2018. február 24., szombat

Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk

 "Van, aki belép az életünkbe és miután kilépett, örökre nyoma vész. Még ha összefutunk is vele, az egész egy jelentéktelen epizód, egy Szia! egy Hogy vagy?. És vannak mások, akikkel ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, bármikor hoz is  össze minket a véletlen. A bennük rejlő vigasz olyan hatalmas, mintha egy perc sem telt volna el az utolsó találkozás óta."


Már régóta kerestem egy, a realitások talaján mozgó, nem rózsaszín, nem tinikről szóló romantikusnak mondott történetet.
Lucy és Gabe szerelmének történetében mindent megkap az olvasó. Végig követhetjük egy szerelem útját a kezdeti lángoláson át a felnőtté válásig, és persze a nehéz döntésekig.

Narrátorunk Lucy aki 2001. szeptember 11.-én ismerkedik meg egy különleges fiúval. Kapcsolatuk alakulása tizenhárom évet ölel fel, és olvasás közben még csak sejteni sem lehet mi lesz a végszó.

Van, hogy nagyon együtt tudott dobogni a szívem a két szereplővel, de volt amikor számomra érthetetlen döntéseket hoztak. Minden ember arra törekszik, hogy kerek legyen az élete, ám ez nagyon ritka esetben valósul csak meg. Mindent szeretnénk, tökéletes párkapcsolatot, szárnyaló karriert, kalandokat, izgalmat és biztonságot. És sokszor csak hosszú évek múlva derül ki, hogy mi, vagy éppen ki az aki vagy ami igazán fontos, de lehet, hogy akkor már késő.

Miközben olvastam Lucy és Gabe életének alakulását végig azon gondolkodtam, hogy mennyire vitte el Lucy szívét és napjait a Mi lett volna ha? dilemma amiben állandóan élt, mikor Gabe éppen nem vele volt. Egy be nem teljesült szerelmet /életet nagyon könnyű ragyogó díszekkel felruházni, sokszor elfelejtjük, hogy tökéletes ember/ élet/ párkapcsolat  nincs. Mindezek ellenére értettem és átéreztem azt az eltéphetetlen köteléket ami kialakult közöttük. És értettem, hogy van az út amit helyesnek érzünk, és van az út amire szívesen újra és újra rálépnénk.
A történetük vége nem úgy alakult ahogy vártam, számomra úgy tűnt a szerző a legegyszerűbb módját választotta a lezárásnak.

Kicsit úgy éreztem újra olvasom Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér könyvét, ami kedvencem.

Értékelés:
4 örökké tartó cseresznye az 5-ből!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése