2019. augusztus 11., vasárnap

Még egyszer

Nagyon ritka, hogy én egy könyvet  újra olvassak, és nem csak az időhiány miatt, és azért mert túl sok a jó könyv. Hanem azért is, mert azt gondolom nem tud annyira új és izgalmas lenni a második vagy sokadik nekifutás, hogy érdemes legyen "leragadni" egy könyvnél.

A Fény az ablak mögött kivétel ! -2013-ban jelent meg először a General Press gondozásában, idén pedig újra - És azért kivétel mert ennyi idő eltelte után meglátva a könyvet - még ha új ruhát is kapott - azonnal megrohantak a kellemes érzések, a történet egy - egy mozzanata. Ebből már tudtam, hogy ezt újra fogom olvasni!

Akárcsak korábban, most is magával ragadott  a két idősíkon futó történet, amiben minden szerepel ami egy remek regényhez kell; kastély, szerelem, titok a múltból, háború.

A szerző olyan remekül fésülte össze a jelent és a múltat, hogy szinte levegőhöz sem jutottam olvasás közben.  A szereplők elevenek, a cselekmény izgalmas és sodró lendületű, nincs idő unatkozni, sóhajtozni. Hajtani kell a lapokat, mert tudni akarjuk minden kérdésre és titokra  a választ.



Bár nagyon szép, kellemes színvilágú lett az új borító, nekem a szívem csücske az első kiadás ruhája marad. 

Értékelés:
5 újra érő cseresznye az 5-ből!!!

2019. július 23., kedd

Én meg zsákbamacska

Soha nem vásároltam még ilyen akció keretében amit az Alexandra kiadó hirdetett.
Történt ugyanis, hogy vasárnap mi mást csinálhatna egy könyv moly, mint könyveket olvas, könyveket vesz, könyvekről olvas.
Aztán megtörtént, hogy megláttam ezt az akciót- 10 darab könyvet adtak 4999forintért- ez még a hülyének is megéri, hát még nekem!!! gondoltam és a legszimpatikusabb (legdrágább áron feltüntetett csoda dobozt kosaramba dobtam) -  Gyerekem sem akart kimaradni a jóból, így a számozás szerinti 4-es és 5-ös dobozra lecsaptunk.
Nem kellett sokat várni és megérkeztek a könyvecskék egy bazinagy dobozban.

Sajnos nekem csalódás volt a doboz. Oké, hogy zsákba macska, de picit mást vártam. Igaz, hogy műfaj nem volt feltüntetve a dobozoknál, de egy felnőtt dobozba nem értem, hogy kerül kislányoknak való színező... (Mit rakhattak a gyerek dobozba?? Krimit?)
Igazából az aprósütemémyes kötetnek sem örültem...sem a borról!!!!!!! szóló pici izének, ami a jelek szerint bölcsességeteket rejt a piáról...
Három darab könyv volt amit el fogok olvasni, elég rossz arány szerintem.
Gyerekem doboza  sem volt éppen remek, többek között egy 2004-es !!! kiadású antikvár könyv is volt benne, ami antikváriumokban 300ft...ebből kettő is volt sajnos.

Lássuk a listát:

- Milly Jhonson: Téli láng ( Ez nekem már túl romcsi, nem én vagyok a cél közönség.)
- Laurent Seksik: Einstein elfeledett fia (ezt el fogom olvasni)
- Joyce Maynard: Lány a hegyen (olvastam, és naggggyoon jó volt)
- Kathryn Hughes: A titok (El fogom olvasni.)
- Agota Kristof: Tegnap/ A szörny ( ???? kategória)
- Szőnyei Tamás: Titkos írás 1-2 ( ???? szívattok?? kategória)
- Tony Parsons: Reptér (el fogom olvasni)
- Aprósüteméyek  (Neem és nem, köszi , nem kérek süteményt.)
- Felnőtt színező vizívilág ( Nem az én relaxációs izém, baromira felidegesít, ha kimegyek a vonalból)
-  Helen Exley: A borról ( Mi van????? kategória )

2019. július 21., vasárnap

Christine Mangan: Tanger titkai

Még nem nagyon tudom hová tenni ezt a könyvet, de mindenképpen jó volt a maga kitekert furcsa módján.

Az ötvenes évek közepén Marokkóban él Alice és férje. A fiatal nő bizonytalan és gyenge minden értelemben. Egyetlen élő rokona a nagynénje, na és a férje, aki furcsán uralkodik örökké szorongó hitvesén.
Egy nap Alice zárt világába érkezik Lucy az egykori barátnő és szoba társ. Az olvasó még nem nagyon tudja hová tenni a két nő viszonyát. Ez a kétség tulajdonképpen az egész történet alatt megmarad.
Lucy határozott és merész, minden ami nem Alice.
Alice hol viszolyogva, hol csodálva szemléli egykori barátnőjét, aki úgy tűnik semmit sem változott és akárcsak régen, most is irányítani akar.

"Ő volt az én vágatlan verzióm, a nyers változat, amit soha nem láthat senki.Ő volt minden gonosz gondolat, minden tiltott vágy, amely valaha megszületett bennem."

Megismerjük a múltat, belevetjük magunkat Marokkó nyüzsgő és fülledt világába, miközben a két nő némán csatározik egymással.
Nagyon sajnáltam Alice-t, hiszen senki sem tehet arról, hogy olyan amilyen. Nem lehet mindenki erős, ravasz.
A prológus alapján mást sakkoztam ki a történésekből, a szerző meglepett. Végtelenül szomorúvá tett a befejezés. Mondhatni kegyetlen lett a végszó.

Görbe tükörben, elferdülve, a barátság, a szerelem és az emberek sokfélesége -valami ilyesmi ez a fura, de nagyon érdekes történet.

Értékelés:
4,5 különleges cseresznye az 5-ből!!!

Hamarosan nézhetjük Az Aranypintyet

Tegnap moziban voltunk, és amíg várakoztunk, hogy kezdődjön a szórakozás a várható filmek plakátjait nézegettem. Utoljára maradt ami alatt ültem, így megfordulva igazi meglepetés ért, hiszen egy csodás könyv borítója nézett le rám. Én nagy örvendezve jöttem rá, hogy ismerem a szerzőt, a könyvet, sőt mi több olvastam is!!
Augusztusban kerül a mozikba Donna Tartt Az Aranypinty c. könyvének filmváltozata!!! A szereplők között olyan nevek vannak mint Nicole Kidman vagy éppen Luke Wilson.
Nem vagyok egy nagy filmes, így hozzám ezek a hírek mindig későn jutnak el. Az utóbbi években pedig egyre ritkábbak azok az alkotások amiket úgy tudok végig nézni, hogy nem találok benne kivetnivalót, vagy egyszerűen csak unom.





2019. július 12., péntek

Kate Morton: Az órásmester lánya

"A szerelem a kényszerű  beletörődés, az iszonyú tudat, hogy a másik talán soha nem fogja viszonozni."

A szerző régi jó ismerősöm akire bizton számíthatok. Ezúttal sem hagyott cserben Kate, sokrétű és izgalmas történetet olvashattam.

A fülszöveg alapján teljesen másra számítottam, de nem okozott csalódást, hogy - a szokásos- két idő síkon futó történet sokkal több rétegű mint elsőre tűnt.

Egy ígéretes tehetség, Edward 1862-ben rátalál addigi legkülönlegesebb múzsájára. A lány szegény és furcsa, titkokkal teli élete sem tántoríthatja el attól a fiatal festőt, hogy csakis Lilyt örökítse meg.
Edwardnak menyasszonya van. Lily-nek pedig titkai.

'Az élet igazságossága mindössze abban mutatkozik meg, hogy igazságtalan csapásait vakon méri az emberekre."

Napjainkban Elodie egy levéltárban dolgozik. Egy elfelejtett dobozban különleges dolgokra bukkan, többek között egy rajzra egy házról, amit Elodie mintha ismerne.

A sok szereplős, sok rétegű, izgalmas és különleges történet egyetlen végzetes nap hatásaira épít. Múltat és jelent alakít és formál át a szereplők végtelen sora, és egymáshoz való kapcsolatuk.
Elsőre úgy tűnt túl sok szereplő jön-megy a lapokon, oda kell figyelni, hogy ki, kivel hogyan kapcsolódik, de megéri elmerülni a történetben.
Számomra volt olyan szereplő akinek nem volt túl sok jelentősége a történet szempontjából mégis nagyobb teret kapott.

Csak az utolsó oldalakon derül ki, hogy mégis mi történt azon a végezetes nyári napon a festői házban a művészek között.
Mindent megkaptam a történettől;szerelmet, rejtélyt, művészetet, gyönyörű megfogalmazásokat, hangulat teremtést.

Még több Kate Morton:  Titkok őrzője. A tóparti ház. Távoli órák.

Értékelés:
5 eltitkolt cseresznye az 5-ből!!!

2019. július 8., hétfő

Minden kis nyamvadt bánatom

Ez most annyira kell nekem, mert most ez annyira így van velem/ nálam. Csak nyamvadtság és bánat.




2019. június 29., szombat

Beth O' Leary: Az ágybérlő


Igazi nyári olvasmány. A leterhelt agyamnak felüdülés volt a negyven fokban (szerintem több is volt az) Olvastatta magát, rendkívül gyorsan haladtam vele.Szerelem, humor, kis izgalom, csillám póni- röviden a történet. Nekem már a borító is nagyon bejött, nincs túl lihegve, mégis vonzza a szemet.

Tiffy (nem olyan a név mint egy tüsszentés??:D) hajléktalan lesz. Sürgősen szüksége van egy albérletre, pénze azonban maximum egy szobára van. Leon-nak szüksége van a pénzre, amiből pénzt csinálhat csak egy ágy, amit kiadhat.
Mivel Leon éjjel dolgozik, Tiffy pedig nappal, felváltva használják az ágyat, így mindenki jól jár.

Szerettem a könyvben, hogy a szerző nem húzta a végtelenségig a- sosem találkoztak - részt. Sőt nagyon jól lett megoldva.
Ahogy lenni szokott mindkét fél kicsit problémás, féltékeny barátnő, őrült ex, és egy börtönbe zárt család tag.
Nekem kicsit túl kerek volt a történet- csupa önzetlen barát, tökéletes pasi, tökéletes lány, pont mindenki jókor van jó helyen, és mindenkinek menő foglalkozása van. Jobb lett volna kicsit több szeplővel a történet, de valamiért a szerző nagyon tökéleteset szeretett volna alkotni.
Az viszont kifejezetten tetszett, hogy Tiffy nem törékeny szőke szalmaszál, akit a szél is elfúj.

A komfort zónámon belül maradt minden rózsaszín izé, és humorban is bővelkedik ezért majdnem tökéletes volt.

Értékelés:
4 fényes nyári cseresznye az 5-ből!!!