Carey és Ness hivatalos gyámja az apa, anyjuk a bírósági ítélet ellenére elszökik velük, és egy rozoga lakókocsiba költöznek egy nemzeti park mélyén.
A két kislány tíz évig él a vadonban, eközben sokat szenvednek és nélkülöznek. A bipoláris zavaros, drogos, alkoholista nő gyakran hetekre magára hagyja két gyerekét, hogy saját világát élje.
A tizenéves Carey anyjaként bánik húgával, megtanítja olvasni és számolni, fát gyűjt, élelmet keres.
Anyjuk egy józan pillanatában értesíti a hatóságokat hol hagyta magára a lányait, így kerülnek ki tíz év után a vadonból.
Carey össze van zavarodva hiszen úgy emlékszik épp apjuk elől menekültek el. Húgát elvarázsolja a meseszép otthonuk, egy kiskutya és egy kedves mostoha.
"Próbálom utolérni magam, utolérni ezt az új életet."
Ami furcsa volt a sztoriban, hogy az apa azzal, hogy végre megtalálta a lányait mintha elintézve érezte volna a dolgot.
Nem igazán beszélget a lányaival, nem járatják pszichológushoz sem - pedig aztán lenne mit mesélniük! - a két gyereket, mintha normális lenne a korábbi életük vagy csak egy rossz álom. Pedig Carey nagyon őrizget valamit, ez a titok pedig nyitja lenne húga némaságának is, de ezt sem veszik túl komolyan a szülők.
Az új, kényelmes élet ecsetelése mellett egy csomó minden homályban marad. Így a hegedűművész anya életét sem ismerjük meg, nem tudjuk meg mi indította el a lejtőn. Eltűnése után senki sem keresi.
A lányok azonnal iskolába kezdenek járni, és persze felbukkan egy fiú aki szót ért a zárkózott Carey-vel.
Carey pedig aki napi szinte éhezett lazán kidobja a szendvicset és az almalevet a kukába (??!!)
A titokra nagy vonalakban rájöttem mire Carey végre rászánta magát a vallomásra. Kevés párbeszéd zajlik a lapokon, ezt furcsálltam leginkább.
A két lány a szobájukban tölti új életük napjainak nagy részét, vagy egyedül vagy kettesben.
A családi étkezések, vagy vásárlások alkalmával pedig mintha a a szülők nem gondolták volna, hogy mennyi bepótolni valójuk lenne beszédből, néha egy-egy biztató mondaton kívül nem keresik a lányokkal a kontaktust.
Úgy gondolom a szerzőnek csak az alapötlete volt atombiztos, amit nagyon érzékletesen vetett papírra, az utóélete azonban hiányos maradt a történetnek.
Értékelés:
3,5 erdőben érő cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése