Daniel Kehlmann: El kellett volna menned

Rég nyúltam ennyire mellé könyvválasztáskor...a fülszöveg és az értékelések zöme azt súgta ez az én könyvem. Hálát adtam a sorsnak, hogy mindössze kilencvenhat oldalon, -és a történet szerint hat napon  keresztül -kellett csak izgulnom a háromfős családért, akik közül a legszimpatikusabb szereplő természetesen a házaspár négyéves kislánya volt.

Látszólag minden rendben van a házaspárral, a férfi alkotói válságban van, ezért vonulnak el a hegyvidéki nyaralóba. A hely természetesen mindentől távol van, egyetlen út vezet csak a házhoz, szomszéd sehol, csak a magas hegyek, mély völgyek és a gomolygó köd. A faluban egyetlen vegyesbolt, furcsa helyiekkel akik rébuszokban beszélnek.
Hol a készülő forgatókönyv lapjait olvashatjuk, hol a férfi hagymázas gondolatait amiket azután vet papírra, hogy lát valamit, vagy éppen nem lát. Tárgyak tűnnek fel, vagy éppen tűnnek el  a házból, hangokat hall , új ajtók nyílnak ott ahol korábban nem voltak, a rémálmairól már nem beszélve.

A szerző az olvasóra bízza, hogy mit lát bele a történetbe. Szellemeket, vagy csupán egy bekattant ember agymenéseit.
Igazából a bajom az volt, hogy olyan elharapva éreztem az egész könyvet. Kis kapcsolati válság, kis ijesztgetés, félbemaradt mondatok.

Értékelés:
3 zavart cseresznye az 5-ből!!!