2014. augusztus 27., szerda

Úgy várom jössze -e már


A véletlen műve, hogy a hamarosan megjelenő könyvek egy kivételével mind az Alexandránál jelennek meg, a kivétel Park kiadás lesz. Bár bőven van mit olvasnom, mindig az kell ami nincs.
Szóval most rájuk vágyom - sok más dolog mellett, de maradjunk a könyveknél.( azért az idegesítő, hogy normális áron nem kapok gumicsizmát.Könyörgöm nem hermelinbundát szeretnék.)



 Diane Chamberlain: Kegyes Hazugságok


A tizenöt éves Ivy Hartnak egyedül kell gondoskodnia idős nagymamájáról, mentálisan zavart nővéréről, és nővérének kisfiáról is. Mindezt még nehezebbé teszi, hogy Ivy epilepsziás. A friss házas Jane Forrester megrögzött idealista, aki szociális munkásként kezd dolgozni az észak-karolinai dohányültetvényeken. Így ismerkedik meg Ivyval és családjával.
A hatvanas években játszódó történet két kivételes nő, Ivy és Jane kapcsolatát meséli el. Súlyos feszültségekkel terhes korszak ez, amikor a közjó érdekében az állami törvények lehetővé tették a sterilizációit, és ahol a jómódú középosztály cukormázas élete és a szegények hétköznapi nyomorúsága között áthidalhatatlan szakadék tátongott.
Munkája és a Hart család titkai súlyos erkölcsi dilemma elé állítják Jane-t: el kell döntenie, hogy segítsen-e Ivyn, vagy adja fel mindazt, amiben mindig is hitt.

Diane Chamberlain érdekfeszítően megírt, elgondolkodtató regényében ezúttal is az emberi kapcsolatok bonyolultságával, a mindennapok fontos erkölcsi dilemmáival foglalkozik.

A szerző neve ismerős volt, aztán be is bizonyosodott, hogy van egy másik könyve a Titkok örvénye. Remélem ez is lesz olyan jó, ha nem jobb.


Anton Disclafani: Veszélyes vágyak

 
1930-at írunk, a gazdasági világválság közepén járunk. A szenvedélyes és erős akaratú tizenöt éves Thea Atwellt családja váratlanul bentlakásos iskolába küldi, ahol női lovasokat képeznek. A Blue Ridge Mountains hegycsúcsai között fekvő Yonahlossee Lovas Leánytáborban leginkább a gazdagság, a szépség és a lányok közötti szövetség számít. Mindez teljesen új Thea számára, aki eddig szerettei körében gondtalanul élte álomszerű gyermekkorát, amely azonban egy végzetes tragédia következtében egy csapásra semmivé foszlik.
Miközben Thea megpróbál megbirkózni az egy évvel korábban történtek miatt érzett bűntudatával, egyre inkább belebonyolódik az iskola szövevényes viszonyrendszerébe. Először találja szembe magát a szélesebb külvilággal, az új barátságokkal együtt járó ármánykodással, illetve fokozatosan ráébred saját szexualitására is.
A múlt eseményeit egyre inkább elhomályosítják az iskolai tapasztalatok, melyek rövidesen éppoly meghatározóak lesznek Thea jövője szempontjából, mint az otthoniak. A Veszélyes vágyak botrányos szerelmi története és szívszaggató családi drámája lebilincselő, elragadó olvasmány szerelemről és testiségről, családról és otthonról, jómódról és társadalmi helyzetről.

Ez a könyv érdekel leginkább! Nagyon ígéretesnek hangzik.


Megan Abbott  : Riválisok
 
 
Addy Hanlon mindig is Beth Cassidy legjobb barátnője és hűséges másodkapitánya volt. Utolsó előtti gimis tanévüket megkezdve ők uralják a suli rendkívül jelentős, rettegett és rajongott szurkolócsapatát – egészen az új, fiatal edzőnő érkezéséig.
Addy meg a többi pomponlány hamar a hidegvérű és tiszteletet parancsoló Colette French edző hatása alá kerül. Egyedül Beth nem hódol be a Mesternek, és titkos, ám elvetemült hadjáratot indít, hogy visszaszerezze megrendült elsőségét.
Amikor egy tragédiát követő rendőrségi nyomozás szálai az edzőnőhöz és csapatához vezetnek, Addy megpróbálja kideríteni a haláleset mögött rejtőző igazságot – s megtanulja, hogy a hűség és szeretet határmezsgyéje veszélyes terület.

Megan Abott ebben az érdekfeszítő lélektani thrillerben a tinédzserkor leghevesebb érzelmeit, a barátság, a becsvágy és a hatalomvágy természetét mutatja be, miközben kíméletlenül és érzékenyen tárja fel a kamaszlányok lelkének sötét zugait.
A Riválisokat a Krimiszerzők Társasága a legjobb thriller kategóriában Acéltőr Díjra jelölte, a 2013-as Anthony-díjon a legjobb regények listájára került, a Booklist az év egyik legjobb krimijének, az Amazon pedig az év egyik legjobb könyvének nevezte.

Kedvelem a thrillereket, jó párat olvastam az utóbbi időben amik jól sikerültek, remélhetőleg ez a könyv is beáll majd a sorba.

A. S. A. Harrison: Halálos hallgatás

 A jól szituált, középkorú pár, Jodi és Todd kapcsolata válságban van. Többek között a chicagói tópartra néző lakásuk és a jólétük forog kockán. A férfi megrögzött nőcsábász. A tökéletességre törekvő nőnek pedig lételeme a tagadás. A férfi kettős életet él. A nő nem hagyja kiegyenlítetlenül a számlát. A férfi nagyban játszik. A nőnek nem marad vesztenivalója.
A Halálos hallgatás váltakozó nézőpontból elmesélt története egy széthullóban lévő házasságról, szakításról és elhagyatottságról, kompromisszumképtelenségről és be nem tartott ígéretekről szól. A bosszú azonban nem sokáig várat magára…

A fülszöveg alapján ez az igazi zsábamacska, vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon elcsépelt.


 Lawrence Anthony: Elefántsuttogó


 Amikor Lawrence Anthony dél-afrikai természetvédőt arra kérték, fogadjon be egy „rakoncátlanul” vad elefántcsordát a zuluföldi vadrezervátumába, a józan ész azt súgta neki, hogy ne tegye. Ám az állatok számára Anthony jelentette az utolsó esélyt: ha ő nem nyújt nekik menedéket, kilövik őket.
Anthony befogadta a csordát, és az évek múlásával maga is az elefántcsalád része lett. Miközben azért küzdött, hogy megnyerje az állatok bizalmát, rájött arra, mennyi mindent tanult tőlük életről, hűségről, szabadságról.
Az Elefántsuttogó szívet melengető, izgalmas, mulatságos és felemelő krónikája mindannak, amit Anthony e hatalmas testű, ám mélyen érző teremtmények mellett átélt és megtanult. A felejthetetlen emberi és állati portrékat felvonultató egzotikus történet kötelező olvasmány minden állatbarát és kalandvágyó olvasó számára.

Mostanában üldöznek az elefántok. Imádom őket!! Jodi Picoult : Szelíd vadak könyve után itt egy újabb csemege!

 


2014. augusztus 26., kedd

Colin Falconer: Anasztázia

 
 "Van egy másodpercünk, hogy döntést hozzunk, és aztán van rá egy egész élet, hogy végigcsináljuk"



1921. Sanghaj.
Michael Sheridan újságíró, egy lokálban találkozik először Anasztázia Romanovval. Aztán kimenti a Huangpu folyoból, aztán életét kockáztatva Berlinbe szökteti...

Miközben több tucat Anasztázia Romanov követel magának igazságot, és persze nagyhercegnői címet, Michael lehet, hogy épp a valódi Anasztáziába botlik.
A fiatal lány, szemebtűnően hasonlít a cári család lányához, azonban amnéziája megakadályozza, hogy érvényt szerezzen jogainak. Prostituáltként keresi a kenyerét.
Michael tehetős családját, de főleg apja pénzét megtagadva próbál újságírásból megélni.

A kér fiatal elképesztő kalandjait lehengerlő módon tálalja a szerző.

Michael úgy tűnik, hogy életében először szerelmes lesz, Anasztázia pedig nem tudja eldönteni, hogy múltja nélkül mi lenne a legjobb megoldás. Hagyni, hogy szerelembe essen, vagy ragaszkodni a hercegnői illúzióhoz, és mindent megtenni annak érdekében, hogy elismerjék az igazi Anasztázia Romanovnak?

"Még amikor egyenesen rám nézett is, tudtam, hogy közben valahol máshol jár, mintha épp elvérezne a ruhája alatt, és ezt igyekezne eltitkolni."

Az elképesztő szegénység és nyomor között, politika és társadalmi történések, diktátorok árnyékában a két fiatal  próbál valamiféle boldogságot, állandóságot teremteni maguk körül és egymásban.
Ám nem várt események, emberek és az egymás mellett való elbeszélés újra és újra próbára teszik őket.

"Az egykori hercegek és grófnők kidobott újságba burkolták magukat, hogy valahogyan védekezzenek a hideg ellen, de amikor beköszöntött a tél, legtöbbjük a Téli palotában rendezett bálokról, francia pezsgőről és kokainról álmodozva még így is halálra fagyott."

Falconer remekül ír, zseniálisan kihasználta a történelem eme viharos éveit, és szereplőit. Lenyűgőző, fordulatos történetet kanyarítva köré.



A borító nagyon szép, nekem viszont úgy tűnik, hogy Vivien Shotwell: Mozart múzsája c. könyvön mintha ugyanez a lányka szerepelne.

Értékelés:
5 hercegnős cseresznye az 5-ből!!!

2014. augusztus 21., csütörtök

J. R. Moehringer : Sutton


"Megbotlottam a rajtkőnél az életben, azt hiszem."

1969. karácsonyán (68 éves ekkor Sutton), Rockefeller kormányzó kegyelemben részesíti.
A börtön előtt egy riporter és egy fotós várja. 
Willie egy teljes napig autózik New York utcáin, felidézve életének fontos pillanatait.

Ki volt Willie Sutton? Amerika egyik legkedveltebb és legdörzsöltebb bankrablója. Az Ír nyomornegyedben felnövő Willie hiába okos és intelligens a gazdasági válságok sora pont akkor éri egymást mikor a fiatal fiú önálló életet kezdene. 

"Minden, amit börtönfilmekben valaha láttál, velem kezdődött."

Testvérei terrorizálják, szülei nem foglalkoznak vele.
A sors furcsa fintora, hogy Willie első munkahelye éppen egy bank.
Aztán megismerkedik egy lánnyal. Bess szép és gazdag.
Barátai, Happy és Eddie pedig úgy döntenek segítenek, hogy Willie is gazdag legyen.

Elképesztő életrajz egy emberről aki sosem akart bűnöző lenni, de a sors nem adott neki más lehetőséget.
Sutton  híres volt az eszéről és arról, hogy békés bankrabló. Egy ikon, egy bálvány lett a nép szemében.

Olvasás közben egyik ámulatból a másikba estem. Fergeteges élettörténet, hol sajnáltam Williet, hol vele nevettem.

Négyszer szökött meg különböző börtönökből, volt, hogy sikerült évekig bujkálnia, máskor percekig élvezhette csak a szabadságot.
Több tucat bankot és ékszerüzletet fosztott ki.
Az FBI még a könyvesboltokat is átkutatta, tudván, hogy Willie Sutton imádja a könyveket, és az olvasást.
Börtönben töltött évei alatt mindent elolvas ami a kezébe kerül, legyen az az Üvöltő szelek, vagy a Hogyan írjunk táviratot?

Az emberek szemében hős,érzékeny, empatikus ember, akit egész életében az egyetlen, igaz szerelem éltetett.
A rendőrök és a bírók szemében egy agyafúrt, gátlástalan bűnöző, aki évekig az orruknál fogva vezette őket.

                                               Willie Sutton rendőrségi felvételen.

Több egészségügyi problémája ellenére Sutton szabadulása után még tizenegy évet élt, pedig arra számított, hogy szabadulása napján meg is hal.

Zsebében egy címmel, Willie útnak indul, hogy megkeressen valakit, aki évtizedekig életben tartotta.

Willie története még az utolsó oldalakra is tartogat meglepetést.

Egyedülálló, lebilincselő regény!

Értékelés:
5 rácsok között guruló cseresznye az 5-ből!!!!!





2014. augusztus 19., kedd

Mary Robinette Kowal: Üvegbűbáj



Gondoltam belinkelem az első részt a Tünékeny Illúziók bejegyzését, de nem találtam meg... hogy miért nincs azon még agyalok, a biztos, hogy olvastam.

Senki se ijedjen meg, ha nem olvasta az első részt az sem baj. Bár a főszereplők ugyanazok, nem kapcsolódik szervesen egymáshoz a két könyv.

Az első rész tetszett is meg nem is. A bűbájolás, illúziókeltés olyan varázslatos volt, feldobta a történetet. A körítés viszont elég gyengécske lett.

Jane és Vincent az első részben találnak egymásra, itt már boldog házasok. Mindketten a bűbájolás elkötelezett hívei. Bár akkoriban ez főleg férfiak foglalatossága volt, Jane bátran vállalja, hogy nemcsak hímezni szeret.

1815. A házaspár közkedvelt a felsőbb körökben. Sok megrendelésük van. A walesi herceg megbízása után, úgy döntenek, hogy nekik sem árt ha naprakész a tudásuk, ezért Belgiumba utaznak, hogy új technikákat tanuljanak.

Jane és Vincent azonban váratlanul politikai viszályok között találja magát, ahol a bűbájolás egy olyan új fegyver lehet a hadsereg kezében amit mindenki szeretne a saját birtokában tudni...

Valahogy ez a rész kevésbé volt mesés és olyan Jane Austen hangulatú.
Inkább izgalmas volt és lendületes. Bár még ezen is lehetne mit javítani.

A borítót kár volt elrontani ezzel a biggyedt szájú nőszeméllyel. 


Értékelés:
3,5 üvegbe zárt cseresznye

2014. augusztus 18., hétfő

Amy Kathleen Ryan: Szikra


 
A trilógia második része kicsit nehezebben indult, na de aztán beindult a gépezet.
Az első rész Ragyogás  nagyon jól indult, izgalmas volt.

A két űrsiklónk az Empyrean és az Új Látóhatár még mindig úton van.
Az első részben történt támadás során a szülők és gyerekeik elszakadtak egymástól.

Főszereplőink Waverly, Seth, és Kieran már újra együtt az Empyrean fedélzetén van, ám Waverly és Kieran kapcsolata végképp befuccsolt, Seth pedig árulónak lett bélyegezve.

Kirean vezetésével most az a feladatuk, hogy utolérjék az Új Látóhatár-t és kiszabadítsák a szülőket.
Már ez a feladat is elég nagy falatnak tűnik a maroknyi tizenévesnek, de a csoportban egyre- másra szabadulnak el az indulatok és állítják szembe egymással a fiatalokat.

Már megint teljes a káosz és a zűrzavar. Ki az áruló? Kinek lehet (kell) hinni? Ki, és mit titkol még?

Ahogy fentebb írtam, a könyv eleje nem kezdett valami erőteljesen. Aztán egyre- másra történnek a hajón a furcsaságok, és egyre inkább tisztázódik, hogy valaki az Új Látóhatárról átkerült az Empyreanre és nem fél akár ölni is, hogy megfélemlítse a legénységet.

A nagy széthúzások ellenére a fiatalok abban egyetértenek, hogy veszélyes, de utolsó lehetőségként  egyezkedniük kell az Új Látóhatár vezetőjével ... 
Persze sokkal borzalmasabb dolog várt rájuk mint egy szimpla egyezkedés...

Ebben a részben is remekül el lettek találva az arányok, a lélektani kérdések éppoly hangsúlyosak mint a gyakorlati dolgok.
Tetszett, hogy a szerző nem nagyon támaszkodott a szerelmi szálra, így nem éreztem, hogy e köré lenne kitalálva a többi történés.
Nem rózsaszín űrséta, a szerző bőven áldoz a történet oltárán szereplőket.
Remekül lett kitalálva Kieran  és Seth karaktere, valahol mindkét fiúnak igazat tudunk adni, na de ha azt kellene eldönteni ki mellé álljunk, nehezen tudnék dönteni. 

Az utolsó oldalak iszonyatosan fel lettek töltve feszültséggel.
És persze megint lehet várni a befejező részre.

Értékelés:
4,9 űrben lebegő cseresznye az 5-ből!!!

Lionel Shriver: Születésnap után

 
Először is nézzük meg a borítót, oké. 
Most pedig vegyük le a védőborítót és tádám...ugye milyen huncut? Vagy mondhatnánk pikáns.
És tulajdonképpen pikáns a könyv is. 
Kellően huncut is.
Irina gyermekkönyv illusztrátor. Nyugis, átlagos élete, és egy kapcsolata van, ami nem törvényes házasság, de házastársként tekintenek egymásra.
A laza baráti kapcsolatok ápolása, születésnapok együtt ünneplése hozza el a fordulatot Irina életébe amikor választhat. A majdnem férj, vagy a jóképű snookerjátékos?
Unalom vagy izgalom?


"- Na és a nők mit szeretnek jobban? Ha jó az emberük? Vagy ha szeretnivalóóóó?

-Hát, akármelyik mellett köt is ki egy nő, azon fog agyalni, hogy nem inkább a másik kellene-e neki?"


Sajnos ha a főszereplő(k) nem szimpatikusak, nekem nehezen meg az együtt érzés, a kellő átélése a történetnek.
Sok olvasó zseniálisnak tartja ezt a könyvet, én annyira nem ájultam el tőle. De lehet velem van a baj, kevésbé vagyok fogékony az ilyen nehezebb, sűrű fogalmazásokra, történésekre.
Mint egy erős sodrás, hömpölyög a szöveg, a történet.
Irina beleesik abba a hibába, amibe sok, magát szépnek gondoló nő, beleesik egy idő után. vagyis, hogy miért ne lehetne jobb, izgibb minden mint ami van? És persze ha keresünk, találunk is elég okot unni, kritizálni azt a ki mellettünk van.
És persze az ismeretlen, a tiltott gyümölcs mindig édesebb.

"Ha egyvalamit megkapsz, amit szeretnél, máris jobban látod, hogy mi az, ami még hiányzik."


A szerző ezt a két vonalat viszi nekünk végig a könyvben, két - Mi lett volna ha...
Már Jojo Moyes könyvének szereplője ( Az utolsó szerelmes levél)is elismerte:" -Én már régen megtanultam, hogy a mi lett volna, ha nagyon-nagyon veszélyes játék."
Shriver pedig bemutatja ennek a veszélyes játéknak a lehetőségeit.
Értékelés:
3 válogatós cseresznye az 5-ből!!!
 



2014. augusztus 14., csütörtök

Jodi Picoult : Szelíd vadak

 
Jodi Picoult kicsiben is olyan tehetséges mint nagyban.
A rövidke kis novella féleség nem született meg papírformában, e-könyvként olvasható.
Kivételt tettem egyik kedvencemmel. Nem szeretek gépről olvasni, és hiába van már a családban e-olvasó, nem lettem a rabja, sőt.

Nos örülök, hogy olvastam, már csak azért is, mert az ősszel megjelenő Találj Rám! könyvének előzménye ez a kis szösszenet.



Alice tudományos munkatársként Afrikában figyeli meg az állatokat. Az elefántok emlékezetét kutatja.
Nem állatvédő, így a sorsára hagyott, megcsonkított, levadászott állatokat tanulmányozhatja de segíteni nem segíthet. Statisztikai adat lesz belőlük.
Ám a nő pont a ellenkezője a realitás talaján mozgó orvosoknak. Látva a sok magára hagyott, árva elefántot és eszébe sem jut más, mint az, hogy valahogyan segíteni kell az állatoknak, akkor is ha ezzel beavatkozik abba a bizonyos természetbe.

A gördülékeny és cselekményben gazdag történetben egy csomó új dolgot tudhatunk meg az elefántokról, a csorda életéről.
Közben Alice is beavat minket életének fontos állomásiba, és anyjával való kapcsolatába.

Egy elefántbébi, egy vadőr, és egy távirat érkezése Alice életének körforgása.
A  múlt hibáinak  helyrehozása, a boldogság keresése a jelenben, és anyjával való kapcsolata a jövőben.
Úgymond bemelegítés a nagy regény előtt, amiben reményeim szerint Alice újra visszatér az imádni való elefántok közé.


Értékelés:
5 védett elefánt az 5-ből!!!