Mint ahogy már Hilderbrandt-tól megszokhattuk az események ismét Nantucket mesés kis szigetén játszódnak. Kicsit furcsa volt ugyan a tavaszi hóesésben napfényről, napernyőkről olvasni, de a történet miatt aztán el is felejtettem fázni.
Madeline és Grace hosszú évek óta barátnők, bár férjeik nem kötöttek egymással életre szóló barátságot, a két nő mindig is gondoskodott arról, hogy családjaikat is bevonják kettejük szövetségébe. Annál is inkább mert Madaline fia, Grace ikerlányai egyikével jár.
A könyv mondanivalója alapvetően egy adott közösségben belüli pletyka természetéről szól, nekem mégsem volt olyan érzésem, hogy ez irányította a sztorit. Sokkal inkább az emberek önzése, a családon belüli magány, az örök meg nem értettség került előtérbe.
Nekem mindig is furcsák voltak azok az emberek akik ugyan férj és feleség mégis mintha ez semmit sem jelentene, nem tudnak egymásról semmit, és nem is érdeklődnek a másik iránt. Ez történik a King és Panciket házaspárral is, bár Madeline férje csak néha vonul át a színen, nem kapott jelentős szerepet, szinte meg sem ismerjük.
Egyik házaspár sem volt szimpatikus, mind a saját kis pecsenyéjét sütögette, Madeline egy új könyvet ír, bár félő, hogy az ihlet hiánya miatt abból dolgozik ami épp van, Grace legnagyobb álma pedig, hogy kertje bekerüljön a Boston Globe hasábjaira, ő maga pedig a kertésze ágyába...
Aztán mikor borul minden, csak akkor kapnak észbe a szereplők, hogy valamit bizony rohadt rosszul csináltak.
Hilderbrand anélkül szórakoztat, hogy banális vagy túl nyálas lenne, kerüli a kliséket és szerencsére nem csak üres blabla a sok papírra vetett szó.
Értékelés:
4 sütiben sült cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése