2020. december 24., csütörtök

Kis Karácsony

 Ritkán történik meg, hogy a karácsonyi hangulatot erőltetni kell. De ennek is oka van, annyi minden történt ebben az évben, hogy idő lesz mire az ember utoléri magát. Megemészti a sok változást.

Emlékszem szeptemberben vizsgáztam, és a csoporttársaimmal azt hittük, ha túl leszünk rajta ott helyben nem fogunk majd bírni magunkkal az örömtől. Nem így történt. Napoknak kellett eltelnie mire tudatosult, vagy mertem örülni neki, elhinni, hogy sikerült. Valahogy így vagyok most ezzel az ünneppel is. Készülök rá, tervezgetem a menüt, az utolsó apróságok beszerzését, de valahogy a lelkem még nem ért el odáig.

Egy pillanatra elkapott a hangulat, amikor megvettük a karácsonyfát :-)

Idén úgy alakult, hogy huszonharmadikán még dolgoztam. Ez is jócskán vissza fogja a hangulatom. Pont azon agyaltam ma, hogy milyen jó lesz már újra órákra belemerülni egy egy könyvbe, anélkül. hogy állandóan motoszkálna az agyamban, hogy másnap mit kell elintézni. megtanulni, megnézni, felírni. Az egész év olyan nyögvenyelősen ment, egyet előre, kettőt hátra.

Egy kolléganőm nagy örömmel mondta, hogy 2020 az Ő éve lesz, mert a sok húszas a születési dátumában csak szerencsét hozhat. Pár napra rá, már az első hullám miatti értekezleten ültünk...

Remélem mindenkihez megérkezik a hangulat, és persze a Jézuska is:-)

4 megjegyzés: