Meghökkentő történet az amerikai álomról.
Érdekes, szomorú és olyan igazi amerikai fröccsöntött műanyag ízű.
Mit vagyunk képesek elviselni, feláldozni a sikerért, hírnévért, hatalomért?
"Azt akarom, hogy az életem buli legyen. Se szülők, se szabályok, se semmi. Hogy senki se állíthasson meg.
Senki se állíthasson meg."
/Justin Bieber/
Jonny Velentine tizenegy éves!!!! Két éve egy véletlen, és egy a YouTube oldalára feltöltött éneklése máris a hírnév felé repíti.
Jane -aki sosem anyaként, mamiként, csakis Jane -ként van Jonny mellett inkább menedzsere mint az anyja. Apa sehol, anyuka pedig vasmarokkal szorítja a fiát és az egyetlen lehetőséget, ami egy szupermarketből a Los Angeles-i lemezcégekig és a sokcsillagos szállodákig emelte őket.
Jonny magántanuló, cégek öltöztetik, szállodák nyújtanak neki otthont, a délutánjait próbákkal tölti, az éjszaka a munkáról, koncertezésről szól.
Ha interjút ad, minden várható kérdésre betanult választ ad.
Telefonja, számítógép nincs.
Imázsát anyuka építi, a közösségi oldalakat Jane tölti meg Jonny tartalommal.
És mindebben a káoszban, ami ki tudja hová vezet, -Jonny álma szerint, Michael Jackson nyomába - áll egy tizenegy éves gyerek, aki hajnalonként a világ legmagányosabb gyereke a pazar szállodai szobákban, ahol egyetlen szórakozása és társa egy játékkonzol.
Tilos önálló döntéseket hozni, tilos szénhidrátot enni, tilos Jane-t és a döntéseit kritizálni, tilos minden ami kicsit is jó vagy élvezhető lenne.
Jonny altatóktól remél álmot, és nyugtatóktól magabiztosságot a színpadon.
A szerző a tökéletes gépezetbe apránként szórja a homokot, Jonny számára kiderül, hogy Jane sem jobb, erősebb mint bárki más. Ő is gyarló, esendő ember, akinek ezer hibája és még több titka van.
Miközben a magabiztos Jonny meghódítani készül a világot, egy gyerek az apját és a helyét keresi a világban. Vagyis abban a fura világban amiben Ő (kényszerül) él(ni.)
Értékelés:
4 sikeres cseresznye az 5-ből!!!
Amíg a lágy tojás megfő, amíg a hívott szám (ha foglaltat jelez) jelentkezik, olvassunk... az ismerős mondat Örkény egyperces novelláit hívatott bemutatni. Nekem viszont Wagner könyve kapcsán jutott eszembe.
A furcsa szerkesztésnek köszönhetően, apró, rövidebb mint egyperces részekre van tagolva a könyv. Néhol hosszabb lélegzetvételű, de inkább jellemzik ezek a gyors, tömör adagok.
Főhősünk gyerekkora óta beteg, autoimmun hepatitis.
W. Immunrendszere idegen szövetként kezeli a májsejtjeit..ördögi kör amiből a hosszú évek kórházi kezelésének egyetlen járható útja, a transzplantáció.
W. úrral ezt az utat járjuk be. A reménykedés, a csüggedés és az unalom stációi közben megismerhetjük egy ember életének fontos és kevésbé fontos részleteit, mozgatórugóit, vágyait, betegségéhez való viszonyát.
Olvasás közben többször felmerült bennem, hogy ennyire mélyen és hihetően leírni egy ilyen élményt csak akkor lehet ha az illető személyesen érintett. Bár ezt tényként sehol sem olvasni, a könyv értékelése kapcsán a többi olvasó is hasonló végeredményre jutott.
Egy életen át kísérő betegség megterheli az ember lelkét, W. úr pedig a transzplantációban nemcsak egy új élet lehetőségét látja, hanem egy másik élet végét is, akitől a májat kapja.
Sokszor, és sokat lamentál ezen a kérdésen, mégsem éreztem úgy, hogy elcsépelt frázisokat pufogtatna.
"Megtaláltuk egymást. És persze el is kerültük egymást, mégis együtt maradunk. És élünk még egy kicsit, te általam, én általad."
Józan, ésszerű, mégis felkavaró írás egy beteg érzéseiről, milliók közül egy, aki a könyv által közel kerül hozzánk, és része lesz a mindennapjainknak, amit a kórházi ágyon épp tőlünk irigyel.
Értékelés:
4,9 újjászületett cseresznye az 5-ből!!
Matt és Elle házasok, sikeres emberek. Matt idegsebész, Elle pedig a NASA munkatársa, és már az űrben is járt.
Gyerekkori barátságuk, majd szerelmük ugyan kis időre megszakad, ám az élet úgy hozta, hogy újra egymásra találnak.
A gyerekáldás az egyetlen sötét folt életük kéklő egén. Mindent megtesznek, hogy gyermekük szülessen, ám Elle immunbetegsége, és egy sor ismeretlen tényező megakadályozza őket a családalapításban.
Elle egy banális baleset következtében agyhalott lesz. Nincs egy halvány reménysugár sem, nincs értelme várni. Ám ekkor kiderül, hogy a nő állapotos.
Hamar kiderül, hogy a családban ahányan vannak, annyiféleképpen vélekednek Elle életben tartásáról, vagy éppen elengedéséről.
Az a furcsa helyzet áll elő, hogy még férje, apósa és barátnője Elle életben tartásáért, és egyben a babáért harcol, addig Matt anyja, és Elle testvére valamint volt élettársa Adam, Elle méló távozása mellett kardoskodnak.
Miközben elindul egy értelmetlen harc, bírósági perrel, ügyvédekkel, közben megismerjük a múltat. Elle életét, véleményét a gyerekkérdésről, várandósságról.
A történet nagyon jól indul, izgalmas volt mindig egy újabb dolgot megtudni a házaspárról, a múltjukról.
Ám ami Elle és a baba életét illeti, szerintem felesleges huzavona volt, számomra egyértelmű volt a jó döntés. Kicsit vérszegénynek éreztem az ellentábor érvelését, miszerint Elle nem akarta, hogy mesterségesen életben tartsák. Ennyi.
A múltbéli események feltárása közben vártam, hogy lesz egy fordulópont ami megingat a kezdeti álláspontomon, de semmi ilyesmi nem történt.
Ha egy picit másképp írja meg a szerző a könyvet, akkor lehetett volna kétséget ébreszteni, elérni amit Jodi Picoult tud kiváltani az olvasóból, ez itt a szerzőnek nagyon nem sikerült.
Elle nem érzett fájdalmat, nem szenvedett, viszont a méhében egy baba lett volna halálra ítélve, ha lekapcsolják a gépeket.
Hol itt a dilemma?????
A könyv végét nem lehet sírás nélkül olvasni.
Értékelés:
4 újszülött cseresznye az 5-ből!!!
Egy szép szerelemi történetet vártam. Tulajdonképpen az is, egy kis ripacskodással- nem tudok rá jobb szót. Nekem az ilyen emberek, legyen az férfi vagy nő, nagyon ellenszenvesek.
A művészetért, a múzsáért, ihletért való felkiáltással Harry Winternek szüksége van a rajongókara. Lehetőleg művészpalánták legyenek, szépek, fiatalok.
A sok bugyuta nő meg akár arra is képes, hogy egy zsúfolt kávéházban pucérra vetkőzzön...
Londonban indul a történet, egy kiállítás megnyitón, ahol Harry és a hamvas Laura találkoznak. (Az a húsz év korkülönbség meg hanyagolható.)
A lányt szülei a napokban szeretnék bevezetni a társasági életbe, Laura azonban a bálok helyett az őrült festővel Párizsba szökik.
Közeleg a háború, Hitler, Harry és sok más művész alkotásait elfajzott művészetnek bélyegzi, így egyre kisebb a festő mozgástere ahol békében dolgozhatna, épp aktuális múzsája csókjai által.
A háború mellett, a szerelmesek bimbózó románcát nehezíti egy feleség, és Harry fia is, aki mielőtt kivándorolna Amerikába szeretne beszélni az apjával.
A sors a párocskát Sainte-Odile-ba sodorja, itt alakítják ki a szerelmi fészküket. Itt alkotnak, amolyan művésziesen, vagyis széles gesztusokkal, nagy kirohanásokkal és a többi.
Taszított és vonzott is ez a történet. Tetszett és egyben viszolyogtam is a szereplőktől.
Szerintem nem a nagy szavaktól lesz egy szerelem nagy és meghatározó, hanem a tettektől, attól mennyire tiszteljük a másikat.
Tiszteletről, megbecsülésről nemigen olvastam ebben a történetben, csak nagy lángolások, és nagy szavak vannak.
De persze aláírom, hogy van aki ilyennek képzeli a szerelmet.
Azért a szerelmesek is próbára lesznek téve, a háború elől hiába menekülnek.
A borító nagyon hatásos!
Értékelés:
3,99 művészien megfestett cseresznye az 5-ből!!!
A trilógia első kötetét egy hétvége alatt sikerült elolvasnom, és máris szeretném a kezembe tudni a következő részt!
Általában úgy választok könyvet, hogy téblábolok a polc előtt, leemelem, beleolvasok, aztán vagy magával ragad vagy nem és tovább próbálkozom.
Hát innen is látszik, hogy ez a könyv a ragadós fajta, mert már csak azt vettem észre, hogy gyökeret eresztettem a polc előtt az első harminc valahány oldalt olvasva. Vagyis elvesztem.
A szerző neve az Összetört Glóriák sorozattal lett ismert a könyvfalók között. Az angyalos sorozat is megy a maga útján, és közben Esther szerencsére újba is belekezdett.
Ebben a történetben túl vagyunk a negyedik világháborún, a naptár pedig 2222. évben jár.
Dimenzióváltás, megalopoliszok, jók, és rosszak, auralátás, energiafalak- csak pár szóban arról mi jellemzi ezt az új világot.
Mia Milton sokak szerint irigyelt életébe pillanthatunk bele.
A tizenkilenc éves lány Manipura városában él, ahol minden ingyen van a szerencséseknek.
Sem harag sem bosszú, de még rosszkedv sem környékezheti meg az ott élőket.
A lánnyal viszont komoly gondok vannak, hiszen álmában egy halott férfi kéri segítségét, ráadásul legszívesebben egy kanál vízben megfojtaná az apját...
A falon kívül rekedtek csak álmodoznak Manipura kényelméről és csillogásáról. Nekik a vadon, a vadászat és az állandó életveszély jut.
A bűnözők mellett a mutánsok is kedvükre vadásznak.
Liam és Russel a kinti világ vadászai. Bár Russel Manipura falai közé vágyik, míg testvére mindent gyűlöl ami a városhoz kapcsolódik.
Nem árulok el titkot azzal, hogy a három ember sorsa valamilyen úton összefonódik. És a meglévő hármas mellé számos szereplő csatlakozik, ahogy kibontakozik ez a hihetetlen és remekül megalkotott világ.
Egyetlen oldal sem telik el események nélkül.
Értékelem, hogy a szerző csupa olyan újdonságot csempészett a történetbe amit eddig egyetlen hasonló műfajú könyvben sem olvastam.
Esther sajátos stílusa pedig még inkább különlegessé teszi ezt a történetet, nincs értelme más könyvhöz hasonlítani.
Két problémám azért van, az egyik, hogy mind a női mind a férfi szereplők tökéletes külsővel rendelkeznek.
A férfiak markáns arcélűek, izmosak, igazi macsók.
A nők pedig mind törékeny virágszálak, derékig érő hajzuhataggal, telt ajkakkal, keblekkel stb.
Anélkül, hogy savanyú lenne a szőlő, én valahogy az átlagos szereplőkhöz sokkal jobban tudok viszonyulni, hamarabb elnyerik a szimpátiám ha átlagos kinézetűek.
A másik gond, tulajdonképpen csak felvetés: A kint mutánsok miért nem eszik meg a lovakat??
Logikus lenne elvégre vérszomjas fenevadak... mégis a történetben többször előfordul, hogy akár egy teljes napra egyedül marad a lovacska, mégis gazdája sértetlenül találja ott ahol hagyta.
Esther könyveire jellemző a pazar külső. Ez most sincs másképp, gyönyörű ez a könyv.
Igényes, szemet gyönyörködtető.
Szerintem ezerszer át lehetne forgatni anélkül, hogy fikarcnyit veszítene szépségéből.
Sok kiadó példát vehetne hogyan is kell kinéznie egy könyvnek.
A könyvjelző, a fejezetek elején található szimbólumok, a különleges rizspapír csak ráadás az olvasónak.
A következő rész várhatóan októberben jelenik meg.
A szerző honlapja: http://aoesther.com/
Értékelés:
4,99 Manipurai cseresznye az 5-ből!!!
"Ez a semmi ideje háború és béke között."
Lore testvéreivel a II. világháború végén Hamburgba indul nagymamájukhoz.
Az öt gyerek szívszorító, izgalmas, kegyetlen útját kísérhetjük nyomon.
Az induláskor Lore még családi emlékeket, fényképeket, albumot is csomagol, aztán ahogy az útjuk egyre csak nyúlik, ahogy egyre fáradtabbak és csüggedtebbek lesznek, úgy szabadulnak meg a "felesleges" holmiktól.
Sok könyv született már a háború árván maradt gyerekeiről, a koncentrációs tábor apró lakóiról.
Ez a könyv annyiban más, hogy a náci szülők gyerekeként a háború végén talán még nehezebb élet vár rájuk, mint a háború alatt.
Arról nem beszélve, hogy a naiv, és ártatlan gyerekek egyszer kénytelenek lesznek szembenézni majd szüleik tetteivel.
A sok- sok Lore miatt született meg ez a könyv.
Őket sem lehetett megóvni a háborútól, sajnos.
Rossz belegondolni, hogy mennyi gyereknek volt hasonló a sorsa háború alatt, és után.
Útjuk során sok érzéketlen ember, határ vonalak, katonák keresztezik útjukat, hiába reménykedtem, sajnos nem múlik el tragédia nélkül a kényszerű utazás.
Nincsen pontosan meghatározva, hogy Lore menyi idős, én olyan tizenöt évesnek tippeltem, de mindegy hány éves, ilyen helyzetben ennyi terhet egyetlen gyerek sem cipelhetne.
Le a kalappal a kislány előtt.
Hiába félt, rettegett, a testvéreire példásan vigyázott, próbált nekik mindent megadni amit csak lehetséges volt.
Mellék szereplő Thomas viszont a másik oldalt képviseli... furcsa, kurta jelenléte akár egy szellemé.
Értékelés:
5 romokon nyíló cseresznye az 5-ből!!!
Marc Levy akárcsak Cecelia Ahern szinte minden könyvében az alap sztori mellett valamiért erőlteti a misztikus vonalat. Ez aztán vagy bejön az olvasónak vagy nem. (Többnyire nem, ami engem illet.)
A szerző korábbi könyvei: Ha igaz volna, Ki nem mondott szavaink, Mint a mennyben.
A felsoroltak közül kettőt olvastam, az elsőt és az utolsót. Az utolsóból film is készült.
Nos úgy tűnik az író vessző paripája az, hogy hogyan tudunk visszatérni és jóvátenni dolgokat életünk után.
Ebben a könyvben a misztikum mellé kapunk egy kis krimit is.
Nem vagyok egy krimi faló, de még így is gyengének találtam ezt a szálat.
Egy oknyomozó riporter Andrew szokásos kocogására indul. Megtámadják. Mikor magához két hónappal korábbi életébe csöppen vissza. Előtte van a megtámadásnak és az esküvőjének...
Jól hangzik, de a kivitelezésen lehetett volna még finomítani.
A mellék szereplők sem dobtak a történeten, és a sok töltelék történés csak felhigította az amúgy sem ütős történetet.
A Ki nem mondott szavaink hasonlóan jól indult, aztán bugyuta és lapos lett.
Kár ezekért az ötletekért, mert a maguk nemében mind nagyon jók, de valamiért mire papírra kerülnek már nem hatásosak.
Értékelés:
3 átverhető cseresznye az 5-ből!!
