"Törékeny volt a remény, hogy túl lehet élni a pilótamesterséget, a mi szívünk azonban továbbra is szerelmesen dobogott lankadatlanul."
Valami komoly de szép könyvre vágytam. Így esett a választásom erre a kötetre.
Igazán nem panaszkodhatom, tartalmas és szép.
Megható volt olvasni a festőnő, Consuelo leveleit, amelyeket 1943-ban kezd írni, férjének Antoine de Saint- Exupéry-nek aki Afrikában pilóta.
Először a remény, az emlékek, közös életük pillanatai töltik meg a levélpapírt.
Később a kétségbeesés.
"Az éjjeliszekrényemen kis rózsaszál hervadozik. Egyre csak várom magát."
A levelek amelynek többsége sosem lett kézbesítve, és amikre csak pár válasz érkezett, felölelnek egy házasságot, két felnőtt ember kapcsolatának minden szépségét, buktatóját, fájdalmát.
Az utolsó levelek pedig egy megtört szerelmes nő vívódásai, a remény és a lemondás között.
Egyik nap élni akar és reméli férje hazatérhet, másnap véget akar vetni az egésznek.
"Az életem egy hatalmas kábulat volt. Most pedig őszül a hajam, és annyi a könnyem, hogy életem végéig ihatnám."
"Kiscsibém, Pimpernelem, kertem, elefántcsonttornyom, mindig várjon rám, akkor is ha egy nap azt mondják eltűntem. Nem lesz igaz. Még ha el is kellene tévednem a sivatagban, a Szaharában, a szeme ragyogásából fogok inni, úgy, mint az a költő, aki azt írta, hogy a felesége ragyogó szeme lesz itala a börtönben. Ezért legyél nyugodt, mindig vissza fogok térni."
Értékelés:
5 szerelmesen várakozó cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése