2018. december 29., szombat

Ez történt ... avagy van az úgy, hogy az embernek nincs elég köve


Igazán szeszélyesre és hektikusra sikerült ez az év. Pedig a kerek 2018. nekem nagyon szimpatikus szám, mégsem mondhatnám, hogy beváltotta a hozzáfűzött reményeimet.
Sajnos keveset tudtam törődni a bloggal, és nagyon keveset is írtam. (Még mindig van elmaradt bejegyzés is :O )
Idén jegyzetelni sem nagyon tudtam a blogba érkezett érdekességekről, Így most álljon itt egyetlen  vicces keresési mondatocska - bridget jones bánat vár!!!
A közönség soraiban a sok távoli hely közül kicsit ijesztően hatott az Ismeretlen körzet:O Már az ufók is engem olvasnak???

Erre az évre is jutott emlékezetes olvasmány, rögtön az év elején Emma D. A csoda volt remek indítás.
A favorit, a LEG, pedig A fal  lett.
Most, hogy átnéztem az olvasmánylistát döbbentem rá, hogy zömmel nagyon jó olvasmányaim voltak. Az Északi-tó fantomja, A föld alatti vasút!!, Az elveszett nevek füzete. Hát nem pompás?? :-)

Viszont a Karácsonyi napok alatt egyetlen könyvet sem sikerült kiolvasnom, igaz, én állandóan több könyvvel zsonglőrködöm, így most is van a szekrényen vagy négy megkezdve.
Két bejegyzéssel még adós vagyok erre az évre.
Vásároltam is pár darabot most decemberben, sajnos volt amit el sem bírtam olvasni, annyira szenvedtem - Ha addig élek is - pedig nagyon vágytam rá.
Úgy tűnik Liane Moriarty viszont nem tud csalódást okozni, a Kilenc idegen c. könyve is nagyon jó lett. (Kb. a felénél tartok.)
Akik viszont csalódást okoztak az Jodi Picoult, és Jojo Moyes. Sajnos számomra egyre gyengébbek a könyveik, egyszerűen nem kötnek le. Sajnálom mert mindkét hölgyet nagyon kedvelem!

Mindenkinek kívánom, hogy olyan legyen a 2019-es éve amilyet szeretne!!!

A bejegyzés címében szereplő kövek pedig legyenek jelképei minden egyéb bosszúságomnak  és bánatomnak erre az évre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése