Jennifer McVeigh: Leopárd az ajtóban

Nagyon megjegyeztem magamnak a szerzőt, hiszen az előző könyve, az  Afrikai akác kedvenc lett.
Alig vártam, hogy újabb kalandokban legyen részem.

"Én is azt reméltem egész végig, hogy a farm ugyanaz lesz, de egyetlen jóságos tündér sem varázsolt tüskés erdőt az otthonom köré, arról sem gondoskodott, hogy azok, akiket szeretek, itt várjanak, változatlanul, pontosan úgy, ahogy hagytam őket. Amikor hazajöttem, rádöbbentem, hogy a farmot egy olyan jövő forgatta fel fenekestül, amelyet még egyáltalán nem értek."

Rachel-t gyerekként küldték Afrikából Angliába anyja halála után. A kislány hat évig várt és reménykedett, hogy apja meggondolja magát és hazaviszi. Rachel betöltve a tizennyolcat úgy dönt hazamegy mit sem sejtve arról, hogy apja miként fogadja majd.

Rachel senki sem tájékoztatta a családjában beállt változásokról Sokként éri a fiatal lányt, hogy anyja emlékét őrző otthona teljesen megváltozott, mint egy színdarab ahol a kellékek a régiek, a szereplők viszont újak.
 Családja széthullása letaglózza a lányt, de nem sok ideje marad, hogy döntéseket hozzon mert hőn szeretett Afrikájában is új szelek fújnak. A brit gyarmatosítók ellenséggé lesznek. 
A szerző a valóságból merített a MauMau lázadás időszakát jelenítette meg. Egyre brutálisabb támadások érték a telepeseket.
Rachel nehezen fogadja el, hogy gyerekkori barátai és munkásaik az életére törnének. 

A történet közepe jó sokáig húzódott. Bár a  szerző gondoskodott a feszültségről, de igazán a történet végén csúcsosodott ki a valódi történés és dráma.
 Mint oly sokszor a politika és a hatalom szól bele az átlag emberek életébe és boldogulásába. A szerelemről nem is beszélve.

Értékelés:
4 afrikai cseresznye az 5-ből!!!

Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Imádok mindent ami szép, és egy gyönyörű könyv borítóval rám nagyon lehet hatni. Így amint megláttam ezt a gyönyörűséget, szinte már mindegy volt, hogy miről is szól.
Szerencsémre a szép külső, remek belsőt rejtett, egy csodaszép történetet, amit valóban nem tudtam letenni, míg az utolsó mondatot is el nem olvastam.

1800-as évek végén Frances apja halála után már csak rokonaira számíthat. A kedves, naiv nő, minden olyan ismerettel rendelkezik amit egy előkelő angol lánynak tudnia kell, azt viszont már késve tudja meg, hogy apja rossz befektetése miatt nemcsak otthonát, de még a bútorokat is el kell árvereztetnie.

Frances nem sok jót remél jövőjétől, két lehetősége van, vagy a sokgyerekes nagynéni mellett lehetne cseléd, vagy elfogadja a gyerekkorában néha felbukkanó, zord, és karót nyelt Edwin házassági ajánlatát, aki Fokvárosban orvos.

Frances úgy érzi, hogy a felső tízezer kivetette magából amikor nincstelen lett, így nem vérzik a szíve a hazájáért, bárhol lehet az otthona.
A hosszú hajóúton azonban nem várt érzések kerítik hatalmába.

A hajóról leszállva még napokig vár egy ígéret miatt, aztán csalódottan férjéhez indul, akinek egy levele várja Fokvárosban, tudatván a nővel, hogy a kötelessége elszólította, meg kell fékeznie a himlő járványt Rietfontainben.

Az Afrikai végtelen szavannák, a kíméletlen időjárás, a korrupt vállalkozók, gyémántkereskedők, bányák és a kiszolgáltatott fekete emberek remek színtér volt Frances és Edwin életéhez.
A kényelemhez és kiszolgáláshoz szokott nő hirtelen felnőtt lesz, akinek döntéseket kell hoznia, ott ahol  pusztán az életben maradás is lehetetlennek tűnik.
Edwin pedig aki igyekszik jó férj lenni, de nem beszéli Frances szeretetnyelvét a munkájába temetkezik.
A férfi makacs természete, az orvoslásba vetett hite veszélybe sodorja mindkettejüket.
Frances úgy érzi nem bírja tovább a megpróbáltatásokat és elkeseredett lépésre szánja el magát...

Már az első mondatával megfogott a könyv, remek utazás volt, a szerző nagyon jól teremt hangulatot, keltette életre a szereplőket, akik mint minden átlagos ember, sokat hibáznak, és nem tökéletesek.
Lehetnék dühös Francesre de, azt hiszem azzal a tudással, abban a helyzetben sok más nő is ugyan így cselekedett volna, nekem a jellemfejlődése nagyon tetszett.
Edwinért pedig lehet rajongani, a férfi aki kősziklaként áll a járványok és a szavanna közepén.

Bár a könyv ajánlójában az Elfújta a szél történetéhez hasonlítják, nekem egészen más jutott róla eszembe. Sok momentum, hangulat, érzés William Somerset Maugham: Színes fátyol-ját idézte, amit nem bántam mert egyik kedvenc szerzőm és könyvem.


Értékelés:
5 Afrikai cseresznye az 5-ből!!!