"Ahányszor csak felkerestem a Folger Lane-en, Ava mindig megetetett, én
pedig mindig az utolsó morzsáig felfaltam, amit elém tett. Korábban, a
hosszú évek alatt, anélkül, hogy tudatosult volna bennem, valahogy
elvesztettem az ízek iránti érzékemet. Ízetlen lett maga az élet is. Ezt
kaptam vissza Havillandéktól: az élet ízét. Minden alkalommal, mikor
végigmentem a kaputól a házig vezető feljárón, a nyitott ajtón át mindig
valami finom illat úszott felém. A tűzhelyen gyöngyöző levesé. A
sütőben piruló csirkéé. A minden szobában megtalálható, üvegtálban úszó
gardéniák illata. Odakintről Swift kubai szivarjának a füstje kanyargott
felém.Aztán az a nevetés. Swift harsogó kacagása, mint az arapapagáj kiáltása a dzsungelben, amikor párzani készül. "Lefogadtam volna, hogy Helen az!" - kiáltotta.
Már attól fontosnak éreztem magam, hogy egy olyan férfi, mint Swift, a nevemen szólít. Olyan fontosnak, mint még soha életemben."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése