Empátia 1.0

 A gyász nem különbözik az élet más területétől, abban az értelemben, hogy mindenkinek megvan a véleménye arról hogyan is kell!!! gyászolnod. Burkoltan vagy nyíltan, de az emberek zöme tudtodra adja mit csinálsz rosszul, és kevésbé jól. Nyugi, olyan nincs, hogy valamit jól csinálsz!

Sokszor, sokan hangoztatják, hogy nem vagyunk egyformák, mégis van olyan szelete az életnek ahol igenis az egyformaság az üdvözítő.

Viselj feketét, legyél kellőképpen szomorú, beesett arcú, hamuszürke...dolgozni dolgozhatsz, de nehogy kicsit is jól érezd magad, mert akkor már rosszul csinálod. És miért? Mert úgy illik!! Meg úgy szokták!!

Az utóbbi időben pár ember kéretlenül is elmondta a véleményét...

- Ahhoz képest, hogy mi történt jól nézel ki.

- Fogytál...de jól áll...

- Mennyit fogytál? 

- Ha egészség van, más nem számít.

- Jól nézel ki...tényleg...

- Van olyan aki három évig gyászolt...

- Jól elvagy, ugye???

Nem hordok feketét, és már mosolyogni is szoktam, sőt minap kirándulni voltam az egyik barátnőmmel, aki azon kevesek egyike aki azt mondta: Jogod van úgy gyászolni ahogy neked jó!!!

De volt olyan is aki azt mondta, Ne temesd el magad. Még mindig jársz a temetőbe? 

A gyász is olyan mint minden más tragédia, csak az tudja, hogy valójában mit érzel aki átélte azt amit te.

Úgyhogy ne ítélkezzünk, ne mondjuk meg a véleményünket, ne kíváncsiskodjunk. Ha csak hülyeséget tudunk mondani, inkább hallgassunk. Vagy kérdezzük meg, hogy tudunk e valamiben segíteni??? Mondjuk felfúrni a karnist, vagy a postaládát!! Vagy elvinni bevásárolni! Vagy csak hallgatni!!

Egy másik nagyon kedves barátnőmhöz szoktam fordulni ha elcsúszom a nagy fegyelmezettségben...mert Ő pontosan tudja, hogy milyen ez. Mint egy hullámvasút. Az egyik nap úgy érzed, hogy menni fog neked, megfogtad az élet csücskét. Következő reggel meg lesújt a tudat, hogy akit szerettél már nincs, soha többet nem láthatod. Hát, hogy lehetne így élni?? 

Amikor néha már mersz örülni egy szép virágnak azonnal lesújt a fájdalom, hogy a szeretted már soha többet nem tud rácsodálkozni semmire.

A pszichológus azt mondta, hogy rosszul csinálom, mert távol tartom magamtól a gyászt! Hát persze! Hogyan máshogy lehetne ezt elviselni?

Néha úgy érzem a párom nem is létezett, csak én képzeltem...

A barátaimnak ezer köszönet!