2014. augusztus 1., péntek

Marc Levy: Ha lenne még egy esély

 
Marc Levy akárcsak Cecelia Ahern szinte minden könyvében az alap sztori mellett valamiért erőlteti a misztikus vonalat. Ez aztán vagy bejön az olvasónak vagy nem. (Többnyire nem, ami engem illet.)

A szerző korábbi könyvei: Ha igaz volna, Ki nem mondott szavaink, Mint a mennyben.
A felsoroltak közül kettőt olvastam, az elsőt és az utolsót. Az utolsóból film is készült.

Nos úgy tűnik az író vessző paripája az, hogy hogyan tudunk visszatérni és jóvátenni dolgokat életünk után.

Ebben a könyvben a misztikum mellé kapunk egy kis krimit is. 
Nem vagyok egy krimi faló, de még így is gyengének találtam ezt a szálat.

Egy oknyomozó riporter Andrew szokásos kocogására indul. Megtámadják. Mikor magához két hónappal  korábbi életébe csöppen vissza. Előtte van a megtámadásnak és az esküvőjének...

Jól hangzik, de a kivitelezésen lehetett volna még finomítani.

A mellék szereplők sem dobtak a történeten, és a sok töltelék történés csak felhigította az amúgy sem ütős történetet.

A Ki nem mondott szavaink hasonlóan jól indult, aztán bugyuta és lapos lett.

Kár ezekért az ötletekért, mert a maguk nemében mind nagyon jók, de valamiért mire papírra kerülnek már nem hatásosak.

Értékelés:

3 átverhető cseresznye az 5-ből!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése