"Egész életünket azzal töltjük, hogy egy kötélhúzásban mi vagyunk a kötél: egyik oldalról a múlt megváltozhatatlan súlya húz bennünket, a másikról a megjósolhatatlan jövő."
A fiatal szerző, -aki mellesleg zenész is -igazán meglepőt és egyedit alkotott. Az első sortól kezdve éreztem, hogy ez nekem nagyon fog tetszeni.
Adva van egy tizenhét éves fiú aki az iskola helyett azzal üti el az idejét, hogy figyeli az embereket. Történeteket talál ki amit aztán füzetekbe ír a gondolataival együtt.
Parker öt éve nem beszél, ha valakivel kommunikálna azt írásban teszi.
Egy nap a Palace Hotelben éri egy újabb iskolai nap, ahol egy fiatal lánytól elemel egy csomó pénzt, viszont a tett helyszínén felejti a noteszét.
Itt kezdődik a furcsa Zelda és a csak kicsit furcsa Parker története.
Ki lehet ez a titokzatos ezüst hajú lány, akinek rengeteg pénze van mégis egy hídról készül leugrani?
"Egyáltalán nem emlékeztetett átlagos tinédzserre - inkább mintha félúton lett volna valami űrből érkezett idegen, meg egy suliba nem járó magántanuló között."
Miért nem beszél Parker, miért kerüli az iskolatársait?
Végigkísérhetjük Zelda és Parker kalandjait, amik hétköznapiak -múzeum, parkbéli séta, házibuli, csókolózás- mégis mindkettőjük számára mérföldkő a saját életükben.
Egyáltalán nem erőlködött a szerző, hogy valami különleges YA-regényt írjon és ez nagyon érződik a könyvön. Sodródunk az eseményekkel, drukkolunk mindkettőjüknek, és persze próbáljuk kitalálni mi igaz, és mi nem amit Zelda mesél, és persze drukkolunk Parker-nek, hogy úgy alakuljon a kapcsolatuk, ahogy azt ifjú hősünk szeretné.
Általában nem szeretem ha a szerző az olvasóra bízza végszót, kivételesen tetszett, hogy választhattam.
Értékelés:
5 múltból érkező cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése