Néha furcsa dolgok késztetnek egy- egy könyv elolvasására.
Erre a könyvre azért figyeltem fel, mert a Benioff az aki a Trónok harca sorozat alkotója, producere, forgatókönyvírója. És aki ilyen jól tudja ezt csinálni, az biztosan jól is ír- gondoltam én, és gyorsan megvettem a könyvét. Aztán picit pihent a polcon, és miután elolvastam Merle gyönyörű Utolsó nyár Primerolban könyvét, gondoltam a háború akkor legyen háború, jöhetnek az oroszok.
Valahogy az Orosz szerzők, könyvek, maga az egész orosz dolog úgy ahogy van, mindig is távol állt tőlem. Féltem, hogy olyan oroszokról fogok olvasni akik teát vedelnek és harmonikát nyekeregtetnek.
Lev és Kolja viszont az a két szereplő volt akikről azon nyomban elfeledtem, hogy oroszok. Főleg Kolja volt az, aki levett a lábamról. Egy háború kellős közepén is, még a legdurvább helyzetben is higgadt és derűs tudott maradni. Valahonnan a lelke legmélyéről mindig előásta azokat a jó dolgokat amik életben tartották, és nemcsak őt hanem Levet is.
Ki tudja mi rejlik egy -egy emberben?
A két fiú különös módon kap kegyelmet börtön és kivégzés helyett. Az ostrom alatt álló Leningrádban fel kell kutatniuk egy tucat tojást. Már maga a tojás létezése is egyenlő a lehetetlennel, de az, hogy el is kell indulniuk valamerre érte a háború kellős közepén az még képtelenebbnek tűnik.
A tojásvadászat közben aztán számtalan veszély, és borzalom vár rájuk. Ebben a borzalmas, néha szürreális helyzetben drukkolhatunk hol Levnek aki tizenhét éve ellenére is tisztában van saját gyengeségeivel, és szerelmesedhetünk bele Koljába, a ki néha túl nyers, sőt ízléstelen, de mégis képtelenek vagyunk nem csüggeni minden szaván.
" Kolja nem hitt Istenben, a túlvilágban, nem hitte, hogy jobb helyre tart, vagy, hogy egyáltalán tart bárhová. Őt nem várták angyalok."
Voltak részek amik nagyon megráztak, néha azt gondoltam nem nekem való ez a könyv, félbe kell hagynom. Persze győzött a kíváncsiságom, na meg a túlzott szimpátiám és szeretetem nem hagyhattam magára a két fiút, így aztán loholtam mögöttük, fáztam velük, féltettem őket.
Sosem tudom ép ésszel felfogni, hogy egy -egy háború alatt, hol és mikor veszti el némely ember az emberségét?
Akárhány háborús könyvet olvasok mindig van benne újabb borzalom, újabb embertelenség, kínzás amikre nem vagyok felkészülve.
Mégis azt hiszem a háborús könyvek még inkább az emberségre tanítanak,számomra ők az igazi hősök, embernek maradni még a legborzalmasabb helyzetben is, ennél nincs nehezebb.
Értékelés:
4,9 Pityeri cseresznye az 5-ből!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése