritius, Rembrandt egyik legtehetségesebb tanítványa volt.)

Értékelés:
4 árva cseresznye az 5-ből!!!



2017. január 14., szombat

Julianne Donaldson: Blackmoore

Első találkozásom a szerzővel ( Edenbrooke)  jól sikerült, így úgy gondoltam ha már van másik könyve is, miért ne olvasnám el.
Sajnos nekem ez már túl romantikus volt.
Nagyon pörgős, élménydús történet volt, csak éppen annyira direkt - nem tudok rá jobb szót, - hogy a végén már nagyon gyorsan hajtottam a lapokat, hogy befejezhessem.

Kate (akit mindenki Kitty - nek hív) egy régi titkot őrizgetve dönt úgy, hogy soha nem megy férjhez. Két lánytestvére nagy hévvel vetik bele magukat a kellő férj megtalálásába, de Kate csak élményeket szerezni szeretne, világot látni, élni, élvezni az életet, a természet adta örömöket.
Gyerekkori barátja Henry nősülni készül, de még utoljára felhőtlenül örülhetnek egymásnak a Henry örökségét képező, gyönyörű és sejtelmes Blackmoore birtokon.
Szintén titok övezi, hogy a Delafield család miért nem szívleli Kate anyját és testvéreit.
Kate apja csak egy árnyék, anyja meg fájdalom, de egy banya.

Már az első percben tudjuk, hogy Henry senki mást nem szerethet, és azt is tudjuk, hogy Kate igenis férjhez akar menni.
Ami sok volt, az Kate ajak rágcsálása és a sok szituáció amikor a fiatalok kettesben maradnak és lehet pirulni, zihálni, sóhajtozni na meg szépeket mondani.
Bevallom a történet legvégén tetszett, hogy nem lett sima a nagy egymásra találás. Talán ezért adtam egy fél cseresznyével többet ennek a történetnek.
Ami még Donaldson mellett szól, - ha valaki romantikus irodalmat keres,-  hogy főszereplő nők mindig szimpatikusak, soha nem utcahossznyi a szempillájuk és nincs darázs derekuk. Van viszont véleményük, karakánok, és kellően kitartóak ha szerelemről van szó.
Kate karaktere is remekül lett felépítve, a lány madarakért való rajongása is remek ötlet volt.

(Olvasás közben sokszor elgondolkodtam rajta, hogy mennyire életszerű, hogy az éjszaka közepén repkedjenek a  madarak? Jelen esetben varjú, ami ugye nem éjszakai madár mint  a bagoly.)

Értékelés:
3,9 lápvidéken érő cseresznye az 5-ből!!!

2017. január 13., péntek

Sue Klebold: Napsugaram

 "Elég, ha tudjátok, hogy jobb helyre távozom. Nem nagyon szerettem élni..."

1999. áprilisáig Sue és családja csak egy volt az átlagos amerikai családok közül. Április huszadikán Sue-t telefonon értesítették, hogy a tizenhét éves fia, Dylan iskolájában lövöldözés zajlik.
Sue, mint minden szülő rettegve rohant haza és férjével együtt aggódtak kisebbik gyerekükért. Aztán elkezdődött a hosszú évekig tartó rémálom. Rendőrök lepték el a házukat bomba és fegyverek után kutatva. Dylan áldozatból gyanúsított lett.
Dylan és barátja megölték tizenkét iskolatársukat, egy tanárukat, huszonnégy diákot megsebesítettek, majd magukkal is végeztek. Az iskolában több helyen bombákat helyeztek el, ezeknek többsége a szerencsének köszönhetően nem lépett működésbe.

Sue azóta is válaszokat keres. Ki volt a gyereke? Hogyan lehetett benne ennyi gyűlölet? És ők a saját szülei, hogy nem vették észre, hogy pár nappal a végzős bál után mire készül a fiuk? Mi,vagy ki tehet arról, hogy a fiúkból hidegvérű gyilkos lett? A gének? A környezet? Vagy a nevelése nem volt megfelelő? Sue maga is pedagógus lévén nem tudott megbirkózni a bűntudattal. Tönkrement a házassága, az egészsége az egész élete. Bujkált a családjával, újra és újra szembesülnie kellett gyereke nem ismert arcával. Eleinte minden lehetséges módon Dylan ártatlansága mellett kardoskodott.Rászedhették, megzsarolták. Nem akarta elhinni, hogy fia szabad akaratából tette amit tett. Kit gyászoljon? A fiát? Vagy az áldozatait?
Dylan-t titokban temették el, neve nem került a sírjára. A család számára nem volt vigasz és együttérzés.Több ezer gyalázkodó levelet kaptak, és tucatnyian perelték be őket. Az áldozatok családjai jóvátételt akartak.

Dylan és barátja Eric tette több szempontból is fontos lett az iskolai erőszak esetei között.

A könyvben lassan kirajzolódik, hogy mindenki hibázott. A család nem szentelt kellő figyelmet az évekkel korábbi apró kisiklásoknak, a pedagógusok szemet hunytak az iskolai erőszak felett, a szakemberek nem láttak potenciális veszélyt a két fiúban. Senki sem ismerte fel a depresszió és az öngyilkos hajlamra utaló jeleket.
A könyv szerteágazóan, és behatóan taglalja a történteket. Jodi Picoult nagy vonalakban hasonlót írt  a Tizenkilenc perc című könyvében, és bár kellő realitás érzékkel tárta elénk,  mégis a képzelet nem múlhatja felül a valós tragédiát.

"Ki-be fordítgattam, amit tudni véltem magamról, a fiamról, a családomról, és hol rémmé változott a fiú, hol a rém vissza fiúvá." 

(Kapcsolódó könyv: Rachel könnyei-az egyik áldozat szülei írták, lányuk naplója alapján)



2017. január 7., szombat

Liane Moriarty: A hipnotizőr szerelme

"De gondoskodom arról, hogy mindig tudják, még itt vagyok, benézek hozzájuk, átkukucskálok az üvegfalon, bekopogok az ablakon. Soha nem megyek el."

 A szerző eleinte thrillerben gondolkodott, de aztán másfelé ment el a történet. Én személy szerint nem is bánom, hogy nem egy szerelmi háromszög eldurvult jeleneteire épült a regény. Annál sokkal jobb lett, minthogy a volt szerető nagy késsel a kezében kuporog egy bokorban, volt szerelme háza előtt.

Ellen hipnoterapeuta, pácienseit a látszat mögött húzódó valós okokra vezeti rá egy-egy probléma esetén. Furcsa mi minden derül ki ilyenkor az emberről, mi minden lehet egy dohányzás, vagy egy lábfájdalom mögött.

Ellen nem panaszkodhat, a praxisa remekül megy, újságokban publikál, előadásokat tart. Nagymamájától örökölt ragyogó tengerparti háza pedig maga az éden. Anyagi gondjai nincsenek, harmincöt éves korára mindent elért amit csak akart.
Piciny folt a fehér lapon, hogy párkapcsolatai kudarccal végződtek. Ám a közelmúltban felbukkant férfi minden jel szerint az igazi. Patrick figyelmes és gondoskodó. Özvegy és van egy kisfia.
Egyik vacsorájuk alkalmával Patrick bevallja Ellen-nek, hogy volt szerelme zaklatja.  Saskia képtelen elengedni a férfit, állandóan követi, levelekkel, sms-üzenetekkel bombázza, a háza előtt lődörög.

Persze hamarosan kiderül, hogy Ellen jól ismeri Saskiát. A két nő egymáshoz való viszonya, Patrick örökös szorongása volt szerelme miatt igencsak beárnyékolja a bimbózó kapcsolatot. Miközben Ellen és Patrick a szokásos lépcsőfokokat járják a párkapcsolat létráján, azon egyre feljebb jutva, Saskia egyre kétségbeesetten idézi fel a múltat mikor Patrick és fia még hozzá mentek haza.


 "Mintha egy óriási, érzéketlen, néma, sziklaarcba verném a fejemet, újra és újra, amíg vér szivárog belőlem. Bármit is teszek, semmi nem, változtatja meg a rólam alkotott véleményét. Nem tudok olyat tenni, amitől újra meglátna."



Hihetetlen, hogy a szerzőnek sikerült elérnie, hogy ne tudjam eldönteni kivel szimpatizáljak. Kinek drukkoljak? A kissé karót nyelt Ellen-nek? Vagy az igencsak beszűkült tudatú Saskiának? 

(Ráadásul Ellennek még Patrick halott feleségének tökéletességével  is fel kell vennie a harcot. És persze remek mostohává kell válnia.) Mindkettőnek joga van a boldogsághoz, a bökkenő csak az, hogy ezt a boldogságot ugyanattól az embertől remélik.
Mivel mindkét oldalt megismerjük teljes képet kapunk a szerelem és párkapcsolatok bonyolultságáról. Szerencsére a könyv végén Patrick érzéseit is megismerjük, azon túl, hogy már-már retteg volt szerelmétől.

"- Soha nem megy el - szólalt meg Patrick. - ha hozzám jössz, akkor el kell fogadnod, hogy ő is a csomag része. A fiam. Az édesanyám. Apa. Az öcsém. A zaklatóm."


A történet végig feszült és izgalmakkal teli, viszont a lezárással nem értettem egyet. Ennek ellenére Moriarty előlépett kedvenc szerzőmmé, nagyon jól ír.

Értékelés:
4,9 hipnotizált cseresznye az 5-ből!!! 

2017. január 5., csütörtök

Jön Jodi Picoult új könyve!

Az Athenaeum kiadó egy igazán remek kezdéssel nyitja az új év második hónapját, februárban jön Picoult új könyve.                                                        
Az igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból.
Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre.
A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik. A fekete bárányként kezelt Edward is kénytelen hazatérni önkéntes száműzetéséből, hogy egyedüli nagykorú családtagként rendezze apja hátrahagyott ügyeit. A volt feleség időközben új családot alapított, de most neki is szembe kell néznie a múlt elvarratlan szálaival.
Hármuknak kell meghozni a végső döntést, de van-e joguk istent játszani egy olyan időben, amit hosszú évek sérelmei árnyékolnak be? Hűtlenség, hazugságok, magány és kirekesztettség, ezekkel kell szembesülniük Jodi Picoult hőseinek, mielőtt határoznak életről és halálról…