A szerzőnek nálunk korábban már megjelent két könyve, én mégis a legújabb mellett döntöttem.
Az 1930-as években kezdődő történet Angliából a távoli Indiáig viszi a három főszereplőt. Viva határozott gardedámnak tűnik, de tulajdonképpen ugyan olyan kétségbeesett mint a rá bízott Rose- aki menyasszony, és az Indiában állomásozó vőlegényéhez utazik-, Viktória vagyis Tor, aki Rose gyerekkori barátnője és nagy álma, hogy anyja karmai közül kiszabadulva férjet fogjon magának. És a sorból kissé kilógó, dühös kamasz Guy.
Már a fárasztó hajóút sem eseménytelen, de a szokásoktól eltérően az út végén nem szakad meg a szereplők kapcsolata egymással. Az igazi izgalmak csak ezután kezdődnek, hogy mindannyian partot érnek.
Kijózanító újdonság volt, hogy abban a korban valóban ilyen kétségbeesett lépésre szánták magukat azok a lányok, akik a báli szezon alatt nem keltek el. (Mivel az otthoni létszámhoz képest háromszor annyi férfi közül lehetett választani, a siker szinte garantált volt. Az áldozat pedig amit hoztak a férjfogás oltárán, hogy lehetséges soha többé nem látták a családjukat, a honvágy,és egy teljesen új életforma elsajátítása.)
Az elején jókat mosolyogtam a naiv, de szerethető Rose aggodalmain, félelmein. Tulajdonképpen egyszer találkozott választottjával, akivel aztán összeköti az életét. A vagány Tor mindenre elszánt, ám úgy tűnik, hogy Indiában is csak szórakozni szeretnek a férfiak.Viva pedig egyre halogatja, hogy halott szülei után maradt utazóláda felfedhesse a titkait.
Ahogy haladt a történet úgy lett egyre komorabb és komolyabb a három nő élete. Mindhárman nehézségekbe, boldogtalanságba vergődnek. A nehezen kezelhető Guy pedig egyre vadabb helyzetekben bukkan fel.
Varázslatos tájleírások, szerethető karakterek. A majd ötszáz oldalon egyetlen üresjárat sincs. A lányok találkoznak, majd újra elszakadnak egymástól, utaznak, vívódnak az érzéseikkel, próbálnak az ismeretlenben boldogulni.
Az akkori India számomra ijesztő. Az eltérő kultúrális háttér, és társadalmi szabályok. A fehér emberre sokan betolakodóként tekintettek, a nőknek pedig még inkább nehéz volt elfogadtatni magukat,pláne ha dolgoztak.
Az, hogy ennyire hiteles korképet kaptunk, valószínűleg annak is köszönhető, hogy a szerző korábban újságíró és tudósító is volt.
Értékelés:
4,9 Indiában érő cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése